Az UEFA magyarázatot vár az Olasz Szövetségtől

A Gazzetta dello Sport adta hírül, hogy az UEFA jogi ügyekért felelős vezetője, Pierre Cornu levelet küldött az Olasz Labdarúgó Szövetségnek, melyben arra kéri őket, hogy tisztázzák az Inter szerepét a bundabotrányban.

Juventus FC

Az ügy előzményeként a Juventus az UEFA-hoz fordult, hogy vizsgálják felül az Olasz Szövetség döntését, aminek értelmében a 2006-ben elvett Scudettót az Internek adták.

Idén nyáron, a Calciopoli 2-nek nevezett per során azonban bebizonyosodott, hogy az Inter legalább annyira bűnös volt, mint a Bianconeri, az elévülési idő miatt azonban az Olasz Szövetség nem hozott ellenük semmi szankciót.

A levél szövege:

"Elnök Úr és Tisztelt Szövetségi tagok! A mellékletben találhatják a Juventus elnöke által szeptember 2-án nekem küldött levél másolatát."

"Ahogyan láthatják, a Juventus kifogásolja, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség elvette tőlük a 2005/06-os idény bajnoki címét, és vitatja, hogy azt az Internek adták, akik ugyanazokat a dolgokat követték el, mint amiért a Juventus büntetést kapott."

"A Juventus továbbá tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy az Interrel szemben nem szabtak ki szankciókat, és emiatt felkéri az UEFA-t:

1. hogy foglaljunk állást arról, szerintünk hogyan folytatta le az Olasz Szövetség a Juventust, de főleg az Intert illető nyomozást.

2. hogy szankcionáljuk az Intert, és mondjuk ki, hogy az Inter nem jogosult részt venni a Bajnokok Ligája 2011/12-es kiírásában.

3. hogy tájékoztassuk a Juventust az Inter és az Olasz Labdarúgó Szövetség elleni további intézkedésekről."

"Röviden összefoglalva, a Juventus azt kéri tőlünk, hogy ellenőrizzük, Önök jól végezték-e a munkájukat. Jelenleg nincs okunk ebben kételkedni. Azonban jó lenne, ha megosztanák velünk az álláspontjukat a Juventus állításaival kapcsolatban, hogy elkerüljük a további félreértéseket."

"Válaszukat október 19-ig várjuk. Ezután döntünk a szükséges lépésekről. Előre is köszönjük, és ezután is állunk rendelkezésükre."

Bár nem valószínű, hogy az UEFA helyi ügyekbe avatkozna, a Juventus azért elégedett lehet, hogy egy magasabb szintű hatóság is felfigyelt az elvett bajnoki címekért folytatott harcukra.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr484654507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása