A Juventus egyre közelebb jár, a huszonöt éves védő, Rhodolfo megszerzéséhez. Olasz sajtóértesülések szerint, a Sao Paolo sztárja már-már elsődleges célpontnak számít Torinóban.
Ma reggel, számos újságban megírták, hogy Rohodolfo ügynöke és Fabio Paratici az átigazolás költségeiről és a brazil fizetéséről tárgyaltak. Egy komoly akadálya azonban akadhat a transzfernek, hiszen a Sao Paolo elnöke, Juvenal Juvencio leszögezte, hogy nem hajlandó megválni a védelmük egyik legbiztosabb pontjától.
Rhodolfo érkezésének legfőbb oka, hogy Leonardo Bonucci hamarosan a Zenit Szentpétervár csapatához szerződik. Biztosra ugyan, még ez sem vehető, de a spekulációk szerint, Bonucci Oroszországban folytatja pályafutását.
A La Gazzetta dello Sport számolt be arról a hírről, miszerint Zdenek Grygera, az angol Fulham együtteséhez igazol. A 31 éves cseh válogatott, már megegyezett a londoniakkal és hamarosan átesik az orvosi vizsgálatokon is.
"Nem könnyű elhagyni a Juventus csapatát. A Juventus, az Juventus és egyébként is, megszerettem Olaszországot."
"Angliában teljesen más mentalitású embereket ismerhetek meg, egy új nyelvet és egyéb hasznos tapasztalatokat is szerezhetek. Ugyanez vonatkozik a családomra is."
"Eldöntönttem, hogy távozom és a Fulham egy remek lehetőség a számomra." - fejezte be Grygera
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.