Nem vezettek eredményre az utolsó tárgyalások a Játékosok Szövetsége (AIC) és a Liga között, így most már biztosan elmarad a hétvégére tervezett olasz bajnoki rajt.
A sztrájk veszélye már hónapok óta a levegőben lógott, és szerdán már mindkét fél úgy nyilatkozott, valóban elmaradhat az első forduló, miután a három napon át tartó tárgyalások során sem sikerült megállapodniuk a feleknek.
"Mindent megpróbáltunk, de sajnos nem sikerült megegyeznünk." - mondta Damiano Tommasi, az AIC elnöke.
"A játékosok nagyon csalódottak, hogy nem léphetnek pályára. A Ligának 18 hónapja volt arra, hogy véget vessen a tárgyalásoknak."
A Liga és a Játékosok Szövetsége a kollektív szerződés két pontját illetően nem tud megállapodásra jutni. Az egyik arról szól, hogy a létszámon felüli játékosokat ki lehessen tiltani az edzésekről, a másik pedig egy kompenzációs díjról, melyet a kiemelkedően jól kereső játékosoknak kellene fizetniük.
A tegnapi napon a Liga 20 millió eurót ajánlott fel a kompenzációs alapba, ma pedig Tommasi ajánlotta fel azt, hogy egyelőre írják alá a kollektív szerződést 2012. júniusáig, de a másik fél mindig elutasította az ajánlatokat.
"Nem nagyon értjük, miért kellene aláírnunk a szerződést, még ha csak ideiglenes is, ami az eredetivel megegyezik." - nyilatkozta a Liga elnöke, Maurizio Beretta.
Ha létrejönne a megállapodás, a bajnokság a 2. fordulóval kezdődhetne, a válogatott mérkőzések miatti szünet után, szeptember 10-én.
"A hosszabb sztrájk lehetősége egy olyan probléma, amit mindenképp meg kell oldanunk." - tette hozzá az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke, Giancarlo Abate.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.