10 milliós ajánlat Perottiért?

A Corriere dello Sport információi szerint a Juventus 10 millió eurós ajánlatot készül tenni a Sevilla 23 éves argentin szélsőjéért, Diego Perottiért.

Diego Perotti

A torinóiak egyik fő célpontja most nyáron egy bal szélős középpályás igazolása, de korábban a Lyon brazilját, Michel Bastost hozták szóba a klubbal legtöbbször.

A Corriere dello Sport azonban úgy tudja, hogy a Bianconeri megfigyelői Bastos mellett Perottit is figyelik már jó ideje, és most úgy tűnik, inkább az argentint próbálják majd leigazolni.

A Sevilla elnöke, José María del Nido korábban arról beszélt, hogy Perottit nem szándékoznak eladni, de a Juventusnál abban bíznak, hogy a 10 millió eurós ajánlat elég lehet az andalúzok meggyőzéséhez.

A Bianconeri vezetői már felvették a kapcsolatot a Sevilla sportigazgatójával, és napokon belül hivatalosan is megteszik az ajánlatot.

Perotti a Deportivo Morontól igazolt 2007. nyarán a Sevillához 200 ezer euróért, és szerződése 2015-ig érvényes a spanyolokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr824654141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego2889 2011.08.01. 15:21:44

5millióval többért el lehetne hozni Bastost v Vargast.. nem értem ennek mi értelme lenne..

Tony 2011.08.01. 15:22:20

Elképesztő.

Bianconero 2011.08.01. 15:24:33

a vezetők mindig megtalálják valamilyen uton modon a lehető legrosszabb megoldást,de folytonosan!azt az 5milliót ami Bastoshoz kell megkaptuk Sissokoért ennyi!!!!!nem kell Perotti

Ismeretlen_146727 2011.08.01. 15:25:56

Nem nagyon ismerem a játékát, szerintem Bastos és Vargas lehetne inkább az elsődleges célpont. Óriási lenne ha mindkettőt megszereznénk, verhetetlen baloldalunk lenne, de már az egyikük érkezése is jó lenne.

Ismeretlen_108746 2011.08.01. 15:28:55

Ha képesek lennénk érte 10 milliót adni, akkor érthetetlen, hogy miért nem Bastos vagy Vargas kell inkább nekünk. Elképesztő, hogy az alacsonyabb ár az egyetlen prioritás, mintha Marotta csak azt nézné, hogy darabra meglegyen a csapat. Gondolom érkezik Perotti és Diego Lugano és kész is a csapat. Vajon Marotta milyen sztárokról beszélt?

Voga 2011.08.01. 15:35:38

10 millióért nem fogják eladni, mert kb 20at ér....már most nem rosszabb, mint a másik két jelölt és 5 évvel fiatalabb! 10 millióért ajándék lenne..

Diego2889 2011.08.01. 15:39:32

Voga: szerintem csak te gondolod így..

Juveboy24 2011.08.01. 15:41:13

Nálam Perotti jobb, mint Vargas. Fiatalabb, mozgékonyabb. Az más kérdés, hogy Bastos mindkettejüknél jobb. Őt kellene elhozni.

Diego2889 2011.08.01. 15:42:44

én sztem Perotti sokkal gyengébb játékos, mint Vargas vagy Bastos.. közelükbe sem ér.

Ismeretlen_122894 2011.08.01. 15:44:27

férfiasan bevallom nem ismerem perotti játékát, vargasét és bastosét viszont igen, és amennyiben 5M a különbség, szerintem ne kockáztassunk. (ezt arra alapozom, hogy ha akkora játékos lenne, akkor biztos ismerném perottit) ráadásul a neve emlékeztet egy római középpályás nevére, akit nem tartok jó játékosnak... :) de ha az terv, hogy bastos, vargas és perotti együtt, akkor végülis mindegy.

adam0123 2011.08.01. 15:47:30

lehet, hogy 15 millióért el tudnánk hozni Bastost (amit azért én kétlek), de Vargasért biztos, hogy elkérnének tőlünk legalább 20 milliót...

babo410 2011.08.01. 15:47:40

Hihetetlen, h 15-öt sajnálnak egy nagyon jó játékosra! Mindig az olcsóbb megoldásokat keressük, mennyiségre megyünk, aztán mindig sikerül annyit elérni, hogy 7. hely és év végén kezdjük elölről az egészet. Remélem h ha ő is jön, akkor jó igazolás lesz. De sajna a Beigért nagy név akkor ki lenne lőve! De ha ő és Bastos is jön remek. Am meg ez a hír remélem nem igaz, mert elmondana mindent arról mi folyik itt!

Ismeretlen_147985 2011.08.01. 15:54:18

Perotti egy 20 kilós, semmirekellő, huszadrangú senki. Nem ér 10 millió eurót sem. Ha ő érkezik balszélsőnek, akkor végünk van, cél az Európa Liga helyezés.

Kotrevák Kelly 2011.08.01. 16:06:18

Remélem, ez is csak kacsa. Ekkora dilettáns nem lehet már ez a szerencsétlen marotta sem!!! Hadd szenvedjünk majd megint a bajnokságban ilyen perotti félékkel. Ez az! Akkor már inkább Lugano.

Ismeretlen_128760 2011.08.01. 16:12:53

A csatárok közül sikerült a leggyengébb jelöltet leigazolni, szóval én nem zárnám ki Perotti érkezését...

Sevillafan 2011.08.01. 16:13:15

Hápháp ez a hír ... Nem hiszem, hogy eladnánk az egyik legértékesebb, legtehetségesebb játékosunkat. Pláne nem 10 millióért. Legalább 20-at ér. Látom ti sem szeretnétek. Helyes, nem is lesz a tiétek. :P

Ismeretlen_122894 2011.08.01. 16:32:50

én megtiszteltetésnek veszem, hogy más csapatok szurkolói is írogatnak ide, ez a blog sikere! (és vhogy a sevilla drukkerek tudnak értelmesen írni, szemben a zinteres trollokkal...)

Diego2889 2011.08.01. 16:34:08

vagy csak az 1ik Juvés barátunk írt, aki szereti Perotti játékát :)

Tony 2011.08.01. 16:41:12

De tényleg pont ugy van ahogy Apuleius írja. Gyakorlatilag kilóra vesszük a középszerű futballistákat 10m körül,mintha a cél az lenne,hogy minél többen legyünk. Inkább veszünk 4 10 milliós középszerű valakit,mint 2 20 millió körüli elismertebb játékost. Nevetséges. Agüero-Rossi-Bastos-Clichy -> Vucinic-Perotti?-Ziegler. Legalább egy jó játékost sikerült volna leigazolni,de ennek a bfsznak még ez sem sikerült. 4 sztár? LOL...

Milano 2011.08.01. 16:48:19

Perotti? Nagyon is jó játékos, csak sokan nem ismerik, és ezáltal megbélyegzik, hogy gyenge. Aki nem ismeri, legalább ne mondjon hülyeséget. Én követem a Sevilla meccseket, és bőven elférne ebben a Juventusban. A Pool és a Tottenham is érdeklődött felőle, és még csak 23 éves. A bal lába az ügyesebb, de bőven megélne a jobb oldalon is, és akkor Krasicnak se lenne bérelt helye, mert még egy olyan tavasz, amit produkált Milos, és felőlem jövőre mehet amerre lát.

Ismeretlen_122894 2011.08.01. 16:51:36

@Diego2889: ez esetben kifejezetten kreatív a vélemény kifejezésének a módja :) @Tony és Apuleis: pedig éppen ez az, amire az eddigi évek megtaníthattak volna, és nekem úgy is tűnt, hogy idén végre minőség lesz a cél. egyelőre még nem szeretnék végső álláspontot kialakítani, majd a mercanto végén, csak bízni tudok benne, hogy a minőség a fontos és nem a mennyiség.

Juveboy24 2011.08.01. 17:08:56

Mennyi szerencsétlen jár ide. Érdekes. Amikor Vidalt elhozta aprópénzért nem sírtatok.

Baggio 2011.08.01. 17:09:15

Alapvetően azért pattogtunk,hogy nem vagyunk képesek tényleg tehetséges fiatalt venni..23 éves...ő még lehet valaki..10millánál már +éri kockáztatni,de 15millás 27 Vucinicnél már nem látom értelmét... akár jól is járhatunk vele

Ismeretlen_108746 2011.08.01. 17:50:55

@Juveboy24: "Amikor Vidalt elhozta aprópénzért nem sírtatok." Vidal-nak 1 éve volt a szerződéséből, ezért lehetett olcsón megszerezni. Ne próbáljuk már úgy beállítani, mintha Marotta zsenialitásán múlt volna az ügy.

Ismeretlen_149085 2011.08.01. 18:00:33

Azon tűnődöm, hogy ha 25 milliót adtunk volna Rossiért és végül Vucinic jött 15-ért, akkor a különbözetből kijönne pont Perotti. Vajon akartunk-e Rossi mellett is balszélsőt, mert akkor Perottitól is függetlenül jöhetne oda valaki, bár kicsi rá az esély.

Voga 2011.08.01. 18:00:36

Természetesen én is Bastosnak örülnék a legjobban, de úgy látom az már csak álom marad....ha pedig Perotti és Vargas közül kell választani akkor sokkal inkább Perotti!!

Juveboy24 2011.08.01. 18:07:47

Apuleius: Akkor kinek köszönhető? Ha jól tudom voltak csapatok, akik többet ígértek érte. Olyan egyszerűen le tudtok írni játékosokat. Nektek ki jelentene erősítést? C.Ronaldo, vagy Rooney? Szervezzetek gyűjtést értük.

epaska 2011.08.01. 18:08:51

Faterom odavan Jesús Navasért, minden Sevilla meccset megtekint, én is elég sokszor nézem ezeket a meccseket, tehát elég sokszor láttam játszani Perottit is, és az a véleményem, hogy simán van Krasic szintjén. A szerb elavult cseleit ő is megcsinálja, ő is van olyan gyors. (igen, nem vagyok elájulva Krasic eddigi teljesítményétől) Én is inkább Bastost vagy Vargast preferálom. (akik simán jobb játékosok mint Milos vagy Perotti) De csak most! Az argentin 23 éves és 27 éves korára simán felülmúlhatja Bastost és Vargast is, azt nézve, hogy egyikőjük sem teljesített jobban ezelőtt 4 évvel... Pepe-től pedig jobb, fiatalabb, gyorsabb...

Ismeretlen_149085 2011.08.01. 18:24:25

@epaska: Egyetértek. Perottinak 23 évesen már viszonylag sok La Liga meccs van a lábában, sőt BL-nyolcaddöntő is. Nem érzem egyértelműen rossz igazolásnak én sem.

tudojuve 2011.08.01. 19:01:09

Perotti jó játékos, aki nem ezt írja az nem látta elégszer játszani. Követve másokat, mint a birkák csak úgy rádobják, hogy "huszadrangú senki". Nem mondom, hogy megváltja a világot ha idejön, de mindenképpen nagy erősítés lenne. Az más kérdés, hogy ha lehetne akkor inkább Bastost vagy Vargast hoznám.

Ismeretlen_108746 2011.08.01. 19:37:48

@Juveboy24: "Akkor kinek köszönhető? Ha jól tudom voltak csapatok, akik többet ígértek érte. Olyan egyszerűen le tudtok írni játékosokat. Nektek ki jelentene erősítést? C.Ronaldo, vagy Rooney? Szervezzetek gyűjtést értük." Annak köszönhető, hogy lejáróban volt a szerződése, és nyilván nem tudtak többet kérni érte. Szeretheted Marotta-t, de azért fatális ostobaságokat nem kellene írni. Milyen magasabb ígéretekről tudsz? Kíváncsian várom, hogy miről beszélsz. Hogy a halálba jön most ide Rooney vagy Ronaldo? Ne beszélj mellé, ha lehet. Vidal leigazolásáról beszéltünk.

Diego2889 2011.08.01. 19:40:46

Juveboy24: mit értetlenkedsz itt össze-vissza?? A szerencsétlen jelzőt meg használd a barátaidra és a hozzád közel álló emberekre..

Ákos 2011.08.01. 20:23:23

szerintem nem rossz játékos Perotti de ha kellene választani Perotti Bastos és Vargas közül Bastost választanám

ToTTy 2011.08.01. 21:12:06

Bastos és vargas elismerteb ugyanazon a poszton, de Perotti sokkal fiatalabb. Láttam 1-2 meccsen és megjegyeztem a nevét... Ez még akár jól is elsülhet. Hajrá Marotta ( na ez a két szó eddig még nem jött ki belölem) :)))

west29 2011.08.01. 23:24:11

Diego te nagyon értetlen egy emberke vagy..

goku06 2011.08.01. 23:51:21

Más játékosoknál azon megy a sírás hogy öregek, miért nem a fiatalokat vesszük meg viszonylag olcsón.. itt van egy fiatal játékos aki már lejátszott pár évet a spanyol bajnokságban.. de nem kell mert nem ismerjük.. szerintem az őt szidók 70%-a nemis látta játszani, de mivel nem ismert sztár, ezért nemis kell, és szar....

Voga 2011.08.02. 10:55:00

Diego2889: "Voga: szerintem csak te gondolod így.." Még mindig így érzed, kedves Diego? :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása