Moggi: "Pályafutásom legnagyobb hibája"

Luciano Moggi elemezte Sergio Aguerot, Ricky Alvarezt és Erik Lamelát, és elárulta: „Cristiano Ronaldo 17 éves korában a Juventusé volt”

A Bianconeri korábbi főigazgatóját egy életre eltiltották a focitól a Calciopoli botrány miatt, de folytatja a munkáját mint sportszakértő.

„ Aguero nem egy nagy név vagy egy bajnok aki megoldaná a csapat problémáit, és Giuseppe Rossi sem az.” - mondta a Juventus két jelöltjével kapcsolatban.
„Az Inter esetében, Alvarezből nagyszerű játékos lehet, míg Jonathan már bajnok.”
„A Romának sok figyelemre méltó játékosa van, példáil Lamela. Ha egyszer a labda hozzákerül, azt tesz vele amit akar, ami kitűnő lenne egy cirkuszban. Hogy hogyan játszik a pályán a Serie A-ban az már más dolog.”

„Aguero nem egy nagy név vagy egy bajnok, aki megoldaná a csapat problémáit, és Giuseppe Rossi sem az.” - mondta a Juventus két jelöltjével kapcsolatban.

„Ami az Intert illeti, Alvarezből nagyszerű játékos lehet, míg Jonathan már bajnok.”

„A Romának sok figyelemre méltó játékosa van, például Lamela. Ha egyszer a labda hozzákerül, azt tesz vele, amit akar, ami kitűnő lenne egy cirkuszban. Hogy hogyan játszik a pályán a Serie A-ban, az már más dolog.”

Moggi azt is elmondta a Radio Sportvivának, mi az, amit leginkább megbánt a pályafutása során.

"A Juventusnál dolgoztam, amikor már majdnem megszereztük az akkor még csak 17 éves Cristiano Ronaldót. Marcelo Salast adtuk volna cserébe a Sportingnak, de sajnos a Salas visszautasította a cserét. Nem sokkal ez után Manchester United 35 millió eurós ajánlattal állt elő, amely véget vetett a tárgyalásoknak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr174654063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_122894 2011.07.11. 11:24:33

hehehe

Ismeretlen_108746 2011.07.11. 11:29:54

Tényleg nem akarok okoskodni, de vagy félrefordítás történt, vagy a forrásban volt hiba, mert pont a lényeg nem stimmel a bejegyzésben. A történetben éppen az a kulcskérdés, hogy nem a portugálok (értsd Sporting) utasították el az ajánlatot, hanem maga a játékos (Salas). Ha a portugál csapat utasította volna el az ajánlatot, annak nem sok hírértéke lenne, lévén, hogy teljesen köznapi forgatókönyv lett volna.

Ismeretlen_147985 2011.07.11. 11:30:45

Senki sem gondolhatta, hogy ekkora játékos lesz belőle. Nyilván ha te ezt előre tudtad volna Luciano, akkor annyit adsz érte, amennyit nem szégyellsz.

Ismeretlen_164215 2011.07.11. 11:38:45

Még a végén kiderül, hogy anno Moggi is hibázott itt-ott. Kár, hogy többet már nem "hibázhat".

Ismeretlen_150170 2011.07.11. 12:07:51

Csak én unom már hogy a csapból is Moggi folyik??? Henry-tól, Di Vaio-tól, Miccoli-tól is megszabadult az öreg anno, ezek se voltak olyan jó döntések, ő is hibázott nem egyszer. Amit meg elért azt nem egyik napról a másikra érte el, amúgy is jókor volt jó helyen, ő pont akkor került a csapathoz mikor a juve felszálló ágban volt nem volt olyan nehéz dolga, későbbiekben meg tudjuk miket tett és az hogy más is vétett az nem menti fel őt a felelősség alól. Az átigazolási módszereiről meg csak annyit hogy a Bayern egy ügylet kapcsán szimplán maffiózónak nevezte Moggit, szóval az öreg nem volt kispályás ezért én annyira nem lennék büszke az ő munkásságára, persze más se különb és a focit nem tiszta lapokkal játszák de én naivan hiszek egy maffia és korrupt mentes labdarúgásban amiben nincs helye a Moggi, Moratti, Berlusconi stb féléknek.

Ismeretlen_186452 2011.07.11. 12:14:57

Én szerintem teljesen felesleges ilyen dolgokon gondolkodni: mi lett volna HA... ha, ha, ha az úgy... Lehet, hogy az olasz focinem feküdt volna neki, lehet lesérül és annyi ... akármi történhetett volna. Pillangó effektus. Na és akkoriban elég jó volt a Juve, megintcsak nem a múltban kellene élni, hanem a jelent felhozni újra.

Ismeretlen_99954 2011.07.11. 12:26:18

a multkor meg az volt a palyafutasanak a legnagyobb hibaja, hogy elszalasztotta a fiatal De Rossit, Aquilanit, es D'Agostinot

Ismeretlen_99954 2011.07.11. 12:30:11

pedronegro: vegre valaki :) a problema ugyanis nem az, hogy megbuntettek Moggit (valljuk be oszinten, nyilvanvalo, hogy nem egy artatlan barany), hanem inkabb az, hogy a tobbit (Morattival az elen) nem, vagyis ugy lett volna az igazsagos, ha mindet eltiltjak (Moggival egyetemben) - az mas kerdes, hogy a Juvet a szabalyok szerint nem szabadott volna kizarni, max pontlevonassal buntetni, mig az Intert a szabalyok ertelmeben ki kellett volna zarni

Ismeretlen_28314 2011.07.11. 12:32:01

Apuleius: igazad van. Javítottuk a hibát.

Baggio 2011.07.11. 13:30:59

Di Vaio-Miccoli? hát ők tényleg középszerű játékosok voltak..nem csoda hogy nem kelelttek...nekem sem kellenének 1Juvéba Henry meg a Barcában Lufi volt...Arsenalban jó-tehát nem fix,hogy nálunk beválik... Én biza hallgatnék az öregre és mindig kikérném a véleményét,hogy kiket igazolna le....tud valamit..már eleve hogy ő is gondolt CR-re már az figyelemfelkeltő..tudván az Olaszok csesznek fiatalokat +figyelni

Ismeretlen_170662 2011.07.11. 13:52:41

„Ami az Intert illeti, Alvarezből nagyszerű játékos lehet, míg Jonathan már bajnok.” Milyen Jonathan? Ki az? :D

Ismeretlen_147985 2011.07.11. 14:14:51

Hát igen, az öreg Luciano-nak is érdekes meglátásai vannak. Ha Agüero vagy Rossi nem oldja meg a problémáinkat, akkor ki? Ronaldo-t vagy Messi-t nem tudjuk megvenni, hozzájuk hasonló játékos pedig jelen pillanatban nem él a Földön. Érdekes, hogy a Lamela gyereket lehúzza (életemben nem láttam még játszani), de megemlíti, hogy az Alvarez-ből (őt sem) - aki ugyanabból a közegből jött, mint Lamela - nagyszerű játékos lehet (már most 23 éves). Jonathan pedig bajnok. Ez kétségtelen tény, de a brazil bajnokságban. Ráadásul 25 éves.

Ismeretlen_164215 2011.07.11. 14:31:00

@mmartin91: Lehet, hogy arra gondol, hogy nem feltétlenül a csatársort kellene erősíteni, amíg a védelem és a középpálya olyan, amilyen?

scarmigliato 2011.07.11. 14:33:59

„Aguero nem egy nagy név vagy egy bajnok, aki megoldaná a csapat problémáit, és Giuseppe Rossi sem az.” Valahogy egyre jobban kezdem érezni én is, hogy ez sajnos igaz...:(

Ismeretlen_102194 2011.07.11. 14:36:36

"Di Vaio-Miccoli? hát ők tényleg középszerű játékosok voltak..nem csoda hogy nem kelelttek...nekem sem kellenének 1Juvéba"-ppfffff hát ezen beszartam a röhögéstől!!!!Láttad te egyáltalán ezeket játszani nálunk?Akkor bitos nem írnál ekkora böszmeséget!Miccoli még így is jobban osztogat egy lábbal mint a mai szerencsétlenek nálunk(Aquilani,stb) és több gólt lő mint egy Amauri aki egy vicc!Szal én azért sokkal jobban szeretném ha legalább ilyen minőségű játékosok alkotnák a mai juvét nem pedig ezek a Martinez, Rinaudo, Aquilani, stb szerencsétlen dilettánsok! Ja, még annyit hogy Henry azért ment el mert egyszerűen nem feküdt neki a Serie A!Az arsenalban meg egy IKON lett!!!! Moggi meg mintha már a csapból is folyna....Nekem már fárasztó ez a mindent mindig jobban tudok szöveg!

Tony 2011.07.11. 15:08:26

Azt azért várnám Moggi-tól,ha már ez a véleménye Agüero-ról és Rossi-ról (amiben akár igaza is lehet,ezen lehet vitatkozni) ,akkor mondhatna pár konkrét nevet,akiket szerinte jelen helyzetben le kéne igazolni a Juventusnak. Azt már tudjuk kit nem,de kíváncsi lennék,hogy akkor kit igen.

Diego2889 2011.07.11. 15:11:46

Szerintem is azt kellene csinálni, amit Tony is mondott.. Attól mert Moggit eltiltották a labdarúgástól, attól még a háttérben ott lehet és segítheti is a csapatot.. Nagyon jó elképzelései vannak, tisztán lát és ez segítene nekünk..

Ismeretlen_173449 2011.07.11. 16:12:40

Egyre jobban kezd szimpatikus lenni a kis bipsi,szépen leoltotta Kun-t,nem kell mindenáron elprostituálni magunkat csak azért hogy hozzánk igazoljon!

Baggio 2011.07.11. 16:44:26

asvedd lehet te nevetsz rajta,de én láttam őket zebra mezben és az akkori csapatban elég gyatrák voltak.... Miccoli 1vicc kategória volt..Di Vaio talán csinált valamit,de nálam ők nem Juve szintű játékosok,még a mostani csapatba sem tenném be őket

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása