Ma bejelentették, hogy kik fogják segíteni Antonio Conte munkáját a következő szezonban. Ők egy fiatal és kemény csapatot fognak alkotni, amit példamutató profikból állítottak össze.
Angelo Alessio - menedzser asszisztens
1965. április 29-én Capaccio di Scalóban, Salernóban született. Angelo Alessio nem ismeretlen a Bianconeri számára, mivel 1987 és 1992 között 142 alkalommal szerepelt a Juventusban és ezalatt az időszak alatt az UEFA Kupát és az Olasz Kupát is megnyerte a csapattal. Az utolsó Juventusban töltött szezonjában találkozott először Contéval (1991-1992-es szezon), amikor is csapattársak lettek. 1998-ban vonult vissza, és azonnal az edzői pályán kezdett el dolgozni. Egy éve Antonióval dolgozik, ugyanis a Sienánál is együtt tevékenykedtek.
Cristian Stellini - edző
Az 1974. április 27-én Cuggionóban született Stellini hosszú játékos-pályafutása alatt a Novara, a Spal, a Ternana, a Como, a Modena, a Genoa és a Bari csapataiban fordult meg. 8 bajnokságot nyert, 4-et a Serie C-ben, 4-et a Serie B-ben. A 2008-2009-es szezonban a Bari csapatában Antonio Conte keze alatt játszott, ahol erős kapcsolatot alakított ki Contéval, és a 2010-es visszavonulása után egyből az edzői stábban találta magát. A Siena csapatának volt edzője Conte mellett, és a kiharcolt feljutás után ő is követte Contét Torinóba.
professzor Paolo Bertelli - erőnléti edző
Paolo Bertelli 1960. december 8-án, Firenzében született. Eddig a legmagasabb szinteken dolgozott. 1987 óta erőnléti edző, karrierjét a Fiorentina csapatánál kezdte, ahol 12 esztendőt töltött el az ifjúsági- és felnőtt csapat mellett. Ezután egy-egy évet dolgozott Velencében, majd ismét Firenzében, mielőtt kikötött volna Udinében. Bertelli három évig maradt a Friuliban, mielőtt megkezdte hosszú ténykedését a fővárosban. 6 sikeres évet töltött el az AS Roma csapatával, ami alatt 2008-ban az egyik legjobb erőnléti edzőnek jelölték.
Claudio Filippi - kapusedző
1989-ben a római ISEF Egyetemen diplomázott, 1994-ben vált hivatásos edzővé és 1997-ben lett hivatalos UEFA edző. Claudio Filippi az egyik legelismertebb és legmagasabban kvalifikált kapusedző Európában. 2010-ben érkezett a Juventushoz. Korábban a Verona, a Roma, a Siena és a Chievo csapatainál dolgozott. Filippi új edzésmódszereket vezetett be a Bianconerinél, amelyeket a csapat kapusai is nagyra tartanak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.