A Napoli érdeklődik Amauri iránt

A csatár várhatóan idén nyáron elhagyja Torinót, és most úgy tűnik, a Napoli is érdeklődik a támadó iránt.

A Tuttosport szerint a nápolyi csapat szeretne több variációs lehetőséget a támadószekcióban, éppen ezért elsőként a Groningen támadóját, Tim Matavz-ot szerették volna leigazolni. Ugyanakkor a szlovén támadó elutasította az ajánlatukat, így kerülhetett képbe a brazil születésű olasz válogatott csatár, Amauri.

A 30 éves játékos 2008 nyarán került Palermóból Torinóba, és hamar kulcsjátékossá vált, azonban az idei szezonban elveszítette kezdőcsapatbeli helyét, sőt télen a Parma csapatába került kölcsönbe.

A csatár azóta már visszatért Torinóba, azonban nem valószínű, hogy egy újabb szezont eltölt a piemonti városban, mivel a Juventus szeretne túladni rajta.

A Napolin kívül még a Lazióról is beszéltek, mint Amauri esetleges következő állomása, miközben a Parma továbbra is szeretné soraiban tudni a támadót a következő szezonra is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr824653841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_96517 2011.06.02. 13:34:05

vigyétek, csak fizessétek ki.

csakakriston 2011.06.02. 13:44:35

2 üveg jégerért vihetik is.

bill 2011.06.02. 13:50:15

Hamar kulcsjátékossá vált?Mikor volt ő kulcsjátékos?Talán egy sampon reklámban lenne meghetározó szereplő, de a fociban soha!Remélem valamejik csapat megszabadítja végre a Juventust ettől az istenverésétől!

Ismeretlen_122894 2011.06.02. 14:20:50

amauri cavani cserét szeretnék (najó, hamsik is jó lesz... :) )

Ismeretlen_102246 2011.06.02. 14:23:05

10 milla Euróért a Napolié (ennyivel tartozunk még Q-ért, azaz akár mondhatjuk azt is, hogy Amauri a Napolié, ha a Q-ért még fizetendő összeget elengedik)

Matee 2011.06.02. 14:35:58

bill! amikor ideigazolt Amauri fél éven át ő vitte a hátán a csapatot, de aztán visszavett és azóta semmi sajnos, kár érte, azért 12-14 millió körül kéne kapni érte, ha már 7 gólt lőtt a parmai fél szezonja alatt....

steven-h 2011.06.02. 14:36:35

Ez nem egy rossz ötlet @ShyrKahn. Többet úgyse kapnánk érte...sőt...

Mitya 2011.06.02. 14:42:59

Én hajszálanként 1 milkót kérnék :P

Csülök 2011.06.02. 14:54:03

Szerintem kérjük érte Cavani játékjogát, valamint 20 millió Eurót... Nagy játékos, megéri! (bár csak ezt írhatnám erre a hajas buzira :D)

Dana 2011.06.02. 14:54:44

Pici olcóóó! Vigyééééd! 10db jabulaniért már vihetik is!

Feri 2011.06.02. 15:17:09

Az kemény.Egyszerre kettő legyet üthetünk.Eladjuk a hulladékot,és gyengítjük az előttünk állókat.

szabol 2011.06.02. 15:31:44

Én Bastosra szavazok, remélem megvesszük, mert ő egy minőségi játékos!!!!Ezt olvastam egy oldalon!!! A Juventus mellett két angol klub is szeretné csapatában tudni az Olympique Lyon brazil szélsőjét, Michel Bastost. A 27 esztendős futballista vélhetően az Öreg Hölgy játékosa lesz a nyáron, ám ez még közel sem biztos. „Michel az elkövetkezendő hetekben kapja meg EU-s útlevelét, így még több lehetőség nyílik meg előtte.”, mondta a játékos ügynöke, Emmanuel De Koerchove a footmercato.net-nek. „A Juventus van a legelőnyösebb pozícióban, de nem ők az egyetlen csapat, amely érdeklődik a játékos iránt. Két nagy angol klub is érdeklődik Michel iránt és nagyon komolyak a szándékaik.” Pletykák szerint a Chelsea-ről és a Tottenham-ről van szó.

Ismeretlen_177028 2011.06.02. 18:23:41

Helyes, licitháború! :D A végén még egész tisztességes áron eltudjuk adni szerencsétlent.

Ismeretlen_164215 2011.06.02. 19:02:21

@Lord_Viktor: A Parmában ismét bizonyította, hogy nem olyan szerencsétlen ő. Kicsit sarkítva azt is mondhatnánk, hogy kb. úgy teljesített a Parmában, mint Matri vagy Quagliarella a Juvéban.

Ismeretlen_177028 2011.06.02. 19:08:20

@venember83: a szerencsétlent klasszikus értelemben kell venni. Nálunk az volt, egyszerűen még az ág is húzta, a szurkolók kikezdték és a görcsös próbálkozásai tehetetlen bénázások voltak. Ide tuti nem jöhetne vissza, mert a szurkolóknak elfogyott a türelme szerintem az irányában, mégha Parmában jól is játszott. Nincs helye itt, a képességeitől függetlenül. Ezért jó, hogy több csapat is érdeklődik iránta, legalább felornázzák kicsit az árát, így kevesebbet bukunk rajta.

Kotrevák Kelly 2011.06.02. 20:02:40

Mindegy hova, csak menjen! Minél messzebbre! Ja és vigye magával grigerát, mottát, grossot, martinezt!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása