A pályán mutatott teljesítmények alapján a tegnapi, firenzei döntetlen igazságos eredmény, ám ezzel gyakorlatilag szertefoszlottak a Juventus Bajnokok Ligája indulást érintő álmai.
Az Európa Liga még elérhető, így maradt remény az európai porondra való kilépésre.
Luigi Del Neri szerint a játékosok nem érdemelnek támadást, büszkén, kompromisszumot nem ismerve játszottak tegnap.
"Ellenfelünk 90 percen keresztül küzdött, ami nem azt jelenti, hogy mi ne tettünk volna meg mindent a győzelemért, de Firenzében nem könnyű játszani, és a Fiorentina igazán kemény ellenfél."
"Hogy feladtuk volna az első félidőben? A mérkőzés 90 percig tart, semmit sem adtunk fel, sőt, a második félidőben több komoly helyzetünk is volt."
A szünetben Del Neri ismét taktikát váltott, és visszaállt a szokásos 4-4-2-re:
"Tudni kell alkalmazkodni. Az előző hétvégén a 4-4-2-vel nyertük meg a meccset Genoában. A változtatással mindig képesek vagyunk egy kis előnyhöz jutni. Krasić teljesítménye? Nem volt átütő, de az ilyesmi előfordul."
A döntetlen ellenére a Bianconeri ambíciói nem változtak.
"A három pontnak köszönhetően bármikor megváltozthat a helyzet. Végig a győzelemért fogunk játszani, aztán majd májusban meglátjuk, hogyan sikerül zárni az idényt. Persze szükségünk van a többiek bukdácsolására, de márciusban még reményünk sem volt az európai indulásra."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.