A Balocco, a híres piemonti cukrászvállalat megújította az együttműködését a Juventusszal, mint hivatalos partner.
A vállalat logói a 2011/2012-es szezon mérkőzéseinek harmadán lesznek láthatóak a Bianconeri mezén, többek között a barátságos meccseken. Továbbá, a Balocco fogja szponzorálni a Juventus ifista csapatait minden hivatalos és felkészülési mérkőzésen.
A fontos szerződés-megújítás mindössze néhány hónappal a Balocco márkanév Juve-mezen való feltűnése után született meg. Néhány fontos meccsen jól láthatóak voltak a feliratok - többek között a Juve-Inter találkozón is -, valamint számos közönségtalálkozón és közös tevékenységeken is fellelhetőek voltak a Balocco márkanevek, ezzel is erősítve a két vállalat közötti kapcsolatot.
Továbbá, a Balocco termékei a Bianconeri reggelijének részét képezik.
A mezen kívül még számos helyen megtalálhatóak lesznek a cég feliratai: a pálya körüli reklámtáblákon, reklámokban, sajtótájékoztatókon és közönségtalálkozókon is.
Jean-Claude Blanc szólt néhány szót a szerződéshosszabbításról.
"A partnerség megújítása egy olyan nagy presztízsű vállalattal, mint a Balocco, a győztes kapcsot mutatja a két rátermett fél között. Nagyon örülünk, hogy a Balocco úgy döntött, hogy folytatja ezt a fontos együttműködést a Juventusszal, amely egy új sportélményekkel és sporteseményekkel teli évhez vezet minket, amelyeket már az új stadionban fogunk átélni."
"Megelégedettséggel tölt el minket az együttműködés megújítása. Amellett, hogy az európai versenysorozatokban való szereplés a célunk, az egyezségünk meghosszabbítása kiterjed a teljes utánpótlásra is, ami megadja a lehetőséget a számunkra, hogy megerősítsük a kapcsolatunkat a fiatalokkal és a családjaikkal, ami mindig is a legfontosabb volt a számunkra. Mindemellett hogy hagyhatnánk ki azt a lehetőséget, hogy a mi logónkkal ellátott mezben lássuk játszani a Juventust az új stadionban?" - mondta Alberto Balocco, a Balocco vezérigazgatója.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.