A Bari elleni keret

A szombat délutáni tréning után Luigi Del Neri leírta a Bari elleni mérkőzésre behívott csapattagok listáját. Ez a lista 19 nevet számlál.

Luca Tonihoz hasonlóan, aki a Catania elleni meccsen sérült meg, Amauri, Fabio Grosso és Claudio Marchisio is hiányozni fog a Bari elleni meccsről.

Az olasz-brazil csatár megpróbált edzeni, játszani a tréningeken, de még nem teljesen épült fel a 4 napja elvégzett orrműtétből, így nem tagja a keretnek.

Grossót 48 órával az Olasz Kupa mérkőzés után ultrahangos vizsgálatnak vetették alá, hogy megtudják, mennyire kiterjedt az izomfájdalom, ami miatt a csütörtöki mérkőzésen már félidőben le kellett cserélni. A vizsgálat kimutatta, hogy a játékos jobb vádlijában egy kisebb összehúzódás van, amelynek köszönhetően kihagyni kényszerül a Bari elleni találkozót, valamint 2-3 nap pihenő vár még rá.

Marchisio influenzás, így pihenésre van szüksége, ezért nem tart ezen a meccsen a csapattal.

Íme tehát a 19-es lista:

Kapusok: 1 Buffon, 13 Manninger, 30 Storari

Védők: 2 Motta, 3 Chiellini, 17 Traoré, 19 Bonucci, 21 Grygera, 33 Legrottaglie, 43 Sorensen

Középpályások: 5 Sissoko, 7 Salihamidzic, 14 Aquilani, 23 Pepe, 25 Martínez, 27 Krasic, 35 Buchel

Csatárok: 10 Del Piero, 41 Giannetti

A mérkőzés 15.00 órakor kezdődik, de egyik csatorna sem közvetíti, így marad a stream.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr114653368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego2889 2011.01.16. 16:19:50

szabad megint kifele, mint toni góljánál...semmi nem volt, csak magasabbra ugrott.. komolyan mondom ez már vicc

ferzo 2011.01.16. 16:19:58

ki más b+,a rudi gyerek..ez az Alverez gyereket,most az egyszer nem zavarta a labada..gólpasszt adót + többször megverte Sorensent már 1.-1

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:20:26

Szegény Nedved csoda,hogy nem sír ezen a szánalmon,amit focinak nevezünk

tataboy 2011.01.16. 16:20:31

Én egyre inkább a tavalyi Juvét látom!

Bigvee 2011.01.16. 16:20:36

Bmeg! Szegény Pavel! :( Sztem legszívesebben berohanna a pályára azt lőne vagy 3-mat!

Diego2889 2011.01.16. 16:21:05

martinez megérte a pénzét. 1 labdát nem tud átvenni:D

Ismeretlen_161952 2011.01.16. 16:22:35

tataboy! pont ezt akartam írni...

Diego2889 2011.01.16. 16:22:47

lehet h csak én gondolom, de sztem Krasic is egyre szürkébb.

Diego2889 2011.01.16. 16:24:10

jön a csodálatos elvis :DD

Ismeretlen_161952 2011.01.16. 16:24:12

Oszt Motta meg minek????

Ismeretlen_144830 2011.01.16. 16:24:21

szerintem is csak árnyéka önmagának :S:S

JuveFan 2011.01.16. 16:24:26

Na bazmeg pont motta kell ide nevetséges...

Flavio 2011.01.16. 16:24:27

jON Elvis:)

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:24:47

Motta be!Van lejjebb?

cd 2011.01.16. 16:25:04

jajj neeeee motta, inkább egy hulla fáradt sörenzen mint ez a faszfej

Alonso 2011.01.16. 16:25:22

Ez szánlom. A Realnál vagy Barcelonanál miért egyszerre 15 sérült?? Ilyen csak a Juvénál van, sehol máshol! Martinez olyan darabos, futni nem tud. Vicc amit a Juventus csinál!

Ismeretlen_135933 2011.01.16. 16:25:24

Nem szürkébb, hanem mivel Q kidőlt, az lett a feladata, hogy ne betörjön, hanem beadogasson... Am ha nem igazolunk valakit, ez elég furcsa egy idény lesz, semmi kreativitás nincs a játékunkban, Dp-ben lenne, de ő már nem képes arra, hogy fel-le szaladgáljon, főleg nem több meccsen keresztül...

Bigvee 2011.01.16. 16:27:26

Del neri is menjen a p*csába! Csak azt tudja m,ondani ,hogy muszáj javítani meg ,hogy ki kell jönni a gödörből.... de sztem nem vagyunk gödörbe....középcsapat lettünk! :( :( :( :( :(

ferzo 2011.01.16. 16:27:56

ahogy látom DP már el is fogyott..most már csak az a kérdés kiről pattan be a labda?!

kacy85 2011.01.16. 16:28:24

Figyu Az angol kommentátor tényként közölte hogy Floro Flores érkezik a JUVE-ba. Mit tudtok erről? Ez igaz?

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:28:53

Bazzki,majdnem megismételték az egyenlítő góljukat!

Diego2889 2011.01.16. 16:29:15

lehet nekem itt magyarázkodni, de az a tényen nem változtat semmit. ez a Juve teljesen 1 középcsapattá lett téve.. sírni tudnék amikor látom ezt a szenvedést.. a mai kezdő 11ből kb 5 játékosnak kellene ott lennie, a többi 1 rakás szar.

Tony 2011.01.16. 16:29:23

Már jobb a Bari.

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:30:40

Annak az ötnek is inkább az NBII nyugati csoportban!!!

kacy85 2011.01.16. 16:32:10

Alex elfáradt

Papy88 2011.01.16. 16:32:11

Hát...Nem írok inkább semmit....

Alonso 2011.01.16. 16:33:01

Pepe 8 kis darabra törte a labdát :SS

Bigvee 2011.01.16. 16:33:34

Buffon,Chiellini,Krasic Én csak ezt a három játékost találtam! G*ci Calciopoli!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! F*sz inter tett tönkre minket!

zsigadani 2011.01.16. 16:35:42

bazmeg mostmár hát ilyen nincs!!!!!!!!!Szemben a kapuval baszki Aqzulani és kilövi a szögletzászlójoz baszki!!!!!

buub 2011.01.16. 16:35:44

@Bigvee : a hozzá nemértő vezetőség tette tönkre a csapatot.

Diego2889 2011.01.16. 16:36:21

én még Bonuccit hozzá irnám.. nem a múltat kell siratni, hanem a jövőnkért kellene keményen dolgozni.. ameddig ilyen Marotta féle lesz az átigazolásokért a felelős, addig elfelejthetjük a jobb szereplést. ide nagyon komoly erősítés kellene.

kacy85 2011.01.16. 16:36:34

Bakki Rudit viszik le mikor ő volt a legjobb a csapatban. Azért ez gáz

zsigadani 2011.01.16. 16:37:23

10ből 9 játékos eltalálja kaput de mi persze hogy nem

Ismeretlen_135933 2011.01.16. 16:37:36

Egyetértek, magunk alatt vágtuk a fát. Rengeteg rossz döntést hoztak mióta visszatértünk a Seria A-ba... Idén még lett is egy működőképes csapatunk, ám ha már 1 létfontosságú ember hiányzott, végünk volt. Nézzünk csak az EL-re, ahol nem játszhattak...

Diego2889 2011.01.16. 16:37:45

ezt nem mondod komolyan h védőket cserélgetünk.. ennél lejjebb nincsen :S

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:37:49

Van lejjebb!GRYGERA!!!!!

Bigvee 2011.01.16. 16:38:04

Most komolyan az utolsó helyezet csapattól szopunk?????!!!!! (Sztem az inter lesz a bajnok! 2-vel kevesebbet játszottak és így is megelőznek%! VICC!!!!!!!!!!!!!! plusz most vannak szar formában!)

zsigadani 2011.01.16. 16:38:47

jeeeeeeeeeeee.megjött a gólpassz király grygera!!!!!csak ezentúl a saját csapattáársainak paszsolnjom

juvelod 2011.01.16. 16:38:50

Hali!! Tényleg nem jó nézni, hogy a csapatunk rég nem ott tart ahol megérdemelné! De azt se jó olvasni, hogy a nagy okos JUVEFANOK szidnak mindenkit mint a bokrot. Olyan okos itt egy két ember, hogy ha ők lennének a vezérigazgatóság már a Marson is mi nyernénk a kupákat... Leszarom mi van az eredménykijelzőre írva, a szívem a JUVÉÉ és bármi van hangosan fogok ordítani a lelátóról bármilyen osztályban... Ennyi..

kacy85 2011.01.16. 16:39:28

na véééééégre!!!!!!!!44

cd 2011.01.16. 16:39:32

vannak még csodák :)

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:39:40

A herceg!Ez kellett!

juveboy 2011.01.16. 16:39:45

GGGGGGGGGGGGGGÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL

Alonso 2011.01.16. 16:39:52

góóóóóóóóóóóóóóóóóóól

Bigvee 2011.01.16. 16:40:11

Aqua! szar játék ,de vezetünk!

zsigadani 2011.01.16. 16:40:43

mazmegggggggggggggg Aqua!!!! Yg kell lőni!!!!!!!!!!!!!

Doma 2011.01.16. 16:40:43

góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóólllllllllllll!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ismeretlen_161952 2011.01.16. 16:40:45

Aquiiiiiiiiii!!!!! Legalább húzzuk be ezt a szerencsétlen meccset!!!

juveludi 2011.01.16. 16:41:20

Itt mindenki egy kis negatív punci basszus!!

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:41:28

Persze a szívünk a juvé-é,de a kritika is a szeretet jele!

Diego2889 2011.01.16. 16:41:34

juvelod: ez 1 baromság. 15éve Juve drukker vagyok. 6éves korom óta. imádom a Juvét és sosem tudnék mást szeretni, de attól még láthatjuk a problémákat.. 1 közép csapat vagyunk, ha elfogadod, ha nem...

Juve... 2011.01.16. 16:42:55

ezaz remélem megtartjuk az eredményt sajna a Lazio is betalált vezet 1-0 ra :(

Alonso 2011.01.16. 16:43:14

Csak most már ez maradjon a vége!!

Supi 2011.01.16. 16:43:20

Undorító játékkal,de húzzuk be.Tipikus Aq gól, ez az,ami hiányzik a csapatból. a távoli lövések mind Krasic,mind Aq, mind DP,talán még Melo is képes rá és valahogy sose próbálkozunk. Egy biztos ezzel az idióta ívelgetéssel fel kell hagyni. Egyébként jobb lesz ez ha visszajön Melo,csak ez megmutatja,hogy eléggé függünk tőle.

ferzo 2011.01.16. 16:43:31

Aquilani :)

Bigvee 2011.01.16. 16:43:37

Diego2889: ott a pont!

Ismeretlen_161952 2011.01.16. 16:43:57

juvelod! Itt mindenki üvöltene hidd el. De ugye nem azt várod mindenkitől hogy mást ne írjon egy blogon csak kizárólag azt hogy "hajrá".

juveludi 2011.01.16. 16:44:24

nemfogadom el..csak azért mert a szünet óta nem nagyon megy,attól még nem kell leközépcsapatozni a juvét bakker..most szarul megy..folyton lesérülnek az emberek,átkell szervezni a játékot..így elég nehéz,majd belelendülnek..

buub 2011.01.16. 16:44:39

Középcsapat vagyunk, és? Meg van a lehetőségünk h felemelkedjünk élni kell vele.

Alonso 2011.01.16. 16:44:42

ez mekkora kamu, sztem lehetett volna 11est adni, láttam már ilyenért tizit adni!

kacy85 2011.01.16. 16:45:03

Pepe helyzeténél volt minden csak nem szerelés.

juveludi 2011.01.16. 16:45:54

nem,nyilván nem várom ezt,de ha jól megy mindenki felmagasztalja őket,de ha nem akkor már azonnal felkell metélni a karunkat..nekem ezzel van bajom..

Juve... 2011.01.16. 16:46:11

basszus 90. percben a Roma is megszerezte a vezetést... ááá

zsigadani 2011.01.16. 16:46:33

már csak 5 perc +hossz...

Diego2889 2011.01.16. 16:46:49

kajak nem értem ezen mit nem lehet érteni.. nem azért középcsapatozzuk le a Juvét, mert kikaptunk most 2x.. , hanem azért mert kurvára igy van.. azért mert ti próbáljátok ezt nem hangoztatni, attól ez még igy van.. az a baj h a vezetőség is csak a csodát várja.. persze van kiút, de az a kiút nem ezekkel a játékosokkal van..

Bigvee 2011.01.16. 16:47:26

juveludi: "a szünet óta nem nagyon megy" A szünet előtt se voltunk olyanok mint régen! Amúgy én még a Seria Z-be is kitartanék a Juve mellett! De erre nem fog sor kerülni :)

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:49:28

Persze a könnyebb lenne hátradőlni és azt mondani,hogy nyertünk.De hogyan?Mint egy középcsapat!

buub 2011.01.16. 16:49:29

@Bigvee : utoljára igazán jók kb 10 éve voltunk, azóta nem nagyon, sajnos.

juvelod 2011.01.16. 16:50:17

Persze nem azt várom... El kell fogadni a jelenlegi helyzetet.Nem költünk játékosokra sokat mert csilliók nélkül is lehet csapatot építeni.És ezt szerintem Marrotta és Neri tökéletesen végrehajtotta a Sampnál. Kis türelem kell meg egy fasza orvosi stáb :D és jobbak leszünk. A kitűzött céltól függ, hogy hogyan látjuk a jelenlegi JUVÉT. BL-ben pedig ezzel a kerettel nem biztos, hogy jó elindulni.Pedig ugye ez a cél... Mindegy nem kötekedni akartam csak a pozitív gondolkodás mindig jóra vezet... FORZA JUVE

Diego2889 2011.01.16. 16:52:15

kitartunk gyerekek.. remélem 1 2 év és sikereket fogunk elérni és 1ütt örülhetünk neki:)

Ismeretlen_161952 2011.01.16. 16:53:33

Mind ugyanazért rajongunk. Forza Juve!! Serie Z??? :DDD

cd 2011.01.16. 16:53:38

5 perc???? mi indokolja ezt vazze?

Juve... 2011.01.16. 16:56:22

na nyertünk Forza Juve!!! remélem Marotta elmegy valahova és hoz egy nagyon jó csatárt mer hát nagy szükség lenne rá

Ismeretlen_146727 2011.01.16. 16:56:25

eeeeezzzzzzaaaaaazzzzzz ....bár a körmömet lerágtam közben.....

Ismeretlen_176797 2011.01.16. 16:56:35

Basszus,nyert a roma,lazio is

Dani 2011.01.16. 16:56:36

Pech, hogy a Roma és a Lazio is az utolsó percekben nyert.

Bigvee 2011.01.16. 16:56:42

Vége! reménjkedjünk ,hogy ezek utány beindul a szekér! :) FORZA JUVE PER SEMPRE!

Alexdon 2011.01.16. 16:57:16

akarták a fiúk nagyon! meg is lett, ez most a fontos, ilyen meccsek kellenek (győztes), hogy visszataláljanak a fiúk! azt, hogy mit kellene csinálni, azt nem írom, mert (itt) a nálam "okosabbak" már ezerszer kivesézték! a középcsapatozóknak csak annyit üzennék, innen a Juventino oldalról, hogy nem vagyunk, nem leszünk középcsapat soha, MI A JUVENTUS vagyunk, nem a fiorentina,m vagy a napoli, ők a középcsapatok, akkor is azok lesznek, ha megnyerik a blt! és ha igazi szurkolók lennétek, akkor azt mondanátok, hogy szarul játszottunk! FORZA JUVENTUS, PER SEMPRE!

zsigadani 2011.01.16. 16:57:16

Megvan!!! Igaz hogy szánalmas volt a játék de most örülni kell hogy nyertünk!!!! FORZA JUVE!!!!

cd 2011.01.16. 16:57:32

nálam még tart a meccs :D

Tony 2011.01.16. 17:00:39

Ezt a meccset 1 kín volt végignézni,de végül megvan a 3 pont.

adams 2011.01.16. 17:02:01

a barátnőm olaszt tanul ,és voltak nemrég nála olasz cserediákok a suliba. A társaság fele kb juve drukker volt és ők mondták h. OLASZORSZÁGBAN minden idők leggyengébb juventusának választották meg a juvét az egyik juve fan oldalon !EZzel teljesen egyetértek !NEkem ez a leggyengébb Juvém amit láttam ! 96os ajax -Juve bl döntő óta nézem és meghalok ezért a csapatért , és borzasztó amit ezzel a csapattal csinálnak és csináltak a szövetségnél , sír a szívem a juvéért :-((( és hát a jövő sem szebb , nincs pénz ,nincs játék , bekkelünk egy tök utolsó bari ellen ! szebb jövőt!

Diego2889 2011.01.16. 17:04:28

adams hát rossz hallani is :((

bianconeri_2007 2011.01.16. 17:08:27

kínkeserves győzelem, de megvan - martinez hasznos lesz, jó, h felépült. ami a bekkelést illeti a meccs végén, láttam már hasonlót a 2006-os capello-féle csapatól is a Palermo ellen (szintén 2-1 nekünk hazai pályán). nem volt ma komplex a csapat, a hiányposztokra bekerülő játékosok gyengék (ma sorensen, gianetti végig, eleinte pepe is), ezért volt esélye a barinak. a küzdőszellem továbbra is dicséretes, várjuk vissza a sérülteket, bár Q naggggyon hiányzik :(

Natesz 2011.01.16. 17:12:08

Grat a csapatnak ez kellett már nagyon. Aquilani lövése szép volt, de kb. a 70. perc környékén mikor az a nagy rohanás volt, Sissoko távolabbról sprintel vissza mint állat, Aqi meg tötyög akkor azt hittem megfejelem a monitort. Alexnak szobrot!! és grat Rudinak is, jól játszott remélem ezután a riválisainknak is betalál.

Victor90 2011.01.16. 17:12:25

Igen!Ez 1 nagyon kínkeserves győzelem,de ezért is 3 pontot adnak!Sissoko játéka nagyon tetszett!Minőségi szélső védőkre nagy szükség van!Reméljük a Samp ellen jobb lesz a játék!

Drughi Di Bianconeri 2011.01.16. 17:15:16

néhány percet néztem csak,mert felidegesített , h. akadozik ez a netes cucc..és inkább nem néztem...de nagyon szarul ment a játék a csapatnak...főleg ez a Martinez volt elég gyér,amennyit láttam..de Moggi jól megmondta...igazolunk 10-12 tölteék embert..ahelyett ,h. minőségi javulást érnénk el, játékosok tekintetében...3-5 játékos kéne ide, nem mindenhonnan,kiscsapattól kölcsönvett,leigazolt,öregedő..stb..játékosok,ha lehet őket annak nevezni...pl: ez a Martinez,vmi. borzalom...és lehet,h. most kiröhögtök,mert mikor meghallottam,h.Dzsudzsákot szóba hozták a JUVE-val, hát elég erőteljesen tiltakoztam...De..mint minden,a meglátásom is tud változni,idővel..szóval Dzsudzsák messze jobban megérne 12 millát,mint Martinez..Pepe-ről nem beszélek,mert ő az az ember,akitől kár sokat várni,de legalább hajt,küzd...kicsit olyan angolos :D ...de remélem nem igazoljuk le,hanem év végén megy szépen vissza Udine-be... Ha én lennék az igazolásért felelős emberke,akkor azon nyomban eladnám Grossot,Salihamdzichet; Amaurit és/vagy Iaquintat..leigazolnám Aly Cissokhot,vagy Taiwot,Assou-Ekottot vagy Emanuelsont balra; jobbra meg Johnson-t,Van der Wielt,vagy a Konkot...csatársorba kell Rossi,vagy Suárez,Neymar,vagy Nilmar :)....Quagliarela,Aquillani szerződését véglegesíteném...és vhogy tető alá hoznék 1 Martinez-Dzsudzsák cserét...soknak tűnhet,de szerintem az eladásokból jönne annyi pénz,h. elkezdjük a biznisszt,vagy az ilyen cserélgetős módszer sem rossz

goku06 2011.01.16. 17:16:45

Most hogy Melo eltiltott és ennyi a sérült, a lényeg a 3 pont. Egyébként a meccs nagyrészét nem láttam a szar stream miatt. Gianetti, Martinez, Traore, Sorensen hogy játszott?

tataboy 2011.01.16. 17:18:17

Az a helyzet hogy 3-4 minőségi igazolás kellene és mindjárt másképp menne a csapatnak! Aztán meg egy jó edző,aki tud adni egy kis pluszt,mert Del Neri nem rossz de mégsem egy Lippi!

zoolko 2011.01.16. 17:21:26

3 pötty ott van, ez kell most nagyon, nem leszakadni!:)Forza Juve!

Lakatos Di Natale 2011.01.16. 17:28:15

goku06! Sörensen borzalmas volt, ma Ő volt a fekete bárány rettentően gyengén játszott. Alvarez össze-vissza szivatta, már az első félidőben le kellett volna cserélni vagy variálni azzal a poszttal mert rendesen átjátszották. Mellesleg a gól is ebből született, Alvarez rendesen faképnél hagyta a tizenhatoson belül. Sörensen támadásban pedig végképp nokedli. Sajna. Traoré sem játszott jól, mondjuk neki volt pár előretörése de a védelmi munkája pocsék. Gianetti észrevehetetlen volt, sok megmozdulása nem volt. Martinez pedig keveset játszott.Örülök a 3 pontnak de a mutatott játék siralmas volt

goku06 2011.01.16. 17:54:23

Köszi az értékelést. Közben az osztályzatokat is megtaláltam egy másik oldalon. Sissoko volt a meccs embere? Érdekes lesz most így az ő januári sorsa, kíváncsi vagyok mi lesz vele.. amúgy ez nagyon tetszett: "Simone Pepe (5): Havonta egy jobb teljesítményre képes, és a januári "bónuszát" már felhasználta hétközben a Catania ellen. Beleszürkült a mezőnybe. " xD

Ismeretlen_177028 2011.01.16. 18:06:03

tataboy: Lippi is itt kezdett el jó edző lenni, és Del Neri eddig jó munkát végez, a sérülésekről nem ő tehet, balszerencsénk van most mert a többség nem az edzésen hanem meccsen sérül meg. A meccset nem láttam sajnos, mert nagytakarítás volt ittjon xD Szóval csak a kommenteket meg az eredményt láttam, így nyilván könnyű nekem dumálni, de egy olyan borzalom után, mint a tavalyi, nem várható el, hogy a csapat a scudettóra hajtson, és barca szintű játékot produkáljon. Itt a BL hely eléárése a cél, és ez egy reális cél. És lehet, hogy ez csak egy középcsapat célja lehet, és egy Juvénak mindig a scudettóra kell hajtani, de én ezt leszarom, ahogy általában a feleslegesen síró és pesszimista embereket is (1 év alatt sikerült hozzászoknom). Számomra kicsit már unalmas azt hallgatni, hogy 10 éve halott a Juve ahhoz képest ez egy szar és ilyesmiket. Unom. Lépjetek már túl rajta, hogy mi volt régen, a mostani helyzet az, hogy a szarból kéne várat építeni és ez eddig úgy ahogy ment is. Lejjebb kell adni az igényeket, mert a csapatban nincs elég minőségi játékos, és mi nem vagyunk egy Ciy vagy egy Real, hogy összevissza vásároljunk minden sztárt. Lassan kell felépíteni a csapatot, aminek a magja Buffonnal, Chiellinivel, Bonuccival, Aquilanival, Meloval, Quagliarellával és Krasiccal már megvan, erre kell építeni de ez nem megy egyik napról a másikra, mikor folyamatosan sérülnek meg az emberek... Idő kell, és sokan szeretnék a régi Juvét látni, ezt idén hiába várják, ezt el kell fogadni. Csak ne sírjatok már mint valami finnyás k*rva xD Bocs, de kikívánkozott :D Én nem fogok forgolódni éjszaka. :)

tataboy 2011.01.16. 18:11:12

Lord Viktor: Hogy tudod megcsinálni hogy nem forgolódsz éjszaka,mert én minden Juve meccs után szarul alszok,persze ha nyerünk akkor nem?! :D

Arnijuve 2011.01.16. 18:58:40

nemláttam a meccset mert nemvoltam itthon, így nemis akarok értékelni senkit. az összefoglaló alapján annyit tudtam megállapítani hogy a gólt sörensenről kaptuk, DP még mindig varázslatosan rúgja a szabadot Aquillani meg jól találta el a labdát és kb ennyi. Viszont szeretnék csatlakozni Lord Viktor-hoz! ugyanis, úgylátom ő tisztán látja hogy ami itt van az már egyáltalán nem az mint volt régen és nemis várhatjuk el hogy az legyen mint a 2000-es évek elején!!Nem a csodára kell várnunk csak arrahogy évről évre javuló tendenciát mutassunk mostmár.A tengely megvan!Az edző szerintem megfelelő a feladatra(mmint hogy kilábaljunk a középszerűségből)!nemkérek senkit arra hogy hagyja abba a vinnyogást mert mindenki aztír kommentbe amit akar, de azért tényleg látni kellene hogy ezzel a csapattal türelmesnek kell lenni és örülni kell mindene győzelemnek és minden apró pozitívumnak ami egy meccsen megesik mert ezek adnak esélyt arra hogy kiláballjunk ebből! Forza JUVE!!

Ismeretlen_164215 2011.01.16. 19:27:44

Megérdemelt győzelem, de egy normális jobb szélső nélkül szart sem ér az egész védősor. Meg nem ártana 1-2 húzóember is, aki elviseli a terhet, hogy MINDEN bajnokságbeli meccsen győzni kell. Arról meg már nem is beszélek, hogy akciógól nem is született, csak pontrúgásokból voltak eredményesek a kedvenceink.

Ismeretlen_128760 2011.01.16. 19:55:19

Del Neri is tudja, hogy hátul a széleken gyengék vagyunk. (Bár Traoré ma elfogadhatót nyújtott) Ezért cseréli őket rendszeresen, hogy legalább friss ember legyen ott. Egy fityingünk sincs ezek szerint most igazolni.

Ismeretlen_164215 2011.01.16. 20:15:55

Agnelli és Blanc mire való? Szerezzenek pénzt, ha csapatot akarnak és nem csak stadiont. Aquilani hibázott a Bari góljánál, szabadon hagyta Rudolfot, de szerencsére jóvá tette.

Ismeretlen_102194 2011.01.16. 20:29:51

venember83: - Igazán nem védeni akarom őket, de ha hallgatod a híreket akkor tudhatnád hogy a FIAT gyár a csőd szélén áll!!! Jelenleg az elbocsátások ellen küzdenek, de sztem nem sok sikerrel, ami azért valljuk be nem kis mértékben köszönhető a gazdasági válságnak! Amúgy meg ha ésszel igazoltak volna akkor talán nem itt tartanánk! Pont ma néztem hogy a Parma aki minket bucira vert idegenben, azóta csak küszködik.... Nekünk már RudiGeri is tud gólt lőni?

Ismeretlen_177028 2011.01.16. 21:55:05

asveed, hozzászokhattunk sajnos már, hogy minden kis fos csapat és játékos ellenünk akarja megmutatni, hogy mekkora. Ez egyben megtisztelő valahol, de ugyanakkor átok is, mert felmegy az ember agyvize milyen könnyen véreznek el ezek a csapatok egy inter ellen vagy adott esetben egy Lecce ellen is, ellenünk meg mindig felszívják magukat. Ez van, ez nagyon jó lenne, ha szét tudnánk alázni őket, de ez csak a múltunknak szól, nem a jelenünknek. De a legmélyebb gödörből dicsőség kimászni :) Reméljük sikerül.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása