Conti: "Nagy jelentőséget tulajdonítunk a TIM Kupának"

2011 még csak most kezdődött, és sok mérkőzés kerül megrendezésre az elkövetkező hetekben. A újév kezdete után a Juventus a harmadik mérkőzésére készül, mely az elmúlt egy héten a harmadik meccs is lesz egyben. Az Olasz Kupa a legjobb 16 között kezdődik el a Bianconeri számára, ahol a Catania lesz az ellenfél.

A meccs előtti sajtótájékoztatón Del Neri családi tragédia miatti távollétében az asszisztense, Francesco Conti és Giuseppe Marotta válaszolt az újságírók kérdéseire.

"Tovább akarunk jutni és a sorozat végéig versenyben akarunk maradni. Itt az ideje, hogy a csapat visszatérjen, és a srácok az ehhez szükséges tudás és erő birtokában vannak. Úgyhogy a meccsen egy erős, karizmatikus, sikerre éhes csapat fog pályára lépni."

Az Öreg Hölgy a szintén rossz formában lévő Catania ellen játszik az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében.

"Két vereség után találkoznak velünk, de a Roma és az Inter ellen is jó teljesítményt nyújtottak. A csapatuk jól felkészített és összeszokott, úgyhogy ők egy nagyon veszélyes ellenfél. Továbbá semmit sem vehetünk magától értetődőnek."

A meccsen a szezonban először fog pályára lépni Buffon. A sajtótájékoztatón Conti más játékosokról beszélt.

"Toni bevethető, mivel a keretben lesz. Martínez jobban érzi magát, de ő az ifi csapat ellen fog játszani, és vasárnap már a csapat rendelkezésére fog állni. Sissoko? Bevethető. Az egész csapat hisz benne. Tudjuk, hogy mit tud tenni a csapatért, és a végsőkig számítunk rá."

Giuseppe Marotta szintén részt vett a konferencián. Ő az Olasz Kupa fontosságát emelte ki.

"Ez egy nagyon fontos cél, amit el akarunk érni, és meg akarunk nyerni. Éppen ezért a legjobb csapat fog pályára lépni, amire már Conti is rámutatott. Ennek a csapatnak képesnek kell lennie két sorozatban, a kupában és a ligában is játszania. Optimistának kell lennünk, mivel egyre több játékosunk épül fel, csak Quagliarella esett ki hosszabb időre. Természetesen reméljük, hogy nem lesznek további sérültek, hanem mindenki egészséges lesz."

Elkerülhetetlen volt a kérdés az átigazolási piacról.

"Nem mennék bele ebbe a témába, mert azért vagyunk itt, hogy a Catania elleni meccsről beszéljünk. Tisztán látjuk, hogy mostanra a mi helyzetünk elég nehéz, mivel néhány fontos alkotóelem hiányzik, legfőképpen a legjobb gólszerzőnk, Quagliarella. Nem túl könnyű őt pótolni, de figyeljük a lehetőségeket, és megpróbáljuk kihasználni azokat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr344653355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_164215 2011.01.13. 12:56:27

Nem próbálkozni kell, kedves Marotta úr, hanem cselekedni. Itt lenne az ideje.

Ismeretlen_122894 2011.01.13. 13:12:58

egy olsz kupa siker nagy önbizalmat adhatna a csapatnak, remélem hogy legalább a döntőig eljutunk. Forza Juve! ui.: ha jól láttam nem adja a tv meccset...

Victor90 2011.01.13. 13:16:45

Ezt a mai meccset meg kell nyernünk!Újra a pályán Gigi..!!Rosszul tudod regularjohn!Digisport adja élőben!

Ismeretlen_122894 2011.01.13. 13:31:11

köszi Victor90! azt nem is néztem, mert nincs otthon, illetve nem tudtam hogy az is az ővék :(

Ismeretlen_125576 2011.01.13. 13:36:37

Először a mai meccset nyerjük meg, aztán lehet a továbbiakról beszélni! Amúgy adja a Digi élőben.

Ismeretlen_177028 2011.01.13. 13:48:17

Sissoko bevethető, ennek örülök, de a padon a helye, mivel Melo eltiltása csak a bajnokságra vonatkozik, így most játszhat. Átigazások tekintetében igazából a legégetőbb probléma a jobbhátvéd és Q posztja, mert ott nincs jó emberünk, csak Alex, de ő már tényleg csak csereember, nem bír ki végig egy meccset, két befejezőcsatárral meg statikusabb a játékunk. Jobbhátvédunk meg egyszerűen NINCS, Grygera, Motta fos, Sörensen tapasztalatlan, meg egyébként is belső védő... Mert a bal oldalon ott van Traoré, bár eddig ő se nyújtott felejthetetlent, szóval ideje rákapcsolnia.

Ismeretlen_125576 2011.01.13. 14:06:19

Sissoko bevethető, viszont nincs ott a meccsre készülő keretben... :/

Tony 2011.01.13. 14:20:15

Persze nagyon fontos ez a sorozat,de gondolom,ha a 2.meccsen kiesünk akkor sem lesz semmi probléma,mert mint tudjuk "legalább lehet a bajnokságra koncentrálni".

zsigadani 2011.01.13. 14:32:16

Ez kicsit undorító számomra. ,,Sissoko? Bevethető. Az egész csapat hisz benne. Tudjuk, hogy mit tud tenni a csapatért, és a végsőkig számítunk rá." Milyen érdekes...végülis eddig csak arról szólt minden hogy a fasznak sem kell Sissoko. Ilyenkor már persze hogy kell mikor játékoshiány van. Teljesen megtudom érteni Momo-t. Vegye magát észre kedves Marrotta és gondolkodjon mielőtt beszél! estére meg FORZA JUVE!!!!!

Söci 2011.01.13. 14:50:44

Lord: Véleményem szerint Alex simán végig nyomna egy meccset kondija meg van hozzá.Többiben egyetértek veled. Forza Juve!

Ismeretlen_160819 2011.01.13. 15:11:48

Megint Tony-val értek egyet, megint jön a nagy duma aztán valszeg ezt is leszarjuk mint az EL-t csak hogy kiszenvedjük a BL selejtezős helyet.

Krilehor 2011.01.13. 18:47:43

Nagyon kíváncsi leszek, h ma az elmondottak alapján mennyire veszi komolyan ezt a mérkőzést! Forza Juventus!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása