A Parma elleni vereség már a múlté, ám csak egy szép győzelemmel sikerülne feledtetni a kudarcot a szurkolókkal.
A Napoli elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Del Neri ejtett néhány szót a csütörtöki vereségről, de főként az esti összecsapásról beszélt.
"A Parma elleni kudarc még mindig fáj. Ott volt Quagliarella sérülése, és Melo kiállítása, de játszanunk kellett. Sajnos a félidő vége előtt gólt kaptunk, és erre rosszul reagáltunk. Tudjuk azonban, hogyan kell feltöltődni, és a nagyon erős Napoli ellen szeretnénk bizonyítani."
A ma esti mérkőzés előtt Del Neri beszélt néhány játékosáról is.
"Storari játszani fog, felépült, egészséges. Toni olyan játékos, akit kerestünk. Tapasztalt, tehetséges, erős csatár, Quagliarella sérülésétől függetlenül mindenképp érkezett volna, tudja, hogyan lehet a segítségünkre. Ott lesz a keretben, aztán majd meglátjuk, játszik-e. Azért igazoltuk le, mert egy ilyen csapatnak, mint a Juventus, minden posztra több játékosa kell, hogy legyen."
Del Neri szerint a Parma elleni vereség egy olyan probléma jele, melyen fejben kell átlendülni.
"Ha fontos célokat akarsz elérni, ahhoz rengeteg energia kell. Fizikai és szellemi egyaránt. Ez ránk is igaz, és néha ez bizony összeomlással jár. Ne felejtsük el, hogy majdnem 80 percen keresztül emberhátrányban játszottunk... A Juventus képes reagálni erre a helyzetre. Észben kell tartani, hogy 18 mérkőzést játszottunk vereség nélkül."
"Lehetne több pontunk is, néhány mérkőzést nagyon sajnálok, ahol győzhettünk volna, pl. a Chievo vagy a Brescia ellen. Ha jobban teljesítünk, előrébb lennénk a tabellán... De eddig ugyanannyi vereséget szenvedtünk, mint a Milan. Karakteres csapat vagyunk, a végsőkig kell hinnünk magunkban."
Nápolyban a Juve nem számíthat majd Felipe Melo játékára. A klub hivatalosan is elítélte a játékos viselkedését, és pénzbüntetést szabott ki rá, de ezen kívül Del Neritől is szidásra számíthat.
"Le kellene kevernem neki egyet. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csütörtökig semmi probléma nem volt vele. Figyelnie kellene rá, hogy az ilyen viselkedéssel nem tud tiszteletet kiharcolni magának, a csapattársainak és a klubnak. De nekünk sem szabad elfelejtenünk, milyen teljesítményt nyújtott eddig, és mennyit fejlődött tavalyhoz képest."
És végül néhány gondolat az átigazolási piacról. Sokan kérdezik, hogy Tonin kívül számít-e további erősítésekre, Del Neri pedig így felel.
"A klub keveset beszél, inkább cselekszik. Vannak ötleteink, hogy olyan csapatot építsünk, melyekkel májusra elérhetjük a kitűzött célokat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.