A Primavera edzője örül, ahogy a csapata fejlődik, de legfőképpen annak, hogy egyre több játékosa a Juventus első csapatával edz, majd játszik is a felnőtt csapatban.
"Igen, ez a legnagyobb pozitívum számomra és a Primavera számára is, de azt kell, hogy mondjam, az egész Ifjúsági Részleg számára is. Ezek a fiúk jól teljesítettek, és minden egyes alkalommal nagyobb tapasztalattal térnek vissza a csapathoz."
Az edző csapata, amely a szokásos szerepét játssza a bajnokságban, közel áll az első helyhez.
"Csapatként mi teljesen újak voltunk. Ezekben a hónapokban nagyon sokat fejlődtünk, úgy csapatként, mint egyénenként."
A Primavera bajnokság december 4-én vonult el pihenőre, de a Juventus Primavera játékosai edzésben maradtak. Egészen szerdáig edzésben is maradnak, majd mindenki szabadságra megy, ami január 3-áig tart.
"Január 15-én fog folytatódni a bajnokság, amikor a Bologna ellen lépünk pályára. Ezt követően a Viareggio-i Kupán fogunk résztvenni, amelyet az utolsó két alkalommal megnyertünk. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű ismét nyerni, mivel minden ellenfelünk a legjobbját fogja nyújtani."
"Pozitívan gondolok a szezon hátralévő részére, mivel tudjuk, hogy még mindig képesek vagyunk fejlődni, és minden kupában a legvégsőkig fogunk harcolni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.