A goal.com egyik szakírója, Carlo Garganese arról írt, hogy szerinte milyen erősítésekre volna szüksége a Juventusnak. (Mindenki készítsen be hideg élelmet, hosszú bejegyzés következik).
A Juventusnál nem voltak magas elvárások a 2010/2011-es szezonra a katasztrofális tavalyi évet követően, amikoris a csapat a 7. helyen végzett, és így nem sikerült a Bajnokok Ligájába jutnia. Annak ellenére, hogy egy igazán mozgalmas nyáron Aquilani, Bonucci, Krasić, Quagliarella, Motta, Storari, Traoré, Pepe, Lanzafame, Rinaudo, Martínez és Sørensen érkezett végleg vagy kölcsönbe, nem volt elvárható, hogy Olaszország legsikeresebb klubja a Scudettóért versenyben lehet.
Ugyanakkor az új edző, Luigi Del Neri, és az új sportigazgató, Giuseppe Marotta kiváló munkát végeztek eddig Andrea Agnelli elnök irányítása alatt. Úgy tűnik, hogy a Juventus visszaszerezte a győztes mentalitást és a küzdőszellemet, és minden küzdelemsorozatot beleszámítva jelenleg egy 16 meccses veretlenségi sorozatnál jár a csapat. Ennek köszönhetően jelenleg 6 ponttal lemaradva a vezető Milantól, holtversenyben a második helyen áll a Bianconeri, és néhány ügyes januári húzással akár már az új évben is megküzdhet a torinói csapat a bajnoki címért.
A goal.com egyik szakírója, Carlo Garganese arról írt, hogy szerinte milyen erősítésekre volna szüksége a Juventusnak. (Mindenki készítsen be hideg élelmet, hosszú bejegyzés következik).
A Juventusnál nem voltak magas elvárások a 2010/2011-es szezonra a katasztrofális tavalyi évet követően, amikoris a csapat a 7. helyen végzett, és így nem sikerült a Bajnokok Ligájába jutnia. Annak ellenére, hogy egy igazán mozgalmas nyáron Aquilani, Bonucci, Krasić, Quagliarella, Motta, Storari, Traoré, Pepe, Lanzafame, Rinaudo, Martínez és Sørensen érkezett végleg vagy kölcsönbe, nem volt elvárható, hogy Olaszország legsikeresebb klubja a Scudettóért versenyben lehet.
Ugyanakkor az új edző, Luigi Del Neri, és az új sportigazgató, Giuseppe Marotta kiváló munkát végeztek eddig Andrea Agnelli elnök irányítása alatt. Úgy tűnik, hogy a Juventus visszaszerezte a győztes mentalitást és a küzdőszellemet, és minden küzdelemsorozatot beleszámítva jelenleg egy 16 meccses veretlenségi sorozatnál jár a csapat. Ennek köszönhetően jelenleg 6 ponttal lemaradva a vezető Milantól, holtversenyben a második helyen áll a Bianconeri, és néhány ügyes januári húzással akár már az új évben is megküzdhet a torinói csapat a bajnoki címért.
Kapusok
Ezen a poszton nincs szükség erősítésre. A Juventusnál jelenleg Marco Storari nagyon jól helyettesíti a sérült Buffont. Annyira jól, hogy Del Neri szerint még akár az új évben is megtarthatja helyét. Illetve ott van még a csapatban Alex Manninger, aki már szintén többször bizonyított.
Védelem
A Juventus nehézkesen kezdte a szezont. Az első három hazai meccs mindegyikén 3 gólt kapott az Öreg Hölgy, sorrendben a Sampdoria, a Lech Poznan, végül a Palermo ellen. Ezt követően viszont Del Neri összerázta a védelmet. Majdnem 3 hónapja kapott utoljára egynél több gólt egy meccsen a Bianconeri.
A Juventusnál a Chiellini-Bonucci védőpáros a Serie A második legjobb belsővédő-párosát alkotja a milánói Thiago Silva-Nesta páros mögött. Viszont a brazil játékos hosszabb időre kidőlt a Rossoneriből, és ebből a Juventusnak tanulnia kell. Amennyiben Chiellini vagy Bonucci hosszabb időre kiesnének, nagy kérdés lenne, hogy Grygera, Legrottaglie vagy Rinaudo megfelelő helyettesek lennének-e? A fiatal Sørensen egyre jobban teljesít a jobboldalon, viszont az ő természetes helye középen van, de egy ajánlat Daniel Aggerért nagyon is jól jönne Del Nerinek. A dán játékos távozófélben van az Anfield Roadról, és egy kölcsönvétellel, valamint megvételi opcióval tökéletes választás lehetne a Juventus számára. Amennyiben az Agger-üzlet kútba esne, akkor a Juventusnak csakis olyan védőt szabadna igazolnia, akik jobbak, mint a jelenlegi cserék, nem szabad még egy Rinaudo-féle játékost igazolni. Érdekes lehetőség lenne még a Torinóból Angelo Ogbonna is.
Agger egyébként még a védelem bal oldalán is megállná a helyet, amely jelenleg a Juventus leggyengébb csapatrésze, és így erősítésre szorul. Fabio Grosso ismét egy katasztrófa volt a Lazio elleni meccsen, és egyértelműen alkalmatlan a feladatra: rosszul helyezkedik és nagyon könnyű megverni egy-az-egyben. A sérült Paolo De Ceglie leghamarabb februárban fog visszatérni, de ő amúgy sem az az önbizalommal teli alkat. Traoré gyors, de vajon megvan benne a megfelelő taktikai fegyelem? A Premier League-ben nyújtott játékából kiindulva a válasz, nem, nincs. A Lazio játékosa, Stefan Radu, aki kénytelen volt kihagyni csapata Juventus elleni vasárnapi mérkőzését, jelenleg a legjobb baloldali védő a Serie A-ban, és egy csereüzlet elképzelhető a két csapat között, melynek keretében Momo Sissoko kerülne Rómába. Továbbá Radu a védelem közepén is megállja a helyét. További opciók lehetnek még a Palermóból Federico Balzaretti, a Sampdoriából Reto Ziegler vagy a Bayern Münchenből Diego Contento. Diego Capdevilát is sokszor szóba hozták a Juventusszal, de az ő leigazolását nem szabad megfontolni sem.
A jobbszélső védő pozíciójában is erősítésre szorulna a Bianconeri. Ezen a poszton jelenleg egyértelműen a már korábban is említett Sørensen az első számú választás Grygera és Motta előtt. Ugyanakkor sokkal fontosabb a baloldali és középső védő posztok megerősítése, és nyárig akár Sørensen is fejlődhet, valamint Motta is javíthat a taktikai hiányosságain. Amennyiben egyik sem következik be, a Juventusnak a következő játékosok közül kellene választania nyáron: a Palermóból Mattia Cassani, a Lazióból Stephan Lichsteiner, vagy a Chelsea-ből Branislav Ivanovic, ill. az Ajaxból Gregory van der Wiel.
Középpálya
A Juventus középpályája a csapat sikerszériájának alapja ebben a szezonban. A középpálya jobb oldalára egyértelmű, hogy nincs szükség senkire, mivel a Juventusnál van jelenleg a 4-4-2-es felállások legjobb jobbszélsője, Krasić, valamint a kölcsönvett Pepe is megoldhatja ezt a szélt legalább nyárig.
Középen a Felipe Melo-Alberto Aquilani páros az elmúlt hónapokban szinte minden meccsen domináltak. Normál esetben Claudio Marchisio és Momo Sissoko jelenléte elégséges lenne a középső középpályás posztok mélységét tekintve, viszont Marchisio az esetek többségében a bal oldalon szerepel, míg Sissoko - formán kívül van és kedvetlen - már januárban távozhat. Amennyiben a mali játékos távozik, a Juvénak valakit szerződtetnie kell a pótlásra. Walter Gargano és Nuri Sahin megfelelőek lennének, viszont sem a Napoli, sem a Borussia Dortmund nem adja el őket. Kwadwo Asamoah és Gökhan Inler az Udineséből, valamint Giandomenico Mesto a Genoából is beleillenének a csapatba, de ők is pénzbe kerülnének, amit a Juvénak Aggerre, Radura és egy bal oldali középpályásra kellene költenie. A legjobb megoldás talán egy kölcsönszerződés lenne a szezon végéig, amelyre a legnagyobb esélyes két Real Madrid-játékos, Fernando Gago és Mahamadou Diarra lennének.
Elérkeztünk a bal oldali középpályás poszthoz. Lanzafame egyáltalán nem győzte meg Del Nerit, míg a sérült Martínez jobban illik egy 4-3-3-ba, mint 4-4-2-be. Ezeknek köszönhetően Marchisio játszik a bal oldalon, nem is rosszul, valamint néha Pepe is megfordul a bal szélen, igaz, gyengébben teljesít, mint Claudio. Mindazonáltal a Juventusnak igazolnia kell a baloldalra egy igazi szélsőt. A már hosszú ideje üldözött Fiorentina-játékos, Juan Manuel Vargas minden követelménynek megfelelne a baloldalon, és még az árat is lehetne csökkenteni, amennyiben Sissokót vagy Lanzafamét sikerülne belevonni az üzletbe. Korábban szóba került a baloldali középpályás posztra még a hamburgi Eljero Elia, valamint a Herculesnél kölcsönben szereplő Real Madrid-játékos, Royston Drenthe. Az utóbbi játékos nagyon alulértékelt, és a Juventusban robbanthatna, de Vargasnak kell lennie az első számú választásnak.
Csatársor
Noha a Juventus szerezte eddig a legtöbb gólt a Serie A idei szezonjában, mindenki számára egyértelmű, hogy még hiányzik a csapatból egy világklasszis támadó. Habár a Wolfsburg támadója, Edin Džekót folyamatosan szóba hozzák a legjobb klubokkal, Carlo Garganese meg van győződve arról, hogy az üzletet már megkötötték, melynek keretében a bosnyák csatár nyáron Torinóba igazol.
Ennek eredményeképpen teljesen egyértelmű, hogy felesleges lenne drága csatárigazolást végrehajtani januárban. Viszont az elmúlt időben sok csatár neve szóbakerült, mint potenciális jelölt a Juve csatársorába, úgy mint Maxi López, Alessandro Matri, Giampaolo Pazzini, Mauricio Pinilla, Alberto Gilardino vagy Marco Di Vaio, de az egyetlen, korábban a Juvéval szóba hozott játékos, akit megfontolandó lenne leigazolni, az a Sampdoria számkivetett játékosa, Antonio Cassano.
Ha a bíróság nem érvényteleníti Cassano szerződését, amit a Sampdoria elnökével, Riccardo Garronéval, folytatott vitájának köszönhetően kértek, Cassano akkor is átigazolhat, most vagy soha. Ugyanakkor a Juventus komoly riválisa lehet ebben a versenyben is az Inter, akik eddig esélyesebbnek tűnnek Antonio leigazolására. Ugyanakkor Cassano, aki korábban már a Sampdoriánál dolgozott együtt Del Nerivel és Marottával, egy minőségi ugrást és jobb lehetőséget jelentene a Juventusnak, hogy beérjék a Milant. Valamint ezzel nyáron létrejöhetne egy Cassano-Džeko álompáros is a Juventus csatársorában.
Összegzés:
Carlo Garganese szerint a következő játékosmozgások tennék a legjobbat a Juventus számára:
Igazolás: Daniel Agger (Liverpooltól kölcsönbe), Stefan Radu (Lazio), Fernando Gago (Real Madridtól kölcsönbe), Juan Vargas (Fiorentina), Antonio Cassano (Sampdoria)
Eladás: Fabio Grosso, Momo Sissoko, Hasan Salihamidžić, Davide Lanzafame, Amauri
Ezek alapján így nézne ki az ideális kezőcsapat:
Buffon - Sørensen, Bonucci, Chiellini, Radu - Krasić, Felipe Melo, Aquilani, Vargas - Quagliarella/Iaquinta, Cassano
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.