A tegnap délelőtti edzés igen hajtósra sikeredett a Juve-játékosok számára. Del Neri a hosszú időre kiesetteken (Buffon, Rinaudo, De Ceglie, Martínez és Amauri) kívül mindenki másra számíthatott a csapatból. Simone Pepe is a társakkal edzett, mivel tejlesen felépült az influenzából.
A csapat először hosszan bemelegített, majd két csoportra oszlott: az egyik csoportban a védők a taktikán dolgoztak Del Nerivel, míg a másik csoportban a középpályások és a csatárok Conti és D'Angelo felügyelete mellett technikai feladatokat végeztek. Először a cselezésre fektették a hangsúlyt, majd az elfutásokat és a szűk területen való labdatartást gyakorolták. Ezt követően az egész csapat a labdás, ill. a labda nélküli mozgások gyakorlásával töltött el némi időt.
Később a csapat egy 11-11 elleni minimeccset játszott a félpályán, amelyen Vincenzo Iaquinta nem vett részt, mivel ő az edzőteremben személyre szabott edzésprogramon dolgozott.
Az edzést egy különleges vendég is megtekintette, aki nem volt más, mint a 4-szeres olimpiai bajnok vívóhölgy, Giovanna Trillini.
"Mindig is Juventus-szurkoló voltam, akárcsak az egész családom. Azért jöttem el ide Jesi-ből (a szülővárosa) megnézni a tréninget, mert szeretek különböző edzésmódszereket megfigyelni, amelyeket akár a víváshoz is adoptálhatunk a későbbiekben."
Mrs. Trillini végigkövette az edzést, majd a tréning végeztével a pályán köszöntötte a Juve-játékosokat, sok szerencsét kívánva nekik a Lazio elleni meccsre.
"Tetszik ez a Juventus, és remélem, hogy sokáig jutnak. A kedvenc játékosom? Jelen pillanatban Krasić van leginkább reflektorfényben, és szerintem ő minden meccsen bizonyítja, hogy egy nagy bajnok. Természetesen mindig is nagy rajongója voltam Del Pierónak, akivel hasonló a pályafutásunk."
A tréninget követően Giovanna kapott egy aláírt 10-es mezt Alessandro Del Pierótól, akivel aztán egy fotó kedvéért össze is álltak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.