Quagliarella: "Megnyerhetjük a Scudettót."

Fabio Quagliarella állítja, hogy a Juventus igenis képes megnyerni az idei Scudettót. Emlékeztetett mindenkit arra, hogy a Juve egy meghatározó csapata a Serie A-nak főleg most, hogy sikerre éhesek.

"A cél, ahogy már az edzőm és a csapatársaim is elmondták, az élmezőnyben maradni." - nyilatkozott a Sky Sports Italianak.

"A szezon vége felé egy hatalmas hajrát fogunk bemutatni, szeretnénk jó helyezést elérni az Európa Ligában és a bajnokságban is!"

Fabio bízik benne, hogy a Juventus idén újra elnyerheti a bajnoki címet, és egyben először a Calciopoli óta. Ami biztos, hogy a cím elnyerése óriási lendületet adhat majd a Bianconerinek a következő idényre.

"A kisebb csapatok idén sokkal erősebbek, mint tavaly voltak. Minden mérkőzésre komolyan fel kell készülnünk, nem szabad félvállról vennünk egyetlen meccset sem."

"A legfontosabb, hogy a játékra tudjunk összpontosítani, a pályán pedig száz százalékos teljesítményt tudjunk nyújtani. A tabella idén nagyon "rövid", egy-két hiba és rögtön lemaradhatunk a vetélytársainktól."

"Nem szabad beleszaladni a vereségekbe! Néha sokkal jobb egy-egy biztos döntetlen mint, hogy kockáztassuk az egy pontot, mert a szezon végén majd minden pontra szükségünk lehet." - fejezte be.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr64653185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovikazy 2010.11.26. 12:41:19

Ha a keret teljes lesz(vagy minél kevesebb sérült) és hozzuk a kötelezőket akkor meg lesz! A nagyok ellen mindig is jól ment, a pontok az alsóházban úsznak el! Ez a keret nagyon jó, igazi csapatjatekosok alkotják! Egy stabil csatár még jó lenne azért! Forza Juve

Ismeretlen_102246 2010.11.26. 13:22:11

Örülök neki, hogy ilyen optimista, mert ez azt jelenti, hogy harapni is fog. A legfőbb ellenfelünk a Milan és a Roma lesz ebben a versenyfutásban. Az Inter lufija sztem kipukkadt, de a Napolit sem szabad lebecsülni (a Lazio lendülete el fog szállni sztem). BTW a jelenlegi keretből Ő a kedvenc játékosom, mert benne a klasszikus olasz támadó vonal folytatását látom (ebben szinte egyedülálló olaszhonban). Kiváló igazolás volt (lesz).

Kyralyus 2010.11.26. 13:24:42

Az EL-ben azért nem ártana már vastagabb bakanccsal a gázra taposni... (már ha komolyan gondolják)

Ismeretlen_122894 2010.11.26. 13:25:49

szerintem nem a kis csapatok lettek erősebbek, hanem a nagyok lettek gyengébben az olasz labdarúgás válsága miatt (illetve ez maga a válság), és ezért látszik kisebbnek a különbség. amúgy messze még a vége, de vannak bíztató jelek. legyen igaza!

ToMi015 2010.11.26. 13:52:29

regularjohnnak igaza van,leginkább a nagyok gyengülése eredményezi azt,hogy szorosabb a bajnokság. Mindenesetre bravúr lenne tőlünk a Scudetto, nem kicsit, nagyon. :)

Tony 2010.11.26. 14:26:21

Két meccset nem tud egymás után megnyerni a csapat,akkor miről beszélünk?! Az olasz liga mélypontja lenne,ha ez a Juventus idén bajnokságot nyerne és ez nem a Juvéra nézve gáz. "szeretnénk jó helyezést elérni az Európa Ligában és a bajnokságban is!" Nem úgy néz ki mintha az Európa-ligában a legjobb eredményre törekednének,hiszen még 1 meccset sem sikerült megnyerni.Inkább nyűgnek tűnik az egész. Persze lehet,h Q így gondolja,de ő ehhez édes kevés. Csak abban bízom,hogy végül belátja a mester vagy a vezetés,hogy a Lech Poznan mögött kiesni 1 kicsit gát lenne.

Tony 2010.11.26. 14:27:39

"gáz lenne"

Ismeretlen_113151 2010.11.26. 14:32:03

Q-nak nem sok köze van az EL-hoz... Nem is játszhat ott! Viszont tényleg jó lenne őt leigazolni, Shyr Kahn jól mondja, igazi digó, csipázom én is!

Ismeretlen_150170 2010.11.26. 15:13:14

Megnyerhetjük, jól mondja dehát ezt minden évben elmondhatjuk mert ez a juventusnál alap. Persze ehhez jó volna egy győzelmi szériát is felmutatni nem "csak" egy veretlenségi sorozatot! Q meg tényleg jó de nem elég jó legalábbis szerintem, nagyon kellene mellé még egy hasonló képességű csatár vagy jobb az sose baj. Én egyelőre Moggi-nak hiszek, ahol Ibra ott lesz a scudetto, sajnos nekünk nincs Ibra szintű játékosunk, de tud még a csapat fejlődni, erősíteni! :)

Ismeretlen_164215 2010.11.26. 22:18:23

"Nem szabad beleszaladni a vereségekbe! Néha sokkal jobb egy-egy biztos döntetlen mint, hogy kockáztassuk az egy pontot, mert a szezon végén majd minden pontra szükségünk lehet." - Éppen ezért nem kéne otthagyni a pályán plusz KÉT pontot a döntetlenre álló meccsek során.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása