Erik Lamela, a River Plate tehetsége is célkeresztben?

A híresztelések szerint a River Plate fiatal reménysége felkeltette a Juventus vezetőinek érdeklődését.

Erik Lamela

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az elmúlt hónapokban a River Plate-ben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően a Juventus is felfigyelt az ifjú játékosra.

A Juventus néhány fiatal tehetséget is szeretne a keretében tudni, hogy felkészüljön a jövőre, és Giuseppe Marotta úgy látja, hogy a 18 éves játékos jól beleillene a Juventusba.

Lamela a River Plate akadémiájáról került ki, és a 2009 júniusi felnőttcsapatbeli bemutatkozása óta rendszeresen a kezdők között kap helyet. A támadó középpályást az egyik legígéretesebb tehetségnek tartják Dél-Amerikában.

Ugyanakkor a Juventus kemény harcot vívhat a ballábas játékos leigazolásáért, mivel többek között a Real Madrid, a Barcelona és a Napoli is érdeklődik Lamela iránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr824653172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_126209 2010.11.20. 11:05:20

Ha már River Plate akkor miért nem Daniel "Keko" Villalva? Vele csak az a baj, hogy 158 cm magas...:S Én azért nem hinném, hogy tehetségesebbek lennének ezek a fiúk mint mondjuk a mi akadémiánkon lévők...

Ismeretlen_162053 2010.11.20. 11:55:12

Az igazság az, hogy jobbak. Olaszországban nagyon el.. az utánpótlást...:S Nem pénzelik eléggé mennek külföldre (anglia) a nagyobb tehetségek. pl Macheda.

Juveboy24 2010.11.20. 12:03:48

Inkább Neymar kellene, ha már EU-n kívül nézegetünk. Brutál drága, de fiatal és tehetséges.

Ismeretlen_102246 2010.11.20. 12:23:51

Juveboy24: Neymarhoz hasonlóan Lamela is fiatal és tehetséges (igaz nem emlegetik az új Peléként... de ugye ebben a korban ez eleve lutri, hiszen Robinho-t is új Peléként harangoztak be, aztán láttuk milyen kis paprikajancsi lett belőle... Neymar is nehéz természetű), csak nem annyira drága. Ha a játékosmegfigyelők szerint jó, akkor még most kell lecsapni rá... akár előszerződéssel is.

devil-z 2010.11.20. 12:49:25

Szerintem meg egy rohadt nagy vicc, hogy még mindig tehetségekre akarunk lecsapni, holott sokkal fontosabb dolgokra kellene összpontosítanunk. Abszolút értelmetlen 'újabb ígéreteket' keresnünk azért, hogy őket is kölcsönadjuk Serie B/C-s csapatoknak, hogy majd ott jól felfejlődnek... Volt a srácnak pár jó hónapja, na és?

tudojuve 2010.11.20. 13:06:05

Szerintem sem kell eldőlni ezektől a kis dzsipsziktől....Sok olyan játékost hoznak el Argentínából akiknek nagy jövőt jósolnak aztán mégse..Hirtelen Banega jut az eszembe. A középpályánk jó és fiatal, és még Marrone is itt van. Nem kell ide senki!

zsigadani 2010.11.20. 13:20:35

Nekünk olyan játékos kell aki már valamit letett az asztalra. Benzema,Dzeko,Suarez,Lukaku sztem ők jöhetnek szóba csatár téren. Védő téren pedig egyértelmű hogy Van de Wiel kellene. Kicsit takarítani kell és kész. Amauir Jaki mehetnek. Meg kell nekik köszönni az eddig munkásságukat de maradjunk annyiban hogy nem alkottak maradandót. Mehetnek. És ide kell hozni egy Suarezt például. meg egy Van de Wiel-t Buffon ?-Bonu-Chiello-Van de Wiel Krasic-Aqua-Felipe-Marci Suarez-Kvajja( DP!!!) :)

Ismeretlen_126209 2010.11.20. 13:29:42

zsigadani: Bocs, de olyan "Van de Wiel" nevű játékos nincs a piacon aki a bal oldalon játszana védőt. Akire valószínűleg te gondolsz az Van der Wiel és ő jobb hátvédet játszik.

west 2010.11.20. 13:52:47

Srácok itt szó sincs arról hogy ő lenne a nagy igazolásunk cikkben is benne van hogy felkészülés a jövőre.Nyilvánvaló hogy nem kezdő 11be jönne oda érettebb játékosokat terveznek de pár millióért megéri szerintem kockáztatni és venni pár ígéretes tehetséget ha házon belül nem tudják megoldani.

Kyralyus 2010.11.20. 13:59:56

Ugye nem csak nekem jut eszembe a hasonló esetekről Ekdal, meg a spanyol "szárjelölt" kisfiúnk, akit a barca ifiből hoztunk?? (bocs a neve nem ugrik be) :)

Ismeretlen_102194 2010.11.20. 14:00:43

Iago Falque is úgy jött.Aztán ezek a "zsenik" eladták mert szerintük felesleges és vannak nála jobbak is ebben a csapatban, amit azért megkérdőjeleznék.A sok "lókötőt" kellene már elzavarni végre a jó francba! Ezt a dzsipszizé

Ismeretlen_102194 2010.11.20. 14:02:28

Ezt a "dzsipszizést" nem értem????? De sztem nem idevaló.....

Ismeretlen_114321 2010.11.20. 14:49:19

Szerintem semmi gond nincs az utánpótlás kereséssel, meg azzal, hogy fiatal játékosokat igazolnak, hiszen, ha ezek beválnak, könnyedén alkothatják pár év múlva a csapat gerincét. A nevelésükkel nem stimmel valami, mert nagyon sok éve senki ma már ismert, nagy játékos nem került elő 10-15 éve, pedig hány ígéret volt.

zsigadani 2010.11.20. 15:44:04

epaska! Na most már nekem is kivan a tököm hogy itt mindenki (tisztelet a kivételnek) azzal foglalkozik hogy ki mit ír el vagy ír rosszul. Ha ekkor problémád van akkor így írom le Van der Wiel-Bonu-Chiello-? Így megfelel? Inkább a csapattal foglalkozzál ne ilyen marhaságokkal. És bocs ha bántónak vetted.

daviddoc 2010.11.20. 16:39:35

minek írtad el te paraszt zsigadani és nem a tököd hanem a vaginad van tele te hulye ribanc NE POFÁÁZZZZZZZZZZZZZZALLLLLLLLLLL

tataboy 2010.11.20. 16:48:04

Kik vannak itt,te jó Isten?! :))

somlasz 2010.11.20. 17:21:47

igazából szerintem a jobb vs baldolaira éélezte ki de mindegy :D

Ismeretlen_161952 2010.11.20. 17:29:03

Jó ég! Milyen izék jöttek ma fórumozni???

Kotrevák Kelly 2010.11.20. 17:43:54

Kultúrált úriemberek... Gratulálok!

frustrate 2010.11.20. 18:36:12

"zsigadani, 2010. november 20., 13:20 Nekünk olyan játékos kell aki már valamit letett az asztalra....Lukaku" ahahah Ő mit tett le az asztalra? "Tehetséges fiatal vagyok" oklevelet? Zsibbadtdani mehetsz vissza fifázni.

adams 2010.11.20. 18:54:44

benéztem a tuttosport fórumára nemrég, ott komolyan foglalkoznak vele ,h. Dzsudzsák januártól jön! sokan írják is hogy remek lenne ,meg h.az KRasic kettőnek ,magyar Krasicnak hívják!érdekes lenne a juvéba látni egy magyart, 9millióért el lehet hozni mert a psv nem áll jól anyagilag .

frustrate 2010.11.20. 19:01:17

"adams, 2010. november 20., 18:54 benéztem a tuttosport fórumára..." innentől kezdve nevettem. örülnék Dzsudzsáknak, de a tuttosportot meg a fórumát hagyjuk ki a találgatásokból már azon se csodálkoznék, ha olyanról írnának cikket, hogy a Juventus leigazolja az Androméda galaxis gólkirályát, Csápos Karcsit

Arnijuve 2010.11.20. 19:05:22

hát én most azzal nem foglalkoznék hogy kit milyen értellemmel áldottak meg ...engem az jobban foglalkoztat hogy ez a srác is csak egy ígéret lenne a sok közül amiből volt elég már a juventusban....sztem is inkább kellene koncentrálnunk olyanokra mint krasic....aki bizonyított már európában és nem egy két meccs erelyéig...ja és bocs a helyesírási hibákért ha volt de ezvan :D azért örülök hogy vannak itt értelmes fórumozók is (ezzel nem azt akarom mondani hogy aki cigózik meg elír valamit vagy csak felhúzza magát valami apróságon amit a másik megjegyzett az nem lenne értelmes ..csak a kommentjei nem ütik meg a szintet) Dzsudzsáknak énis örülnék:D jobban mint ennek a fiatal srácnak...

Ismeretlen_152362 2010.11.20. 19:44:07

nem ismerem a játékát, így nem bírálom. viszont ha azt vesszük alapul, hogy ekdalt is fiatal tehetségnek hozták ide és végül semmit nem tudott felmutatni, nem feltétlen az ő hibájából, így ennek a játékosnak a leigazolása sem lenne a legjobb lépés. dzsudzsák leigazolását én is támogatnám, kérdés a vezetők, akik szakmai szempontból és nem szimpátia alapján tekintenek 1 játékosra, hogy gondolják. abból a szempontból biztosan jó lenne, hogy nem csak krasicnak kellene a szélen veszélyeztetni, így ketten igencsak meg tudnák osztani az ellenfél védőinek figyelmét. ezt lehet, hogy csak én látom így, de azért a 8-9 milliós áron lehet el kéne gondolkodni. ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy marotta nem véletlen hangoztatta, hogy nem áll szándékukban leigazolni, főleg nem 10-12 millióért. ez vagy így van vagy nagyon ügyesen próbálja csökkenteni a vételárat:)

tudojuve 2010.11.21. 01:45:28

A PSV nem áll jól anyagilag? A Phillipsnek köszönhetően tele vannak...:)

zsigadani 2010.11.21. 11:00:48

daviddoc-ban egy értelmes fiatalembert ismerhettünk meg :D Bocs mindenkitől ha bántónak vélte a megjegyzésemet. Pont ezt nem akartam csak tényleg miért azzal foglalkozik pár ember hogy ki mit ír el? Na mind1...

adams 2010.11.21. 13:24:36

tudojuve" rosszul tudod , igaz h.ott van a philips de anyagilag nem állnak jól ! kell a pénz a psv-nek nagyon...

tudojuve 2010.11.21. 14:30:10

Én több portálon is azt olvastam, hogy nincsenek rászorulva a játékosik eladására...Toivonent is elég szép summáért vitték volna a nyáron, mégsem adták el. Bár ezen nem fogunk összeveszni, nem különösebben érdekel a PSV...:)

ToMi015 2010.11.21. 22:23:13

Ekdallal nem értünk semmit? Elhoztuk millió alatt, eladtuk 4,5-ért. Ez nektek semmi? Sőt, megkockáztatom, ha marat volna, lehet befutott volna itt is. És Banega nem ért el semmit? Meg lehet nézni, hogy meghatározó játékos lett a Valenciában. Rémlik nektek egy Palermo-s Pastore? Ő is tehetséges játékos volt,semmi több... Most meg kb 40-50 milliót ér. Oké hogy kész játékosokra van szükségünk, de 1-2 fiatal tehetséget vehetünk minden évben, bukni nem fogunk rajta, mert mihelyst behozod Európába és játszik a Juévba pár meccset, kicsit felmegy az ára. Eltöltenek itt 1-2 évet és vagy befutnak, vagy kapunk érte pár milkával többet és kész, mennek. Ennyi. Szerintem megéri elhozni pár tehetséget és várni, hogy hátha... :) A Palermonak már több játékosnál bejött ez, bízzunk Paraticiben és a többi játékos megfigyelőnkben. :) Na meg Marottában és Del Neriben!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása