Már januárban várható egy csatár érkezése

A Juventus brazil születésű, de olasz válogatott csatára, Amauri a tegnap délutáni edzésen térdsérülést szenvedett.

Amauri

Pontos diagnózis még nincs, de a térdszalagja sérült meg. Ennek a sérülésnek köszönhetően egyből beindultak a pletykák, hogy ki érkezhet már januárban Torinóba.

A Corriere dello Sport szerint a Juventus kívánságlistájának élén a Real Madrid francia támadója, Karim Benzema áll. A Bianconerit már többször szóba hozták a gall csatárral, azonban az Öreg Hölgy Amauri eladásából szeretett volna pénzt szerezni, hogy átigazolja Benzemát.

Viszont nem lenne olcsó mulatság leigazolni Benzemát, hiszen anno 35 millió euróért vásárolta meg a Real Madrid a Lyontól, és most is nagy az érdeklődés a csatár iránt. Sőt, az ügynöke szerint, lassan az önbizalma is kezd visszatérni, aminek egyáltalán nem ártott az Anglia elleni barátságos meccsen szerzett gólja.

Marotta számára alternatíva lehet még Antonio Cassano is. Most úgy néz ki, hogy a válogatott játékos mégis távozik a Sampdoriából a vezetőkkel folytatott harca után.

Az olasz média, legfőképpen a La Gazzetta dello Sport szerint viszont Maxi López érkezése várható januárban. Az argentín csatár tavaly januárban igazolt a Cataniába, és az ő hathatós közreműködésével maradt benn a csapat a Serie A-ban. Ugyanakkor ebben a szezonban López is mindössze 2 gólt szerzett.

A fentebb említett támadókon kívül korábban még szóba került az Atlético Madridban játszó Diego Forlán, valamint a Wolfsburg támadójának, Edin Džekónak a leigazolása is, de ezek sok pénzbe kerülnének.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr704653168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsigadani 2010.11.19. 12:26:41

Vagy Dzeko vagy Benzema. A többi szóba sem jöhet. Maxi Lopez??? hagyjuk már... Forlán még okés lenne de nézzük meg, fölösleges egy harmincas csatárt venni egy-két évre. itt egy olyan megoldás kell mint anno trez. több évre szóló.

tudojuve 2010.11.19. 12:31:26

Mire itt lesz az átigazolási szezon addigra felépül Martínez, úgyhogy én nem várok érkezőt. Nagy igazolás úgy sem lesz januárban, félmegoldások meg nem kellenek.

Ismeretlen_150170 2010.11.19. 12:58:41

Gyerekek, ez az Amauri akár alvás közben is képes lesérülni! Miért nem lehet egyszerűen kirúgni? Gyakorlatilag munkaképtelen, ha kell a háziorvosomtól tudok neki papírt szerezni! :)

cd 2010.11.19. 13:57:09

ez az amauri mindig táppénzen van csessze meg :)

Tony 2010.11.19. 14:34:43

Az Amauri-Iaquinta kettőstől a legrövidebb időn belül meg kell szabadulni,mihaszna flótás mind a kettő. tudojuve, kelleni nem kellenek,de vezetőink imádják az ilyeneket.Nem véletlen,hogy a fél csapat kölcsönben van...

Szabi 2010.11.19. 15:26:47

Lefogadom, hogy a végén lesz belőle egy Adebayor vagy egy Lukaku... Inkább Macheda!

Ismeretlen_102246 2010.11.19. 16:01:35

Vagy leginkább Giuseppe Rossi.

Ismeretlen_150170 2010.11.19. 16:16:10

Ebből Pazzini lesz! :(

Ismeretlen_150170 2010.11.19. 16:16:52

vagy Gilardino kölcsönbe!

Ismeretlen_149085 2010.11.19. 16:40:17

Komoly játékost biztos nem hozunk télen.

Ismeretlen_102246 2010.11.19. 17:00:18

Ne légy biztos a dologban, még ha jelenleg az általad látott összes érv is ellene szól. Egyrészt mindent nem láthatsz, másrészt alakulhatnak még úgy a dolgok, hogy komoly játékost kelljen igazolni... Cseréljük le a "biztos" szót "valószínű"-re és akkor igazat adok neked ronny.

blake11 2010.11.19. 17:16:23

Ebből Maxi López kaliberű no name játékos lesz...

bill 2010.11.19. 17:27:19

Lukakunak nagyon tudnék örülni!Szerintem nekünk pont egy ilyen Drogba tipusú csatárra van szükségünk mint ő!Erős,gólérzékeny,gyors és nagyon fiatal!Ő kell nekünk! Kérdés mennyi esély lenne a szerződtetésére.

Victor90 2010.11.19. 18:12:21

Sajnos az az érzésem,hogy Maxi Lopez lesz leigazolva,de ahogy mondjátok néhányan Lukaku nagyon nagy erősítést jelentene,nagyon jó fizikailag,gólerős...!1 jó ajánlat esetén tuti letudnánk igazolni a belgát!Számomra Dzeko az álom,nagyon beleillene a csapatba és az olasz fociba is!

g3ronymo 2010.11.19. 18:45:16

ez a nyomorult amauri hogy képes mindig lesérülni? mondjuk szerintem így válik igazán hasznára a csapatnak, mert így legalább nem játszik és foglalja el egy gólt lőni tudó csatár elől. Jakiért én se vagyok annyira oda, de amaurinál jobb. szerintem valószínüleg az idei jó szereplés esetén nyáron fog érkezni dzeko!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása