Del Neri: "A Juve mindig Juve"

Gigi Del Neri magabiztosan nyilatkozott, miután csapata legutóbbi két Serie A mérkőzését Miloš Krasić nélkül nyerte meg: "Mondtam, hogy a Juve nem függ egy embertől."

A Bianconeri eddig a szerb szélsőben bízott leginkább, de utóbbi két meccsét nélküle is hozták a Milan és a Cesena ellen.

"Örülök, ahogy azt már mondtam, a Juventus nem egy embertől függ. Akik egészségesek, azoknak kell bizonyítaniuk a pályán." - mondta az edző.

"Boldog vagyok a srácok teljesítménye láttán, mert még ilyen vészhelyzetben, 7 vagy 8 sérülttel is, a helyettesek elvégezték a dolgukat."

"A kapu előtt pontosabbnak kell lennünk, tegnap is sokkal hamarabb bebiztosíthattuk volna a győzelmet, de végül szenvedtünk Vincenzo Iaquinta találatáig."

"Fontos, hogy csapategységben gondolkodjunk. Ha egy játékos jobb helyzetben van, akkor fontos, hogy megfontoltabbak legyünk."

A sérülések vasárnap is gyarapodtak, hiszen Felipe Melónak is le kellett jönnie 10 perccel a pályára lépése után.

"Pihentetni akartam, de biztosított róla, hogy már jobban van, úgyhogy beküldtem, de megint megsérült. A középpálya kritikus területe a csapatnak, de jelen pillanatban jól teljesítünk."

"Meg kell dicsérnem Frederik Sørensent, különösen a második félidőben nyújtott teljesítményéért. Kiemelném még Leonardo Bonuccit is, aki szinte minden mérkőzésen játszik, mégsem tűnik fáradtnak sem mentálisan, sem fizikailag."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr74653139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2010.11.08. 18:11:24

A sérülések jobbára a védelmet sújtják szal dícséretes hogy ezt a két meccset lehoztuk 1-1 kapott góllal. Látszik Del Neri fel tudja rázni a fiúkat. És az hogy Krasic nélkül nyertünk, nagyon jó dolog. Télen igazolnunk kéne 1-2 játékost a védelembe, nyáron jöhet Dzeko és rövid diőn belül világverő csapatunk is lehet. Persze odáig hosszú az út, de én bízom benne, hogy hamarosan újra Európa elitjébe tartozunk majd.

Ismeretlen_161952 2010.11.08. 18:33:41

Lord Viktor! A próféta szóljon belőled cimbora! :D Én is bízom a csapatban. A tegnapi eredményről meg annyit, hogy ilyen helyzetben minden pont számít. Azt is lefosókázom milyen játékkal csak a sérüléses időszakot húzzuk ki minél több ponttal. Aut Caesar aut nihil...

gyorijuventuno 2010.11.08. 18:39:52

Igen ez örömteli hir hogy ennyi sérültel is sikeresen vettük a meccset. Én hétközi forduloban ugyanezt a védelmet küldeném a pályára és Chiello-t pihentetném Roma elleni derbire. Fontos hét ez és akkor lépnénk nagyot előre ha mindkét meccset hozzuk. Tán mellettünk lehet az hogy Roma hét közepén a Fiorentinával játszik . Tehát a lényeg hétközi fordulot tartalékosan is de hozni kell és derbire jo lenne ha felépülne teljesen Melo és Chiellini+ kb mostanra irták hogy Traore is bevethető lesz...

Papy88 2010.11.08. 20:13:41

ÖÖöö jó rendben Del Neri,DE: Azért azt ne felejtsük el hogy kaptunk egy jogtalan tizenegyest és az ellenféltől kiállítottak egy játékost..... Majd ha a Bologna ellen idegenben és a Roma ellen is + mutatják a srácok akkor majd igen,addig én nem jelenteném ilyen bátran ki hogy a Juve nem "1" embertől függ....! +++FORZA JUVE PER SeMPRE+++

Lord Viktor 2010.11.08. 20:44:48

Papy88: Q és Iaquinta gólját láttad? Nem kell magyarázni. Ja és a csapat már a Milan ellen is bebizonyította hogy Krasic nélkül is tud győzni. Szal jó dolog az óvatosság, én se szállok el, de nagyon optimista vagyok. Del Neri pedig egy jó edző, tavaly is a sérülések húztak le minket és Ciro nem tudott úrrá lenni a krízisen.

Ismeretlen_126209 2010.11.08. 20:46:52

Papy88: Nem olyan biztos az, hogy jogtalan volt a tizi... Ha Bonuccit nem húzzák/tolják talán tisztán tud kapura fejelni és könnyen lehetett volna gól.

Papy88 2010.11.08. 21:00:54

Jójóóóó nyugi én is bizakodok... Sőt....Nincs még egy ilyen optimista mint én ezt állíthatom...! De igazatok van nektek adok igazat megmutattuk hogy van tartásunk így is....!Csak azért még kicsit óvatos vagyok....De amúgy igen láttam persze Q és Iaqui gólját nagyon nagyon szép gólok voltak...! Ööö epaska igen végülis van benne valami..! A lényeg hogy így tovább fiúk...Mindent bele..! Már nagyon várom a szerdai meccset!:-) +++FORZA JUVE+++

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása