A Juventus holnap az Európa Liga csoportkörének 4. fordulójában ismét az osztrák Red Bull Salzburggal csap össze.
A Juventusnál sok a hiányzó, ám ez nem bátortalanítja el Luigi Del Nerit. A Bianconeri edzője már eddig is megfelelő bizonyítékokat kapott a játékosai karakteréről, és most is biztos abban, hogy a csapat válaszolni fog a nehézségekre.
"Persze, hogy könnyebb lenne, ha teljes csapattal futnánk neki a meccsnek, de a Juventus mindig megtalálja a motivációt vészhelyzetben, és egy szezonban törvényszerű, hogy sérülésekkel nézünk szembe. Nyugodt vagyok, mivel jó eredményeket értünk el, és ez mindig magabiztosságot nyújt. A gondolkodásmódban is fontos fejlődést értünk el, így tudjuk, hogy mindig azt kell nyújtanunk a pályán, amire képesek vagyunk. Továbbá, kiegyensúlyozottak vagyunk, két lábbal a földön járunk, és óvatosak vagyunk, hogy egy-egy győzelem után ne szálljunk el, és egy vereség után ne essünk depresszióba. Ez az a magatartás, amit egész évre meg kell tartanunk."
Figyelembe véve a sérüléseket, könnyen elképzelhető, hogy a holnap mérkőzésen már a kezdőcsapatban is helyet kap néhány fiatal a Primavera-csapatból.
"Ez valóban egy szerencsétlen pillanat, de nem a rossz edzésprogramban van a hiba. A holnapi meccs egyfajta fordulópont lesz, noha megpróbálunk tapasztalt játékost is játékra kész állapotba hozni. Amennyiben ez nem sikerül, fiatal játékosok fognak játszani. Ők már a nyári edzőtáborban is velünk voltak, így megszokták a módszereinket. Mindenesetre nem fogunk 11 fiatallal kiállni, mivel pályára fognak lépni olasz bajnokok, világbajnokok és válogatott játékosok is. Jelen pillanatban nem állnak rendelkezésemre tapasztalt cserék, de egy 1989/90-ben született fiú már 20 éves, és hiszem, hogy elég idős ahhoz, hogy egy nagyon jó szinten teljesítsen."
A hiányzók miatt nem várható szerkezetbeli átalakítás.
"A csapat szervezett. Ugyanazt a mentalitást kell megmutatnunk, amit Milánóban is láthattunk a csapattól. Egy olyan gyors csapat ellen játszunk holnap, amely talpra állt a bajnokságában, mivel legutóbb legyőzte a listavezetőt. Ez egy kemény mérkőzés lesz, amit mindenképp meg akarunk nyerni, mivel tovább akarunk jutni a kupában."
Végezetül néhány gondolat Amauriról, akinek az újságírók állításai szerint problémái vannak.
"Fizikálisan nincs rendben, ennek ellenére azon dolgozik, hogy segítse a Juvét. Ez fontosabb, mint a gólok, amiket szerezhetne. Sohasem a góljai alapján ítélek meg egy játékost, sokkal inkább a hozzáállása alapján, így most, figyelembe véve a viselkedését, Amauri olyan, mintha 20 gólt szerzett volna."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.