A Juventusnál kölcsönben szereplő Alberto Aquilani hiszi, hogy csapata faragni tud az élenállókkal szembeni hátrányából - de fontos a türelem.
A középpályás egyre jobban visszaszokik a Calcio ritmusába a Liverpoolban eltöltött egy évet követően. Ugyanakkor a játékos emlékszik, hogy kellett neki egy kis idő, míg pályára tudott lépni a Juventusban.
"A csapat lépésről-lépésre fejlődik, akárcsak én" - mondta a Sky Sport Italiának.
"A Juventus nagyon sokat változott, és természetes, hogy időre van szükség, de már láthatjuk az általunk megtett apró lépések eredményeit."
Alberto alig-alig jutott szóhoz a szezon első négy meccsén, de a legutóbbi két Serie A összecsapáson, a Cagliari és az Inter ellen már kezdőként szerepelt.
"Tény, hogy a Juve megadta nekem az esélyt, hogy visszatérjek Olaszországba, én pedig éltem ezzel a lehetőséggel. Nem volt könnyű döntés, mivel a Bianconerinek nagyon jó középpályásai vannak, így tudtam, hogy kemény küzdelem vár rám."
Aquilani válaszolt azon szavakra, miszerint ő elárulta a Roma csapatát.
"Néhány dolog egyszerűen nem igaz. A Roma annak ellenére adott el engem egy nagyon nagy összegért, hogy tudták, én náluk akarok játszani. Rómában nagyon könnyű az árulásról beszélni, de én nem árultam el senkit" - magyarázza Alberto.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.