A csatár szerint a Juventusnak nem kell félnie a holnapi ellenféltől.
Amauri úgy véli, hogy az Inter legyőzhető ellenfél, emellett pedig arról is beszélt, hogy szeretne bevethető állapotba kerülni a vasárnapi meccsre.
"Javul az állapotom, teszteket végzünk, hogy lássuk, milyen állapotban van a bokám." - olvasható Amauri mondandója a Juventus Channel beszámolójában.
"Csúnya sérülés volt, de nem annyira súlyos, mint amilyennek először tűnt. Szerencsés voltam, sokkal rosszabbul is járhattam volna. Ma átesem az utolsó teszten, aztán meglátjuk, mi lesz."
Az Inter elleni ütközetről beszélve Amauri a következőt mondta.
"Az elnök arra kérte a szurkolókat, hogy maradjanak nyugodtak, hiszen ez egy érzelmekkel teli meccs, és nem csak a szurkolóknak, hanem a játékosoknak is. Andrea mindig közel van hozzánk, gyakran itt van Vinovóban, és a közelsége segít még erősebbnek érezni magunkat."
"Az Inter elleni mérkőzés Olaszország rangadója, reméljük, hogy jól teljesítünk majd, tudjuk, hogy van esélyünk. Az Inter erős, most váltottak edzőt, és Benítez nagyszerű tréner."
"Jelenleg Eto'o jelenti a különbséget, a Bajnokok Ligájában is jó meccset játszottak, de nem verhetetlenek."
"Mindent megteszek, hogy a pályán lehessek, hiszen ez egy olyan találkozó, amit nem szeretnék kihagyni. Ha mégse jönne össze, akkor nagyszerű szurkolója leszek a csapattársaimnak."
"Megvannak a játékosaink ahhoz, hogy megcélozzunk valami fontosat, és jelenleg még minden nagyon nyitott. Három trófeáért harcolunk, remélem, hogy ezek közül egyet megszerzünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.