Tovább folytatódik a Diego-saga - Frissítve

Még mindig bizonytalan a brazil sorsa.

Diego a Sturm Graz ellen készülő keretből is kimaradt - csakúgy, mint David Trezeguet -, ezt Luigi Del Neri is megerősítette. A döntés tovább dagasztja azokat a pletykákat, mely szerint a Werder Bremen csapatától érkezett játékos a Wolfsburg gárdájába igazol.

"Az átigazolási piac? A zárásáig mindig lesz szóbeszéd. Trezeguet és Diego az átigazolási pletykák miatt nem kapott meghívót a keretbe. Nyugodtan kell meghozniuk a döntéseiket." - mondta a Bianconeri mestere.

Eközben Diego honfitársa, Felipe Melo is arról beszélt, hogy nyugtalan a játékmester sorsa miatt.

"Bántó, hogy ha az edzésre megérkezve nem látom a testvéremet, Diegót. Tréningezni fogok, de igazán szomorú vagyok. Megbarátkozol emberekkel, aztán a srác egy másik helyre megy." - írta Felipe Melo a saját Twitter oldalára.

A La Gazzetta dello Sport szerint Diego eladása küszöbön áll, sőt, a német Kicker azt írja, hogy a Juventus már el is fogadta a Wolfsburg 15 millió eurós ajánlatát.

Ugyanakkor nem csitulnak azok a hangok, melyek szerint Di Natale Torinóban folytatja pályafutását. Ugyan a játékos kijelentette, hogy az Udinese együttesében marad, ám a La Gazzetta dello Sport szerint közel a megállapodás a két klub között.

A TuttoJuve beszámolója kitér rá, hogy már meg is történt a megegyezés, melynek értelmében Di Natale 7 millió euró ellenében költözik Torinóba. Állítólag a csatár ügynöke, Bruno Carpeggiani jelenleg is Beppe Marottával tárgyal még néhány részletről, de a hivatalos bejelentésre már nem kell sokat várni.

UPDATE: Luigi Del Neri egy bővebb nyilatkozatban is kifejtette a véleményét Diego és Di Natale helyzetéről.

Még mindig bizonytalan a brazil sorsa.

Diego a Sturm Graz ellen készülő keretből is kimaradt - csakúgy, mint David Trezeguet -, ezt Luigi Del Neri is megerősítette. A döntés tovább dagasztja azokat a pletykákat, mely szerint a Werder Bremen csapatától érkezett játékos a Wolfsburg gárdájába igazol.

"Az átigazolási piac? A zárásáig mindig lesz szóbeszéd. Trezeguet és Diego az átigazolási pletykák miatt nem kapott meghívót a keretbe. Nyugodtan kell meghozniuk a döntéseiket." - mondta a Bianconeri mestere.

Eközben Diego honfitársa, Felipe Melo is arról beszélt, hogy nyugtalan a játékmester sorsa miatt.

"Bántó, hogy ha az edzésre megérkezve nem látom a testvéremet, Diegót. Tréningezni fogok, de igazán szomorú vagyok. Megbarátkozol emberekkel, aztán a srác egy másik helyre megy." - írta Felipe Melo a saját Twitter oldalára.

A La Gazzetta dello Sport szerint Diego eladása küszöbön áll, sőt, a német Kicker azt írja, hogy a Juventus már el is fogadta a Wolfsburg 15 millió eurós ajánlatát.

Ugyanakkor nem csitulnak azok a hangok, melyek szerint Di Natale Torinóban folytatja pályafutását. Ugyan a játékos kijelentette, hogy az Udinese együttesében marad, ám a La Gazzetta dello Sport szerint közel a megállapodás a két klub között.

A TuttoJuve beszámolója kitér rá, hogy már meg is történt a megegyezés, melynek értelmében Di Natale 7 millió euró ellenében költözik Torinóba. Állítólag a csatár ügynöke, Bruno Carpeggiani jelenleg is Beppe Marottával tárgyal még néhány részletről, de a hivatalos bejelentésre már nem kell sokat várni.

UPDATE: Luigi Del Neri egy bővebb nyilatkozatban is kifejtette a véleményét Diego és Di Natale helyzetéről.

"Az átigazolási piac változik, és a technikai döntések mindig a klubbal folytatott párbeszéd részei. Az edző beszámol a terveiről, de állandó egyensúly van a technikai és gazdasági kérdések között."

"Meglátjuk, a dolgok hogyan alakulnak mostantól augusztus 31-ig. Soha nem mondtam, hogy elégedetlen lennék Diegóval, hiszen ő egy igazi profi és lenyűgöző játékos. Eddig mindig jól viselkedett, és elvégezte a kötelességét."

Antonio Di Natale esetleges leigazolásáról is megkérdezték a Juve trénerét.

"Nem tudom, hogy mennek a tárgyalások, hiszen edző vagyok, és nem tehetek megjegyzést a dolgok gazdasági részére."

"Teljesen normális, hogy Di Natale boldog Udinében, mint ahogy Diego is boldog volt Torinóban. Én azt mondom, hogy a kluboknak magukba kell nézniük, és eldönteniük, hogy különböző típusú játékosok fejleszthetik-e a csapat taktikai és technikai szintjét."

"Di Natale stílusa jól körbehatárolható, ő segítő kezet nyújthat az általunk játszott labdarúgásnak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr234652857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csuma 2010.08.25. 18:49:46

Vajon mennyire tesz jót egy játékos formájának ez a bizonytalanság?

Juventus YE · http://juventus blog 2010.08.25. 18:51:26

Én azt mondom Diego-t nem szabad eladni senkinek,mer a juve legjobb játékosa hiába a példaképem és a kedvencem Del Piero!

wiltore 2010.08.25. 18:53:22

Ezt nem akarom elhinni.... Egy ilyen kreatív embert eladni... Csak egy évet adtak volna neki, ha tényleg így van hogy eladják.. legalább most lenne társa Krasic személyében...

ricsman · http://ricsman.blog.hu 2010.08.25. 18:54:36

ráadásul azon túl, hogy bőven többet ér 15 millánál a helyére (irányítónak) embert kellene venni, méghozzá szintúgy minőségit. Ez így több mint 100% hogy ráfizetéses kör lenne.

Ismeretlen_126209 2010.08.25. 18:54:42

Ez egy baromság! Nem hinném, hogy ennyire hülye lesz a vezetőség, hogy 15 millióért megváljanak tőle....

Ismeretlen_108746 2010.08.25. 18:58:08

Ez még csak a kezdet, még a héten eladjuk Buffon-t 7 millióért, Chiellini-t 6 millióért és Felipe Melo-t 3 millióért. Aztán jövő nyáron mehet Krasic is 2 millióért. Komolyan mondom az ember néha azt hiszi, hogy Secco hozta ide Marotta-t, hogy bebizonyítsa, még nála is van nagyobb kretén.

Ismeretlen_633 2010.08.25. 18:59:58

csuma Diego jól fogja fel az ilyet.Minden meccsen ő akarta a legjobban a győzelmet.Mert ő megmuttatja, hogy rá lehet számítani, sőt kell is.Marotta Pazziniről Di Nateléra vált hát nem is tudom. Na meg azok köcsög németek a sok retkes pletykalapjukkal, már 1 hónapja is megírták h Diego az ő játékosuk.

Kotrevák Kelly 2010.08.25. 19:04:55

Azért az szép lenne egy fiatal játékos eladni egy 32 éves miatt, ráadásul 15 miskáért! Ez még viccnek is rossz! Hát, kur***a kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége? Szerencsétlen Diegonak a legrosszabb, h ilyen bizonytalanságban tartják. Aztán végül tele lesz a batyuja és elhúz a francba, amit meg is értenék.

Ismeretlen_140492 2010.08.25. 19:04:57

Ha mindez igaz, akkor igazán kretén emberek vannak a csapatnál... Ez lenne a helyes: - Diego maradjon a valagán. - Di Natale maradjon a valagán. - Trez mehet, Insúa jöjjön. - A Bayernből kiútált Demichelis jöhet. - Agnelli meg nyúljon bele a családi kasszába és vegye meg Pazzinit.

Ismeretlen_126209 2010.08.25. 19:05:33

Én nagyon remélem, hogy csak szórakozunk a Wolfsburg-al azért, amiért nem engedték el Dzeko-t!:))

Papy88 2010.08.25. 19:05:38

Ajj na ne már....:-S Jó igaz,hogy össze vissza irkál minden újság minden faszságot,de jó lenne ha ezzel nem idegesítenének már tovább....Diego egy remek játékos,akin látszik hogy bizonyítani akar és minden meccsen a maximumra törekszik!Az egyik kedvencem lett mióta idejött...és most + senki nem tud semmit...15 milkóért + ha eladjuk hát nagyon nagy barmok leszünk..Sőt ha egyáltalán eladjuk akkor is....Végre itt van krasic+aquilani lehetne egy ütős kis középpálya...!Am meg olvastátok?Csak nem csitul a dolog Di-Natale-val kapcsolatban....Állítólag már Rudolfot is kölcsön akarja venni az Udinese mert nálunk folytatja pályafutását.....Nem hogy inkább már azzal foglalkoznának hogy dobáljuk el a felesleges játékosokat:Grygera,Grosso,Zebina....Kéne egy bal szélső védő,egy fiatal robbanékony csatár aztán ennyi....De DIEGO-T NEM SZABAD ELADNI.....!

Ismeretlen_53881 2010.08.25. 19:06:58

Néhányan nincsenek tisztában Diego posztjával és Del Neri elképzeléseivel. Diego helyére nem kellene venni senkit, mivel épp az a gond vele, hogy nem illik a képbe (a tavalyi teljesítménye mellett persze). Amúgy úgy érzem, hogy a háttérben már szinte minden el van döntve, Marotta Krasic leigazolása után is kitért rá, hogy az újságírókat is felhasználták rendesen.

Ismeretlen_126209 2010.08.25. 19:07:30

kisskornel: ÁMEN!

Papy88 2010.08.25. 19:08:00

Kisskornel....Egy nézőponton vagyunk...!:-) Valahogy én is igy képzelem..!:-) Csak még annyi hogy a grosso társaságot meg minél előbb elpasszolni..! +++FORZA JUVE+++ De amúgy(és nagyon remélem hogy nem)ha el merik adni Diego-t abból nagy forradalom lesz..Már most látom...Főleg ha eladjuk és Pazzini-t meg megvesszük..Hát abba bele se merek gondolni...!:-)

Lakatos Di Natale 2010.08.25. 19:09:52

Bármennyire is kacsa szaga van a dolognak, valamiféle koncepció dereng. Szerintem 20 millión alul nem fogják elpasszolni Diegot, nagyjából ha eladják akkor annyiért mehet. Di Natale ugyanarra a posztra érkezne és Del Pieroval felváltva játszanának, ugyanakkor a Diego és a Di Natale transzfereknek köszönhetően felszabadul még 12-13 milla,ahhoz picit hozzáraknak és jöhet majd egy minőségi csatár is.(Pazzini például) Ha jobban belegondoltok ez nem is olyan rossz dolog, hiszen Diegonak az előző szezonban nagyon nem ment és mi a garancia rá, hogy most menni fog...Di Natale pedig keni vágja az olasz élvonalat, ez az árnyékék-előkészítő poszt is nagyon fekszik neki, három évig meg kihúzza még simán....Lehet semmivel sem lenne rosszabb, mint Diego. Ráadásul ha létrejön ez a transzfer akkor valszeg jönni fog egy minőségi támadó is....Így már annyira nem is hangzik rosszul...Di Natale, Pazzini kettősért simán elcserélném Diegot, mert előbbi kettő nem zsákbamacska az olasz élvonalban, velük garantált a dobogó, sőt...Persze szerintem érdemes kacsaként kezelni ezeket a pletykákat

Lakatos Di Natale 2010.08.25. 19:15:33

Persze a többiekkel nagyban egyetértek azzal, hogy a felesleget kőkeményen el kell passzolni, illetve egy bal oldali védő igazolása életbe vágó lenne... Sőt most még az is eszembe jutott,hogy bár lehet orbitális baromságot írok, de mondjuk Diegot elpasszolják a Wolsburghoz, azon az áron h. jövőre viszont Dzseko jöhetne, lehet a színfalak mögött már erről is van szó.

Lakatos Pazzini 2010.08.25. 19:19:16

A tesó:)-val értek egyet!Ha vki mond nekem 3 olyan meccset az elmúlt évből,amikor csettintettünk hogy Hú ez a Diego mekkora intenkirály.....nem-nem.Szabadrúgásai-egy vicc,szögletei-a másik vicc...

Tököly Attila 2010.08.25. 19:19:38

Lakatos Di Natale Nagyon jól látod a dolgokat. Diego nem fér bele ebbe a játékrendszerbe, szerintem kipróbálták, hogy tud-e csatárt játszani és sajnos nem, az utóbbi időben Alex 35 évesen legalább lőtt gólt, Diego nem pedig Ő többet volt a pályán. Pazzinivel nem járunk rosszul, sem pedig Di Nataleval (ő sztem nem jön, de meglátjuk), nem is kéne más a csatársorba, ma tartják a tavalyi gólátlagukat, akkor nem lesz aki megállít minket a SCUDETTO megszerzésében!!! FORZA GRANDE JUVE

wiltore 2010.08.25. 19:21:48

Én nem látom át ezt a dolgot, de tuti úgy fogunk járni mint Henry-val, ha eladjuk... de szerintem Krasic, Aquilani-val nagyon jól fog teljesíteni, ha marad...

Csülök 2010.08.25. 19:24:08

vagyis valóban távozik... Ha már a keretből is ki maradt,mert ha nem akarná eladni Marrotta és del Neri,nem maradna ki a keretből..szóval nem csak pletyka.. Bár a Wolfsburgnak akkor sem adnám el,ha 50 millát adnának érte..rohadjanak meg ott ahol vannak... DE ami a legjobban fáj, hogy nem veszik észre, hogy Diego teljesít a legjobban a felkészülés alatt? Tudom, tavaly is így kezdte,de nem csak ő,hanem az egész csapat...nem tehet róla, ha szar volt,mert az egész csapat az volt... Nem szabad eladni... Most de kibaszott ideges lettem... Nem is nézem a híreket,mert nem akarom Diego neve előtt látni a "hivatalos" szót.... bassza meg del neri is meg Marrotta is...

rBBaggio 2010.08.25. 19:27:07

kapjátok béééé,ha a vezetőség itt akarná tartani,akk kerek perec kijelentené,hogy kizárt az ő eladása,de erre minden nap jön a pletyka.röhely amit művelnek.............

Csülök 2010.08.25. 19:28:13

Amúgy meg nem tudom, hogy miért jöttök Diego posztjával mindig.. Látjátok, hogy eddig jól teljesít,nem? lehet, hogy jobban beválik ott... Minek adnánk el azért a 25 éves,nyilván sokkal jobb játékos Diegot, hogy hozzunk helyette egy 33 éves Di Natale-t... Diego is ontja majd a gólokat, ha Krasic tömi majd a labdával.. arghhhh

Ismeretlen_147985 2010.08.25. 19:28:56

Én igazából azt nem értem az egészben, hogy mivel tudjuk azt, hogy Pazzini kiszolgálás (és Cassano) nélkül egy magatehetetlen idióta, akkor vajon miért áldozzuk be érte Diego-t, főleg annak tudatában, hogy pont a brazil lenne az az ember, aki ki tudná szolgálni. Tehát azt értem, hogy Diego megy, Pazzini jön, de hogy ki lesz a kiszolgáló, azt már nem. Sissoko és Felipe Melo nem tudnak passzolni, Marchisio sokat sérült, ráadásul sok esetben szar, Aquilani-ra szavakat is kár pazarolni. Martínez hatalmas bukta, Pepe szar, Camoranesi elmegy, Lanzafame egy senki, Krasic most jött. Ki fog labdát adni Pazzini-nek? A 36 éves Del Piero? Végigjátssza majd világklasszis szinten a szezont, sérülés nélkül? Mert minimum ez fog kelleni tőle, ha Diego elmegy. Érthetetlen ez az egész, Marotta csak egy szerencsétlen barom...az meg mégnagyobb, aki kinevezte.

Csülök 2010.08.25. 19:29:44

"Az átigazolási piac? A zárásáig mindig lesz szóbeszéd. Trezeguet és Diego az átigazolási pletykák miatt nem kapott meghívót a keretbe. Nyugodtan kell meghozniuk a döntéseiket." - mondta a Bianconeri mestere. vagyis ezzel arra céloz, hogy valóban meg jött az ajánlat,és nekik kell eldönteni, hogy mennek-e... remélem Diego széttépi a szerződést,amit elé raknak...

Ismeretlen_53881 2010.08.25. 19:37:28

Csülök, számomra nem mérvadó, hogy a Shamrock Rovers ellen hogyan teljesít. Nem az a posztja, kész. Portugáliában egyszer már megbukott, ez van, benne volt a pakliban az érkezésekor.

Csülök 2010.08.25. 19:43:15

De ne mondd azt, hogy nem teljesít jól a felkészülés alatt! Tavaly is így kezdte tudom, de akkor megsérült,meg az egész csapat sz@r volt... Ezért megérdemelne egy évet még,ha most is szar lesz, de a csapat jobb,akkor tényleg nem neki való az olasz bajnokság...

Lakatos Di Natale 2010.08.25. 19:47:46

Nyilván Marotta nem hülye, mint ahogy az eddigi igazolásai bizonyították is. Csak abban az esetben fogja elpasszolni Diego-t, ha nem esik kútba a pótlása, ergo Di Natale-t Torinóba tudja csábítani...A fent maradó pénzből is erősítene egyértelmű....Itt nem arra kell gondolni hogy Diego helyett jön Di Natale, hanem Diego helyett jön Di Natale és mégvalaki:D Így már más a leányzó fekvése. Marotta eddig hibátlanul végzi a munkáját, nézzük csak a tényeket: 1, Buffon helyett kapust kellett keresni sürgősen, talált egy olyan hálóőrt Storari személyében aki kiváló kapus és nagyszerű helyettesítés 2, Marotta megoldotta a tavaly év legkínosabb problémáját a védelem rehabilitációját, hiszen az indiszponált Cannavaro helyett érkezett a lényegesebben jobb Bonucci és a szélére pedig Motta. Mindketten jó teljesítményt nyújtanak eddig, afelől pedig ne legyen kétségünk h. a bal oldalra is hoz majd valakit 3, Del Neri valaminél fogva a szélsőket erőlteti, ez az ars poeticája, ami érthető egy 4-4-2-es játékrendszerben. Marotta elhozta neki Pepe-t, aki valahogy mégiscsak olasz válogatott( nem csak Lippinél, Prandelli is behívta már)és biztos vagyok benne h. sokkal többet tud nyújtani mint eddig. Érkezett Martinez, akit itt agyba-főbe oltanak, viszont egyáltalán nem rossz képességű srác, csak a vételára volt súlyos. Visszahozták kölcsönből Lanzafame-t, nyilván padra, valamint idehozta sztárigazolásként Krasicot. Ezzel négy szélső érkezett, én nem gondolnám azt h mind a négy gyengén teljesítene, legalább kettő jól fog. 4, Megszabadult a gyenge Poulsen-től helyette hozta Aquilanit tök ingyen, aki ha nem sérült ezerszer kreatívabb és jobb játékos is, mint a dán. Egy szónak is száz a vége, eddig Marotta teljesítménye odab*ssz, olyannyira h a tavaly gáz szereplés után elkezdtem reménykedni h idén minden máshogy alakul

steven-h 2010.08.25. 19:50:04

Az a baj hogy akármennyire akar meg küzd semmi fantáziát nem látok benne, kiváló játékos ennyi sajnos több nem is lesz belőle. Nagyon körülményes sokat cipeli a labdát, nem gyorsítja inkább lassítja a játékot. Lehetett látni a Berlusconi kupán h Ronaldinho mennyivel képzettebb játékos, gyorsította a játékot nem azzal törődött hogy nála legyen legtöbbet a labda, sajnos ez Diegoban nincs meg ő cipeli cipeli cipeli aztán 3 ember odaér h leszerelje, Olaszországban ezt nem lehet megtenni...

Tököly Attila 2010.08.25. 19:53:25

Diego valóban "jól" játszott az előszezoni meccseken, viszont ezzel van egy kis gond, mivel ha csatárt játszik akkor gólokat kellene lőnie és nem lő ráadásul a többi csatárunk is gólképtelen, így meg nem születhetnek győzelmek. Ennyi, az eredmény számomra kompenzálja a szépséget. Diego jó játékos ez tény és való, de ilyen feltételek mellett mennie kell, megbukott, bármennyire is kedvelem.

Ismeretlen_164215 2010.08.25. 19:57:04

De legalább akkor ne egy 33 évesre cseréljék! Látták ezek, hogy mi a csapat neve? Menjen Diego, ha jön egy, az olasz bajnokságba jobban beillő játékos, de azért nem kéne több milliót kiadni egy olyan játékosra, kit max 2 évig használhat a klub.

Ismeretlen_126209 2010.08.25. 19:59:22

Én már nem tudom, hogy kiknek adjak igazat!:S Azoknak akik azt szeretnék, hogy maradjon Diego vagy pedig azoknak akik azt szeretnék, hogy távozzon...

Ismeretlen_53881 2010.08.25. 19:59:52

Csülök, nem is mondtam, hogy szar, dehát ez még nem élesben megy. Amúgy az érvelésed alapján ne adjunk el senkit, mindenki megérdemel még egy évet, hiszen tavaly az egész csapat szar volt. Ez persze szerencsére nem így megy.

Lakatos Di Natale 2010.08.25. 20:03:04

Az is lehet hogy Marotta majd záróakkordként nagyot dobbant és elhozza Molnár Balázst a Haladásból, így legalább lesz valaki, aki majd kitépi a bíró kezéből a piros lapot:D

juve(L) 2010.08.25. 20:03:07

én azt sajnálom hogy a világ egyik legvilágklasszisabb játékosának el kel tűrnie hogy ha már ak edvenc csapatába jáccik és szeritnem a legjobban , még akkor is sírnia kell hogy hadd maradjon ien kreténeknek a legjobb lenne ha beleszeretne egy másik csapatba és elmenne , lehet hogy ezt kifogásolni lehet ,mert a szivem csücske a juve, de nehogy már a legjobb játékost kényszerítsék könyörgésre miközben grossok meg Grygerak nyugodtan lehetnek egy olyan csapatban , amit nem érdemelnek meg , és egy jó játékos , egy (mostani helyzetben) képességénél lejjebb lévő (mert most lejjebb lévő) csapatba kell besírnia magát 2 kupával nem igazán bizonyított agytrösztnek , mikor ő egy elismert tehetség . ennyit erről Forza Juve!

Csülök 2010.08.25. 20:06:13

Diego-s érvelésem azért van, hogy prezentáljam azt, hogy Diego egy másik bajnokságból,másik országból költözött más országba.. ÉS ott látható volt, hogy nem csak egy alibi játékos..mindenki nagyot várt tőle,de nem jött neki össze,ezért mondom, hogy megérdemelne még egy évet...és Melo is,mert azért ő sem hiába volt Brazil válogatott,bár az ottani teljesítményét,most nem vetném nagyító alá... És meg úgy vettem észre, hogy a Berlusconin Alex szenvedett, és miután be állt Diego és Ama,meg élénkült a játékunk... Diego ha csatár,ha nem,ha lő gólt, ha nem, szolgálja ki Amaurit, vagy aki éppen előtte van és én már elégedett lennék...

Lakatos Di Natale 2010.08.25. 20:09:37

Igen Diego valóban egy tehetség, olyannyira az, hogy szabadrúgásaiból rendre lelövöldözgeti a mókusokat a közeli fákról, gyakorlatilag Torino mókus populációja likvidálva lett az elmúlt egy évben. Viszont Diego mentségére legyen mondva a szögleteit mindig az ellenfélnek rúgja és tucatszámra szórja a gólokat is, kedvence a reumás csiga sebességével vánszorgó lapos lövés:D Amúgy a labdát sem cipeli a kelleténél többet. Szerintem egy tehetség!

Diego2889 2010.08.25. 20:10:07

van 1 érzésem h Diego megy:((( most h kimaradt a kertböl szinte tuti. Marotta örökre megutáltalak

juve(L) 2010.08.25. 20:15:20

Diego örök nyomot hagyott bennem megérintette a szivemet a játékával az akarata mindenkinek példás lehet. a csapatba ragályos lehetne..maradjon Diego .. :S

Ismeretlen_147985 2010.08.25. 20:16:22

Chiellini-n kívül egyetlen egy Juventus játékost sem tudnák mondani, aki jobban játszott volna Diego-tól az előző szezonban. Mindenki mélyen a tudása alatt teljesített tavaly, szóval még a mókusok lelövöldözése mellett is felfér a dobogóra a brazil.

Claudius77 2010.08.25. 20:18:17

Most hogy a meccseket nézni sem tudom és még Diego is elmegy hát nem sok értelme van az egésznek. A vezetőség ott folytattja ahol abbhagyta.Gratula. :(((((

Ismeretlen_53881 2010.08.25. 20:21:38

Mindegy hogyan játszott, mindenkinek megvan a saját véleménye, legyen az teljesen elfogult vagy racionálisabb. Ha valóban elmegy, akkor nem kell sírni, ez nem Diego FC, nélküle is lesz élet. Ha esetleg jönnek majd az eredmények, akkor másodlagos lesz, hogy vele mi van.

Ismeretlen_128149 2010.08.25. 20:22:23

Nem hiszem hogy diego 15misiért fog menni! Nem is fog elmenni. pletyka...az is lehet h kitette a keretből és a tuttóspórt meg fizetett neki egy rakat pénzt érte h 3napig meglegyen a főcím a lapnak... Alaptalan a 15millió!

Lakatos Di Natale 2010.08.25. 20:22:34

Nem ide tartozik, de azt egyébként tudja valaki, hogy annak idején Miccoli miért bukott ki innen a Juvéból? Csak mert hihetetlen jól játszik a faszi, a Palermo mozgatórugója, borzasztóan gyors és technikás. Emlékszik valaki rá zebrás korszakából?

Ismeretlen_128760 2010.08.25. 20:29:12

Én annyira nem fogom sajnálni, ha hoznánk helyette egy normális bal szélsőt és hátvédet. Valamint, ha Trez is megy akkor 3 csatár marad, az meg kevés egy szezonra. Nem lepődnék meg, ha holnap már Pazzini képe vigyorogna rám, amikor feljövök ide...

frustrate 2010.08.25. 20:29:46

Kíváncsi leszek mi lesz így a holnapi meccsen....

Ismeretlen_108746 2010.08.25. 20:32:38

Szerintem abszolúte nem Diego posztja a kérdés, hanem az, hogy Diego egyike annak a kevés játékosnak, akik a jelenlegi keretben kombinatív játékra képesek. Felőlem mehet Diego, csak ki fog helyette focizni előrefelé? Krasic nagyon jó lehet a szélen (habár ő se bizonyított ugye, s így lutri),de kimég? A Lanzafame-Pepe-Martinez trió? Esetleg Aquilani? Ne vicceljünk már. Nem a kifejezett posztjának a pótlása volna elengedhetetlen, hanem egy olyan játékos érkezése, aki kulcsszerepre képes a támadójátékban. Nem Di Natale-ra gondoltam... Amúgy meg Del Neri-nek aligha egy Juventus-nál kellene megvalósítania kétes elképzeléseit. Megjegyzem Diego a Del Neri formációkban lejátszott meccseken egyértelműen a csapat egyik legagilisebb játékosa volt, s Amauri is szemmel láthatóan jól mozgott ebben a felállásban. Egyfelől nyilvánvalóan nem csak egyetlen Shamrock elleni meccsről van szó, másfelől nincs más alapunk Diego (vagy bárki más) formájának és várható beilleszkedésének megítélésére, mint a Del Neri irányításával lejátszott néhány meccs.

frustrate 2010.08.25. 20:32:53

Lakatos Di Natale: Emlékszem rá és én is nagyon bírom a játékát.:) De az már nem ugrik be, hogy itt miért nem maradt meg.:(

frustrate 2010.08.25. 20:34:08

Egyébként Ferrara bukásaként annó sokan hozták fel azt, hogy a saját előre elképzelt terveit akarta ráerőltetni a keretre. Hát most is hasonló történik...:/

turorudi 2010.08.25. 20:35:25

eddig nem volt nagy gondom marotta munkájával, de ez most nagyon nem jön be!!:( diegonak mindenképpen adnék egy évet! 1részt mert sztem ebben az idényben jó lesz! másrészt, most bukjuk rajta a legtöbbet, harmadszor, egy 24 évest lecserélünk egy 33asra...ha a többi csatárunk nem lenne szintén 30 fölött, még azt mondanám ok... amúgy 1 opciót fogadnék el a górék helyében! mehet diego, ha cserébe már ül is a repcsire dzeko!! de alapvetően diego kell a csapatba!

Mr.Ocean 2010.08.25. 20:36:35

Apuleius, 2010. augusztus 25., 20:32 Teljesen egyetértek. Ha ez az egész Pazzinire megy ki, nálam ez leszerepelt dolog lesz Marottától. Vicc, hogy egyáltalán ilyen pletykák megjelennek Diegoról.

Ismeretlen_128760 2010.08.25. 20:43:23

turorudi: Ha csak nem intézzük el, hogy Bosznia-Hercegovina egy héten belül csatlakozzon az EU-hoz , akkor Dzeko nem fog jönni...

Ismeretlen_164364 2010.08.25. 20:51:32

betenné a kaput ha az árából Pazzinit venné meg. ráadásul még hozzá is kellene pakolni nem kis pénzt, mert a Samp 25 alatt nem adná oda az biztos. és akkor adtunk a szarnak egy hihetetlen nagy pofont. egyetlen egy opció esetén mennék bele Diego eladásába: ha Robinhot hozza ide helyette. van spanyol útlevele, szeretne szabadulni a citytől, és szívesen játszana olaszországban is, csak brazíliában ne kelljen (ott kevés a fizetés és nincs reklámértéke a játékának). és olcsóbb lenne mint Pazzini

Diego2889 2010.08.25. 20:53:27

Robinhot megvehetnénk. Olaszországba szivesen focizna. sztem reális esélyünk lenne a megszerzéséhez,de Marotta ilyen játékosokkal nem számol

tataboy 2010.08.25. 20:55:13

Robinho felejtős mert Törökbe igazolt!

juve(L) 2010.08.25. 20:55:58

@Diego2889 Majd kinézünk vmi ős tehetséget a Sienabol/Livornóbol , de esélyes hogy a Catania csillagai közül szemezget vkivel Marotta ;) komolyra fordítva robinhonak örülnék mert személyes favorit :)

supeter 2010.08.25. 20:58:21

Valaki írta, hogy már fogalma sincs miben higgyen, csatlakozom..szerintem mindannyiunknak ez elég zavaros időszak, sok érv sorakozik Diego mellett és ellene is, és sok különböző stratégiáról is röpködnek a hírek - ez mind mind homályosítja a képet. A lényeg, hogy a végén olyan megoldás szülessen, ami mögött koncepció van - én biztos vagyok benn, hogy így lesz! Tavaly épp ez hiányzott: összevettünk mindenféle posztra játékosokat, miközben csúnya lyukak maradtak a csapatban, és az összhang..na az nem volt. Az összhang hiánya az edző és a menedzsment között kezdődött és onnét szivárgott lejjebb: edző és játékosok, csapatrészek és csapatrészek, játékosok és játékosok között támadt diszharmónia. Végére totális káosz keletkezett. Szerintem pont ez okozta azt, hogy tavaly mindenki a tudása alatt játszott. Most ennek elkerülése a cél. Ez fontosabb minthogy Diego vagy Di Natale. Mindegyik tud olyan szarul focizni, hogy legszívesebben elkergetnék őket a szurkolók.

Diego2889 2010.08.25. 21:02:30

Robinho nem ment törökbe. most olvastam nyilatkozatát. minden tisztelete a törököké, de esély nincs rá h ott játszon. Olaszországban v Spanyolországban játszik majd juve(L): Ott van már Martinez:D:D hatalmas igazolás. az a komoly h Grygera meg a többiek maradnak nagyon ugy néz ki. ha rá gondolok elkap a sirogörcs :( ritkán látok olyan szart mint Grygera. sztem az elmult évtized citrom dijára alkalmas lenne

devil-z 2010.08.25. 21:05:15

Oké, adjuk el a képességei alapján egyik legjobbnak mondható játékosunkat. Na de ki lesz a 'játékmester'? egyértelmű, hogy őt keresték a labdával a társak, tőle vártak valamit, neki voltak meglátásai. Függetlenül attól, hogy nem igazán ment neki mégis színt vitt a játékba, s azon kevesek közé tartozik akinek örültem ha a kezdőcsapatban látom a nevét. Nincs Camoranesi, nincs Diego, Del Piero-nak csupán epizódszerep jut, nincs kreatív játékosunk. Sem a jelenlegi, sem a potenciális érkezőkben nem látom a megoldást. De bizonyára a félistenünk tartogat még meglepetéseket.

Lakatos Pazzini 2010.08.25. 21:06:16

Lakatos Di Natale! Miccoli 2 dolog miatt ment:1 akkori vezetőség,2 Alessandro Del Piero. Capitano 1-2 embert kitúrt azért innen ez elvitathatatlan!Van egy olyan érzésem,hogy Diego-val sincs felhőtlen viszony. Visszatérve Diego-ra-nem fog hiányozni,ahogy már sokan leírták-edző 442-akkor nem építhet egy olyan játékosra aki TALÁN igazolja igazi értékét!Nincs a csapatnak még 1 éve,hogy talán majd ő kihúz minket a szarból.Amit én látok az-az,hogy egy jó munkás csapatot akar Del Neri.Aki pedig Marottát basztatja-az nem ért a focihoz,csak elvakult rajongó.

csokitaylor 2010.08.25. 21:07:03

Néhányan olyan ********* beszéltek hogy nem hiszem el.passerby, ha nem is szárnyalt, de Diego előző idényben is lőtt 7 gólt (nem csatárként) és ennél tuti több gólpasszt adott, és ha nem is sokszor csettinthettünk úgy a játékát látván mint anno a Werderes meccseit nézve, de így is az egyik legjobban teljesítő játékosunk volt. teszem hozzá ezen a nyáron is bőven a jobbak közt volt. akkor a Te véleményed szerint adjuk el Buffon, meg Del Pierot is mert előző szezonban gyengén játszottak?

Emberarcuhal 2010.08.25. 21:09:05

Megfogattam,ha diego is elmegy nem nézek juve meccset! Nincs aki focizni tudna a csapatban (látványosan,vagy legalábbis nála,de inkább nincs:D) kerek 9 éve vok juve szurkoló,de mostmár elegem van,ha ez igaz hogy elmegy

Supi 2010.08.25. 21:10:48

"Robinho felejtős mert Törökbe igazolt!" Ezt honnan veszed? Visszautasította a török ajánlatot,mert nem tartja színvonalas bajnokságnak vagy Olaszország vagy spanyol... Egyébként ezt a sok pletykát sem értem,dühíti az embereket, jó meg kéne az ilyenért büntetni az ilyen tuttosport féléket,de egyébként kétlem ha 16millióért nem akarták eladni Diegot 18-at ajánlott a Wolfsburg akkor most odaadnánk 15-ért... Egyébként Robinhonak is csak akkor lenne értelme ha Diego marad,azzal viszont nagyot nyernénk... Sajnos valami valóságalapja tuti van a nagyszerű tulajdonos Elkann nyilatkozatában is lehetett érezni, az meg vicc,hogy most az új király Marotta lett és kb. ahogy kilehet venni Del Nerinek semmi beleszólása sincs az igazolásokba,márpedig szerintem inkább az edzőnek kellene mondani,hogy milyen posztra van szüksége játékosra. Elég jellegtelennek tűnik így Del Neri...

Jimintus 2010.08.25. 21:12:43

Nem tudom miért jöttök diego posztjával annak idején zambrotta posztja sem balhátvéd volt mégis a világ egyik legjobbja lett ennyi FORZA JUVE!!!!!!!!!!!!!

juve(L) 2010.08.25. 21:14:58

én robinhon kivül senkit nem látok megoldásnak diego helyett. de nem hiszem hogy akár cristiano ronaldo is beleillene mr.Del pro Nerinek az elképzelésébe . inkább Martinez -.- :D

Kolompár Cassano 2010.08.25. 21:16:42

Supi, ez megint nem teljesen igaz, olvasva Del Neri nyilatkozatát: "Di Natale stílusa jól körbehatárolható, Ő SEGÍTŐ KEZET NYÚJTHAT az általunk játszott labdarúgásnak." Ezzel alighanem arra utalt, hogy támogatja Di Natale ide hozatalát....

Ismeretlen_164215 2010.08.25. 21:16:55

frustrate: Nem éppen, éppenhogy a keretet igazítják most az elképzelésekhez, így viszont a csapat csak 4-4-2-ben tud majd játszani, és csak a szélekről lesz aktív. Nem kicsit veszélyes politika.

juve(L) 2010.08.25. 21:26:59

remélem ha eladja Diegot Marottának meggyűlik a baja az ultrákkal ^^

Ismeretlen_140492 2010.08.25. 21:29:15

"Teljesen normális, hogy Di Natale boldog Udinében, mint ahogy Diego is boldog volt Torinóban. Én azt mondom, hogy a kluboknak magukba kell nézniük, és eldönteniük, hogy különböző típusú játékosok fejleszthetik-e a csapat taktikai és technikai szintjét." Az a Diego is boldog VOLT egy kicsit ijesztő, remélem csak elszólás...

Ismeretlen_118238 2010.08.25. 21:35:11

Nem Diego eladása a legnagyobb hiba, hanem a leigazolása volt. Miután megérkezett, taktikát kellett váltani, de arra a csapat játékosállomány alkalmatlan volt. Diego meg nem tudott letenni semmit az asztalara. Ennek következménye az volt, hogy belebukott 2 edző, és a vezetőség, valamint euró milliókat bukott a Juventus. Teljesen lényegtelen, hogy Diego jó játékos vagy sem, Seccoék hibáját ki kell javítani. Egyébként Diego vételárának teljes összege még nem lett kifizetve, idén ás jövőre 5-5 milliót még át kell utalni, csak az a kérdés, hogyha eladják, akkor a vevő átvállalja-e a részletet.

Drughi di Bianconeri 2010.08.25. 21:35:20

durva, h. 1-2 órára nem lépek be ,és megsokszorozódnak a kommentek :D először is Diego nem megy sehova..fogjátok már fel.. :D ilyenen idegelni magatokat... :D Di Natale sem jön, vagy ha jön, az nagy pénzkidobás, mert úgysem fog itt játszani..Diego, Del Piero ott van arra a posztra...esetleg ha mindkettő kidőlne -ilyen remélem nem lesz, tekintve h. a komplett orvosi brigádot kicserélték - akkor pályára léphetne, ergo indokolatlan a leigazolása.. Demichelis remélem nem jön, Insua jöhet, de ha már a 'Poolból, akkor inkább Agger..fene tudja... Robinho-nak tényleg volt 1 olyan ynialtkozata, h. spanyolországban vagy olaszországban játszana legszívesebben, sőt nem csak h. a city-től meg akar válni, hanem az egész szigetországtól, belátta tehát végre, h. mekkora 1 fos az a premier league, amit Mmartinka annyira istenít itt :P De tény,h. érdeklődik iránta a Milan, akik nyáron nem nagyon igazoltak minőséget igazából, szóval ha tényleg Olaszországba jön, akkor vszinű a Milan-ba..vagy Isten ne adja' de van olyan érzésem,h. a sInter lecsap rá, még mielőtt Marottának eszébe jutna, h. igazi világklasszist is igazolhatna..:S De nagyon jó lenne Robinhot JUVE mezben látni :)..az elmúlt évek legzseniálisabb igazolása lenne Ő... és azért 1 Melo-Aquillani-Diego-Krasic-Robinho tengely elég jónak hangzik :) mind1..ez úgyis csak álom marad.. mi meg elhozzuk jövőre azt a Dzekot, akit annyira ajnároznak..mert megrúgta az x gólját 1 sokadrangú német klubnál..mind1 nem bántom Őt..de tény, h. azt nem értem -mint már megannyiszor írtam kommentjeimben- h igazi klasszisok miért nem jutnak a vezetőség eszébe ?..Suárezt elengedte volna az Ajax 30 milláért..vagy Aguero..mind1 jövőre rájuk kell repülni..idén meg hozzuk el Robinhot :) (De szép is lenne :S) Lakatos Di Natale !...Miccolit nem elpasszoltuk "csak úgy"...hanem elcseréltük Amaurival..és akkor még jó biznissznek számított, hiszen Miccoli nem nagyon találta a helyét, révén Del Piero poszt...és Amauri akkor még igenis jó csatár volt, megrúgta a maga X gólját stb...csak hát azóta más lett a helyzet..Miccoli rógja a gólokat egy C kategóriás olasz csapatnál, és előkelőbb helyen végeznek mint mi az Amaurinkkal :S FORZA JUVE ETERNAMENTE !

Victor90 2010.08.25. 21:35:36

Dp kitúrta Ranierit,Ferrarat,Miccolit,Diegot,és most az újabb áldozata Del Neri lesz!Capitano..........................

Papy88 2010.08.25. 21:51:08

Gáz van gyerekek....:-( Del Neri nem nevezte a holnapi meccsen a keretbe Trezeguet-et és Diego-t...... Most már biztos vagyok benne hogy távoznak mind a ketten.....!

Papy88 2010.08.25. 21:57:37

Most pedig közkívánatra pletykáljunk egy jót! A többnyire jólértesült Kicker szerint már csak órák kérdése, és Diego „farkas" lesz, azaz a Wolfsburghoz igazol a Juventustól, mégpedig 15 millió euróért. Aki figyelmesen olvasta az első bekezdést, konstatálhatja: nagyon sokba került a torinóiaknak a brazil rövid vendégjátéka, ezért is szerettek volna legalább húszmilliót kérni érte. Ha Diego megérkezik, Thomas Kahlenberg mehet, például a Hannoverbe, Diegóért pedig nem Edin Dzeko, hanem az olasz bekk, Andrea Barzagli mehet a Juventushoz, részleges ellentételezésként. Ezt írta a nemzetisport....

Ismeretlen_147985 2010.08.25. 22:02:10

Remélem ez a Barzagli dolog csak valami vicc, bár Marottából abszolut kinézem. Hatalmas szakember...

Lakatos Pazzini 2010.08.25. 22:02:31

Drughi di Bianconeri Ajánlom figyelmedbe a wikit,talán többször nem futsz bele EKKORA BAROMSÁGBA-Miccoli kapcsán! http://en.wikipedia.org/wiki/Fabrizio_Miccoli Kérdezem én-ha te ilyen tájékozott vagy-akkor mire fel írsz bírálatot bármivel kapcsolatban? Az nem zavar,hogy esetleg megtévesztesz vkit az ostoba válaszoddal?

Csülök 2010.08.25. 22:03:18

ha Trez és Diego is távozik,akkor tényleg kell már egy normális befejező csatár,és valszeg akkor ez Pazzini lesz...mert EU-n bellülit,nem tudok nagyon...

Ismeretlen_108746 2010.08.25. 22:13:44

Leginkább egy normális edző és egy normális szakmai igazgató kellene. A fejétől bűzlik ugyebár, de nagyon.

Szabi 2010.08.25. 22:20:52

Nem igazoljuk le gyorsan Pierpaolo Marinot vagy Peter Kenyont?!

Csülök 2010.08.25. 22:26:09

Az a vicces, hogy Marchisio sincs nevezve...

bali 2010.08.25. 22:32:44

Szerintem ez azt jelenti nem sokáig fog Diego a Juve alkalmazásába allni :S:S

Tony 2010.08.25. 22:40:18

Tudnám ki találta ki,hogy ez a két szánalmas bohóc kerüljön a csapatunk élére. Látszik,hogy sem Agnelli,sem Elkann nem ért jobban az egészhez,mint mondjuk Laci bácsi a piacról. Egészen elképesztő! Végre lenne két értelmes ember 1ütt a középpályán,de nem inkább a többszörös BL és Seria-bajnok Del Neri agyszüleményei miatt zavarjunk el 25 millió euróért jött brazil zsenit,hogy majd helyette Martinezek meg Pepek rohangáljanak a pályán. Egyszerűen hihetetlen.

Ismeretlen_168970 2010.08.25. 22:46:05

Ne haragudjatok, nem szoktam vulgáris lenni, de most elszakadt a cérna!!!!!!!!!!!! A JÓ BÜDÖS KURVA ANYÁD MAROTTA ÉS JUVE VEZETŐSÉG!!!! Szégyen vagytok és nem vagytok méltók e büszke club vezetésére!!!

Unimuck · http://www.azzurri.blog.hu 2010.08.25. 23:07:02

Vmi ilyesmi tört ki belőlem is BigP86! Nem fér a fejembe, miért is lesz ez jó nekünk...

Victor90 2010.08.25. 23:25:47

Semmilyen téren nem jó ez nekünk!Diegonak maradnia kell nincs mese,és maradni is fog,én bízok benne!Trez ha megy,még a helyére is húznám a szám ha a kis kedvenc Pazzo jönne,de így meg aztán....!Pazzini nem olyan csatár mint Messi,vagy Cé,vagy Higuain,vagy Dzeko aki megkapja a labdát,megcsinál 2 cselt,oszt gólt rúg,Pazzot ki kell szolgálni elég szépen,és ebbe a csapatba kifogja??DP??Eszméletlen hogy mi itt kívülről,távolból jobban csinálnánk a dolgokat mint ez a vezetőség egyszerűen ez számomra,nevetséges!

Victor90 2010.08.25. 23:47:03

Csülök!Marchisio eltiltott!

Ismeretlen_102246 2010.08.25. 23:52:31

Aki azt írja, hogy a felkészülési meccseken Diego nem rúgott gólt az nem nézte a felkészülési meccseket. BTW, Diego kreatív játékos, aki árnyékékként és játékmesterként is használható. A Juve amikor nyert valami nagyot akkor mindig volt neki egy ilyen kreatív játékosa... most ki lesz az, ha eladjuk? Ki adja meg azt a pluszt, amivel feljebb emelkedhetünk? Gio is elpasszolva és nincs igazi klasszis a csapatban... apropó van... Del Piero, aki már réges régen nem a 97-es formáját mutatja. Ha Diego elmegy és nem érkezik helyette senki hasonló kvalitású játékos, akkor hová lesz a nagyság? (talán Robinho tudná pótolni, de Robinho emberileg labilis és kiszámíthatatlan, ami azt jelenti, hogy ha nem érezné itt jól magát, akkor lépne két perc alatt, vagy bevágná a hisztit... Agüero kivásárlási ára meg az egekben) Azzal sztem senkinek sem mondok újat, hogy a BL-ben még nem nyert úgy olasz csapat, hogy ne lett volna neki legalább egy klasszis kreatív játékosa... @corvinus81: Azóta mennek rosszul a dolgok, amióta Blanc váltotta Giglit. Idehozta Ferrarát és bár a keret sokra hivatott volt elcseszte a szezont a rossz és késői döntéseivel... Vagy: Ferrara tapasztalatlan volt és a kezdeti lendület után nem tudta tovább motiválni a csapatot és ehhez a sérüléshullámnak is köze lehetett, ami pedig az orvosi stábot minősíti. Ha már így kihegyezted a dolgot Diego-ra, ne feledkezzünk meg ezekről a lehetőségekről is... no meg arról sem, hogy Diego az év elején a csapattal együtt szárnyalt és láss csodát akkor kezdett el rosszul játszani, amikor a többiek... tényleg rá akarod kenni az egészet? Ez sztem nem lenne bölcs dolog, mint ahogyan csak Blanc-ra, vagy csak Ferrarára kenni az egészet sem lenne az. De ha már itt járunk Del Pieronak legalább akkora felelőssége volt a múlt évi kudarcban, hiszen Ő volt a csk. + esetenként Chiellini és Buffon. Felejtsük ezt el és ismerjük be, hogy egy fiatal potenciális világklasszis játékost 15 millióért eladni egyszerűen az idiotizmus netovábbja. Szerintem legalább 30-t ér, de ha Dzeko árát nézem, akkor ennél jóval többet is... és ami az egészben a legabszurdabb (ami már-már a dühítő kategória netovábbja), hogy az a csapat akarja olcsón megvenni tőlünk, aki Dzeko-t nem volt hajlandó a piacra dobni. Egy kis történelme nincs és nevenincs német csapatról beszélünk, akik szarakodnak velünk... ez egyszerűen hihetetlen és mutatja a Juventus mérhetetlen presztízsvesztését is.

Ismeretlen_141405 2010.08.26. 00:14:46

No! Kezdjük azzal, hogy nem nagyon szoktam hozzászólni, de ezt már én sem bírom tovább!!! Legfőképp Passerby -n vagyok meglepődve, akkor is ha nem szereti Diego-t!!! Végre sok év után úgymond igazoltunk egy olyan ,,klasszis" játékost mint Diego aki első szeonjában nem mutatta meg azt amit tud! Sajnos a csapat sem, pedig tudjuk hogy ezzel a kerettel nem a 7. helyen kellett volna végeznünk!! És erre mikor igazolnának hozzá játszótársakat, (Krasic, Aquillani) lehetne egy naon jó kp-nk akkor meg eladják fillérért (15M pedig ha jól tudom 20-on alul nem is akartak senkivel sem beszélni!)!!! Mindenképp ezt az akárki akármilyen Pa(zzo)ttanást akarják a nyakunkba varrni aki dettó Trezeguet, akit ki kell szolgálni mert csak akkor ér vmit, de ezt egy ütős, kreatív kp nélkül vajon hogy képzelik el? Lehet én látom rosszul! Elsőként Passerby-től várnék választ, hogy ő hogyan látja ezt!!! Maradok tisztelettel Nedved meg Delpi fan!!!!!!! Forza JUVE!!!

west 2010.08.26. 00:59:59

Passerbyvel egyetértve Diego nélkül is van élet pláne úgy, hogy semmit sem mutatott eddig.Még ha rosszul is játszottak nem hasonlíthatjuk hozzá Chiellinit vagy Buffont akik már megmutatták mit tudnak igazából.Jelenleg Diego ugyan akkora kérdőjel mint mikor tavaly idejött, vagy mikor Tiago vagy a többi mára teljesen leépült játékos kapott újabb esélyt, lehet hogy nélküle nem lenne irányítónk de az az igazság hogy vele együtt sincs jelenleg.Az anyagiakra kitérve pedig nem tudom ti mit vártok akik azt a 20milliót keveslik érte, mire fel érhet ő jelenleg többet ennél?

Ismeretlen_149053 2010.08.26. 01:12:28

Srácok! Úgy látom, hogy ez a téma nagyon megosztotta a Juve szurkolókat. Véleményem szerint aki már most k anyázik, az vagy nem Juventus szurkoló, vagy szimplán egy egyszerű gyökér. Diego, szerintem is az egyik legképzettebb játékosunk, és Én is nagyon vártam a tavalyi érkezését. Azzal is egyet értek, hogy tavaly nem mutatott semmit. De ez igaz az egész csapatra. Én is úgy gondolom, hogy kellene neki adni egy évet adni, bár nem csak a játék nem ment neki, hanem a szabadrúgásai is ritka gyengék voltak, ami azért egy klasszisnál ritkán fordul elő ilyen hosszú ideig……. De, mi nem látunk bele a színfalak mögé, abszolút nem tudjuk, h milyen törés vonalak vannak az öltözőben, vagy milyen érdekek vannak a háttérben. Véleményem szerint bárkit el lehet adni egy csapatnak, ha ez egy tudatos építkezés része ( lásd a nyomorék inter tavaly eladta a legjobb játékosát, a patkány ibrát, és még is bl.-t nyert). Én, úgy látom, hogy bár csinálnak apróbb hibákat, eddig egy tudatos és szervezett építkezés folyik a csapat körül az idén nyáron mind szakmailag, mind gazdaságilag, ami szintén nagyon fontos a jelen helyzetünkben. Ha véletlenül létre jön Diego eladása ( 15M nevetséges lenne), akkor sem fogjuk tudni, hogy esetlegesen mi van a háttérben ( pl. Dzeko jövő nyári megszerzése rögzített áron). Marotta egy dörzsölt üzletember, Én részemről bízok benne. Persze lehet őt nem szeretni, és lefikázni, de ezt az alpári stílust amit itt néhányan nyomnak szerintem abszolút nem érdemli meg. Forza Juventus!

Ismeretlen_53881 2010.08.26. 06:11:33

Nedved_forever: ok, hogy jött egy klasszis, csak nem tudom, hol kell keresni. Corvinus81 és Barolo kommentjével eléggé egyet tudok érteni. Fogjátok már fel, ez nem Diego FC. Aki őt szereti, és nélküle nem tud Juve meccset nézni, az nem fog hiányozni senkinek.

Sylvio 2010.08.26. 06:58:18

Nem fog hiányozni senkinek??Ez jó,kit érdekel?

Ismeretlen_109592 2010.08.26. 07:36:58

a mokusba! nem is tudom mit csinalok ha diego elmegy...

juve(L) 2010.08.26. 07:53:55

basszus azért viszonyitsunk Martinez 12 milla volt akkor most Diego 15 milla??

Papy88 2010.08.26. 07:58:22

Hát na ezaz.... De nem értem mi lesz az indok hogy eladják..?! Azért hogy esetleg pazzini jönni tudjon?Vagy esetleg Di natale?:-S Én bízom benne hogy nem fog elmenni...!

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 08:30:12

Ezt az "aki ilyet meg olyat ír az nem igazi Juventus szurkoló" szöveget kurvára abba kellene már hagyni, mert annyira szánalmas és ostoba, hogy azt szavakkal nehéz lenne kifejezni. Nem gondolom, hogy ezen a fórumon bárkinek bármi jogalapja lenne bármely másik fórumozó Juventus-szurkoló voltát vitatni. Ez "a Juventus nem Diego Fc" kijelentés teljesen igaz, viszont ez az égvilágon semmit nem magyaráz, és leginkább egy üres közhelynek tűnik. Ugyanezt a logikai elvet alkalmazva a Juventus nem Chiellini Fc, nem Buffon FC, nem Marchisio FC, mehetnek ők is isten hírével. A kommenteket olvasva én egyáltalán nem azt látom, hogy a pesszimista (és ezért nyilvánvalóan kevésbé igazi) Juventus-szurkolók azért adnak hangot elégedetlenségüknek, mert élnek-halnak Diego-ért, hanem azért mert azt látják, hogy Diego eladásával jelentősen gyengül szeretett csapatuk, s eleddig az égvilágon senki nem tudott olyan, reálisan megszerezhető játékost megnevezni, aki helyette (nem feltétlenül Diego pontos posztján) kreativitást adhat a csapatnak. Mert Di Natale és Pazzini esetleges érkezése nyilván nem old meg semmit. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a Pazzini-Amauri kettős mit csinálna épkézláb középpálya nélkül. Vagyis az egyik dolog az, hogy a 15 milliós ár (már ha igaz) egészen nevetséges, másfelől Ok, menjen Diego, én nem ragaszkodom a személyéhez, de ki jön majd aki viszont erősítést jelent majd? Én eddig nem hallottam ilyen nevet még pletyka szintjén sem.

Ismeretlen_114665 2010.08.26. 08:35:38

Értsük már meg, hogy van elég hulladék a keretben nem értem miért nem inkább azoktól akarunk megszabadulni (Zebina, Grygera stb félék), ok az is, hogy nem illene bele az idei formációba ami magában is vicc egy ilyen játékosnál de szaros 15 milliót jövőre is kapnánk érte akkor meg minek most eladni? bőven kaphatna még egy év lehetőséget! Azon kívül meg kész tragédia, hogy előbb Dzeko-val szopat minket a Wolfsburg most meg Diego-val. Tiszta szégyen, hogy egy NIEMAND német csapat minket irányít! Diego ellenesek a tavalyi évben bőven Blanc, Secco, Zaccheroni, Ferrara, Grygera és a töltelék játékosok voltak sarasak és max csak utánnuk a sor végén jön valahol DIEGOOOOO!!!!

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 08:40:23

"Diego nélkül is van élet" Hát ez szintén egy hallatlanul bölcs életigazság, amely egyfelől igaz (mint minden közhely), másfelől létezik egy olyan fogalom is, hogy "életminőség". Márpedig a Juventus esetében ez most nagyon is kérdéses. Ismétlem nem Diego személye a fontos, hanem a tendencia, amit ez az egész képvisel. A Juventus élete megy tovább, de szerintem mindannyian arra várunk, hogy az az élet a mi életünknek is sok örömöt adjon. Jelenleg aligha reménykedhetünk ilyesmiben.

juventus 79 2010.08.26. 08:54:58

Apuleius 110% -osan egyetértek veled

Ismeretlen_135937 2010.08.26. 09:12:43

Azok, akik azt mondják, hogy Diegora nincs szüksége a csapatnak, sőt az ő felelőssége a tavalyi leszereplés, álljon itt egy részlet a tavalyi (gól, gólpassz) statisztikából, úgyis ez minősít legjobban egy játékost: Gól: 11 - Del Piero 10 - Trezeguet 7 - DIEGO, Amauri, Iaquinta Gólpassz: 10 - DIEGO 4 - Camoranesi, Del Piero, Caceres Összesített gól + gólpassz: 17 - DIEGO 15 - Del Piero 11 - Trezeguet Erről ennyit. Még ebben a szar szezonban is ő és Alex mesterünk volt képes értékelhető teljesítményt nyújtani a támadások felépítése terén! Lehet, hogy most, mint csatár (elvileg ugye 4-4-2-ben játszunk) több gólt várnak el Diego-tól, ami szerintem jönne is ebben az idényben és Amaurival elég jól kezdenek összeszokni. Szerintem is hatalmas baklövés lenne eladni!

juve(L) 2010.08.26. 09:17:08

szerintem Diegonak is hátralépés lenne ez az üzlet.. remélem nem irja alá azt a szerződést , nagyon remélem..

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 09:26:12

DelPietro: Nagyon jó amit leírtál, én szintén találtam egy statisztikát egy angol nyelvű oldalon (http://juventu(pont)theoffside.com/team-news/player-ratings-juventus-season-2009-2010(pont)html), ahol a Juve tavalyi szezonját elemzik játékosonkénti bontásban. Ott is azt hozzák ki, hogy Diego bírálata tökéletes félreértés, hiszen a statisztika lényegében abszolúte nem indokolja. természetesen nem szentírás, s lehet vele vitatkozni, de érdekes.

ricsman · http://ricsman.blog.hu 2010.08.26. 09:44:16

Én is Apuleius véleményét osztom: Ülhet a keretünkben az 5 mindenkori legjobb csatár, ha nincs aki mögöttük szervezze a játékot. PONT

Ismeretlen_150170 2010.08.26. 09:49:23

Ez a Diego vita lassan már egy éve folyik itt! Viszont már csak pár nap és kiderül hogy folytatódik-e ez a vita! Ha el megy akkor remélem a következő egy évben nem arról fogunk vitatkozni hogy mi lett volna ha Diego marad! Diego nem váltotta meg a világot és ennyi! Ha Diego marad, ami ugye a brazilon is múlik nem kicsit, akkor bebizonyíthatja hogy tud-e maradandót alkotni! Egyben biztos vagyok ha marad és továbbra se bizonyít egyesek továbbra is a brazilt fogják méltatni, majd megint jönnnek a kifogások, csak most nem ferrara hanem majd delneri lesz a hibás, meg majd jön a szöveg hogy nincs kivel összejátszania stb... Sőt ha esetleg a kövtkező években nyerünk valamit, amiben biztos vagyok, és ezt Diego nélkül tesszük egyesek még akkor is Diego-t fogják visszasírni! Diego egyenlőre nem a kapusok hanem a mókusok rémálma! :)

Kotrevák Kelly 2010.08.26. 09:52:02

Az a legszörnyűbb az egészben, h a selejt (grigera @ co.) maradnak, Diego, Treze, stb meg távoznak... Aki csinál valami értelmeset, azt el kell zavarni, aki meg csak kárt csinál, az meg tovább rontja a levegőt.

Tököly Attila 2010.08.26. 10:09:36

Igen 1-éve megy a vita folyamatosan arról, hogy Diego milyen is valójában, nagyon megosztja a közvéleményt. Viszont őmiatta váltott a csapat a jól bevált 4-4-2 ről 4-3-1-2-re, nem ment neki csak 2 meccsen, utána megint volt egy formációváltás 4-2-3-1-re az is csak 2 meccs erejéig ment neki, egy egész évünk ráment arra, hogy beépítsék valamilyen módon a csapatba, ez látszott is mert ő kapta a legtöbb lehetőséget. Csak a csapattól is elvette a lehetőséget a bl-részvételtől, a scudettotól. Ez van, én nem fogom sajnálni. A statisztika amit beküldtek a srácok eléggé érdekes, Diego nem sokkal maradt le Del Pierotól, aki a fél szezonban sérült volt, Trezeguettől aki szintén rengeteget volt sérült összességében fél évet fejenként, ott van még Camo neve is aki nem sokkal maradt le Diegotól, de ez a teljesítmény Diegotól édes kevés, mert tudjuk, hogy Camoranesi kb. az 1:10-ét töltötte a pályán mint Diego. Szóval a statisztika is egyfajta leszereplésről tanúskodik, nem pedig a sikereiről. Mert sokkal többet játszott mint a listán szereplő többi játékos.

Ismeretlen_135937 2010.08.26. 10:23:12

Tököly Úr: Ja, igen, valóban óriási leszereplés Diego részéről, hogy a gólok közel 50%-ában részt vállalt. Játszott percek a tavalyi szezonban: Diego - 3448 (egyébként ő is volt sérült!) Camoranesi - 1810 Del Piero - 1856 Trez - 1575 Amauri - 2792 Valóban, a "többiek az 1:10-ét töltötték a pályán"... "Csak a csapattól is elvette a lehetőséget a bl-részvételtől, a scudettotól." - ne írj már ilyen oltári nagy hülyeségeket kérlek, viccnek is rosszul hangzik. Ilyen teljesítmény után a minimum az lenne, hogy megkapja a lehetőséget a bizonyításra még egy szezon erejéig, főleg, hogy Del Neri is azt nyilatkozta, megbizonyosodott róla, hogy Diego képes játszani az ő általa kedvelt 4-4-2-ben.

Mr.Ocean 2010.08.26. 10:34:15

Legyen szegény srác hibája, hogy az öregek sérültek akiknek a nagyrésze X-éve az olasz focit játszák, ez a szerencsétlen Diego meg 1. évében nem vitte Bl döntőbe és hasonlókba a csapatot, mint a kékeknél a Sneijder. Értem én, hogy nem durrantott nagyot, de nem hiszem el, hogy senki nem lát jövőt a srácban még ilyen Tiagok meg hasonlók alkothatták a Juventus csapatát..

Csülök 2010.08.26. 10:36:31

DelPietro Teljesen egyetértek veled! Mindenképpen meg érdemel még egy lehetőséget...

tjunior 2010.08.26. 10:40:09

Az mit jelent hogy Diego miatt váltottunk taktikát? Lemaradtam valamiről, játékos edző volt tavaly? Amúgy a 4-2-3-1 nagyon is jól működött a Gio-Diego-Camo tengellyel azon a pár meccsen ahol játszottuk, hogy miért merült feledésbe arról talán Ferrarát kellene megkérdezni....

Tököly Attila 2010.08.26. 10:41:22

Én szeretem és kedvelem Diegot, sőt, én voltam a világ egyik legboldogabb embere amikor hozzánk szerződött, de akkor is tudtam, hogy egyszer már megbukott, ott megkapta a lehetőséget, hogy maradhatott még egy ideig, utána elzavarták. Nem az a célom, hogy vitázzak a Diego fanokkal mert sokan előrébb veszik a szimpátiát a sikerességnél. És végül szerinted hülyeség az, hogy nem mehetünk a bl-ben csak az UEFA kupában, abban is csak előselejtezőkkel? Szerintem ez véresen komoly és nem hülyeség. Én megpróbálom racionálisan kezelni a dolgokat félretéve a Diegoval szemben érzett szimpátiával, mert jövőre a BL-ben kell szerepelnie a csapatnak, ha ez most sem fog bekövetkezni akkor senki ne számítson sok jóra. Marotta és Del Neri kvalitásait senki ne vonja kétségbe, mert ők letettek valamit már az asztalra, az itt kommentelőkkel ellentétben.

zsigadani 2010.08.26. 10:49:09

Itt a válasz elvileg mindenki kérdésére :( http://www.footballpress.net/?action=read&idsel=68173 A tuttosport oldalán is ugyanez van.

Juveadam 2010.08.26. 10:50:53

Nem tudok dönteni hogy maradjon vagy menjen, de ez úgy tűnik eldőlt hiszen egy olasz oldal szerint "Diego é giá a Wolfsburg per le visite mediche" vagyis DIego már Wolfsburgban van orvosi vizsgálatok miatt... 15+2 milliót kapunk érte. a +2-t akkor ha a farkasok bejutnak a BL főtáblára. A /tuttojuve/ információi alapján...

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 10:52:45

Tököly Attila: "Marotta és Del Neri kvalitásait senki ne vonja kétségbe, mert ők letettek valamit már az asztalra, az itt kommentelőkkel ellentétben." Légyszíves írj egy trófeát, amit ez a két szerencsétlen, dilettáns barom megnyert. Amúgy Diego már Németországban van, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon, az ára 15+2 millió euró lesz. A Wolfsburg pedig simán bejöhet BL-es helyre, mondjuk a Bayern bajnoki címe nem kérdés, de előbb fogjuk látni a BL-ben Diego-t, mint a Juventus-t, az biztos.

Tököly Attila 2010.08.26. 10:58:04

mmartin91: Igen, te sokkal többet letettél az asztalra mint Del Neri meg Marotta, elérted egy blogban, hogy az olvasók fele leszólja a dilettáns hozzászólásaidat, és rühelljenek. Gratulálok neked, nagyon okos vagy és sokkal ügyesebb mint ők.

Ismeretlen_135227 2010.08.26. 10:58:13

DelPietro véleményét nagyon osztom. Kell nekünk Diego. Azt hiszem mindenki látta a tavalyi szezon elején miket művelt, pl a Roma ellen. Eszméletlen technikája van, ezt bizonyította többször is a szezon folyamán. A csapatnak valami miatt nem ment, nagyon nem. Elkezdett szépen zúdulni a szar, többek között Diego nyakába is. Én azt mondom túl nagy terhet raktak a vállára, hogy majd ő lesz a messiás és hasonlók. És ez így együtt képzelem mennyire letörhette az önbizalmát.

Tököly Attila 2010.08.26. 10:59:23

mmartin91: Igen, te sokkal többet letettél az asztalra mint Del Neri meg Marotta, elérted egy blogban, hogy az olvasók fele leszólja a dilettáns hozzászólásaidat, és rühelljenek. Gratulálok neked, nagyon okos vagy és sokkal ügyesebb mint ők.

Ismeretlen_135937 2010.08.26. 11:00:21

Hát ez nagyon úgy néz ki, hogy besz§ptuk. 10 misit buktunk rajta, ráadásul nem hiszem, hogy lesz egy fiatal, minőségi csatárunk 5 nap alatt. Trez is 99%, hogy elmegy, ha ma délutánig a Lazio nem ad jobb ajánlatot, akkor elfogadják a Herculesét (az ügynöke nyilatkozta).

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 11:02:45

Tököly Attila: miért nem arra válaszolsz, amit kértem? Egy edzőt a trófeáinak száma minősít, s ez igaz arra az emberre is, aki idehozta őt. Marotta pedig idehozta Del Neri-t. Csak egyetlen egy trófeát kérek a 25 éves pályafutásából... Egyébként nyilván többet tettek le az asztalra, mint bárki ezen a blogon, beleértve téged is, de ettől függetlenül nem feltétlenül kell jó szakembernek lenniük, s nyilván nem is azok. A Paks II edzője is nyilván többet tett le az asztalra, mint mi, mégis egy senki.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 11:05:06

Komolyan mondom elképesztő érvelési eszközök kezdenek elterjedni a blogon. Előbb jött ez az agyalágyult "egy igazi Juventus-szurkoló nem ír ilyet", most meg jön ez a "mmartin91 sem tett le semmit az asztalra". Aki azt leírja vajon teljesen komolyan gondolja mindezt? Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy BL győzelemre kell vezetni egy csapatot ahhoz, hogy valaki (teljesen jogosan) kritizálhasson két gyengeelméjű hülyét (Marotta és Del Neri)? Ez olyan, mintha valaki azt állítaná, hogy színművészeti főiskolát kellene végezni ahhoz, hogy valaki kijelenthesse, hogy szerinte XY színész szar és tehetségtelen. Gyerekek, rendben van, hogy valakinek eltérő véleménye van, de maradjunk már a labdarúgásnál.

zsigadani 2010.08.26. 11:05:22

Hát ezt buktuk. Diego elmegy. Kíváncsi leszek a nyilatkozatokra. Amúgy meg Trez is elmegy és akkor mínusz két csatárban vagyukn. Kik lesznek ahelyükre igazolva? Mert kettő csatárt kell igazolnunk. Oké egyszer jön Pazzini. De ki lesz Diego helyett aki szervezi a játékot? A 36 éves Del Piero-ra gondolnak vagy mi? Imádom Del Pierot és mindig is ő a marad a kedvenc játékosom de egyszerűen eljárt felette az idő. Maximum félórákra vagy egy félidőre kell beállítani mert már többet nem igen bír. Ha nem jön egy értelmes igaolás diego helyére akkor bukta van. márpedig nem fog jönni. leigazolják pazzinit és hoznak majd valami paolucci féle hülye majmot.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 11:07:17

Amúgy az vicces, hogy egy teljesen egyértelmű statisztikából valaki, erős akarattal, a tények ellenekzőjét is képes kiolvasni...

juve(L) 2010.08.26. 11:12:54

nemsokára jön a hír : HIVATALOS:az azerbajdzsáni másodosztály 37 éves gólkirály csatárát hozták ide 15 millió euró fejében -.- nem fogom fel még mindig a tavalyi híreket olvasom ahol Diego szivét lelkét odadta a juventusnak csak hogy idejöjjön erre egy év mulva egy noname német középcsapat ugráltat minket potom pénzekért ez már felfoghatatlan számomra

Ismeretlen_150170 2010.08.26. 11:16:57

Kedves Diego-fanok! Ha annyira szeretitek a kis brazilt akkor miért marasztaljátok? Ha itt marad és újra leszerepel akkor többet ti a kis kedvenceteket soha nem fogjátok látni valamelyik elit ligában! Megy vissza braziliába esetleg a török ligába! Viszont ha most elmegy akkor a bundesligában újra top formába kerülhet és 1-2 év múlva valamelyik nagyobb csapatnál újra szóba kerülhet! Szerintetek Diego most min filózik??? Ő is tudja ha marad és elszúrja akkor abból már nincs felállás! Diego nem véletlenül nem ragaszkodik a juventushoz, mert túl nagy itt a rizikó és mivel nagyon nem is bíznak benne ezért a brazil a saját jövőjét mérlegelve sokkal jobban jár, könnyebb úton azzal hogy távozik! Szóval vegyétek figyelembe a kis brazil jövőjének a rizikófaktorát és mérlegeljétek ti is! :)

dávid 2010.08.26. 11:17:54

szánalmas 15ért ......áhhh volt pár nap amikor azt hittem jó csapatunk lesz....:(:(:(

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 11:18:32

Diego elmegy. Ez már 99,9%. A probléma egyébként az, hogy Ő is el akar menni... ez csalódás számomra, mert kiálltunk és kiállnánk érte sokan. A vezetőségnek ott a hibája, hogy képes a Wolfsburgnak - annak a csapatnak, aki packázott velünk Dzeko-t illetően - eladni jóval áron alul Diego-t. Legalább 30-t kértem volna érte, ha Dzeko 40. Sőt... de ebbe ne menjünk bele. A piacon egyetlen épkézláb játékos akad, akit TALÁN meg tudnénk szerezni és pótolhatná Diego-t. Robinho. Emberileg egy nulla a kisgyerek, de játéktudásban jó lenne. Cassano nem fog jönni. Pazzini, Di Natale, Giuseppe Rossi, Montolivo leigazolása értelmetlen, mert nem tudnák betömni a kialakult lyukat, ami Diego után maradt. Amikor a Juve sokáig jutott, mindig volt egy klasszis hátravont csatára/irányítója, aki jól tudta mozgatni a támadásokat. Most ezt mindenképpen vennünk kell, különben ez a mercato gyengítette a Juvét.

Ismeretlen_135937 2010.08.26. 11:23:51

pedronegro: Van igazság abban amit írsz, de ne Diego fanozzunk már! Ezen a blogon szerintem kevesen vannak, akik nem a csapat érdekeit nézik, csak a brazil mellett érvelők - mint én is - láttak valamit benne, amit te nem. Az biztos, ha elmegy, akkor ez részben az ő akarata is és sanszos, hogy az általad fent említett ok(ok) miatt. Az pedig érdekelne, hogy miképp látod a csapat támadójátékát az előttünk álló szezonban, ha Trez és Diego távozik és véletlenül nem sikerül senkit igazolni helyettük a hátralévő 5 nap alatt. Mert én most ettől parázok.

juve(L) 2010.08.26. 11:24:26

Robinho téll jó lenne , de ha valami Di Natale vagy PAzzini jön a helyére akkor Diego is érteni fogja hogy mire ment ki a játék és óriásit fog röhögni a markába hogy mekkore a mázli hogy a wolfsburgal akár német ligát is nyerni fog majd .. sok sikert a farkasoknál , Diego ;)

Juveadam 2010.08.26. 11:26:43

Állítólag Van der Vaartot akarjuk akit 14 millióért adnának is... Jó játékos volt ő is, Németországban...

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 11:27:44

pedronegro: Én itt nem Diego-fanok, hanem aggódó Juventus szurkolók hozzászólásait olvasom, így nem egésezn értem előző hozzászólásodat. Azt meg ugye nem gondolod komolyan, hogy ez az egész arról szól, hogy Diego megfutamodik és menni akar "saját jövőjét mérlegelve" és "könnyebb úton". Ez az egész cirkusz onnan indult, hogy egy Marotta nevű alkalmatlan kretén kijelentette, hogy megfelelő ajánlat esetén bárki eladó. Most tegye föl a kezét virtuálisan aki valaha olvasott ilyen nyilatkozatot az eurpópai élklubok (MU, Liverpool, Chelsea, Barcelona, Real Madrid stb.) vezetősége részéről. Egészen döbbenetes... Ha egy klubnál egyértelművé tezsik, hogy nem tartanak igényt egy játékosra, a játékos nem sokat tehet (Eto'o esete szép példa). Persze mehet a B csapathoz, vagy nézheti a csapatot a lelátóról mint Tiago, de mindezt Diego döntésének beállítani legalábbis fonák.

bucikaaa 2010.08.26. 11:30:54

Szerintem akiket idén megvettünk és jövőre nem lesznek a világ legjobbjai a posztjukon azokat adjuk el. Lassan Real-szint lesz ez is.

Tököly Attila 2010.08.26. 11:32:54

Diego, ha maradni akart volna akkor marad és nem fogadja el a Wolfsburg ajánlatát, pedig Del Neri kezei alatt biztosan játszott volna, nagyon úgy fest, hogy ezt a transzfert Diego is akarta. Ezen nincs mit szépíteni, vagy nagyobb fizetés miatt döntött volna így? Hamarosan minden kiderül, hogy mi áll a háttérben, de az biztosan kiderült már, hogy Diego nem Juve szurkoló, mint ahogy azt hangoztatta a tavalyi szezon előtt, akkor nem hiszem, hogy elment volna. mmartin: Elegem van belőled, én érveltem a mondandóm mellett te meg letámadtál, nem érdekel a véleményed semmiről az előzmények tudatában.

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 11:33:50

pedronegro: egyébként tényleg van igazság abban, amit írsz. A Juventus egyre lejjebb süllyed, innen már csak menekülni érdemes, ideigazolni nem. Biztos vagyok benne, hogy pl. Felipe Melo is kurvára bánja már, hogy idejött, látja mi alakult itt ki, látja a dilettanizmust, és azt is, hogy kik érkeznek ide erősítés címén. Diego szempontjából előrelépés egy olyan csapatba igazolni, ami potenciális BL résztvevő lehet a következő szezonban, a Juventus nyilván nem az. Én egyébként az általam igen kedvelt játékosoknak (Sissoko, Felipe Melo) is azt tanácsolnám, hogy menjenek bárhova, csak innen el (Buffon már elrontotta, pedig megvolt a lehetősége). Lehet, hogy Diego is így gondolkodik. Én speciel teljesen megértem, hogy elmegy, a Wolfsburg jó csapat lesz, jól igazoltak, és a legnagyobb sztárjukat is megtartották. Jelenleg semmivel sem rosszabb csapat, mint a Juventus. Ráadásul nem elhanyagolható Németország életszínvonala, a stadionok, pályák minősége (Olaszországban minden második meccsén 10 000 ember előtt játszott) és az a tény, hogy a Bundesliga tulajdonképpen annyival gyengébb a Serie A-tól, hogy az Inter megverte a Bayern München-t a BL döntőben.

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 11:35:17

Tököly Attila: mindent olvastam tőled, kivéve érveket. Nem tudom te mit értesz érv alatt, de kíváncsi lennék rá.

bill 2010.08.26. 11:38:30

Ezek eladták Diegot 15milláért a Wolfsburgnak!Hát ezt nem hiszem el!Miért kell bagóért eladni a csapat egyik legjobbját?Ennyire nincs pénz?Tíz milliót buktunk rajta!Hát komolyan mondom a pofám leszakad!Nem hiszem el hogy egy Diego nem kell ebbe a csapatba!De Salihamidzic,Grygera,Zebina kellenek!Tiszta hülyeség!

DJKGB 2010.08.26. 11:40:28

Diego állítólag átesett az orvosi vizsgálaton is már... Ha elmegy akkor sok sikert kívánok neki! Sajnálni fogom... És tényleg az idegesít, hogy a maradék 5 nap alatt kit fogunk leigazolni a helyére? Tényleg nem lett volna rossz egy Diego-Krasic-Aquillani-Marchisio vonal...

yoto 2010.08.26. 11:41:27

MOst olvastam NSO-n, hogy Diego már az orvosi vizsgálatokon is átesett... Szóval úgy fest, hogy minden eldőlt...

Ismeretlen_114321 2010.08.26. 11:42:56

Nem kell ahhoz Diego-fannak lenni, hogy az ember lássa, hogy a tavalyi szezonban az egyetlen intelligens játékos a brazil volt. A legfelháborítóbb számomra, hogy ilyen senki 30-asokkal hasonlítják össze, aki meccsenként szerzett 1-1 gólt az ellenfélnek, azon kívül labdába sem ért, és a sok elvakult Diego-ellenes a 7gólja és 10 gólpassza ellenére azt meri mondani, hogy semmit nem tett hozzá a játékhoz, valamint, hogy a felkészülési meccseken árnyékék posztban is szar. Lehet, hogy nincs helye az olasz bajnokságban, lehet, hogy nem fekszik neki a stílus, de könyörgöm, ilyet kijelenteni, hogy ő rajta ment el a bajnokság, a BL, mert NEKI nem ment a játék (nem a csapatnak, ugye, DIEGÓNAK!) A legfájóbb pedig, hogy hihetetlen, mennyit vesztett presztízséből a Juve, gyakorlatilag az k.rja át a csapatot, aki akarja. A Werder 25-ért adta Diegot, mi 15-ért adjuk el, Dzekót 40-ért SEM adják, idén 15-ért adták Özilt az évente százmilliókat költő Realnak, a szaros Catania 12milliót kér a 27 éves Martínezért, és így tovább. És higgyétek el, bárki megajánlana 10milliót bárkiért, legyen az Buffon, Marchisio, Chiellini, Feliep Melo, a vezetőség (jelen esetben Marotta) el is gondolkodna az eladásán. Személy szerint én eddig nem haragudtam Marottára, voltak nála nagyobb idióták is itt tavaly, és úgy voltam, mégiscsak ő a szakember, nem én, de ez a Diego=15m felháborító, főleg, ha a 32 éves Di Natale jön a helyére, vagy a labda nélkül semmit nem érő Pazzini, mert nehogy bárki is azt higgye, hogy Krasic majd 35 gólpasszt ad a jobb szélről a szezonban. Ezzel a transzferrel lyukas lesz a támadóposzt is, ezt kellene megérteni.

Ismeretlen_128760 2010.08.26. 11:43:36

Hát arról susognak a Názareti Sebesröptű Odúfecskék, hogy Diego elment. Ez esetben kijelenthetjük a Juventus történelmének egyik legnagyobb buktája. Kíváncsi vagyok kit hozunk helyette, és csak utána írok vélemyényt Marottáról. :D

Ismeretlen_128760 2010.08.26. 11:45:34

yoto: azt az oldalt ne írd ki, mert kapsz a szádra! :D

Ismeretlen_128149 2010.08.26. 11:46:19

Kiváncsi vagyok mi igaz a hírekből amiket fecsegnek. Nagyon remélem az újságítók túl messzire mentek most! Amúgy véleményem szerint Diegonak nincs helyettese! Ha elmegy az azért volt mert csak visszavont csatárként van valami szerepköre irányítóként és szélsőként nincs. Ha elmegy úgy Pazzini vagy Di Natale érkezhet! És ez nem túl jó...

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 11:46:33

"Hamarosan minden kiderül, hogy mi áll a háttérben, de az biztosan kiderült már, hogy Diego nem Juve szurkoló, mint ahogy azt hangoztatta a tavalyi szezon előtt, akkor nem hiszem, hogy elment volna." Ha már így gondolkodunk vajon akkor Del Neri és Marotta Juventus szurkoló? Diego ezerszer elmondta, hogy a Juventus-ban szeretne játszani, de erre nyilvánvalóan nem lesz lehetősége, mert nem passzol bele a nemzetközileg méltán elismert és nagyhírű Del Neri nem létező, vagy legalábbis elég esetleges és kétes elképzeléseibe. Ennyi. Bármilyen szurkoló is Diego, nem mellékesen egy labdarúgó is, aki szeretne focizni, a Juventus-nál pedig egyértelművé tették, hogy Juve mezben erre nem lesz lehetősége. Szerintem nem létezik olyan labdarúgó, aki ilyen helyzetben maradna (beleértve akár Buffon-t vagy Chiellini-t). Ha mindezek alapján egy szemét, lélektelen, szar alaknak tartja bárki Diego-t, hát lelke rajta.

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 11:47:41

keshudioo: teljes mértékben egyetértek. Egyébként ha jól emlékszem Diego 25 milliós vételárából 15-öt kellett kifizetni azonnal a Werder-nek, s a következő két évben 5-5 milliót. Valami ilyesmi volt. Tehát ha kapunk érte most 15 milliót, akkor ebből elméletileg 10-et még át kell utalni a brémaiak számlájára. A maradék 5-ből pedig nem hiszem, hogy kijön Pazzini. Szóval Diego-t elpasszoljuk és Di Nataléval pótoljuk? Hatalmas üzlet...

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 11:50:49

Helyesbítek: az Udinese éppen most jelentette be hivatalosan, hogy Di Natale nem igazol a Juventus-hoz. Tehát vele nem lesz pótolva Diego...

west 2010.08.26. 11:52:38

Sokak szerint itt Marotta egy idióta barom úgy, hogy még el sem kezdődött a szezon és semmit nem tudunk mi sül ki a dologból, viszont Diego egy fenomén és pótolhatatlan számunkra aki 1éve nem bír ellőni a kapuig sem és így tovább.Nem egészen értem ezt a gondolat menetet srácok...

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 11:52:45

Cvitkovics Péter talán megszerezhető Di Natale alternatívájaként.

Madi 2010.08.26. 11:57:22

vagy Marotta nagyon hülye vagy nagyon okos. de számomra egyértelmü teljesena helyzet.nekünk nem az a 15-17milla kellet Diegoért.... JÖVÖRE DZEKO A JUVENTUS JÁTÉKOS LESZ. erre mérget vehettek.szerintem már most aláirták a szerzödést...

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 11:58:22

Tisztán látszik, hogy Marottának fogalma nincsen arról, hogy mit csinál, kapkodja ide-oda a fejét, egyik tárgyalásból a másikba rohan, de senkit nem tud idehozni. Diego-t eladja, ez eddig tiszta sor, Di Natalét nem adja az Udinese, Pazzini-re sztem nincs pénzünk, plusz nem is akarna eljönni egy olyan csapatba, ami 3 hellyel hátrébb végzett a Samp-tól, ráadásul a Juventus semmivel sem jobb, mint a Sampdoria. Legújabban most Quagliarella és G.Rossi nevét lehet hallani, szóval teljesen tisztán, egyértelműen látszik, hogy Marottának még ötlete sincsen, hogy kit kellene leigazolni. Valakit biztos hozni fog, valószínűleg áron felül, de csak azért hogy hozzon valakit.

Ismeretlen_128149 2010.08.26. 11:59:42

Az a baj hogy a magyarokkal lehet egyenlőre viccelódni, de nem rosszak. Jó nyilván Czvitkovics nem fog egyből a Juvéhoz kerülni Debrecenből...de Gera vagy Dzsudzsák még be is férne...Gera az angol bajnokságba ontja a gólokat és még a Juventusnak is vágott tavasszal 2őt ha jól emlékszek. Van ez a Van Der Vaart de sztem ő nem elég jó Diego pótlására! Mostmár úgy vagyok vele én is hogy Arivederci Diego... De nagyon érdekes lesz akkor a következő 5és fél nap!

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 12:04:02

@west: Vedd már észre, hogy olyan dolgokat állítasz, ami nem létezik. Diego-ban látjuk a potenciált, Marotta eddigi igazolásaiban (e miatt az eladás miatt) nem. Ez ilyen baromira egyszerű. Senki nem írta, hogy Diego fenomén, csak azt hogy egy klasszis játékos, akinek lehetne még egy évet adni és kiderülne, hogy akkor most tudna-e még egy fokozatot adni a csapatnak, vagy sem.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 12:05:10

Marchisio: Bocs, természetesen nem Cvitkovics személye volt a lényeg, de valahogy én is úgy látom, ahogy mmartin91 írja. Marotta kapkodja ki a nyulakat a kalapból, de használható játékosok neveit nem nagyon hallani, s minden nap egy újabb pletyka kerül elő, a végén pedig nem látszik, hogy erősödne a csapat. Közben augusztus 26-a van, s a csapat felkészülése szempontjából egyértelműen az lett volna a szerencsés, ha a fontosabb igazolások és távozások már 1 hónappal ezelőtt megtörténtek volna.

Type-R 2010.08.26. 12:06:21

Egyrészt kedvelem Diegot és nem értem miért kell eladni. Hacsak nem az áll a háttérben, hogy jövő jön Dzeko. Másrészt nem kedvelem annyira Pazzinit, de a Samp most zúgott ki a BL selejtezőből, ergo mi tartaná ott? Mert aligha az, hogy 3 hellyel előttünk voltak tavaly.

Ismeretlen_128149 2010.08.26. 12:07:27

west: Diego egy klasszis, egy sztár! Nem ment neki...Zidane-nek se ment jól az első évében és ki lett belőle? Igaz ha Gio-t elkergették akkor Diego se különb...de én személyesen mint a kettőnek adtam volna esélyt. Marotta nem szar...Martínez hiba volt Diego eladása még nagyobb lenne..de azért Bonucci, pepe, motta, aquillani és krasic nagy fogások voltak!

Ismeretlen_150170 2010.08.26. 12:07:39

teljesen félreértitek amit írtam! ha Diego menni akar annak biztos meg van a logikus magyarázata! és én nem állítottam azt hogy megfutamodik!! miért is lenne az?? a német bajnokság éveken belül lefogja körözni az olasz bajnokságat ha már most is nem ez van. Diego sokkal több pénzért játszhat a jövője a kerrierje sokkal jobban kalkulálható a németeknél mint itt! Ez nem menekülés, nem visszalépés hanem egy logikus döntés. Pláne hogy nem ragaszkodnak hozzá! Hogy mi lesz a támadójátékunkkal azt én nem tudom, de szerintem tavaly nekünk olyan nem volt, én nem vagyok olyan nagy szakértő mint egyesek én bízok Marotta úrban és Delneriben csak jobban értenek hozzá mint mi. Egyébként minden csapatnál nyílt titok hogy bárki eladó, mert van az a pénz! CR7-9 is el lett adva akkor miért pont Diego lenne érinthetetlen?? Anno mi meg egy Zidane-t is eladtunk aztán még se állt meg az élet tehát csak megoldjuk Diego pótlását is valahogy. És az hogy buktunk rajta arról nem Marotta tehet! Moggi se tudta volna drágábban eladni! A tavalyi szakmai vezetés tehet arról hogy most mindenki kevesebbet ér mint tavaly! Az hogy az eladás helyes vagy helytelen én ezt megmondani nem tudom, ez sose fog kiderülni, de az biztos hogy Diego nélkül is van élet és nélküle is lehet sikereket elérni, mondjuk vele semmit nem értünk el, marad a mi lett volna ha.......

Type-R 2010.08.26. 12:07:47

"hogy jövő jön Dzeko" helyett "hogy jövőRE jön Dzeko"

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 12:08:18

Igen, ez a van der Vaart sztori valóban érdekes, főleg annak tudatában, hogy ugyanazon a poszton játszik, mint Diego. Tehát eladunk egy irányítót, és idehoznánk egy másikat. Ha ez létrejönne (nyilván nem fog), akkor ahhoz tényleg csak tapsikolni lehetne Marottának, mást nem.

rest 2010.08.26. 12:08:53

ha már ő is menni akart akkor itt valami nem kerek,Milan ellen küzdött,hajtott(vagy már ott tudta,hogy tipli van)és lehet így akart búcsúzni?!ááá büdös ez az egész,persze őt tudtuk csak ilyen "hatalmas" összegért elpasszolni,mert a sok b.lfasz kutyának se kell..lehet hülyeség de valakinek szúrta a szemét és mennie kellet,főleg ha ő is menni akar? LOL lehet biztatták is egy kicsit,ha nem mennél tudod pad meg ilyenek arra is kíváncsi leszek kire kell ez a pénz!remélem nem pazzinire

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 12:09:45

Felmerült nevek: VdV, Pazzini, G. Rossi, Q... na hát Ők nem tudnák pótolni Diego-t. VdV eleve kp, ott meg teljes a létszám, a többiek meg szimplán csatárok. Bár persze abba a 4-4-2-be beleillenek, amivel még sosem kerültünk BL döntőbe és csak Capello-val nyertünk Scudetto-t... azokat is visszavonták.

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 12:14:07

pedronegro: én teljesen egyetértek veled ebben a Bundesliga dologban. Diego számára ez kurvára nem visszalépés, ezt én is teljes mértékben osztom. Viszont sztem Zidane-hoz és Ronaldo-hoz felesleges hasonlítani, hiszen előbbit 75, míg utóbbit 94 millió euróért adták el a csapataik, míg Diego-t egy rendkívül alacsony, érthetetlen összegért, 15 millió euróért. A jelenlegi Juventus legfontosabb támadójátékosáért ez az összeg egy vicc.

west 2010.08.26. 12:14:46

ShyrKahn: és amit te állítasz az mitől létezik? Egyébként semmit nem állítottam csak elég érdekes számomra hogy még semmit sem láttunk a szezonból,de már elvan temetve Marotta, ellenben Diegonak volt 1 éve a bizonyításra és felsült még is ő az aki kihúz minket a szarból.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 12:16:15

pedronegro: Akkor tényleg félreértettem kicsit amit írtál. Sorry, így már egészen más. Amit a "megfelelő ajánlat esetén bárki eladó" kijelentés kapcsán írtál az teljesen korrekt. A gyakorlatban nyilvánvalóan úgy működik, hogy mindenki eladó (lásd Zidane, Ronaldo, Kaka stb.), na de az hatalmas különbség, hogy legalábbis retorikailag nem szokás ezt kijelenteni, mint valami piaci kofa. Vajon mit sugároz úgy általában az egész Juventusról, meg az állítólagos csapatépítés komolyságáról ez a kijelentés?

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 12:16:18

west: Attól létezik, hogy sokan (én mindenképpen, de mások hsz-ből is ez olvasható ki) így gondoljuk és nem úgy, ahogyan te leírtad.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 12:17:54

west: Hogy Diego felsült volna az előző szezonban, az erős viták tárgyát képezi, ezt azért szögezzük le. Lásd a korábbi kommenteket és az idézett statisztikákat.

juveBT 2010.08.26. 12:18:18

Sajnálom, hogy elmegy, de legjobban az idegesít, hogy ilyen olcsón. Sajnos nem mutatott nálunk sokat. Nagyon jó názni amit a labdával művel, de nagyon kevés haszonnal teszi. Láttam őt a Sturm ellen fantasztikus amit művel, csak sajnos az eredményeken nem látszik. Gyönyörű cselek után rossz pasz, vagy nem halad vele a támadás. Nagyon kiváncsi mi lesz nélküle. Szerintem nem kell kétségbe esni!

csakakriston 2010.08.26. 12:18:36

én nem tudom, miért vagytok ennyien kibukva ezen...millió és egy dolog van, amiről fingunk sincs, pl. milyen hatással van a csapatra a jelenléte, mindig arról szól a fáma, h Diego majd így meg úgy bizonyít, stb. lehet, h kurvára bomlasztja a közeget az öltözőben. egyet azért fogadjatok már el. valószínű, h DEL NERI és MAROTTA is jobban értenek ehhez, mint mi!!!! agnelliéknek meg nyilván nem kedvenc időtöltésük euró milliókat bukni, tehát nyiván akkor lesz eladva, ha ezzel a csapat ezen szempontok alapján jól jár. én is szeretem Diegót, de be kell látni, h itt csak szenvedett... ennyi

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 12:19:00

west: Most is azt írod, ami nem igaz: "ellenben Diegonak volt 1 éve a bizonyításra és felsült még is ő az aki kihúz minket a szarból." Én nem mondtam soha, hogy kihúz minket a szarból, csak vele sokkal nagyobb az ESÉLYÜNK arra, hogy egy fokozattal jobban játszunk, mint nélküle. A valószínűségi tényezőket persze szokás szerint kivetted a hszekből. Szokás szerint, mert az emberek talán 1%-a aki ezt figyelembe veszi. Így szimplán torzítod/radikalizálod az információt, amit közöltem/közöltünk.

hameee 2010.08.26. 12:19:20

Egész idáig viszonylag megvoltam elégedve ezzel a párossal,mert bár igazi ászokat nem hoztak ide,de nagyjából láttam valami koncepciót a munkájukba.Tetszett az is h nem mentek bele a cska játékába. De ez a Diegós eset most összekavart...Kit hoznak ide a helyére?Mármint csatárposztra...mert még ha nem is menne el,még akkor is több sebből vérzik a támadó szekció mint Krisztus a kereszten!Egyetértek azzal is,h a csapat presztízs értéke jelenleg a nullával konvergál és ez a biznisz is ékes bizonyítéka lesz ennek.Csak ha tudnának igazolni egy klasszis csatárt azzal lehetne megállítani a mélyrepülést,de erre vajmi kevés az esély.Di Natale ide ne jöjjön,se Pazzini ők nem idevalók.Robinhonak örülnék és szerintem elhozható is lenne.(A fentebb említett Quagliarellának én személy szerint örülnék,de az érte fizetendő morális és valóságos ár túlságosan magas lenne!)

west 2010.08.26. 12:19:35

És akkor nyilván ez létezőbb dolog mint az én véleményem...Majd ha rosszabbul állunk mint tavaly és pont Diego hiánya miatt amit mondjuk nehéz bebizonyítani akkor azt mondom oké egyetértek veled.

Ismeretlen_114665 2010.08.26. 12:23:03

Erről akkor ennyit is :( ma 14:00-kor mutatják tán be! bild.de/BILD/sport/fussball/bundesliga/vereine/wolfsburg/2010/08/26/diego/schon-in-wolfsburg-das-1-foto.html

atty10 2010.08.26. 12:23:21

A Wolfsburg oldalán semmit nem írtak még diego-rol!

atty10 2010.08.26. 12:28:48

Aber plötzlich machte Juve den Rückzieher, wollte Diego angeblich halten.

Ismeretlen_135937 2010.08.26. 12:29:48

Állítólag 14.00-kor lesz az a Wolfsburg sajtótájékoztató, amelyen bejelentik Diego-t, délután már részt vesz első edzésén a Farkasoknál (tuttojuve) :(

billy 2010.08.26. 12:31:41

van der vaart-hoz annyit: több real szurkoló ismerősöm is van és ők ki vannak akadva, hogy első a távozási listán. nagyon sajnálnák ha elmenne, sokan reguláris kezdőként számolnának vele (bár ez a real kerete alapján lehetetlen lesz neki) és ezt meg is értem. nagyszerű játékos, de ha az az ára, hogy elmegy diego akkor ugyanott vagyunk. se kijjebb se beljebb. nem tudom melyikük a jobb, de nem is számít. nagyjűból hasonló kaliber, azaz nem tudom mi értelme lenne az egésznek. ha egymás alternatívái lettek volna, vagy esetleg a csatár mögött egy 4-3-2-1-ben akkor nagyszerű lenne, de így... minek eladni egy már egy éve itt játszó, a szurkolók által kedvelt, az előkészületi meccseken nagyszerűen játszó, fiatal (mert még mindig az), klasszissá érlelhető játékost? érthetetlen hogy az isteni grygera, sali, zebina, grosso kvartett még most is itt szerencsétlenkedik, de egy diego már nem... ha jön pazzini én tököm szúrom magam. kell egy balbekk... ezek után csak valami tényleg jobb név deríthet fel, mert el lett cseszve a napom.

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 12:31:46

west: Nem a véleményeddel van a bajom, hanem azzal, hogy a mi véleményünket torzítod, azaz olyat állítasz, ami nem létezik. Ezt olyan nehéz megérteni?

Claudius77 2010.08.26. 12:32:46

Wolfsburg: Diego átesett az orvosi vizsgálaton, hatmilliót kereshet évente A német Sport1 információi szerint Diego, a Juventus brazil labdarúgója sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton a Wolfsburgnál, így már csütörtökön aláírhat a 2009-es német bajnokcsapathoz. Diego minden bizonnyal négyéves szerződést ír alá a „farkasokkal", évente hatmillió eurót kereshet. A játékmester már csütörtökön együtt edzhet új csapatával.

billy 2010.08.26. 12:34:57

claudius 77: hát ez nagyszerű :S:S

rBBaggio 2010.08.26. 12:37:25

anyátokat kötsögök,még hogy van itt pénz pffff csesszétek + a 4-4-2 is a retekbe elnézést,de röhely,hogy 1jó focista sem lesz a csapatunkban aki szervezhetné a játékot,de még csak jó szélsők se....

atty10 2010.08.26. 12:38:38

A Wofsburgi szurkolók nem nagyon örülnek neki!

Ismeretlen_114665 2010.08.26. 12:41:18

Vettük kb 25-ért eladtuk egy év múlva 15-ért... Magunkból csinálunk hülyét... Mondjuk az is poén hogy a Wolfsburg 6 milliót le tesz neki évente... ...de nekünk még mindig van egy csomó pénzünk a korábban beigért 80 millióból úgyhogy srácok semmi ok aggodalomra :D:D:D Végső következtetés IGEN felül lehet múlni Secco-t van olyan ember akinek sikerült Marottának hívják...

juve(L) 2010.08.26. 12:48:23

emélkeztek a samp igazgatójára? azt mondta hogy 100 millió felett mehet Pazzo .. lehet hogy 80milla + diego eladása és vki bevonása által odadunk 100 milliót Pazziniért :D

Claudius77 2010.08.26. 12:52:44

A Juventus a Real Madrid holland középpályásával Rafael Van der Vaartal pótolná Diegot, ha a brazil elfogadja a 2009-es német bajnok Wolfsburg ajánlatát.

Mr.Ocean 2010.08.26. 12:58:23

Van egy olyan érzésem, hogy jövőre Dzeko így hozzánk kerülhet. Fura ez a dolog nagyon így, de akkor sem láttam ennek értelmét. Sajnálom Diegot és sok sikert neki Wolfsburgban.

west 2010.08.26. 13:07:01

ShyrKahn:Igen nem egyszerű mindent megérteni fórumon(legalább is számomra) írott szövegből, személyes beszélgetés során biztos jobban menne, de egy szóval nem írtam hogy pont TE azt állítod, hogy Diego lesz nálunk a megváltó, szerinted vele nagyobb az esélyünk oké, van benne igazság mert, akár jól is játszhat, még ha eddig nem is tette.Az egészet azzal kezdtem,hogy nem értem miért temetik Marottát, hogy itt minden rossz lesz.Ebben semmi torzítás nincs elég kurta dolgokat írtak róla, mint ahogy sokan állítják azt is, hogy Diego nélkül 0 lesz a csapat és ezzel egyáltalán nem rád vagy xy-ra gondoltam aki azt írta, vele jobbak lehetünk esetleg mint nélküle.

Smotty 2010.08.26. 13:14:08

hááát ezt nem hiszem el... :( már egy órája ezen gondolkozom, de semmi ésszerű magyarázatot nem találok arra, hogy ez a transzfer miért is érné meg nekünk... taktikailag sztem egyértelműen visszalépés, akármi is legyen del neri elképzelése, hiszen diego kilépésével igazából nem marad más támadási lehetőség, mint az eddig is jobb híján alkalmazott állandó ívelgetés és ötlettelen labdatologatás jobbra-balra... anyagilag nézve pedig szintén nem értem. az oké, hogy diego értéke jelenleg, objektívan nézve szerintem sem haladja meg a 15 milliót (max. 18-20 misi), de a juventus számára jelenleg ő az egyik legértékesebb játékos, így ezen az áron történő elkótyavetyélése egyértelműen hiba... az meg szerintem a másik nagy probléma (amit tényleg nem értek, hogy marrottáék nem látnak), az pedig az, hogy a játékospiacon a pár évvel ezelőttiekhez képest a gazdasági válság hatására pangás van, mivel más csapatok is már csak egyre kisebb tőkét tudnak játékosigazolásba fektetni (persze vannak kivételes csapatok: madrid, man city, stb...) így diego érdemleges pótlására semmi lehetőségünk nincs, hiszen semelyik másik csapat sem fogja nekünk elengedni meghatározó játékosát 15-20 milliókért...

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 13:14:15

Mr. Ocean: Nekem is sántít kicsit a történet, hiszen ha semmi nem lenne a háttérben, megegyezhettek volna hetekkel ezelőtt, amikor már futottak néhány kört. Ráadásul nem emelkedett a vételár (már ha igaz az összegről szóló pletyka)azóta, így ez sem teszi érthetővé a történetet. Reménykedjünk, hogy van valami mozgolódás Dzeko ügyében is. Van der Vaart egyébként kiváló labdarúgó, őt nagyon jó lenne a Juventus-ban látni. Persze mennyivel jobb lenne, ha Diego, Krasic és VdV egyaránt nálunk futballozna...

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 13:20:43

west: Amit most írtál az teljesen rendben van, de akikre céloztál és ilyen radikálisan nyilatkoztak Diego játéktudásáról, kisebbségben vannak. A többség arról ír, hogy Diego eladása, főleg ilyen olcsón hiba (vannak, akik az okok között szentimentális/radikális dolgokat írnak a felindultság miatt, de ezt nem kell készpénznek venni... a keserűség sajnos ezt hozza ki az emberből). Az eladás erősíti azt a tényt, hogy Marotta ebben az esetben rosszul végezte a dolgát... ezért temetjük, hiszen sokunk véleménye szerint gyengítette a csapatot ezzel és ráadásul tette ezt úgy, hogy rendkívül kevés pénzt keresett vele a klub. Más lenne a leányzó fekvése, ha a Wolfsburgnak 30-ért adjuk el, vagy másnak legalább 22-24 misiért... akkor én sem mondanám, hogy Marotta rosszul végzi a dolgát, de mivel nem ez a helyzet, ezért azt gondolom rosszul végzi a dolgát.

Lakatos Di Natale 2010.08.26. 13:26:12

Ha Pazzo alír akkor egy rossz szavam nem lesz Marotta-ra:D

Lakatos Di Natale 2010.08.26. 13:27:06

aláír bocsi....Remélem az Ő megszerzése van a háttérben, máskülönben csalódott lennék

Mr.Ocean 2010.08.26. 13:27:28

Apuleius, 2010. augusztus 26., 13:14 Egyetértek. És a többi játékos, továbbra is a Juventus mezt viselheti, ez a legzavaróbb az egészbe, hogy egy része a Juventus szurkolóknak Diego távozását várja ellenben ezekkel a játékosokkal szemben továbbá nem hallottuk még ki jön Diego távoztával.

west 2010.08.26. 13:32:12

Nyilvánvaló, hogy ez a bolt nekünk nem kedvez semmi esetre sem.Bukunk egy piacképes játékosunkon milliókat viszont nem tudunk arról igazából semmit miért is megy el valójában.

Ismeretlen_150170 2010.08.26. 13:37:54

mmartin91! komolyan érdekelne hogy szerinted mennyi Diego piaci értéke? Tavaly mikor a brazil a csúcson volt 25 milliót adtunk érte! Azóta egyértelmű hogy az ára az nem növekedhetett az ismert okok miatt! Most 15-20 milláról szól a pletyka amit a németek fizetnének. Ezt magyarázd már meg miért nem reális?? Mert lehetett volna 20,5 milla vagy mi és mire fel?

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 13:45:59

pedronegro: Tavaly 25 millióért vettük Diego-t, áron alul. Ő akkor minimum egy 30 milliós játékos volt, s nagyon jó áron sikerült megszereznünk. Lehetetlen lenne megtippelni, hogy a Juventus elképesztően gyenge szezonja után, vajon mennyi lehet Diego értéke, hiszen nem csak neki, hanem mindenkinek csökkent az értéke a keretből, joggal. Ha mi 25 millióért vettük, akkor ez alatt biztosan nem adtam volna el, hiszen ha a következő szezonban jó teljesítményt nyújtott volna ő is, és maga a csapat is, akkor az értéke értelemszerűen növekedett volna. Diego 15 milló euróért történő eladásának az ég világon semmi értelme nem volt, hiszen maga az összeg nevetséges egy ilyen szintű játékosért, s mivel a csodálatos Marottának fogalma nincsen arról, hogy kivel is kellene pótolni a brazilt, így méginkább teljesen értelmetlen az eladása. Egy idióta, öntörvényű ember munkája ez, akinek nyilvánvalóan fogalma nincsen arról, hogyan is működik egy ilyen sportkomplexum, mint a Juventus. Bármennyire is hangoztatták az ellenkezőjét.

Juan Roman Riquelme 2010.08.26. 13:57:37

mmartin91: Rosszul látod a dolgokat. A játékos értéke nagyban függ a teljesítményétől az addig oké, de a szerződéstől függ a legjobban, Diegonak még volt belőle 3 éve jövőre csak 2-lett volna, ilyen formában csak lefele redukálódik az értéke. Ne szídd már Marottát, addig ameddig tétmeccsen nem kapunk ki, ameddig el nem kezdődik a szezon addig nem is lehet értékelni a mercato eredményét, sőt én inkább azt mondom, hogy januárban le lehet majd vonni egy értékelést amikor lezárul az őszi szezon.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 14:00:44

Juan Roman Riquelme: Csak egy kis pontosítás, Diego tavaly nyáron 5 éves szerződést írt alá a Juventus-szal, vagyis a szerződése 2014. nyaráig szól.

Ismeretlen_150170 2010.08.26. 14:03:10

ja és mmartin, zidane-ért és ronaldo-ért az eladásuk idején sorban álltak a nagy csapatok, na most ez Diego-nál nem így van.

Csabah 2010.08.26. 14:08:37

úgy tűnik vége...

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 14:17:51

pedronegro: Sajnos azt nem tudom, hogy Zidane eligazolásánál hogyan mentek a dolgok, kik jelentkeztek be érte, azonban Ronaldo-ért csak a Real Madrid érdeklődött, csak ők tudták megadni az árát, s maga Ronaldo is csak oda volt hajlandó eligazolni. Való igaz, hogy Diego-ért egyáltalán nem jelentkeztek be nagycsapatok, azonban egy ilyen klasszis játékost, mint Diego, 10 milliós bukással eladni felelőtlenség és hülyeség. Riquelme: Apuleius mindent leírt helyettem.

Juan Roman Riquelme 2010.08.26. 14:26:33

Apuleius: Na pont erre akartam kilyukadni, leírtad a számodra is érthetetlen dolgot. Miért ment el, ha élő szarződése volt és játszott is volna Del Nerinél? Olvasgattam Német oldalakat és 8-millás álomfizut fog kapni, nagyon gyanús ez a gyerek, hogy a pénzért váltott klubbot, a JUVENTUST cserbenhagyva itt hagy minket, a szurkolók szerették az elmúlt évek ellenére, Del Neri marasztalta, ő mégis elment. Becsapta az összes Juvetinot, elárult mindenkit, nem akart itt maradni, túl nagy teher volt neki a világ egyik legtöbb szurkolójával rendelkező csapat meze. Szevasz, Diego és ezek tudatában remélem, hogy a Juventus volt a legsikeresebb klubbod és mindig lesz lejjebb.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 14:39:05

Juan Roman Riquelme: Aligha vagy arra hivatott, hogy eldöntsd számomra mi érthető, és mi nem. Ha valaki nem ért veled egyet, abból logikailag nem következik, hogy az illető ne értené a másik, vagy a saját mondandóját. Meglehetősen teátrális és képmutató amit írtál, már ne haragudj de ez egészen egyszerűen nem így működik a valóságban. Mint azt korábban írtam (lehet Te nem értettél meg valamit?) a jelenlegi helyzetben MINDENKI a távozás mellett döntene Diego helyében. Ez alól nem kivétel Buffon, vagy Chiellini sem. Bármiféle álomfizetés már csak a sokadik lépcsőfok a történetben, ehhez nyilván kellett, hogy előtte a 2 klub megeggyezzen egymással, mivel ez a bevett sorrendiség. Lehet habzó szájjal szart dobálni bárkire, de rohadtul nincs igazad szerintem. Ne legyünk már ennyire elvakultak.

Del Piero 70 2010.08.26. 14:45:29

Sziasztok! Az Udinese visszautasította a Juve részéről tett ajánlatát Di Nataléért, ezért a két kiszemelt v. Quagliarella v. Rossi lenne. Ezek a b..zi vezetők kapkodnak össze-vissza.Miért kellett eladni Diegot? Nem normális a vezetőség!!!

Csucsuuu 2010.08.26. 14:47:52

háát nem tudom apuleius.....én riquelmenek adok igazat :S diego helyébe csak megnéztem volna mit tudnék összehozni krasiccal és aquilanival alibizett végig...sehol nem mutatta a werderes szintjét...képzeld még a szezon elején sem

Del Piero 70 2010.08.26. 14:49:41

Már Capdevillával is tárgyalnak! Az mondjuk nem lenne rossz!

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 14:50:04

Juan Román Riquelme karrierjét 97 óta követtem, amióta a Malájziai ifi VB-n nagyot alakított és elhozta Argentínának a trófeát. Sajnálom, hogy felvetted a nevét. Nem csak azért, mert nem értek veled egyet. Az Ő nevét - ha kérhetem - ne vegye fel senki... főleg ne egy Juve blogon (soha nem volt köze a klubhoz). Ez persze csak egy kérés. Köszönöm.

Ismeretlen_102246 2010.08.26. 14:54:19

Csucsuuu: Diego szerződésében hol volt az a passzus, hogy olyat kell alkotnia, mint a Werderben? A többi Juve játékos szerződésében hol volt olyan passzus, hogy ilyen szarul kell játszaniuk az előző szezonban? Ugye érted,hogy arra akarok kilyukadni, amit már vagy ötvenezerszer leírtunk: ha már így érvelünk, akkor nem csak Diego-n kell számonkérni a mutatott játékot. Sőt, ha már fő bűnöst keresel a játékosok között, akkor a csk-nak van a legnagyobb felelőssége, szóval adjuk el inkább Őt a múlt év miatt.

Ismeretlen_135937 2010.08.26. 14:56:48

Az a baj, hogy nem tudjuk az igazságot, hogy mi áll Diego eligazolásának hátterében. Visszaolvastam néhány hírt/pletykát az augusztus közepi fellángolás idejéből amikoris több forrás azt állította, hogy Diego már megegyezett a Wolfsburggal, de a Juve nem akarja elengedni. Rohadtul nem tudjuk, hogy mi a teljes igazság, de remélem, hogy minél előbb kiderül és nem fognak a felek ködösíteni.

Ismeretlen_150170 2010.08.26. 14:57:07

mmartin91! ha Diego valóban olyan klasszis játékos akkor miért nem jelentkezett be érte egyetlen nagy csapat sem?? Persze lehet hogy a Wolfsburg is az lesz egyszer de jelenleg köze sincs egy real-hoz egy barca-hoz vagy egy MU-hoz. Hogy miért megy el Diego azon csak találgatni tudunk, tehát senki ne jelentse már ki hogy ezért vagy azért! És ha Diego esetleg a pénzért megy el mi abban a kivetni való? Sok ilyen játékos van.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 14:59:18

Csucsuuu: Teljes mértékben tiszteletben tartom a véleményed, de ezek a dolgok semmi esetre sem feketék vagy fehérek. Vagyis azt kijelenteni, hogy Diego valami pénzéhes gonosz alak lenne, aki cserbenhagyja a Juventus-t, szerintem szamárság. Természetesen nem ismerhetjük pontosan az összes részletet, de a nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy Diego maradni akart, viszont a Juve vezetősége nem akarta megtartani, s el akarta adni, ergo erősen presszionálták, hogy távozzon. Az gondolom ez olyan dolog, amin még vitatkozni is kár. Azt mondhatja valaki, hogy Diego még törhette volna magát, hogy de csakazértis marad, de nyilvánvalóan nem szabad végletekben gondolkodni, s leárulózni Diego-t. Én nem gondolom, hogy alibizett volna Diego. Ez megint olyan dolog, hogy Te így gondolod, én úgy. Neked is azt javaslom, hogy nézd meg azt a statisztikát, amiről reggel magasságában értekeztünk Diego teljesítménye kapcsán. Azok alapján nem tűnik indokoltnak Diego heves fikázása.

Balipapa 2010.08.26. 14:59:37

Undorító és nevetséges mind ez a Marrotta, mind Del Neri... Diego több poszton is bevethető, míg Di Natale... Serintem hozzuk Di Natalet és adjuk helyette vagy Marrottát vagy Del Nerit, egyik sem nyújtott fantazstikus teljesítményt, mert ezt a 2 ágról szakadt csapatot 5 góllal kellett volna hazaküldeni ehelyett...Kabaré az egész....

atty10 2010.08.26. 15:04:48

Aber plötzlich machte Juve den Rückzieher, wollte Diego angeblich halten.

juveboy 2010.08.26. 15:11:22

Srácok addig reménykedjünk amíg nem lessz hivatalos... Remélem olyan sose lessz

Ismeretlen_150170 2010.08.26. 15:15:43

Egyet biztosan kijelenthetünk. Ha valaki választás előtt áll vagy választás elé állítják akkor mindig a számára a kedvezőbbet a jobbat fogja választani! Na így van ezzel minden bizonnyal Diego is! Diegonak ha a hírek igazak akkor a német csapat volt a jobb választás ezt szeretné! Tűzzel-vassal azért senki nem üldözi!! Mérlegelt és számára a kedvezőbbet választotta! Ezt fogadjuk már el! Marotta csak "összehozta" neki ezt a lehetőséget nem kényszeríti semmire! Diego egyszer még hálás lehet Marotta-nak! Az miért nem logikus nektek hogy el megy egy játékos olyan helyre ahol bíznak benne, várják, számítanak rá, ráadásul több pénzt is kap! Miért ne lenne ez jó neki? Maradjon itt ahol kap hideget-meleget? Itt folyamatosan rugdossák az olasz védők ami láthatóan nagyon kedvét tudta szegni, Diego nem egy ilyen izomból megoldom típus, jobb lesz neki a bundesligába meg nekünk is nélküle. (meglátjuk) :)

spider81 2010.08.26. 15:18:36

SERIA A első forduló Bari-Juventus domenica ore 18.00 Bari (4-4-2): Gillet; Raggi, M. Rossi, A.Masiello, Parisi; Alvarez, Gazzi, Almiron, Rivas; Barreto, Ghezzal. A disposizione: Padelli, S. Masiello, Belmonte, Donati, Pulzetti, Rivas, Kutuzov. All.: Ventura. Squalificati: nessuno Indisponibili: Romero Juventus (4-4-1-1): Storari; Motta, Bonucci, Chiellini, De Ceglie; Pepe, Marchisio, Sissoko, Krasic; Del Piero; Amauri. A disposizione: Manninger, Legrottaglie, Grygera, Melo, Lanzafame, Aquilani, Martinez. All.: Delneri Squalificati: nessuno Indisponibili: Buffon, Iaquinta Diego sehol!:(

Juan Roman Riquelme 2010.08.26. 15:41:21

Apuleius: "ehhez nyilván kellett, hogy előtte a 2 klub megeggyezzen egymással, mivel ez a bevett sorrendiség." Itt megdőlt minden mondanivalód Krasic esetében. ShyrKahn: A dzsungel könyve rengeteg fiatalnak alap mű, kérlek ne sértsd meg őket, hogy ez a neved. Ez csak egy kérés. Neked ez, hogy hangzik?

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 15:46:49

Juan Roman Riquelme: Miért is? Krasic esetében a történet úgy szólt (ha a hírek igazak), hogy a Juve megegyezett mind a CSZKA-val, mind a játékossal, de az orosz csapat a Manchester City magasabb licitjére emelni próbálta az árat. Ergo ez egy nem igazán sikerült példa volt részedről.

spider81 2010.08.26. 15:51:52

Diego bemutatása holnapra csúszik át! Kvájjárellat 4 millió-ért kölcsönbe vennénk egy évre egy 12 millió €-s vásárlási opcióval!

Laci993 2010.08.26. 15:53:43

Aber plötzlich machte Juve den Rückzieher, wollte Diego angeblich halten. De a Juve hirtelen visszakozott és állítólag diegot megakarta tartani

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 15:54:02

spider81: Mi a hírforrásod? Én egyelőre nem találtam semmi érdemi infót sehol.

Ismeretlen_128149 2010.08.26. 15:54:15

spider 81. Amit írsz azt azért rossz hallani 1 mert biztosan Diego elment 2 mert megint 1 opció...Motta, Pepe, Quaiarella és még van aszem vki aki így opciós joggal van itt..a jövőévi átigazolásaink az ő megtartásuk lesz...hát ez nem túl fasza...

Unimuck · http://www.azzurri.blog.hu 2010.08.26. 15:55:38

spider81! Ez a minimum, amit most a vezetőségnek lépnie kell. Ha hozza a VB egyetlen meccsén nyújtott formáját, jók leszünk vele.

spider81 2010.08.26. 15:58:39

A forrás tuttomercatoweb. Hogy ne legye OFF,Rossi-t nem engedni el a Villareal!

csuma 2010.08.26. 16:03:00

Ezzel a biznisszel Marottának sikerült bebizonyítania, hogy egy ostoba faszkalap. A csapat legjobb kreatív, támadó játékosát 15+2 millióért eladni a nyári átigazolási időszak legnevetségesebb dolga. E húzás után már nem csak a tavalyi játék ad okot a nevetésre, hanem a nyári tevékenységünk is. Eddig legalább a klub gazdasági részét, befektetéseit jól hoztuk, de ezek után már ez is kész röhej tárgyává vált. Természetesen amellett, hogy "közgazdaságilag" és presztízst illetően is teljesen leszerepeltünk, elvesztettük (szvsz) a következő Juve-csillagunkat is (ez persze már egészen szubjektív megállapítás, az előzőekkel ellentétben). Annyiban megtudom érteni az itteni anti-Diegokat is, hogy nem biztos, hogy Diego hozná el a várt sikert ismét a klubnak, azonban az teljesen egyértelmű, és józan paraszti ésszel is felfogható, hogy jelen körülmények között (fagyott piacok, idény kezdete stb..) a világ legnagyobb balfaszsága megválni Ribas-tól. Remélem azt ti is belátjátok, hogy erősödni nem fogunk ezzel a lépéssel, hiszen kevesebb játékos fog DN mester (mester???hahaha) rendelkezésére állni, és vajnyi kevés esélyt látok arra, hogy bármilyen másik játékos érkezne a következő napokban. Összefoglalva: Marotta egy dilettáns faszfej, aki nem érdemli meg az ügyvezető, de még a takarító címet sem ennél a klubnál. Egy nyár alatt a keret gyengítése mellett, sikerült jó sok milliót kidobnia az ablakon, de ő itt még nem állt meg, elszánt volt, és a klub nevét is sikerült sárba tipornia ezzel a transzferrel....háromszoros hurrá ennek a köcsögnek. Diegonak meg további sok sikert Németországban, kívánom, hogy gólokban gazdag idénye legyen. Nekünk meg azt, hogy ez a barom elhúzzon, és DN mindezek ellenére hozzon össze valamit támadást illetően. üdvözletem

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 16:03:35

spider81: Köszönöm szépen!

Juan Roman Riquelme 2010.08.26. 16:04:14

Apuleius: Krasicnak már egy konkrét megegyezése volt a Juvéval, ugyanis a klub őt kereste meg előbb. Mint ahogy ugyan ez volt a helyzet Dzekonál is, már neki is konkrét szerződése volt. Q úgy néz ki, hogy jönne szívesen, viszont itt a Napolival lesznek gondok rendesen, de sztem a háttérben egy olyan ügylet folyik amitől mindenki fog az uccsó napokban 2-2 szaltót, ebből 1 szaltó már megvan, lássuk mi jöhet még. :D

Ismeretlen_128149 2010.08.26. 16:06:28

Off: Kicsit felhúztam az agyam: Most olvastam hogy Cáceres kivásárlási ára 50millió EURO! Ha jól emlékszem mi nekünk 12milliós Opciós jogunko volt rá! Ez nagyobb ballépés mint Diego eladása basszus h nem tartottuk meg! Már csak az értéke miatt is!

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 16:11:32

Igen, sajnos arra nagyon komoly esély van, hogy Quagliarella érkezzen, hiszen Cavani-t nyilván nem a padra vette a Napoli, s valószínűleg a Lavezzi - Cavani kettőssel kezdik meg a szezont, hacsak nem három csatáros játékot szeretnének játszani. Mondjuk a spider81 által írt 4 milliós kölcsönvétel igen érdekesen hangzik. Egy hozzánemértő ember elkeseredett lépése lenne ez az igazolás. Marchisio: nyugodj meg, szted ki adna érte 50 milliót? Jó, ha az 5-öt megadják érte.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 16:13:28

Juan Roman Riquelme: Kizártnak tartom, hogy így történt, s erre szigorú nemzetközi előírások vannak. Előbb az adott játékos klubjától kell engedélyt kérni, s csak utána lehet a játékossal egyezkedni. Vagyis egészen bizonyos, hogy előbb a CSZKA-val egyeztettek (még ha a pontos összeg nem is volt véglegesítve). Előbb a játékost megkeersni teljes mértékben etikátlan, s szankciókat vonhat maga után. Quagliarella (talán sikerült hiba nélkül leírnom a nevét) szerintem jó játékos (már amikor formában van), de ő szintén nem fogja pótolni Diego-t, vagyis változatlanul kell valami kreativitás a középpályára. Izgalmas lesz a hátralevő néhány nap.

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 16:19:55

A Tuttosport szerint Diego átigazolása hivatalos, Hoeness jelentette be.

Laci993 2010.08.26. 16:28:28

ARRIVEDERCI DIEGO! Már McClaren is nyilatkozta, hogy boldog hogy ilyen játékosa lehet.

BYBY 2010.08.26. 16:33:47

1 kolonccal kevesebb,már csak kb 20 maradt a csapatban....ő se fog hiányozni,ahogy nem hiányozna a csapat kb 80 %-a.Az elmúlt fél évben 30 meccset néztem 90-től 2006-ig!Ahogy elnézem,kereshetek még jó pár mérkőzést....

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 16:35:03

Az az érdekes az egészben, hogy ugyebár volt, vagy szokott olyan lenni, hogy egy relatíve jó Juventus játékos elhagyja a csapatot, hogy feljebb lépjen, több pénzt keressen, stb. Ilyenkor ezek a játékosok próbálnak egy olyan csapatot keresni, ahol még többre vihetik, mint a Juventus-ba (pl. Zidane Real Madrid-ba való igazolása, vagy ugyebár Buffon is mehetett volna a City-be, ami kétségkívül most már fényévekkel erősebb csapat a Juventus-tól, s nyilvánvalóan sokkal többet is keresett volna). Azonban Diego a Wolfsburg-ba igazolt, és egészen hihetetlen ezt kimondani és elismerni, hogy tulajdonképpen feljebb lépett a ranglétrán, hiszen a jelenlegi Juventus semmivel nem erősebb a jelenlegi Wolfsburg-nál, csak a neve ezerszer nagyobb. Hihetetlen, hogy ez a csapat eddig süllyedt, de senki ne aggódjon, mert még messze nincs vége, ettől lesz még sokkal rosszabb is.

4Evorg 2010.08.26. 16:38:00

mmartin: Miért ismételgeted magad? Leírtad már 100000000000x lesz rosszabb, OK, jól van, elég nagy érvágás Diego elvesztése, nem kell még a te faszságaidat is hallgatni (bocs), egyszer leírtad, elolvastuk, ok.

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 16:39:42

4Evorg: miért nem tartod meg a véleményedet magadnak? Így is sok komment van itt, felesleges plusz egyet (a reagálásom miatt kettőt) beírni, csak azért hogy írjál valamit.

4Evorg 2010.08.26. 16:42:07

Ezt én is kérdezhetném tőled. Ha nem 1000 + 1x beírtad, hogy minden csapat jobb a Juventusnál (ami lehet, hogy igaz is, ezt nem is vitatom), de miért kell megint beírni, unalmas már. Amúgy meg hagy reagáljak már a kommentedre, ha te már mindenkiére reagálhatsz.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 16:44:21

Tényleg elképesztő kimondani, hogy Diego feljebb lépett, de sajnos ez a kőkemény igazság. A német bajnokság egyértelműen megelőzte a Serie A-t, s döbbenetes, hogy milyen sebességgel fejlődik és erősödik a Bundesliga. A Wolfsburg nagyon okosan és jól igazolgatott, megtartotta Dzeko-t. Rendkívül komoly erőt képviselnek majd a német bajnokságban, s ha így folytatják, akár nemzetközi szinten is. Le a kalappal előttük, tényleg. A Juventus-t vezető bohócokra lassan elfogytak a jelzők. Az mindenesetre valószínű, hogy nagyon rossz utat választottak, s imádott csapatunkkal egyhamar nem kell számolni a BL tavaszi fordulóiban. Hogy őszinte legyek még mindig nem akarom elhinni a fejleményeket, s próbálok arra gondolni, hogy valami ördögi csel van a dologban (nyáron érkezik Dzeko vagy valami). Egész egyszerűen ennyire nem lehet agyalágyult Marotta...

Ismeretlen_147985 2010.08.26. 16:48:20

Azért kellett beírnom, hogy összelehessen hasonlítani, hogy Zidane anno a Real Madrid-ba igazolt előrelépés címén, Buffon ugyanezt megtehette volna egy évvel ezelőtt, ha a Man City-hez igazol, 2010 nyarán pedig Diego igazolt el, nem a Real Madrid-ba, nem a dúsgazdag City-be, hanem a VfL Wolfsburg-ba, ami számára előrelépést jelent. Próbáltam hangsúlyozni, hogy egy Juventus játékos számára anno milyen csapatot jelentett az előrelépés, s hogy most melyiket jelenti.

4Evorg 2010.08.26. 16:51:01

OK, értjük, ezt így is megtehetted, volna, mint most legútóbb. Sajnálom Diegot, reménykedem (bár tuti nem lesz így) a megfelelő pótlásában.

csuma 2010.08.26. 16:53:52

@Apuleius: én is ugyan így vagyok ezzel. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni a racionalitást ebben az emberben. Vajon mi vette rá, hogy ezt meglépje? Annyira égetően szükségünk volt a pénzre? Valakit megakarunk venni így az utolsó 5 napban? Egy Diegonál jobb támadójátékost hiphop megszerzünk? Ha így lenne...de sajnos nem lesz így. Marotta (sajnos) valóban ekkora zseni.

Csabah 2010.08.26. 16:57:54

Egy biztos ennél a Wolsburgnál jól mennek a dolgok, valamit tudnak. Megtartották Dzekot- leigazolták Kjaert mindenki orra elől, nem tudom mennyiért de talán áron alul. És most Diegot-jóval áron alul. Amiről tudok de lehet igazoltak még jó játékosokat ezeken kivül. ez az amit mi nem teszünk még meg, illetve nem is tehetünk.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 17:00:55

Ha ennyire szarul állunk anyagilag, akkor talán nem kellett volna megvenni a zseniális Martinez-t 12 millióért. Még leírni is elképesztő, hogy Diego-t 15 millióért eladjuk, közben egy Martinez-t 12-ért veszünk... Mesélje már el valaki, hogy milyen financiális bűvésztrükkök vannak az ügyben, mert számomra érthetetlen az egész. Abban meg egészen bizonyos vagyok, hogy a Diego eladásából befolyó összegből képtelenség épkézláb játékost igazolni a középpályára. Ez a mindenkit kölcsönveszünk játék meg kurvára jópofa, csak nyáron majd megint nem fogjuk tudni leigazolni egyiket sem pénz hiányában. Arról nem is beszélve, hogy én ezt erős jóindulattal sem tudnám csapatépítésnek nevezni.

babo410 2010.08.26. 17:11:47

Eladtuk Diegot! Hihetetlen! És azt a Di Natale-t skarjuk helyére hozni, aki 1 nem akar eljönni az Udineseből, kettő meg már öreg 32 éves emberre tényleg akkora szükség van? Pláne a csatársorba? Nem hiszem el Marottat. Oké idehozzuk Di Natale-t, de akk max 2-3 évre, és számolni kell vele, hogy már nem sok jó szezonja lesz! Meg azt úgy járunk vele, mint Iaquintavql, hogy megvettük, azt volt 1 jó szezonja nálunk kb? Max 1,5? Ha már nem kellett Diego nem lehetne egy fiatal tehetséggel pótolni? Pedig mikor idehoztuk Krasicot, meg Aquilanit, meg Bonuccit, azt mondtam Marotta jó sportigi. De nem értem minek kellett eladni Diegot? Pláne egy 32 éves Di Natale miatt! Ha Dinatale 26 lenne, vagy 28! Még tetszene is a dolog, de így!!!!

supeter 2010.08.26. 17:15:03

Azért azt nem merem feltételezni, hogy úgy adtunk el egy kulcspozícióban lévő játékost, hogy nem tudjuk ki jön helyette, és pár nappal mercato zárása előtt úgy csinálunk, mint mikor dec 24.-én délelőtt a mol kúton keres az ember ajándékot :) sokan leírták h Marotta gyengeelméjű, én ezt még hadd ne higgyem el! kell hogy legyen valami a tarsolyában!

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 17:16:04

supeter: Ez a hasonlat nagyon tetszett :-)))))

supeter 2010.08.26. 17:21:33

ez a hasonlat addig tetszik, amíg nem te vagy ott a mol kúton, vagy nem a kedvenc csapatod sportigazgatója :) kicsit asszem le vagyok maradva, most csekkoltam csak pár kommentet, szóval én most szembesültem az nso-n azzal, hogy már biztos Diego távozása..:S nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ebből..

joceeb 2010.08.26. 17:39:08

miért nem felejtjük már el ezt a diego témát!!! soha nem alkotott nagyot a juveban csak mindenki reménykedett hogy olyan lesz mint a werderben volt! és a klasszisárol annyit hogy egy igazi jó játékos bármilyen ligában megállja a helyét hát ő nem!!! félreértés ne essék én szerettem diegot csak nem lehet a végtelenségig várni hogy mikor lendül már bele!csak annyi a baj hogy pazzini sem érne semmit cassano nélkül és a juve csatárok sem fognak érni semmit jó előkészítő csatár nélkül!tehát hajrá marotta

Zsocaeight 2010.08.26. 17:56:54

Tiago kapott 3 évet, Poulsen 2-t. ő rá is várhattunk volna....nem hiszem el, hogy bukunk Diegon 10 millát. kb olyan árban megy élő, hosszú szerződéssel, mint kiafaszomMartinez jött. Aquilani 16 millás kivásárlási opciója is nevetséges. ő miért nem veszített az értékén? nevetséges sajnos ez a helyzet. teljesen kiakadtam. :/ nagy tárgyalóképességgel lehet megáldva ez a marotta...

Ismeretlen_53881 2010.08.26. 18:14:07

Basszus, végig sem olvastam a sok kommentet, annyira unalmas. A leszólók és siránkozók remélem tudják, hogy ahogy Diego megkapta az egy év esélyt, úgy kapjanak Marottáék is legalább feleannyit. Lehet temetni a Juventust, csakhogy ez mind qrva nagy feltevés. Mint ahogy az is, hogy Diego marad és bajnoki címhez segíti a Juventust.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 18:26:37

Gondolom majd Tornyi Barnabás is megérdemel egy szezonnyi időt a bizonyításra. Vannak nyilvánvalóan rossz és jó döntések, amelyekhez nem kell egy év, hogy megítélhesse őket az ember. Ez előbbinek tűnik.

Ismeretlen_53881 2010.08.26. 18:39:31

Kétlem, hogy akármelyikünk a jövőbe látna. Diego leigazolását is kevesen tartották rossz döntésnek, és a portói szerencsétlenkedését is mindenki csak botlásnak vélte. Az a helyzet, hogy jelenleg Marotta és Del Neri irányítja a Juventust, mi pedig a Juventusnak szurkolunk, szóval én szurkolok nekik. Az idő eldönti, jól tettem-e.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 18:44:08

Hát reménykedjünk, hogy ebből az egészből valami jó sül ki végül. Ebben igazad van, bámennyire is dühítő ez a lépés, mi mást tennénk, szurkolunk továbbra is a Juventus-nak. Természetesen én is így teszek.

Ismeretlen_108746 2010.08.26. 18:45:37

supeter: Az külön komikus a hasonlatodban, hogy már volt szerencsém ilyesfajta próbálkozáshoz.

4Evorg 2010.08.26. 18:57:40

"Hát reménykedjünk, hogy ebből az egészből valami jó sül ki végül. Ebben igazad van, bámennyire is dühítő ez a lépés, mi mást tennénk, szurkolunk továbbra is a Juventus-nak. Természetesen én is így teszek." Teljesen egyetértek vele, ha nehéz is hinni, azt kell tenni. Forza Juve!

Ismeretlen_149053 2010.08.27. 02:08:22

1 napja nem jártam itt, nagyon sok komment érkezett ( ez új rekord???). Összességében, azt gondolom, hogy bár sajnálom Diego eladását, véleményem szerint nem látunk a színfalak mögé ( lehet, h soha nem is fogunk) ezért kár már most elküldeni a p….ba a vezetőséget. Majd az idő eldönti ennek a döntésnek a helyességét. Apuleius: neked szeretnék egy konkrét kommentedre válaszolni ( bár már vagy 1 napja írtad), mert úgy érzem, h az személy szerint nekem is szólt, és mivel Te értelmes dolgokat szoktál írni, ezért úgy gondolom, hogy talán félre értettük egymást. Ezt írtam Én: Véleményem szerint aki már most k anyázik, az vagy nem Juventus szurkoló, vagy szimplán egy egyszerű gyökér. Ezt írtad Te: Ezt az "aki ilyet meg olyat ír az nem igazi Juventus szurkoló" szöveget kurvára abba kellene már hagyni, mert annyira szánalmas és ostoba, hogy azt szavakkal nehéz lenne kifejezni. Nem gondolom, hogy ezen a fórumon bárkinek bármi jogalapja lenne bármely másik fórumozó Juventus-szurkoló voltát vitatni. Természetesen nem gondolom azt, hogy akik itt rendszeresen kommentelnek azok ne lennének Juventus szurkolók, bár már előfordult olyan, hogy mondjuk egy interes gyökér itt kontárkodott nekünk. Ezen kívül úgy gondolom, hogy az edző és szakmai vezetők a Juventus család része, ezért bár természetesen lehet őket kritizálni, de nem kellene k. anyázni, főleg akkor nem , amikor még el sem kezdődött a bajnokság, mert ezzel sérthetjük a másik véleményét, ami szurkoló társak között elég gáz lenne. Remélem, hogy ezért nem tartasz sem szánalmasnak, sem ostobának. Forza Juventus!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása