A világbajnokság a Juventus szemszögéből

Ezek a napok döntő fontosságúak 9 Juve-játékos számára. Mindannyian a nemzeti csapatukkal készülnek a június 11-én rajtoló dél-afrikai világbajnokságra, név szerint Buffon, Cannavaro, Chiellini, Camoranesi, Iaquinta és Marchisio az olasz, Poulsen a dán, Felipe Melo a brazil, míg Cáceres az uruguayi válogatottal edz.

marchisio

Az olasz válogatott jelenleg Sestriere-ben tréningezik, és június 9-én érkezik meg Dél-Afrikába. Még az Afrikába érkezés előtt az Azzurri két felkészülési meccset játszik, először június 3-án Brüsszelben Belgium, majd június 5-én Genfben Svájc ellen. A válogatott első világbajnoki meccse június 14-én Fokvárosban lesz Paraguay ellen.

A Selecao Felipe Melóval a fedélzeten már Dél-Afrikában tartózkodik. A brazil válogatott Johannesburgban edz, ahol majd az első vb-meccsét is fogja játszani a csapat június 15-én Észak-Korea ellen. De még a torna előtt, június 7-én Dar Es Salaamban Tanzánia ellen fognak pályára lépni.

A felkészülési meccseket figyelembe véve, Christian Poulsen és Martin Cáceres is már túl van egyen. A dán középpályás tegnap Aalborgban lépett pályára Szenegál válogatottja ellen, és a 2-0-val záruló találkozón gólt is szerzett. Dánia még két meccset játszik a vb előtt, június 1-jén Ausztrália ellen, míg június 5-én Dél-Afrika ellen. Mindkét mérkőzést már a világbajnokság helyszínén fogják megtartani. A dánok első fellépése a tornán június 14-én Johannesburgban lesz, Hollandia ellen.

Martin Cáceres is játszott már egy felkészülési meccset az uruguayi csapat tagjaként Montevideóban, melyen 4-1-re legyőzték Izraelt. A "Celeste" első világbajnoki meccse rögtön az első napon, június 11-én Franciaország ellen lesz esedékes Fokvárosban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr634652498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_150170 2010.05.28. 13:48:31

Kérdés! 9 juve játékos utazik a vb-re, de a torna után hány lesz még juve játékos?

Ismeretlen_119096 2010.05.28. 13:54:26

Buffon,Chiellini,Marchisio és Iaquinta biztosan,Cannavaro biztosan nem,Poulsen remélem nem,Cáceres és Camoranesi remélem marad!Melo nem tudom...én megtartanám,esetleg Sagnaara cserélném. 2006ban hány Juve játékos volt kinnt a vb-n?

Zsolti 2010.05.28. 14:06:03

Nagyon sok, csak utána egyből a háromnegyede el is ment... A "bunda" miatt. Amúgy: Buffon, Cannavaro, Zambrotta, Thuram, Viera, Camoranesi, Del Piero, Trez, Ibrahimovic, Tudor, Nedved (ebben nem vagyok biztos) ennyire emlékszem. Szerintem idén pont a Dánok és az Uruguayiak lehetnek a meglepetés csapatok. :)

Ismeretlen_102194 2010.05.28. 21:45:50

Jól beszélsz Zsolti;), Poulsenék sokkal többre képesek mint azt sokan gondolnák! Hajrá Dánok!;))))) Remélem Cáceres sokat fog játszani hogy formába lendüljön!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása