Walcott, Vargas, Pepe, Akinfejev és Schweinsteiger is a jelöltek közt

Egyre több játékost hoznak szóba a Bianconerivel.

walcottTheo Walcott lehet a Juventus legújabb kiszemeltje, állítja az olasz La Stampa. A lap szerint az Arsenal középpályása egyike annak a három játékosnak, akik a szélekre érkezhetnek.

Köztudott, hogy Del Neri a 4-4-2-es hadrendet preferálja, ám ehhez jelenleg nem megfelelő a keret Torinóban, mivel kevés a szélső, belső középpályásokból viszont túlkínálat van.

"Át kell alakítanunk a csatársort és a széleket, de először meg kell próbálnunk eladni játékosokat." - idézik a Juve frissen kinevezett trénerét.

Walcott mellett Milos Krasić és David Silva is azon három játékos közé tartozik, akikkel a széleket erősítené meg az új vezetőség.

Természetesen nem csak az angol fiatal neve merült fel a 4-4-2-es formációval kapcsolatban. A Tuttosport ugyanis arról írt, hogy a Juve elkezdett dolgozni Juan Manuel Vargas és Simone Pepe megszerzésén is, sőt, a Tuttomercatoweb szerint Del Neri kívánságlistájának élén Pepe áll.

Egyre több játékost hoznak szóba a Bianconerivel.

walcottTheo Walcott lehet a Juventus legújabb kiszemeltje, állítja az olasz La Stampa. A lap szerint az Arsenal középpályása egyike annak a három játékosnak, akik a szélekre érkezhetnek.

Köztudott, hogy Del Neri a 4-4-2-es hadrendet preferálja, ám ehhez jelenleg nem megfelelő a keret Torinóban, mivel kevés a szélső, belső középpályásokból viszont túlkínálat van.

"Át kell alakítanunk a csatársort és a széleket, de először meg kell próbálnunk eladni játékosokat." - idézik a Juve frissen kinevezett trénerét.

Walcott mellett Milos Krasić és David Silva is azon három játékos közé tartozik, akikkel a széleket erősítené meg az új vezetőség.

Természetesen nem csak az angol fiatal neve merült fel a 4-4-2-es formációval kapcsolatban. A Tuttosport ugyanis arról írt, hogy a Juve elkezdett dolgozni Juan Manuel Vargas és Simone Pepe megszerzésén is, sőt, a Tuttomercatoweb szerint Del Neri kívánságlistájának élén Pepe áll.

Vargas megszerzése nem ígérkezik könnyűnek, mivel a peruit több élcsapat is szeretné a soraiban tudni, és állítólag az Inter már nagyon közel áll a leigazolásához. A 26 esztendős Pepe ára mintegy 10 millió euró, de a Juve az üzlet részeként átengedheti az Udinese együttesének De Ceglie teljes, vagy Lanzafame fél játékjogát.

akinfejev

Sokat írtak Gianluigi Buffon távozásáról is, amely Del Neri kinevezésével állítólag még valószínűbbnek tűnik. A footballpress.net információi szerint amennyiben a világbajnok kapus távozik, úgy Igor Akinfejev érkezhet helyette. Az orosz hálóőr már meg is szólalt ezügyben.

"Örülök az érdeklődésnek, bár a legfontosabb dolog egy konkrét ajánlat érkezése lenne. Itt már nyolc éve első számú kapus vagyok, készen állok az új kihívásokra."

"Megtiszteltetésnek venném a Juve érdeklődését. A szerződésem 2013-ban jár le, de jó a kapcsolatom az elnökkel, így nem hiszem, hogy egy jó ajánlat elé akadályt gördítenének."

"Már régóta figyelem Buffont. Olyan ő, mint egy hivatkozási pont, és szerintem a világ egyik legjobbja."

Végül pedig ismét egy középpályást hoztak szóba a Bianconerivel, bár Bastian Schweinsteiger esetleges érkezéséről nem először hallunk. A német játékost már Ranieri edzősködése alatt is figyelte az Öreg Hölgy.

Most újra felvetődött a neve Torinóban, állítja a 4-4-2.com és a Itasportpress is. A források szerint Diegót is bevonhatják az üzletbe, meglágyítva ezzel a Bayern München vezetőinek szívét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr334652463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Victor90 2010.05.21. 15:09:57

Pepe minek??Krasic nagy fogás lenne az biztos Isten!Silva kurva jó játékos,csak nagyon sérülékeny játékos,itt a Serie A-ba főleg összetörnék!Vargas is nagyon jó lenne,de én is úgy tudom,hogy a sinter-rel fog megegyezni...sajnos!Walcott hihetetlen gyors,de amúgy semmi extra!Bastian is hihetetlen munkabírással bír,szerintem nagyon jól járnánk vele,de Diego-t ne passzoljuk már el!!!!

Diego89 2010.05.21. 15:15:19

Victor90 egyet értek veled mindenben. Pepe 1 szar sztem. Vargasnak, Bastiannak viszont örülnék nagyon, de Diego maradjon már!!!

Diego89 2010.05.21. 15:17:29

és ha Buffon elmenne, amit természetesen nem szeretnék, akkor viszont Akinfejev és Loris lenne csak az elfogadható választás. Mindketten már most benne vannak a világ legjobb kapusaiban. Hatalmas jövő vár rájuk. szval ha Buffon megy akkor öket tárt karokkal várom.

Ismeretlen_128149 2010.05.21. 15:18:35

Zsír. Akinfeev kúrvajó kapus am. Pepe csicska. Krasic,Walcott jöhet! Schweinsteiger - Diego..hol kell aláírni?. Tudom, h sokak kedvence Diego, de 4-4-2ben jobban kéne Schweinsteiger, mert mind két szélen tud jáccani, emg sztem a világ 10legjobbjának egyike..

Tony 2010.05.21. 15:22:51

Én a CR9-est akarom!

momo 2010.05.21. 15:28:13

sok pletyka minek fele se igaz...remélem h Buffon nem megy el! Silva meg Walcott nagyon jók ők jöhetnének is...

Ismeretlen_102246 2010.05.21. 15:37:32

Lanzafame 2008 óta (amikor is Amuriért adtuk + még pénzt is kellett letenni a brazilért) nem Juventus játékos, így az, hogy a fele játékjogát bárkinek is odaadjuk hatalmas nagy baromság. Ha felerészben miénk lenne, akkor télen nem Paolucci, hanem Ő érkezett volna (Lanzafame-t vissza akartuk hozni, de nem véletlenül szakadt meg az üzlet... semmi adu nem volt a kezünkben a visszavásárlására).

Ismeretlen_153094 2010.05.21. 15:41:39

Vargas szerintem a zinterbe megy. Walcott amikor nem sérült, akkor megsérül. :) amúgy is nullácska a kölök, nagyon túl van értékelve. Schweinsteiger nem hiszem h ott hagyja a Bayernt. Pepe érdekes felvetés... Buffon meg nem megy sehova.

Ismeretlen_102246 2010.05.21. 15:41:59

Diego szélsőként jó lehetne. Nem tudom miért akarná eladni ezek a szerencsétlenek. Két éve Sissoko jó volt, most viszont csapnivaló, akkor miért ítélik el és akarják kidobni Melo-t és Diego-t? Idióták. BTW Walcott semmivel sem technikásabb, mint DC... futni tud és csókolom. Ezért is mellőzi Wenger bácsi, ti. tudja, hogy éretlen még mindig ez a szerencsétlen gyerek. A nevek közül David Silva leigazolása jelentene némi örömöt, de szerintem Palladino, Lanzafame és Diego elég lenne Camo helyére. Buffon, ha megy, akkor az orosz jöhet, bár én Llorisnak jobban örülnék... a francia vonal általában be szokott jönni Torinóban (aki nem tudná: Piemonte szomszédos Franciaországgal és az emberek többsége tud franciául, azaz egy francia sokkal inkább otthonosan mozog, mint egy orosz).

Ismeretlen_149085 2010.05.21. 15:43:48

Vannak már egész tűrhető nevek is eze között (Krasic, Silva, Vargas), de van egy olyan érzésem, hogy pont az a balfék Pepe fog jönni. Ha Vargas megy az Interbe akkor viszont Kolarov már nem hiszem, vagy fordítva, két eléggé hasonló stílusú játékos. Az egyiket tehát el lehetne hozni.

Ismeretlen_53881 2010.05.21. 15:44:57

Wiki szerint félig még a miénk, persze lehet, hogy neked van igazad.

Diego89 2010.05.21. 15:47:13

én remélem h minőségi játékosokkal fogunk erősíteni. remélem azt is h a szarháziak elmennek innen minél messzebbre! szval jövőre 1 igazi Juventust akarok látni!!! Remélem Del Neri megmutatja, hogy jó kis edző aki megállja a helyét! Reménykedjünk:D

babo410 2010.05.21. 15:58:23

Én Marottaban bízom nagyon, és remélem, hogy Del Neri is beválik! És végre nyerünk vmit!!!

Ismeretlen_147985 2010.05.21. 16:33:50

Remélem senki nem gondolja komolyan, hogy Walcott, Vargas, Schweini, Krasic vagy David Silva szívesen eljönne ebbe a Juventusba. Továbbá remélem arra sem gondol senki, hogy ezen játékosok leigazolására rendelkezésre áll elegendő pénzmennyiség. A középpálya gyakorlatilag átalakíthatatlan, teljesen bevagyunk rendezkedve a középső középpályások játékára, ezt egyetlen egy nyár alatt nem lehet szélsőjátékra cserélni. Persze, ha ilyen Pepe szintű semmirekellők jönnének, akkor nem szóltam semmit, bármikor összelehet gereblyézni ilyen szintű játékosokat, de nem gondolnám, hogy egy Juventusnak ezek a középszerű játékosok jelentenék a megoldást. A 80 milliós összeg valószínűleg óriási kamu, örülhetünk, ha nyáron érkezik 4-5 új játékos, amiből természetesen háromnak védőjátékosnak kell lennie.

juvem 2010.05.21. 16:34:24

babo410 jövőre max amit nyerünk az Olasz kupa:) ha nagyon álmodozni akarunk akk EL! sajnos nemzetközi fociban nem sok ekresni valónk lesz még jövőre bár ki tudja kellő motivációval és felkészültséggel megelehet a döntő és ott már bármi lehet (lsd Fulham)! Am Walcott jó de sérülékeny nem sokat játszana így, Diego-t én emgtartanám ha lecseréljük ne disznóugró német barátunkra! Ebből a listából Vargas és David Silva szimpatikus nagyon a többi annyira nem sajnálom! de nem én vok ott h a legjobb döntést hozzam majd a vezetőség eldönti!

juvem 2010.05.21. 16:34:54

ja és ha buffon elmenne max csak Llorissal elégednék meg!

Ismeretlen_53881 2010.05.21. 16:43:54

@mmartin: az a gáz, hogy tulajdonképpen igazad van, mert tényleg kétséges, hogy 2-3 hátvéd mellett még vesznek 2-3 szélsőt is, csatárokról nem is beszélve. Így viszont elég érdekes szezon vár ránk, remélem Del Neri nem menet közben találja majd ki a taktikát, ha a 4-3-1-2 nem menne.

babo410 2010.05.21. 16:46:41

Ja és ezek nagy pletykák. Egyik, hogy miért állnánk át 4-4-2-re, mikor nincs hozzá meg a keret? És egy 4-4-2-höz túl sok játékost kéne venni kp-re, és szintén sokat eladni. Másik meg ott bukik, hogy Buffon soha se mondta, hogy el akar menni! Csak nem volt benne biztos, hogy marad, mert arról lehetett hallani, hogy a vezetőség eladja. És azt se mondta, hogy elmegy, ha nem megfelelő lesz a csapat újjáépítése. Nem mondott semmi ilyet, csak az újságok találgattak minden marhaságot, mert mondta, hogy ha menne, akkor Angliába. De azt nem mondta, hogy most azonnal megy! És az előző hír pont erről szól, és egyben cáfol is! Akkor? Ez a hír értelmetlen, és nagyon hápog. Nem Tuttosport?

babo410 2010.05.21. 17:13:04

Másik, hogy miért ne lehetne 80 millánk? Ennyi erőből a Juve középcsapat lett, és soha többé nem nyer semmit. És én hiszek abban, hogy Marotta jó szakvezető, jó döntéseket fog hozni. És miért ne vehetnénk akár 8 új játékost is? Mikor először röppent fel a hír, hogy nyáron nagy változások lesznek, és a teljes vezetőséget lecserélik, meg a selejt játékosokat, mindenki milyen lelkes volt, most meg már biztos nem, meg úgyse fognak jönni, stb. Pedig miért ne jöhetne egy nagy név a kp-re? Jó nem Schweinsteiger, de valaki jöhet. Miért ne? Vagy úgy gondoljátok, hogy megint középszarokat fogunk venni, azt megint lesz egy szar szezonunk, és megint nem megyünk semmire? És igen is idén össze tudnának az új vezetőink egy ütős, akár EL esélyes csapatot is rakni. És bajnokságot is nyerhetünk akár. Vagy úgy gondoljátok, hogy most már csak a zinter nyerher bajnoki címet? Minden évben erősebbek lesznek, egyre legyőzhetetlenebbek, mi meg egyre gyengébbek? Mert valami hasonlót vizionáltok, hogy egy jó játékossal szóba hoznak, máris károgtok, hogy úgyse jön, pont ide, ha meg egy gyenge játékossal, akkor meg úgyis ő jön, csak ilyenekre van pénz, és idén nem lesz semmi. De ha idén sincs pénz, és idén Pepe lesz a legnagyobb igazolás, akkor tulajdonképpen mi egy közép csapat vagyunk? És mi már bajnokok soha nem leszünk? BL-ről meg ne is álmodjunk? Vagy mi? Del Nerinek én se örültem, de bízni kell benne, meg abban is, hogy jó játékosokat veszünk. Miért ne lehetne? Máskülönben idén is hopon maradunk. És én igen is csalódott leszek, ha legalább a 3. hely nem lesz meg úgy, hogy hatalmas versenyben leszünk az első helyért. És én elvárom, hogy az EL-t nyerjék meg. Egy Juvénak a BL a szintje. És sokkal gyengébb csapatok vannak nálunk EL-ben. Hol ér fel egy Juvéval egy Fullham? Vagy egy Atletico Madrid? Két olyan csapatról beszélünk, akik egy állítólag erősebb bajnokságban, ahol a nagyok folyton lealázzák a kicsiket, és a végén 10-20 pontokkal verik őket. És az Atletico csak 9, Fullham meg csak 12. lett idén. Nem is indulnak egy nemzetközi kupában sem. Két olyan bajnokságban, ahol a kicsik között nem sok különbség van. És Ezek szerint egy Gera Zoltán jobb játékos, mint nálunk bárki? Lehet gondolkozni.

Ismeretlen_149053 2010.05.21. 17:25:36

ShyrKahn: Kivételesen nem mindenben értek veled egyet. Walcott szerintem technikás, csak igen sérülékeny ezért soha sem tud igazán játékba lendülni... nekem viszont Palladino nem kéne (nem is szimpi és nem is tartom nagy játékosnak). Lloris szerintem is jó választás lenne! Nekem di maria lenne az álom igazolás, de őt valamelyik újgazdag fogja vinni! Forza Juventus!

csuma 2010.05.21. 17:50:13

Igen, ez a szélső játék egy álom jelenleg. Sokkal sürgetőbb, hogy minőségi védőket vegyünk, és nem valószínű, hogy ilyen kiadások után még versenybe szállnánk Vargasért az interrel, vagy Silváért leraknánk 25-30 millát (ha ennyiért egyáltalán el lehetne hozni, gyanítom nem). A többi név aki felmerült pedig fölösleges. Esetleg Schweinsteiger, de ő meg nem fog jönni. Amúgy is, szerintem egyértelmű, hogy Diego köré fogják építeni ezt a középpályát, nincs nagyon más életképes alternatíva. Ha Delneri okosan csinálja, és rendbe teszi a dolgokat a fejekben, egész jó csapattá válhatunk. Az külön öröm volna, ha mondjuk a saját házunk tájáról sikerülne néhány játékost eredményesen beépíteni. Ebbe persze egyáltalán nem látok bele :) hogy reálisan mennyi az esélye ennek. De mindenesetre költséghatékony megoldás lenne.

Diego89 2010.05.21. 17:50:29

nekem is Di Maria és Agüero lenne az álmom:) de egyikre se látok nagy esélyt:(

Csülök 2010.05.21. 17:57:19

Nekem is Agüero a Best:DNo meg Vargas Ha lenne elég pénz,én így csinálnám a csapatot: Buffon - Cáceres Zapata Chiellini Criscito - Walcott Marchisio Diego Vargas - Agüero Podolski ha Buffon megy,akkor Akinfejev vagy Sergio Asenjo Neymar

Diego89 2010.05.21. 18:08:06

Neymar is nagyon jó lenne:) mondjuk 150misiből meg eladásokból világverő csapatot tudnánk csinálni. nem mint a real (N) 300ból 1 bajnoki címre se futotta.idén meg elköltenek még 300at és talán már benne lesznek a Bl-ben a legjobb 4ben. de nemhiszem:D

buub 2010.05.21. 19:57:40

Diego igaz, hogy a Real idén nem nyert semmit, de ha az a csapat összeszokik, akkor messze erősebb lesz, mint a mostani Barca.

pcinfo · http://pcinfogb.wordpress.com/ 2010.05.21. 20:36:53

Szerintem többet érne arról cikket írni az újságíróknak, hogy kit nem akar a Juve leszerződtetni... Naponta 6 csapatra való embert hírbe hoznak a Juveval.

Mátéé 2010.05.21. 21:03:09

Ilyen sorrendben jöhetnek :)

Ismeretlen_108746 2010.05.21. 21:58:31

Hangzatos nevek, de a jelenlegi helyzetet látva, közülük a zseniális Pepe tűnik reális érkezőnek. Veszünk 8 db Pepe szintű játékost a 80 millióból, aztán lehúzhatjuk magunkat...

Ismeretlen_117673 2010.05.22. 07:59:12

Buub! A Real sosem lesz olyan jó mint a Barca. Ők verhetetlenek! Pláne hogy már ott van Villa is.

Capitanoforevör 2010.05.22. 09:09:02

DonMatteo: Ezt te sem gondolok komolyan, hogy verhetetlenek... Azért mert most oda igazolt Villa, még öt milliószor jobbak lesznek, vagy mi? EZ HÜLYESÉG! Atletico, Inter is elverte, hol itt a verhetetlenség?? Úgy tűnik Murinho oda megy a real-ba, kíváncsi leszek mit csinál ott...és kíváncsi leszek akkor az inter új edzőjére!:)

Mátéé 2010.05.22. 11:19:51

A Barca játékába van fantázia, és nagyon szépen játszanak. Ellenben a Real játékosai csak futnak a pénz után. -.-

frustrate 2010.05.22. 11:37:42

A barcelona nem legyőzhetetlen, ezért nem lesznek ott a bl döntőben. Amúgy mostanában sokat beszélgetek madrid drukkerekkel és meglepődve tapasztaltam, hogy nincsenek elszállva maguktól, sőt sokkal értelmesebbek, mint az itteni kommentelők 70%-a. Nem tudom hogy gondolkodtok, de én addig egy rossz szót nem mondanék a Real játékára, amíg a juve 4 passzt nem tud megcsinálni egymás után és az utolsó helyezettek is röhögve elvernek minket. :/ Kicsit körül kellene nézni a nevetséges kommentek előtt és rádöbbenni, hogy milyen szinten vagyunk jelenleg... És már azért is összetehetjük majd a kezünket, ha egy viszonylag nagy név ide igazol, mert ez a jelenlegi helyzet egy tragédia... Majd amikor újra a csúcson lesz a klub, akkor lehet szidni a real játékát, de jelenleg megaláznának a pályán az összes többi nagycsapattal együtt.

Jonathan Bankuti 2010.11.28. 09:31:39

Schweinsteiger-t soha nem kapja meg a juventus

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása