Zieglert, Kolarovot, és Pazzinit is figyeli a Juventus

A pletykák szerint a Juventus a nyáron szeretné megerősíteni a csapat széleit, és ehhez a Lazioból Aleksandar Kolarovot és a Sampdoriából Reto Zieglert nézték ki maguknak.

Reto Ziegler

A Tuttosport szerint Giuseppe Marotta Angelo Palombón kívül Kolarovot és Zieglert szeretné mindenképp megszerezni.

Ziegler szerződése egy éven belül jár le, így a 24 éves svájci válogatott játékosért még 10 millió eurót sem kellene fizetni, ami a Juventus átigazolási politikáját ismerve igen vonzóvá teszi.

Zieglerért persze nemcsak a Bianconeri érdeklődik, hanem az Atlético Madrid, a Fiorentina, és a Liverpool is, de a Juventus hajlandó lenne vagy Sergio Almirónt, vagy Christian Poulsent is belevonni az ügyletbe.

A másik játékos, Aleksandar Kolarov megszerzése sem lesz egyszerű, ugyanis az Inter már jó ideje érdeklődik iránta, és januárban sokáig úgy tűnt, le is igazolják.

A Tuttosport viszont úgy tudja, hogy a Juventus ennek ellenére megpróbálja megszerezni a szerb válogatott védőt, és cserébe Sebastian Giovinco játékjogát is felajánlanák a fővárosiaknak.

A hátsó alakzat megerősítésén kívül persze a támadószekció felfrissítésén is dolgozik a Bianconeri vezetése.

Ziegler mellett a Sampdoria egy másik játékosa, Giampaolo Pazzini is a kiszemeltek között szerepel, annak ellenőre, hogy a genovaiak mindenképp szeretnék elkerülni, hogy a már távozott Marottán és Del Nerin kívül a csapat sztárjátékosai is elhagyják a klubot.

Pazzini értéke 20 millió euró körül mozog, így a Tuttosport úgy tudja, hogy a Juventus ezt a tranzakciót egy játékosa bevonásával igyekszik majd megoldani.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr844652455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony 2010.05.20. 14:53:39

Kolarovot mindenképp érdemes lenne elhozni,akár felárért is. A többi vicc.

Mátéé 2010.05.20. 14:57:50

egyetértek Tony! ;)

Type-R 2010.05.20. 15:09:19

Ez a Ziegler nem kell, Kolarov és Pazzini szerintem jó lenne. Persze Amauri és Grosso mehetne ez esetben.

Ismeretlen_128149 2010.05.20. 15:33:55

Pazzini és Kolarov oké. Ziegler 24éves, Svájci Válogatott, annyira azért nem szar...bár őszintán semmit sem tudok róla...

Ismeretlen_119096 2010.05.20. 15:41:04

Kolarovnak örülnék,ha már Criscito nem jön,nálam azért ő az első alternatíva.Pazzini jöhetne Amauri helyére,az ő altenatívája nekem Cavani lenne.Ziegler meg bejátssza az egész bal oldalt,de nekem sem kéne ide.

Mátéé 2010.05.20. 15:43:59

2. kedvenc csapatom a Palermo.Már vagy 5éve figyelem őket és hidd el Cavani nem olyan jó. Meg ha elhoznánk onnan sztem ugyanaz lenne mint Amaurival..

Alessandro 2010.05.20. 15:54:29

Hát igazi klasszis könnyen lehet hogy idén nem jön. Pedig marketing szempontból sem lenne mellékes egy ismertebb focistát idehozni, akivel esetleg szponzorok is érkeznének. A jelenlegi szélsőinknél nehéz lesz rosszabbakat idehozni és a védelem megerősítésére szinte az összes szóba kerülő védő nagy erősítés lenne, de először is meg kell szabadulni a feleslegtől, Grosso, Zebina, Grygera minél előbb távozzon és utána könnyebb lehet megszerezni akár Kolarovot is. Ha valóban 4-4-2 lesz a jövő évi felállás, akkor értelmetlen lenn Giot eladni, még ha szinte teljesen biztos hogy ismételten csak a padot fogja koptatni. Pazzini produkált egy jó szezont és már ez tökéletes is a vezetőinknek, akár körül lehetne nézni Palermóban is szakembereket és játékosokat illetően is, mivel ők is hasonlóan jó szezont produkáltak mint a Samp.

Ismeretlen_147985 2010.05.20. 16:21:15

Ziegler nem kell, ő noname, viszont Kolarov játékára hatalmas szükség lenne, az ő aláírásáért minden követ meg kell mozgatni. Giovinconak úgyis mindegy, hogy itt van vagy nincs, az ő helye a lelátón, jobb esetben a kispadon van. Pazzini meg természetesen nem kell, csakúgy, mint Palombo. Azért vicces lenne, ha a fél Sampdoriát leigazolnánk... Egyébként azon röhögtem, hogy ugyebár 80 millió áll rendelkezésre (persze ez lehetetlen), de érdekes módon bárkivel hoznak összefüggésbe minket, mindig valakit be akarunk vonni az üzletbe. Azt hiszem ez mutatja leginkább, hogy nincs 80 misink, sőt, valószínűleg még a fele sem.

turorudi 2010.05.20. 16:31:44

azt nyilatkozták egyszer ha jól emléxem, h úgy van 80 milla átigazolásokra, h abba beszámolják az eladott játékosokból befolyó pénzeket is... sztem giovincot nem kéne eladni, pláne ha 4-4-2zni fogunk, mivel ha jól tudom, camoranesi után ő az 1etlen épkézláb emberünk aki tud a szélen játszani(mellesleg camoranesit se adnám el), tehát ha eladnánk, máris 3-4 szélsőt kéne vegyünk! mind2 oldalra 1-1 nagyon jó játékost, meg 1-1 cserét(bár az eddigi sérülésekből kiindulva, lehetne mingyárt 8:)

Mátéé 2010.05.20. 17:19:27

Úgyse veszünk nagy nevet sztem.. Legjobban Di María-nak örülnék, de az lehetetlen sztem:D

tataboy 2010.05.20. 17:27:58

Kolarov mindenképp kell,Ziegler nem rossz,simán elférne a keretben,Pazziniről fogalmam sincs.

epaska 2010.05.20. 17:30:31

én nem hinném h a samp eladná a fél csapatát a BL előtt...:D

Ismeretlen_128149 2010.05.20. 17:48:03

- moderálva -

csuma 2010.05.20. 17:52:10

@mmartin91 : azért mert bevonunk más játékosokat még nem jelenti, hogy nincs pénzünk. Persze, szerintem se áll rendelkezésünkre 80 misi, de a bevonások azért vannak, hogy elpasszoljunk olyan játékosokat akikre igazából nincs szükségünk, és a fizetésük csak plusz teher/kiadás a klub számára. És ez egyben spórolásnak sem utolsó. Amúgy Kolarov szerintem is jöhetne. A többi felesleg.

RICh 2010.05.20. 17:53:48

De most minek vesznek még 5 oylan embert amilyenünk alapból is van...vegyenek 2-t 3-at de akkor azok olyanok is legyenek...

Ismeretlen_53881 2010.05.20. 17:54:20

@Marchisio: basszus, ha úgyis tudod hogy nem ide tartozik, és hogy meg lesz írva később, akkor mégis miért OFF-olsz...

DIZZYREED 2010.05.20. 18:17:08

Ziegler jöhet ha szélsővédő,kolarov alap:D pazzini csak akkor ha jön vele cassano is különben nem kell. a selejtek eladásáról miért nincs semmiféle pletyka? csak a vételi oldalról vannak

Ismeretlen_153094 2010.05.20. 19:07:22

Kolarov már többször kijelentette, hogy csak a zinterbe menne. Asszem még a Realt is visszautasította.

Lord Viktor 2010.05.20. 19:08:27

Ez már jobbnak tűnik, mint Palombo. De biztos jó ötlet Serie A középcsapatokból vásárolni?

matyika 2010.05.20. 19:33:31

Lord Viktor ! Nem szeretek sinterről beszél- ni ,de ők is ezt csinálják és akkár mennyire is nem fog tetszeni de mégis olasz bajnokok és kupa győztesek és még bl döntöt is játszanak ! Amúgy szélekre való probléma kulcsa:Diego ! Vagy bal oldal vagy jobb oldal tök mind1

Juvehooligan 2010.05.20. 19:34:51

Kolarov meg Pazzini jó lenne... De Diego Capelről mért nem hallok ??!! Tnap is hatalmas golt lőtt a kupa döntőn... Ráadásul szőke félhosszú haja van mozgása mint Nedvedé... Én benne látom az új Nedvedet és kb 23 asszem... A másik oldalra meg Navas lenne mint mondtam ha 80 millából csak őket meg egy középső és egy szélső védőt vennénk az már sztem teljesen jó kezdetnek... Esetleg még egy jó csatárt nem túl drágán... Navas legrosszab estben is sztem max 25 milla + Capel olyan 15 + Kjaer mondjuk 20 + Pazzini 20 milla és elmehet Poulsen meg Amauri kezdő körben...

Victor90 2010.05.20. 20:14:29

Kolarov alap!!!Ha őt nem igazoljuk le........Ziegler hát...nem igazán tartanám jó döntésnek,Pazzini-t nem tudom miért,de nagyon nem szeretem,szerintem nem ő jelentené számunkra csatár poszton az erősítést!!

Bobek 2010.05.21. 16:33:41

KOLAROVOT MINDENKÉPP!!!!! Már mióta mondogatom...!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása