Giuseppe Marotta 1957. március 25-én született Varesében.
Még nem volt 23 éves, amikor 1978-ban ő lett a varesei focicsapat ifjúsági részlegének igazgatója. Egy évvel lésőbb pedig a nagy csapat igazgatója lett, és ezt a posztot azóta sem hagyta el, persze más és más kluboknál.
1987-1990 között a Monza, majd a Como és a Ravenna igazgatója volt. 1995-ben Velencébe került, ahol öt évet töltött, és a klub az 1997/98-as idényben történelmi sikert végrehajtva feljutott a Serie A-ba.
A Venezia a következő idényben elkerülte a kiesést, köszönhetően Marotta munkájának is, mivel a szakember olyan játékosokat csábított a klubhoz, mint Recoba és Manor.
2000-2002 között az Atalanta igazgatója volt. A klub az első évben a hetedik, a második évben pedig a kilencedik helyen végzett.
Marotta ezután klubot váltott, és a Sampdoriához került. Az eltelt nyolc év alatt fokozatosan egyre erősebb csapatot épített, olyan szerzeményekkel, mint Antonio Cassano és Gianpaolo Pazzini, majd Del Neri leigazolásával sikerült a hőn áhított célt is elérni: bejutni a Bajnokok Ligája előselejtezőibe.
2010. májusában újabb klubváltás következett, és Marotta a Juventus igazgatója lett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.