Nagy átalakítások várnak a Juventus keretére a pletykák szerint.
A Bianconeri tovább dolgozik Arjen Robben leigazolásán, állítja a Tuttosport.
Várhatóan a közeljövőben Giuseppe Marotta és Luigi Del Neri is csatlakozik a Juventushoz, és érkezésük egy ambíciózus nyári átigazolási szezont indíthat el az Öreg Hölgy részéről.
A kívánságlista élén Arjen Robben szerepel, ugyanis a holland szélső remekül beleillene a Del Neri által preferált 4-4-2-es hadrendbe. Azonban kétséges, hogy a Bayern München megválna legjobb játékosától. Emellett Robbent mintegy 30 millió euróért lehetne megszerezni, a Juve viszont csak 25 milliót szánna az igazolásra.
Szintén a középpályára érkezhet Alberto Aquilani. Az olasz játékos esetleges Torinóba költözéséről már korábban is lehetett hallani, ám most felvetődött egy Felipe Melo - Aquilani csere lehetősége is, írja a footballpress.net.
Felipe Melo csalódást keltő eredményt nyújtott a szezonban, ám állítólag Rafa Benítez igényt tartana rá, mint Aquilani utóda. Az olasz ugyanis szintén az elvárások alatt szerepelt, így a jelek szerint távozik Liverpoolból.
Felipe Melo mellett egy másik brazil, Amauri is csúnyán leszerepelt idén, nem meglepő tehát, hogy az ő távozásáról is lehetett hallani. A pletykák szerint Claudio Ranieri szeretné csapatában tudni a brazilt, így elképzelhető egy Amauri - Mexés csere is.
Valószínűsíthető, hogy a Juventus a hátsó alakzatát is megerősíti, így a Roma kezdőjéből kiszorult francia hátvédet minden bizonnyal örömmel fogadnák Torinóban. A pletykák szerint a csere előfeltétele az, hogy Nicolás Burdisso a fővárosi gárdában maradjon, mert így Mexés a játéklehetőség kedvéért könnyen csapatot válthat.
Persze nem csak a francia az egyetlen, akivel elcserélnék Amaurit. A footballpress.net információi szerint ugyanis felmerült egy Amauri - Huntelaar tranzakció lehetősége is. Mindkét játékos csalódást keltő idényen van túl, csapataik szeretnének megszabadulni tőlük, így merült fel a csere gondolata.
Ugyanakkor nem csak a holland támadóval erősítheti csatársorát a Bianconeri. A La Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy Moussa Dembele, az AZ Alkmaar játékosa nagyon jól beleillene Del Neri elképzeléseibe. A 22 esztendős belga játékos 7 millió euró ellenében válthatna csapatot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.