Úgy tűnik, lemondott a spanyol edzőről a Juventus.
Több olasz forrás is azt állítja, hogy a Bianconeri lemondott Rafa Benítez megszerzéséről.
A Sky Sport Italia szerint az edző érkezése halott ügy, míg a Tuttosport arról ír, hogy a klub vezetői egy tulajdonosi megbeszélést követően már a további jelölteket figyelik.
Sokáig úgy tűnt, hogy a spanyol az első számú kiszemelt Torinóban, ám határozatlansága a tárgyalások végéhez vezetett. A La Gazzetta dello Sport szerint Jean-Claude Blanc megunta, hogy Benítez képtelen dönteni a távozás vagy a maradás mellett, ezért vasárnap éjjel telefonon közölte vele, hogy lezárja a tárgyalásokat.
A döntést a már fentebb említett megbeszélésen jelentették be. Információk szerint a spanyol után Luigi Del Neri lépett a kívánságlista élére, ám Edoardo Garrone, a Sampdoria elnökének a fia amondó, hogy a tréner nem hagyja el jelenlegi csapatát.
"Del Nerivel már egy ideje megállapodtunk, hogy a szezon végén egy találkozó keretén belül megújítjuk a kapcsolatunkat. Úgy hiszem, hogy a lehető leghamarabb leülünk tárgyalni. Két ember kell egy megállapodáshoz, de nem hiszem, hogy szükségünk lenne B-tervre. Kizártnak tartom Del Neri távozását."
Eközben olasz pletykák szerint Rafa Benítez mégis Olaszországban köthet ki, ám az Inter együttesénél, ahol Jose Mourinho utódja lehet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.