Régen jelentkezett a vendégblogger kategória, de most íme egy újabb írás, egy Juve-fanatikus tollából. Érzelmes, szubjektív, de ez így van jól. A bejegyzésért köszönet illeti Alexet.
113
Gondolom mindenki tudja, mi ez a szám, és ha ti is elkötelezett Juventinók vagytok, akkor a többi számot is ismeritek! Ez a szám a Juve életkora!
27
Ez az én számom, nekem ennyi a Juventusszal töltött éveim száma. Soha, semmilyen más csapatnak nem szurkoltam, de szerintem egy igazi szurkoló nem is változtat!
1983. május 25.
Az első meccs amire nagyon készültem. Annyira, amennyire egy 12 éves gyermek készülhet, hisz a kedvenc csapatomat aznap este láthattam először, addig csak összefoglalók, újságcikkek, és a rádióhíreken keresztül tarthattam a kapcsolatot velük, messze volt még az a kor, amikor akár az összes meccset végigizgulhattam.
Készülni úgy, mint egy fülig szerelmes kisgyerek, aki az első randevújára készül egy Hölggyel, egy annyira (még) nem öreggel! Emlékszem, amikor hazafelé mentem az iskolából, előttem pár méterre kurjongattak idősebb (idióták) srácok a suliból, hogy Hamburg, Hamburg! Gondoltam magamban - hogyan érezhetnek így? – pedig akkor még nem utáltam annyira a németeket, mint mostanság!
Mindenki tudja, hogy az első személyes találkozásom nem sok jót hozott, sőt azóta még 3 BEK-BL döntőn is hasonlóképpen bukott a csapatom…. De én akkor is nekik szurkolok, és azt szoktam mondani, hogy ha bármilyen rosszul játszanak, ha mindig kikapnak akkor is őket szeretem, mert a Juventus az én CSAPATOM!
Könnyedén mondhattam ezeket a kijelentéseket, mert egy igazi sztárklubnak szurkolok, akik ritka kivételektől eltekintve, sohasem hagytak cserben!
Persze ugye, voltak ezek az ominózus döntők, de volt rengeteg siker is, sok-sok öröm, remek meccsek, nagy diadalok!
Most viszont baj van! Nagy baj, hisz az én csapatom beteg! Most abba nem mennék bele, hogy miért, hisz ti, barátaim, ugyanolyan jól tudjátok, hogy mi történik.
Beszélhetnék itt a calciopoliról, az összesküvésről, a sok sérültről, a rosszul kezelt fiatalokról, a teljesen alkalmatlan vezetőségről, a kiöregedő sztárokról, a szerencsétlen meccsekről, a rossz igazolásokról! Ezeket mindenki tudja! Ezeken nem is tudunk változtatni!
Mi, szurkolók, csak egy dolgot tudunk: szurkolni! Szeretni a klubot, azt a csapatot, amiért/akikért a szívünk dobog, imádni az Öreg Hölgyet!
És ez nem változhat meg! Hányszor mondtam, hogy ha minden meccsen kikapnak, akkor is szeretni fogom őket? Ezerszer! Na Alex, most itt van az idő, szeretheted Őket, mert most - majdnem - minden meccsen kikapnak!
És én szeretem őket! A Napoli elleni meccsen azt mondtam, hogy nem nézek addig meccset amíg Zaccheroni ül a kispadon! De aztán rájöttem, hogy megnézem a meccseket! És megyek Torinóba az utolsó bajnokira, és nem érdekel, ha huszadikok leszünk éppen, és az sem érdekel, ha kikapunk! Mert szeretem a csapatot, szeretem őket, ezt bizonygattam az elmúlt 23 évben!
És (még) mindig sírok, ahogy az Olimpicóban a meccs előtt énekeljük a Storie di un grande Amorét! Mert én igazi Juventino vagyok!
FORZA JUVENTUS, PER ME, PER SEMPRE!!!
Alex
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.