Diego: "Ribéry klassz lenne"

A brazil emellett beszélt arról is, hogy a Juventus még a harmadik helyet is elérheti.

Diego szerint a Juventus nem csak a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik helyet szerezheti meg ebben a szezonban, de a Roma vagy a Milan megelőzésével a harmadik helyet is megcsíphetik.

Alberto Zaccheroni csapata jelenleg nyolc ponttal van elmaradva a római alakulat mögött, ám a brazil játékmester szerint a jó Európa Liga szereplés a bajnoki hajrában is ösztönözheti a Juventust.

"Jól kezdtünk az Európa Ligában." - utalt Diego a Fulham elleni győzelemre a La Gazzetta dello Sport számára adott nyilatkozatában.

"Szeretnénk nyerni valamit. A Bajnokok Ligájában nem voltunk sikeresek, de az Európa Ligában bizonyítani fogunk."

"Mi vagyunk a Juve, a győzelem a génjeinkben van. Muszáj az európai prondon állva maradnunk. A Juventus nem maradhat ki a körből, és a keretünk elég erős ahhoz, hogy nagy áldozatok nélkül két fronton is versenyben legyünk. Nem mondom túl hangosan, de szerintem harmadik helyen is végezhetünk."

Egyre több pletykát lehet hallani Franck Ribéry esetleges érkezéséről, és Diego is örülne a francia játékosnak.

"Ribéry? Ő egy nagyszerű játékos, a világ egyik legjobbja; a hozzá hasonlókat mindig örömmel fogadjuk. Klassz lenne. A minőségi játékosok jól játszanak együtt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr384652074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego89 2010.03.13. 18:54:53

megnézném öket 1ütt:) melléjük még 1 hasonló és tökéletes lenne.

alessandroitaly10 2010.03.13. 19:19:56

Hát...én nem vagyok oda Ribéry-ért.Lehet,hogy nem tudna beilleszkedni a Juvéba,mert már megszokta a német ritmust.Nem tudja milyen az OLASZ foci! FORZA JUVENTUS!!!!!!!!!!!!!!!

Ismeretlen_145917 2010.03.13. 19:20:20

csak nehogy Diego részese legyen egy esetleges Ribéry átigazolásának. még mindig idegesítenek azok a pletykák...

Diego89 2010.03.13. 19:21:45

nem fog!!! Diego marad tuti..vagyis nagyon remélem.

Alessandrod 2010.03.13. 19:47:27

alessandroitaly10: Diegonak sem ment könnyen a beilleszkedés, szóval nem érdemes ilyen szempontból nézni Riberyt. Örülnék a francia érkezésének, jelenleg többre tartom Diegonál, kettőjüket nehéz lenne megállítani az ellenfeleknek, viszont ha emellett még Candreva is jönne végleg a nyáron, akkor Gio, Iago és a többi tehetséges fiatal maximálisan a háttérbe szorulnak és szinte nulla esélyük lesz bekerülni a keretbe, bármilyen edző is érkezne.

Ismeretlen_114321 2010.03.13. 20:41:50

Ribéry-Diego-Özil tengely :D

alessandroitaly10 2010.03.13. 20:47:09

Alessandrod:Én azt írtam,hogy LEHET. Ha tényleg be tud illeszkedni akkor lehetséges,hogy jó párost alkotnának Diegoval.

Tony 2010.03.13. 23:45:35

Nem tudom mit gondoljak erről a 3.helyről. Egyrészt persze jó lenne selejtező nélkül indulni,de annak majdnem ugyanígy örülnék,ha a Roma vagy a Milan 1 nagy hajrával beelőzné az intert,ahhoz viszont nem kéne sok pontot elhullajtaniuk. 1 BL kiesés meg a bajnokság elvesztése biztos sokkolná őket. Úgyh köztes megoldásként a Milan legyen bajnok,mi meg előzzük be a Roma-t. Király lenne!

tr3zi 2010.03.14. 08:14:39

Sztem teljesen fölösleges lenne Ribéry, egyrészt nagyon drága, másrészt 27 lesz ami am jó kor de ha nem nehezen illeszkedik be máris ott lesz 30 körül. Sokkal inkább a saját tehetségeket kéne megbecsülni!

Csülök 2010.03.14. 10:31:48

Nem szeretem Ribery-t,de egy Diego-Ribery-Agüero-Hamsik-Marchisio ötös már tudhatna valamit,nem?:D

G 2010.03.14. 11:37:40

Ma olvastam a Blikk-ben (rendkívül megbízható napilap), hogy a Juve 80 millát költhet igazolásokra (euróban). Persze ennek sztem harmada sem igaz,másrészet meg ismét veszünk valami sztárt egy Modena vagy Brescia-ból;)

Marchisio 2010.03.14. 11:54:29

Diego maradjon! Ribery azonban nem fog jönni sztem., és fölösleges is balszélre, mert ott van Giovinco...Hamsik kéne ilyen szélső, irányítós figurának inkább.

agi905 2010.03.14. 12:39:43

Ne mááá! Egy francia??? Szerintem Ribery nem való ide, de amúgy nem rossz játékos.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása