Az előző összefoglalóban megnézhettétek, illetve elolvashattátok, hogy a fiatalok hogyan jutottak el a végső győzelem kapujába. Úgy gondoltam, a döntőnek, az ott aratott győzelemnek, a játékosok és taktika elemzésének egy külön írást szentelek, megérdemlik a fiúk.
Az ember úgy érzi, talán eljött az idő, mikor a klub vezetői is látnak perspektívát a fiatalokban, ugyanis a döntőt az egész Juventus vezérkar megtisztelte jelenlétével. Az olasz utánpótlás rendszerben nagy problémát jelent a fiatalok nem megfelelő képzése 18 éves koruk után, illetve a szakmai bizalom hiánya a Serie A edzői stábjaitól.
Nem titok, hogy az olasz bajnokság edzői bíznak legkevésbé a fiatalokban, nem képesek tudatosan építeni a szakmai hátteret a "primavera" korszak után. A Juventus utánpótlás akadémiája évek óta az egyik legerősebb Olaszországban, talán a valóban kiugró eredmények és a sorozatos egyéni elismerések ösztökélik majd a szakmai stábot, hogy bátrabban nyúljanak a saját tehetségekhez.
Döntő:
JUVENTUS - EMPOLI 4-2
Gólszerzők: Immobile 20' (büntetőből), 54' és 66', Iago 58', Tognarelli 72', Tonelli 76'
JUVENTUS 4-2-3-1: Pinsoglio; Bamba, Alcibiade, De Paola, Crivello; Giandonato, Marrone; Esposito (Boniperti 67'), Iago, Belcastro (Libertazzi 91'), Immobile (Fischnaller 72')
Edző: Bruni
EMPOLI 4-1-4-1: Addario; Mazzanti, Tonelli, Alderotti, Tognarelli; Crafa (Shekiladze 33'); Lo Sicco, Signorelli (Brugman 56'), Guitto, Pucciarelli (Saponara 46'), Dumitru
Edző: Donati
Játékvezető: Tagliavento
Viareggio, kb 5000 néző
A Primavera alakulattal ritkán fordul elő, hogy két egymást követő mérkőzésen ugyanazzal a védelemmel, és közel azonos csapattal tud kiállni. Ez betudható a sok sérülésnek, illetve a felnőtt keretet sújtó problémák miatt gyakran a Primavera keretből kell feltölteni az utazó csapatot.
A sérülések leginkább a védelmet sújtják, így talán nem kis túlzással a Viareggio Kupa alkalmával fordul elő talán először ebben a szezonban, hogy a hátsó alakzat két egymást követő mérkőzésen azonos nevekből álljon.
Ez a sorozat megmutatta, hogy mire képes ez a védelem egy kis összeszokás után, ugyanis eddig nem csak a támadó szekció, de a védelem is kimagaslót nyújtott.

A mérkőzést az Esposito által vezetett Juventus kezdte határozottabban. A tizedik percben Esposito hagyta ki a mérkőzés első helyzetét. A szerepek megfordultak, ugyanis ezt a lövést Immobile készítette elő, pedig ez általában fordítva szokott előfordulni.
Rögtön a következő támadásból már Immobile alakított ki helyzetet agilitásával. Egy az egyben verte meg emberét és fordult le, ám a lövésben nem volt elég erő. Sorozatban következtek a helyzetek, egy Bamba elfutás és visszagurítás után Marrone ívelte Immobile fejére a labdát, de a szőke csatár a kapu mellé fejelt.
A hirtelen sokkból felébredve az Empoli egy tetszetős kontra után kapufával fejezett be egy támadást. A 20. percben egy Esposito elfutás után a tizenhatoson belül szabálytalankodtak vele szemben, és a bíró tizenegyest ítélt. Immobile szokásos higgadtsággal értékesítette az adódó lehetőséget, így realizálva a két csapat között kialakult különbséget.
A gól után is Juve helyzetek alakultak ki az Immobile, Belcastro páros, illetve Iago előtt, de nem sikerült gólt szerezni. Az Empoli ebben az időszakban képtelen volt támadásokat építeni, a Giandonato, Marrone kettősön alig tudtak labdát átjátszani, de ha mégis átsiklott valamelyik passz, akkor az Alcibiade által vezetett védelem hatástalanította azt.
Az első félidő vége felé ismét megpróbált nyomást gyakorolni a Juventus. Bamba sokadszor bolondította meg az ellenfél védelmét, és a mélységből a támadást kísérő Giandonatónak gurított vissza, de a középpályás nem találta el a kaput.
Az első félidő abszolút Juve fölényt hozott, ezért az Empoli mestere cserére szánta el magát a félidőben. A második játékrész első veszélyes támadása Esposito vezetésével futott a jobb oldalon. A fiatal szélső Immobile felé ívelte a labdát, a kapus beleütött, de éppen az érkező csatár elé tálalt ezzel, aki az üres kapuba gurította a labdát.
Három támadással később Iago szabadrúgásból szerzett gólt, majd rá öt percre Immobile az előző góljához kísértetiesen hasonlót lőtt, ezzel teljesen kiütve az Empoli csapatát. A biztos vezetés tudatában Bruni mester cserére szánta el magát, Esposito és Immboile lejött, Boniperti és Fischnaller pedig beállt.
Fischnaller teljesítménye nagyon biztató volt a torna során, sikerült beilleszkednie, tehát a cserével nem gyengült a csapat. A nagy előny miatt viszont nagyon megnyugodtak a fiúk, gyakorlatilag a teljes koncentráció elszállt. Ennek meglett a hatása, a csapat öt perc alatt, két gyors gólt kapott.
Bruni az oldalvonal mellett magából kikelve üvöltött a srácokkal, ugyanis ez nem volt jellemző az együttesre. Eddig minden meccsen megvolt a megfelelő koncentráció, ezt mutatja a döntő előtt kapott mindössze 1 gól.
A srácok az edzői roham hatására újra focizni kezdtek,szépen tartották és járatták a labdát, ezzel megakadályozva a gyors kontrák kialakulását. A kialakult játék magában hordozta a passzivitást a támadásokban is, de az ellenfélnek sem engedett területet. Ennek hatására több helyzet nem is adódott sem a Juve sem az Empoli előtt. Így jöhetett a jól megérdemelt ünneplés.
A legjobbak:
Immobile: A Primavera csapat történelmébe ezzel a tornával végleg beírta magát Ciro Immobile. Az alakulat álló csillaga ismét bebizonyította, hogy magasabb szinten is képes lehet helytállni. 10 góllal a torna gólkirálya és egyben legjobb játékosa lett.
Pinsoglio: A torna legjobb kapusának választották. Rengeteg bravúrt mutatott be az ifjú tehetség, de sokat segített neki az előtte összeálló, Alcibiade vezette védelem.
Akár kis túlzásnak is tűnhet, de tény, hogy a csapat minden szekciójában az aktuális ellenfele fölé emelkedett. Rég nem látott magabiztossággal játszotta végig a tornát az alakulat. A döntőig mindössze egy gólt kaptak a fiúk, de végeredményben is csak három góllal terhelték meg az ellenfelek Pinsoglio hálóját.
Statisztika forrása: centopercentocalcio.freeforums.org
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.