A Juventus idegenben győzedelmeskedett első Európa Liga mérkőzésén az egykori nagy vetélytárs Ajax ellen. A mérkőzés utáni nyilatkozatokból szemezgetve kiderül, hogy nagy az öröm a csapat házatáján, de a párharc még egyáltalán nincs lefutva.
A mérkőzésen két gólt szerző Amauri már a hétvégén pontot tett 4 hónapos góltalansági időszakának végére. Most két remek beadást követően bólintott a hálóba, ami elég volt a Zebráknak ahhoz, hogy előnnyel várhassák a visszavágót.
"Nagyon boldog vagyok. Igazán szükségem volt ezekre a gólokra. Nehéz volt az elmúlt időszak, de örülök, hogy visszatértem a gólszerzők közé, és hálát adok Istennek, hogy így történt. Bízom benne, hogy ezen az úton tudok továbbhaladni, roppant fontos lenne számunkra." - nyilatkozta Amauri az összecsapás után.
"Volt némi fájdalmam a farizmomban vasárnap és még ma este is. Kissé begyulladt, de nem tűnik komolynak."
"Az, hogy egyre jobban formába lendülök, a csapat fejlődésének is köszönhető és ennek igazán örülök. A gólokkal kapcsolatban: ha jó beadást kapsz, könnyebb gólt szerezni. Ma két tökéletes labdát kaptam a szélről, melyekkel élni tudtam."
A védő Nicola Legrottaglie szerint sokat köszönhetnek az új szakvezetőnek:
"Amint látszott is, egyre jobban alkalmazkodunk Zaccheroni taktikájához és kezdjük learatni a közös munka gyümölcsét." - vélte a válogatott hátvéd.
A kapitány, Alessandro Del Piero, aki oroszlánrészt vállalt a sikerben és gólpasszt is adott, hálás volt edzőjének és csapattársainak a csütörtök este történtek után:
"Szeretnék köszönetet mondani az edzőnknek azokért a szavakért, amikkel a mérkőzés után illetett, miután személyesen megkeresett. Köszönöm ugyanakkor csapattársaimnak is ezt a csodás focit, amivel ma este előrukkoltak."
"Lehet, hogy hamarosan 35 és fél éves leszek, de egyáltalán nem érzem magam öregnek. Jól érzem magam és minél tovább szeretnék játszani."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.