Iaquinta még mindig sérült

Még mindig nincs konkrét dátuma Vincenzo Iaquinta visszatérésének, pedig a támadó már 100 napja harcképtelen.

Vincenzo Iaquinta

Iaquinta október 27-én esett át térdműtétjén, és az akkori jelentések szerint nagyjából négy héten belül fel kellett volna épülnie. Gigi Buffon és Claudio Marchisio térdén is hasonló beavatkozást hajtottak végre az orvosok, ám ők mindketten felépültek a prognózisok szerint.

Iaquinta ezzel szemben még mindig nem állhat a csapat és Zaccheroni rendelkezésére.

A Marcello Lippi terveiben is szereplő támadó még mindig térdfájdalmakra panaszkodik, pedig a műtét pont ezen volt hivatott enyhíteni.

A Juventushoz közel álló források szerint Iaquinta a hónap végén már visszatérhet, bár ugyanezen források szerint már január közepére fel kellett volna épülnie.

A Bianconerinek pedig nagyon nagy szüksége lenne Iaquintára, ugyanis David Trezeguet is megsérült még január 6-án, a Parma ellen, Amauri pedig egyszerűen nem képes betalálni ebben az idényben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr504651919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Victor90 2010.02.06. 11:29:35

Hát az biztos igaz,hogy nagyon hiányzik!

Ismeretlen_137779 2010.02.06. 11:31:44

Csak ne az legyen vele, mint Andradeval... :S Jobbulást Vincenzo!

agi905 2010.02.06. 11:33:13

Franc! Franc! Franc!

Alessandrod 2010.02.06. 11:53:32

Nem hiszem hogy ő vagy Trez megoldanák a csatárgondokat és jobban menne nekik mint Amaurinak, mert ehhez labdát is kell hogy kapjanak. Ez a hosszú kihagyás is bizonyítja hogy gond lehet az orvosi stábnál és nem csak a pályával van a baj. Előbb-utóbb azon is el kell gondolkodni hogy a sokat sérült játékosoktól megváljon a klub, igaz hogy az edzőpályák is nagyban befolyásolhatják a játékosok sérüléseit, de ha ezen a téren nem lépnek, akkor is kell valamilyen megoldást találni. Lippit viszont tényleg nem értem hogy Iaqui miért válogatott, bár most tényleg nincs igazán kiemelkedő olasz góllövő.

Marchisio 2010.02.06. 12:14:48

Az a baj, h ez ne kerüljön neki a VB szereplésébe! Nagyon jó csatár, én személy szerint nagyon szeretem, és VB-n és Juvéban is ő lenen az egyik csatárom.

Ismeretlen_114321 2010.02.06. 12:16:52

jó lenne, ha minél hamarabb visszajöhetne, és több opció lenne elől. nagyon szeretem mind a 4 csatárunkat, de nyáron valakitől meg kell válnunk. az átlag életkor 30 felett van, rengeteget sérültek, aki meg éppen bevethető, az meg nincs igazán formában. ugye rengeteget cikkeztek Trezről, hogy mindenképpen elmegy a nyáron, azóta nem hallottam felőle, de ha még mindig úgy gondolkodik, az ő helyére biztos érkezni fog valaki. nehéz helyzetben van a vezetőség, legalábbis, ha nekem kellene döntenem, hogy ki menjen, biztos nem lenne egyszerű. Del Pierót senki nem fogja elküldeni, mert ő egy ikon, itt maradt a másodosztályban, egyértelmű, hogy innen vonul vissza. Trez szintén hűséges volt, régóta itt van a csapatnál, de ha menni akar Franciaországba levezetni, az az ő döntése, és az ő eladása lenne opcionális. Iaquinta sérülékeny, ugyanakkor ő a leggólérzékenyebb csatárunk, bár a képességei messze elmaradnak a többiekétől, viszont gyors és jól helyezkedik. Amauriról nehéz véleményt mondanom, mindenki tőle várta a megváltást, viszont ebben a szezonban gólképtelen, helyzetbe sem nagyon kerül, de talán legritkábban sérült.

Ismeretlen_149053 2010.02.06. 12:39:30

Nekem is az egyik kedvenc játékosom Trez, az idei idegen mezünkre is az Ő nevét rakattam, amikor megtudtam, hogy el fog menni….de nekünk már a jövőt kellene építeni! Szerintem Alex és Iaquinta mellé kéne venni egy fiatal nagy nevet ( pl. Agüero), Trez+Amauri+némi kp.-ből ki is jönne, és az ifiből felhozni egy másik harcos csikót. Forza Juventus!

Marchisio 2010.02.06. 16:10:39

Szerintem ha Trez helyére új csatárt kéne venni, akkor reálisan Gignac v Dzeko v Chamakh aki megszerezhető. Agüero-t inkább a MU vagy a Chelsea fogja elvinni. Amaurit csak abban az esetben adnám el, ha a következő hónapokban nem térne magához, mert ő alapvetően egy fejelő csatár, és a legtöbb gólját fejjel szerzi, és Ranierinél alapvető volt, h Marchionni a fejére varázsolta a labdát és minden meccsen fejelt 1et kb. Ki kell állni a játékosok mellett, a szurkolóknak is. Vannak reménytelen esetek Tiago, Zebina, de Amauri még nem reménytelen!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása