A források szerint az olasz védő januárban érkezik kölcsönbe az Atléticóba, akiknek opciós joguk lesz az átigazolásra júniusban.
Cristian Molinaro lesz az Atlético Madrid első januári igazolása, miután a csapat elnöke megerősítette a küszöbön álló átigazolást.
Az olasz védő neve már többször is szóba került, mint egy lehetséges távozó, és most úgy tűnik, hogy az Atleti lesz a következő állomáshelye. A Marca szerint a colchonerók elnöke, Enrique Cerezo a következőket mondta:
"A következő hétfőn vagy kedden csatlakozik hozzánk."
"Opciós jogunk lesz a szezon végén, hogy leigazoljuk, amikor is eldöntjük, hogy szükségünk van-e rá vagy sem."
A 26 éves védő Fabio Grosso érkezésével elvesztette helyét a Juve kezdőcsapatában ebben a szezonban, viszont a világbajnokság évében szeretne folyamatos játéklehetőséghez jutni. Ugyanakkor, Antonio Lopezzel és Mariano Perniával a fedélzeten az Atléticónál is nagy lesz a verseny a kezdőpozícióért.
Molinaro mindössze 5 alkalommal lépett pályára a Juventus színeiben ebben a szezonban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.