Secco: "Lesznek még igazolások"
Secco: "Lesznek még igazolások"

Alessio Secco tekintélyes nemzetközi díjat vehet át a La Mani kulturális egyesület és Sorrento város tanácsa által második alkalommal megrendezésre kerülő Golden Goal nevű rendezvény keretében.   A Campania tartományban tartott hétvégén sportolók, újságírók, és a…

Molinaro állapotáról
Molinaro állapotáról

Több csapattársához hasonlóan Cristian Molinaro is jól megérdemelt pihenőjét tölti a hosszú és megerőltető idény végén. Molinaro azonban már a többieknél előbb kényszerült pihenőre vonulni, miután a veséjében egy vérömlenyt találtak, ami valószínűleg egy…

Tárgyalások Dossena ügyében
Tárgyalások Dossena ügyében

Andrea Dossena ügynöke megerősítette, hogy tárgyalások folynak a Juventus és a Liverpool között a játékos 7.5 millió eurós átigazolásáról. A bal szélső védő jelenleg az olasz válogatottal együtt Dél-Afrikában tartózkodik a holnap kezdődő Konföderációs Kupa miatt,…

Trezeguet nem megy sehova
Trezeguet nem megy sehova

A vezetőkkel való találkozás után David Trezeguet ügynöke elmondta, a Juventusnak nem áll szándékában megválnia a francia gólzsáktól. "Alessio Secco azt mondta nekem, Trezeguet nem eladó, és ily módon nem is kerül átadó listára." - adta hírül a ma reggeli…

Ferrara nem aggódik a "Galaktikusok" miatt
Ferrara nem aggódik a "Galaktikusok" miatt

Mondhatni világszerte nagy port kavart, de legalábbis szinte minden sport iránt érdeklődő ember felkapta a fejét Florentino Perez "nagybevásárlására". A Real Madrid régi-új elnöke újra egy sztárokból álló csapat összevásárlását tűzte ki célul. A megfelelő…

Iaquinta bízik a Scudettóban
Iaquinta bízik a Scudettóban

A Juventus játékos piacon való aktivitása alapján Vincenzo Iaquinta egyre magabiztosabb, hogy a következő idény fontos győzelmekben és trófeákban bővelkedő lesz. Vincenzo Iaquinta az idei év második felének egyik legmeghatározóbb Juve játékosa lett, és remek formáját…

Cobolli Gigli néhány igazolásról
Cobolli Gigli néhány igazolásról

A Lega Calcio székházából távozóban Giovanni Cobolli Gigli válaszolt az újságírók kérdéseire, akik főleg Gaetano D'Agostino leigazolására voltak kíváncsiak. "A tárgyalások még hosszú ideig elhúzódnak, de reménykedünk. Meg kell oldanunk, hogy a kérések és az…

Ki kell a Juventusnak?
Ki kell a Juventusnak?

A 2008/09-es idény ismét csalódást jelentett a Juventusnak, mivel Olaszország legsikeresebb klubja ezt az idényt is trófea nélkül zárta. A klub a bajnokságban 2. lett, a Bajnokok Ligájától a legjobb 16 között búcsúztak, az Olasz Kupában pedig az elődöntőig jutottak. A…

Marchionni - Pasqual csere?
Marchionni - Pasqual csere?

A Gazzetta dello Sport információi szerint a Juventus kész Marco Marchionnit felajánlani a Fiorentinának Manuel Pasqualért cserébe. Ahogyan már korábban is volt itt róla szó, a Juventus egyik fő nyári igazolási célpontja egy bal szélső védő lesz, ugyanis Cristian Molinaro…

Diego győzelmeket ígér
Diego győzelmeket ígér

A Juventus múlt hónapban igazolta le 24.5 millió euróért a brazil játékmestert, és Diego már alig várja, hogy megkezdje torinói karrierjét. "Hosszú tárgyalás volt. Sokszor találkoztunk, és megpróbáltunk minden kérdést lezárni." - mondta Diego a…

Filipe Luís a Juve kiszemeltjei között
Filipe Luís a Juve kiszemeltjei között

A legújabb pletykák szerint a Juventus is érdeklődik a Deportivo brazil védője, Filipe Luís iránt. A Tuttosport úgy tudja, hogy a Juventusnál megerősítésre szoruló védelem bal oldalára Alessio Secco a Deportivo 23 éves brazil játékosát nézte ki. Azt ugyan nem tudni, hogy…

A következő Bajnokok Ligája
A következő Bajnokok Ligája

A Bajnokok Ligája követlező kiírása egyre inkább alakot ölt. Az utolsó körben bejutó csapatok listája június 10-én derül ki, de az UEFA már közzétette a hivatalos menetrendet. 22 csapat kvalifikálta magát a csoportkörbe, míg 55 csapat vesz részt az előselejtezőkön.…

Maxwell a kiszemeltek között
Maxwell a kiszemeltek között

A Juventus vezetőinek egyik legfontosabb nyári feladata, hogy megerősítsék a csapat védelmének bal oldalát. A klub első igazolása Fabio Cannavaro volt a Real Madridtól, és a pletykák szerint a következő kiszemelt az Inter bal szélsője, Maxwell lesz, akire José Mourinho…

Fabio Grossót szeretné Ferrara
Fabio Grossót szeretné Ferrara

A Gazzetta dello Sport információi szerint Ciro Ferrara kérésére a Juventus ajánlatot tehet Fabio Grossóért a Lyonnak. A hírek szerint Ferrara olyan játékost szeretne a védelem bal szélére, aki jóval több tapasztalattal rendelkezik, mint Cristian Molinaro és Paolo De Ceglie.…

Mellberg - Tasci csere?
Mellberg - Tasci csere?

Egyes pletykák szerint a Juventus és a Stuttgart múlt hónapban megállapodott Serdar Tasci átigazolásáról, és ennek értelmében a fiatal játékos 2010. nyarán, ingyen csatlakozna a torinóiakhoz. Könnyen lehet azonban, hogy a 22 éves védő sokkal hamarabb Olaszországba…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása