Chiellini Manchester felé veszi az irányt?

A Manchester City már korábban is szerette volna leigazolni a védőt, ám a legfrissebb pletykák szerint Alex Ferguson is szemet vetett az olasz játékosra.

A City új edzője, Roberto Mancini állítólag az elsőszámú átigazolási célpontok között számol Chiellinivel, hiszen csapata védelme nem túl acélos. A hírek szerint Mancini januárra is kapott bőven költőpénzt, így az anyagiak elviekben nem jelenthetnek akadályt.

Eközben azonban a Manchester United is komoly védőgondokkal küszködik. Az utóbbi időben már Michael Carrick és Darren Fletcher is játszott a védelem közepén, így Chiellini itt is a figyelem középpontjába került, legalábbis a News of the World beszámolója szerint.

Chiellini állítólag célzott rá a múltban, hogy talán elhagyja Torinót valamikor, és így nyitott lehet az angol ajánlatokra.

A jelentések szerint az United nem képes felvenni a versenyt a City fizetéseivel, azonban a sikeres Bajnokok Ligája szereplés ígéretével magához édesgetheti Chiellinit.

A játékos ügynöke, Davide Lippi nem zárkózott el egy esetleges átigazolás elől, ezt tükrözi ugyanis a lapnak adott rövid nyilatkozata.

"Chiellini fontos játékos a Juventusban, így biztos nehéz lenne a váltás, de meglátjuk, mi történik januárban. Mancini terveiről még nem hallottam, de nem zárhatom ki a Manchesterbe igazolást."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr534651730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adam_0123 2009.12.27. 11:38:59

badarság...

Gio20 2009.12.27. 11:41:10

Hát remélem nem igaz. Jobban szereti attól ő a Juve-t legalábbis remélem

Ismeretlen_137780 2009.12.27. 11:42:16

Hát szerintem "tőkés réce" de ha elmegy akkor legalább annyira busás árat kapjunk érte hogy 3 védőt tudjunk belőle venni.

Gio20 2009.12.27. 11:43:05

A borvirágos orrú Ferguson is keressen mást magának. Ott van az a nagy Vidic akit úgy imádnak

Ismeretlen_137780 2009.12.27. 11:43:58

Gio20 és talán Vidic bekerült az év csapatába Chiello meg nem azért elég vicces :)

Ismeretlen_102246 2009.12.27. 11:46:49

Az az igazság, hogy a kemény mag miatt - akik a legutóbbi mérkőzés során elbeszélgettek Secco-val a vezetőség és az új játékosok általuk vélt alkalmatlanságáról és még csak meg sem említették Ferrara esetleges bűnösségét, hiszen Ő egy szent számukra, majd Chiellini-t is cseszegették, hogy miért nem lázad fel a vezetők ellen, mikor találkoztak vele - akár még elképzelhető az is, hogy Chiellini lelép... ki szeret olyan csapatban játszani, ahol a szurkolók ilyen szinten nyomást gyakorolnak a klubra, játékosokra? Chiellininek lehet tele a hócipője...

Ismeretlen_128760 2009.12.27. 11:47:28

Nála jobb védőt nemigen tudnánk keríteni, ha eladnánk.

Ismeretlen_102246 2009.12.27. 11:47:54

Bár persze én is kis esélyt látok erre, de nem kizárható...

Gio20 2009.12.27. 11:51:02

Kit érdekel Vidic hová került be. Chiellini is van olyan jó mint ő. Jó de ezen ne veszünk össze

Ismeretlen_114321 2009.12.27. 12:10:16

ShyKahnnal a pont. vagy csak fél :) ha a Juve megfelelő védőállománnyal rendelkezne, eladhatná Chiellinit nagyon-nagyon-nagyon sok pénzért, hogy abból a bevételből tovább erősítse csapatát. de mivel tudjuk, hogy nem ez a helyzet, és Chiello az egyetlen épkézláb védőnk, nem fogják eladni, legalábbis jó nagy hülyeség lenne a vezetőség részéről. másrészről szerintem Chiellini egy csupa szív Juventus játékos, valahogy nem tudnám elképzelni, hogy csak a pénzért elhúzzon innen mihamarabb. jó, én a józan paraszti ész és a vezetőség, a csapat szempontjából vizsgáltam az ügyet, nem Chiellini lelki állapota szempontjából. csak arra akarok kilyukadni, hogy bizonyos körülmények között elképzelhető lenne Chiellini eladása, de jelenleg szerintem nem az.

alibi 2009.12.27. 12:17:13

Jelenleg kb a világ 3lgegjobb védöjébe bele tartozik.ugyh ha eladjuk akor mit is akarunk valójában?Serie B-t????PÓTOLHATATLAN!!!!!! ha meg C-R 95milla ö védök szintjén kb egy C.R. vagy egy Messi tehát a kivásárlási ára olyan 100-150 millio lenne de én még anyiért se adnám el.nem lehetne ien szintü játékost hozni a helyére.

kriq 2009.12.27. 12:32:22

Csak nem adnám el!!!!

cd 2009.12.27. 12:34:42

Egyetértek, pótolhatatlan. Utóbbi időben egyik kedvenc juve játékosom lett. Ha őt is eladjuk akkor itt a vég....:( De simán el tudom képzelni, anyagilag a juve nem tudja felvenni a versenyt az angol klubokkal. (sajnos már eredményesség szempontjából sem)

r-m-c 2009.12.27. 12:37:44

csak menekülne a süllyedő hajóról...ennyi

Ismeretlen_131008 2009.12.27. 12:42:53

Jelenleg Chiellini nélkül nincs védelmünk. Az utolsó helyezett ellen se ússzuk meg 2-3 kapott gól alatt nélküle. Nagyon igaz fentebb: Mi a csapat célja? Jelenleg nincs a piacon megfelelő képességű védő. Még ha valami eltúlzott összeget kapnánk is érte, nincs lehetőségünk pótolni. Ez itt szakmai kérdés, és nagyon remélem, hogy nem azt nézik, hogy fú 40 millió, 10-ért veszünk valami olasz középcsapatnál játszó védőt, a maradékból meg befejezzük a stadiont. Alapból a Juventusra korábban jellemző volt, hogy aki igazán jó játékos, az hosszútávon a csapatba épül. A klasszisaink nem rotálódnak a piacon és a csapatban sem. Chiellini fiatal és megvan benne minden, hogy Juve legendává váljon. Ostobaság lenne áruba bocsájtani.

adam_0123 2009.12.27. 12:46:54

r-m-c! ez cs pletyka... cd! ha annyira érdekelné őt a pénz, akkor lehet h fizetésemelést kérne, és ha nem kapná meg akkor elmenne. bármikor eligazolhatott volna egy olyan csapatba amelyikbe jobban keresne mint itt, de még sem tette. akkor most miért tenné?!

cd 2009.12.27. 12:47:03

Andree00: persze, de az is számít ő mit akar.

Alessandro 2009.12.27. 12:48:01

Sokáig nem lehet a nagy pénzzel szembemenni, persze Chiellinit nem lehet pótolni rövid idő alatt, igazán minőségi védőt nehéz lesz hozni a helyére. Kérdés hogy mikor unja meg a klubnál lévő gondokat és eredménytelenséget illetve mennyire motiválja őt az európa liga. Pár éve már szóba hozták a Cityvel, a csapat jelenlegi helyzetében nem lepne meg, ha távozni akarna, talán több játékosunkat is megnyugtatná, ha érkezne egy jó edző, aki maradásra tudná bírni Chiellinit, ha esetleg gondolkodik a távozáson.

r-m-c 2009.12.27. 12:51:34

adam tudom hogy csak pletyka, de már a pletykák is kicsapják nálam a biztosítékot...

juventino03 2009.12.27. 12:58:26

keshudio ,,Chiellini egy csupa szív Juventus játékos'' Lehet h csupasziv játékos, de ha pl. MU-tól apna egy jó ajánlatot én a helyében elgondolkodnák rajta h maradjak egy olyan csapatba ahol a vezetők egy normális edzőt nem tudnak szerződtetni v menjek egy olyan csapatba ahol majdnem minden évben BL döntőt játszanak és nyerik a PL. Hát remélem h nem fogják eladni, mert pótolhatatlan, de ha ebbe az évben se m nyerünk semmit akkor egy nagy név nyáron sztm. mindehogyan elmegy...

momo 2009.12.27. 13:08:12

ha ez igaz akkor félhetünk és válthatjuk a torinoi jegyeket a karácsonyi lékből h szétbasszunk egy-két juventus igazgatót!!!:@ a legjobb olasz védő és sztem a világon top3mas...sőt talán csak terry jobb nála! oszlopos tagja a csapatnak nem hiszem h eladnák...remélem...bettega kérlek intézkedjOO

Ismeretlen_131008 2009.12.27. 13:08:36

cd: Igen ezt teljesen kihagytam belőle. Azért én úgy vagyok vele, hogy mi nem egy középcsapat vagyunk, akiknek küzdeni kell, hogy megtartsanak egy tehetséget vagy klasszist. A lehető legrosszabb formánkban is dobogósok vagyunk, nagyon rendezett anyagi hátterünk van, és a legnagyobb olasz csapat vagyunk, a közelmúlt eseményeitől függetlenül. Chiellini nem az a játékos, aki az orrát felhúzva nem megy el edzeni, vagy szándékosan leszarja ami a pályán történik, ha azt mondjuk neki: Nem.(Persze nyilvánvaló, hogy a formájára hatással lenne ez) Csak akkor a vezetőség is mutasson valamit, legyenek határozottak, ne fontolgassanak, mérlegeljenek, hanem nyilatkozzák le: "Chiellini az egyik legnagyobb értékünk, semmilyen körülmények között nem eladó." Érezze azt, hogy vannak terveink, elképzeléseink, amiknek ő is fontos részét képezi. Valószínűleg a mostani helyzetben, minden játékosnak kicsit homályos a jövő és értelemszerű, hogy ilyenkor ez hatással van a csapat hangulatára. Ilyenkor nem csak az edző, hanem a vezetőség viselkedése is döntően befolyásolhatná a dolgokat. Sajnos jelenleg csak hétről-hétre copy/pastolják a tudásunk alatt teljesítünk/nem méltó, stb... nyilatkozatokat, és senki nem mondja, mit szeretnének tenni ez ellen. Pedig sztem a játékosoknak erre lenne szüksége, hogy ne kapjanak szárnyra folyamatosan ilyen hírek, pletykák, vagy managerek által kiszivárogtatott homályos utalgatások.

Forza_JuVe 2009.12.27. 14:22:43

nem csodálkozok hogy ebben a helyzetben megfordult ilyen a fejébe.de nem hiszem hogy itthagyna minket.a vezetőség számára ez is egy intő jel lehetne,hogy végre cselekdni kéne,nem a csodát várni és igérgetni meg beszélni a sablonos szarságait.

Juveen 2009.12.27. 14:46:31

Chiello nem eladó!!!!!!!!!!te jó ég..!Mi lenne velünk nélküle..? Remélem tényleg csak pletyka.

norbi86 2009.12.27. 14:48:32

az a badarság hogy Zebina mi jogon keres többet,mint Chiellini,az egyik legjobban kereső játékosnak Chiellininek kellene lennie,nem ilyen szecska Zebinának,Tiagonak,ugyan adják már el ezeket,Raffinjat nem venném meg,az angol él vonalból kellene védővel erősíteni,tavaly meg akarták venni Bale-t ,most miért nem?

babo410 2009.12.27. 15:06:26

Na még csak az kéne! Akkor kiesünk? Vagy mi? Ha ő nincs tuti 2-3 kapott gól! És sztem ő az egyik leghűségesebb játékosunk. És egyszer már volt ilyesmi pletyi, hogy elmegy Angliába, de ő nem akart, és maradt. Ha meg most megy, az nagy visszalépés lesz, mert nincs más védőnk, aki elég jó ahhoz, hogy ne kapjunk ki! Max. Caceres, de ő egyedül még kevés!

Type-R 2009.12.27. 15:06:47

ha elmegy nagy sz*rban leszünk. akkor srácok imádkozhatunk azért, hogy a meglévő, nem túl acélos, nem túl összeforrt csapatunkat ne szedjék szét nagyon rövid időn belül. akkor a sokak által vizionált középcsapattá lecsúszás veszélye is valós problémává válik... és összetehetjük a két kezünk, ha Gigi nem hagy el minket.

babo410 2009.12.27. 15:08:16

Ja és ez a hír tuti nem igaz, mert nem vettétek észre, hogy az olasz lapok már az összes nagy játékosunkat eladták, de Poulsent, Melot, Zebinat, Tiagot még egyszer sem?

DelPiero86 2009.12.27. 15:55:40

téliszünet..erről szól, nincs meccs,nincs miről irni, irnak "tőkés récéket" (ez tetszett xd) Szóval szerintem nem kell foglalkozni vele...

Forza_JuVe 2009.12.27. 15:56:59

Chiellini azért nem keres többet,mert neki nem a pénz a lényeg.ellentétbe sokakkal.tiago,zebina hüje lenne elmenni,mikor a semmiér is úgyanúgy megkapják a 2,5millájukat évente.bár tiago asszem még ennél is többet kap azér hogy tönkretegye a csapatot amikor csak tudja.zebina legalább nem tesz ellenünk semmit.a pályán.

Diego89 2009.12.27. 16:08:36

nem adják el tuti:) ekkora faszok már télleg nem lehetnek. ha igen akkor nagy gáz lenne,mert akk az egész csapat széteshet:(

laverda 2009.12.27. 16:32:16

Ha ez létrejön, isten bizony belehugyozok a konnektorba :@

Ismeretlen_140492 2009.12.27. 18:06:56

na neeee......ha eladják akk. ezek komolyan nem normálisak, ő az egyik legjobb játékosa a Juvenak és az olasz válogatottnak....az egyik legjobb védő a világon, ha meg ő nem akar maradni a morál és az eredmények miatt, akk az is a vezetőség és az edző hibája

Juveen 2009.12.27. 19:14:44

Azért azt is meg tudnám érteni,hogy menni akarna. Ő egy sportoló,és mint ilyen szeret győzni. És győztes típus,tényleg benne van a top3ban,de velünk idén sem nyer semmit,ha minden így marad,míg egy MU-ban akár többször is nyerhet bl-t,bajnokságot, kupákat..ha van ami itt tarthatja,az a szíve..és a remény amiben mi is hiszünk-hogy egyszer jóra fordulnak a dolgok. Ha viszont a vezetőség akarná eladni,az nagy marhaság lenne,mert nincs az a pénz ami többet ér most Chiellónál. Ennyi erővel Buffit is eladhatjuk,meg Capitanot is. Ők nekünk most a legnagyobb értékeink. Bezzeg a nyamvadt pénzszopó 30-as,meg zebina nem kell senkinek,ezektől miért nem lehet megszabadulni?Innen akarnak nyugdíjba menni?Tiagót már egy rongyos euróért is odaadnám,és megspórolnám a fizetését,amiből JÁTÉKOST is lehet venni,aki talán nem az ellenfélnek játszik.Vagy hozzácsapnám egy normális edzőéhez.

Juveen 2009.12.27. 20:01:53

..és egyébként sem járulok hozzá hogy elmenjen.....

süci 2009.12.27. 20:10:17

Amekkora nyomorékok ülnek a vezetőségnél, nem kizárt a távozása. Majd hoznak a helyére egy 36 éves trottyot, és le van tudva a dolog. Az ő távozása mindenképpen megpecsételné a sorsukat jó időre, hisz ő az egyetlen védőnk. Normális érkező - csakúgy mint edző terén - egyenlőre nincs a láthatáron. Jó hírek helyett mindig csak egyre rosszabbakat kapunk. Következő cikk mi lesz? DP elgondolkozik a visszavonuláson? :/

Ismeretlen_128149 2009.12.28. 00:22:44

Nincs pénzügyi válságban a klub! A világ legjobb középhátvédjét nem adják el, és ő sem hiszem, hogy el akar menni...Ferrara helye is bizonytalan, hamarosan egy új edző jön, és rendbejön a csapat! Itt vannak a barátai, és a Vb miatt, fontos az együttjátszás Grossoval és Cannavaroval...A City minenkit meg akar venni, de a pénz nem minden...hiába van ott Mancini...Akik esetleg eltudnák vinni a MU vagy a Barca, de ők se biztos!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása