A Juventus elnöke a Catania elleni vereség után értékelte a csapat helyzetét.
A Bianconeri komoly hullámvölgybe került az elmúlt hetekben, melyből az idei utolsó mérkőzésen sem sikerült kilábalni. Mindezek ellenére a klub vezetősége továbbra is kiáll a tréner mellett, és nem kívánnak változtatni.
"Az elmúlt napokban felvett irányvonalat követjük." - jelentette ki Blanc a SkySport számára, utalva ezzel a klub korábbi állásfoglalására, melyben kiálltak Ciro Ferrara mellett.
"Még mindig bízunk Ciro Ferrarában és a stábjában. Persze, azt mondanom sem kell, hogy mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk, mi romlott el ezekben a nehéz napokban."
"A téli szünet nem is jöhetett volna jobbkor. Remélem rendbe tudunk hozni néhány dolgot, és így a megfelelő eredményeket érjük majd el a következő esztendőben."
Blanc megszólalt a meccs ellőtti és utáni szurkolói tüntetésekről is.
"Teljesen megértem őket, hiszen most szomorúak. A Juventus egy olyan klub, mely mindig a csúcs közelében van, és megígérhetem, mindent elkövetünk, hogy kimásszunk ebből a gödörből."
Néhány játékos nem úgy teljesít, ahogyan az elvárható lenne, de az elnök szerint a Juventus nem tervez változtatásokat a téli átigazolási ablakban.
"Nem lesznek változtatások. Elég jó csapatunk van a jó eredmények eléréséhez, még ha ezt nem is bizonyítjuk manapság. Keményen kell dolgoznunk, hogy a legjobbat kihozzuk a meglévő játékosokból."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.