Ferrara: "Ezek nem a mi napjaink"

A Juventus edzője megvédte játékosait a tegnap esti vereség után is.

Az Inter legyőzése óta a Bianconeri nagyokat lép vissza. Először a Bayern München csapatától szenvedett súlyos vereséget, tegnap este pedig a Bari vendégeként kapott ki. Ciro Ferrara érthető módon letört volt a 3-1-es végeredménnyel záruló találkozó után.

"Ezek most elég rossz napok voltak" - nyilatkozta a SkySport csatornának röviddel a meccs után.

"Alázatosan jöttünk ide, nem becsültük le a Bari csapatát, mégis bonyolult a ma esti mérkőzésről elemzést adni."

"A fiúk nagyon jók voltak a helyzetek kialakításában. Ugyanakkor azt hiszem, hogy folytatódhatott volna örökké a találkozó, a labda egyszerűen nem ment volna be a kapuba."

"Három lövésből három gólt kaptunk, és ezért drágán megfizettünk. Mindazonáltal egy ilyen teljesítmény után nem érzem azt, hogy a játékosaimat kellene kritizálnom. Mindent megtettek a győzelem érdekében, és ez még nehezebbé teszi a vereség elfogadását."

A Juventus mesterét ezután Diego játékáról kérdezték, a brazil ugyanis hónapok óta csalódást okoz teljesítményével, és tegnap is döntő helyzetben rontott büntetőt.

"Mindannyian közel állunk hozzá, és próbáljuk segíteni a beilleszkedésben. Természetesen ő is letört a tizenegyes kihagyása miatt, de ez megtörténhet a labdarúgásban, és emellett voltak más lehetőségeink is a gólszerzésre."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr94651652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dana 2009.12.13. 10:09:11

Ezek után mondom azt hogy: Hulljanak a fejek!! kész

Ismeretlen_128760 2009.12.13. 10:27:51

És NEM mond le! Sőt, még felelősnek sem érzi magát... elképesztő

Ismeretlen_53881 2009.12.13. 10:34:56

Szerintem meg eléggé korrekt nyilatkozat, csak tudni kell a sorok között olvasni.

Ismeretlen_108746 2009.12.13. 10:39:27

Hát valóban nem Ferrara napjai ezek... Alapvetően szerintem is teljesen korrekt nyilatkozat, szimpatikus, hogy védi a játékosait, s kiáll Diego mellett. Ugyanakkor tehetne kísérletet a meccs taktikai ámokfutásának megmagyarázására is. A kezdőcsapat hajmeresztő volt, s a cserék is sajátosak voltak.

Forza_JuVe 2009.12.13. 10:52:42

a napok az idény kezdete óta nem a mi napjaink.2-3 naptól eltekintve. korrekt nyilatkozat.mégis van benn elgondolkodtató rész. mondjuk ha mindent megtettek volna a győzelem érdekében akkor győztek is volna. a kezdőcsapat botrány,a cserék megin későn jöttek. ranieri,tapasztalatlansággal megspékelve. ha a vezetőség még mindig azt mondja hogy nincs gond és jó úton haladunk akkor itt az egész brigádot le kell cserélni.mert ez igy nem mehet tovább. nem holmi olasz középcsapatról beszélünk.ez a JUVENTUS.

Ismeretlen_128149 2009.12.13. 10:56:44

Hihetetlen...és az fáj a legjobban, hogy a vezetőség benyalja ezeket a szövegeket, és el se gondolkoznak rajta, h ki kéne rúgni-.-"

Perpetual 2009.12.13. 11:10:12

Ferrara még kicsit "zöldfülű", de jó politikus. Tudja mikor mit kell mondani. A vezetőség is türelmes, szóval szerintem csak rajta múlik, meddig marad. Érzem őt annyira korrektnek, hogy ha belátja, hogy nem tud felnőni a feladathoz, akkor önként távozik. A tegnapi meccsen tényleg próbálkozott a csapat. Azért azt látni kell, hogy a Bari elég masszívan, betömörülve védekezett. Ilyen védelem ellen nagyon nehéz játszani. Adja magát, hogy a szélekről a szabad emberek íveljenek, vagy középről távolról lőjenek. Ez megvolt, csak épp a csatárokat levették a pályáról, a távoli lövések pontatlanok voltak... Én egyedül a kezdő csapat miatt bírálnám az edzőt. Molinaro, Tiago. Elég gyengék voltak, bár az érthető, hogy frissíteni akart a keddi meccs után. De akkor miért nem Caseres helyén játszott mondjuk Grygera? Caseresnek az Inter ellen volt egy jó meccse, de amit a Bayern ellen csinált... Igaz az edző látja folyamatosan ki milyen formában van. És akkor már csak egy kérdésem maradt. Giovinco miért nem kezdett és miért játszik olyan keveset???

Ismeretlen_140492 2009.12.13. 11:13:20

sztem még a téli szünet alatt ki kéne dobni ferrarat, a játékkal nem is volt akkora probléma, hisz jó a statisztika csak hiányoztak a jó cserék na meg kell egy új jó csatár és 1-2 új védő....mi az már hogy az a Giovinco, aki 2mozdulattal átfűzi magát a védelmen csak 5 percet kap a meccsen, míg a focistának aligha nevezhető Tiago szinte végig a pályán van.Tehát szerintem ez a recept a téli szünetre: új jó edző(Mancini,Hiddink..)+pár új jó támadó(Dzeko,Van der Vaart...)+pár új jó védő(Zapata,Ranocchia,Criscito...)

Tony 2009.12.13. 13:56:04

Ilyen palit én még nem láttam! 2-1 es zakónál a válasz Camo a 80.percben??? Ferrara tök süket a focihoz.Ezzel nálam bebizonyította a teljes alkalmatlanságát,b+ ilyenkor 3-4 támadóval kell rohamozni,nem várni a csodát!

Tony 2009.12.13. 13:57:52

De az poén volt,h szerencsétlen Méhes is már szinte könyörgött,hogy mi van te hülye? télleg ilyen hülye vagy? nem kéne már cserélni,ott van Cam,Ale,Giov? És nem,csakazért sem! Balfék a köbön!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása