A vezetőség el akarja adni a csapat portugál középpályását, Tiagót, hogy megemelje a védelem megerősítésére szánt keretet.
A Tuttosport szerint az Öreg Hölgy pénzt akar látni, és Tiago 3.2 millió eurós évi fizetésének kasszában tartása megfelelő összegnek tűnik erre.
A Bianconeri 2007-ben 13.2 millió eurót fizetett az Olympique Lyonnak a középpályás szolgálataiért, de a játékos azóta sem tudott beilleszkedni a csapatba. Már korábban is szóba került a klubtól való "száműzése", de ez valószínűleg a télen be is következik.
Az újság szerint a klub vezetői Portugáliában árulják Tiagót. Emellett úgy tűnik, hogy a háttérben a francia Girondeins Bordeaux áll, akik figyelemmel követik a játékos helyzetét.
Egyes pletykák szerint a Bordeaux eladja Fernandót a Genoának, így Tiagónak lesz helye a csatlakozásra.
A Juventus pedig a Tiago eladásából befolyó összeget egy védő vásárlására fordítaná.
Nem titok, hogy Ciro Ferrara meg akarja erősíteni a védelmet. A valenciai Miguel az egyik legesélyesebb érkező, de a Napoli csapatát erősítő Juan Camilo Zúñiga és az Arsenal védője, Bacary Sagna neve is szóba került már a klubnál.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.