Az elmúlt egy hétben két ellenkező jelentőséggel bíró csata várt a fiatalokra. Először a Grosseto csapatához látogatott a Primavera, majd a csoport rangadója következett, most szombaton Genovában, a Sampdoria ellen.
GROSSETO - JUVENTUS
Erre a mérkőzésre mindenki úgy tekintett, mint a bemelegítésre a nagy finálé előtt. A kiscsapat meglepően jól teljesített a bajnokságban, ám a két keret között jelentős volt erőkülönbség. A találkozóra Marronén kívül Bruni mester mindenkit nevezhetett, tehát megközelítőleg a legerősebb csapatot küldhette ki a gyepre.
Erre a mérkőzésre egy 4-3-2-1-es felállást álmodott meg a vezetőedző. Marrone hiánya miatt De Paola a megszokott módon középhátvéd poszton kezdett, és a helyére Crivello került be a védelem bal oldalára, aki élt az eddig kapott lehetőségekkel, és csapata legjobbjai közé tartozott, mikor a pályára küldték. A védelem jobb oldalán a sérülése óta ingadozó formát mutató Bamba játszott, középen pedig a másik nagy hiányzó, Rossi helyét Giandomato vette át. Elöl az Esposito, Immobile, Boniperti hármas vitézkedett.
A meccset hatalmas iramban kezdte a Juventus, és futószalagon dolgozta ki a helyzeteket. Esposito két jobboldali elfutásból is kapura vezethette a labdát, de a lövések a hosszú kapufa mellett suhantak el. Ezután egy nagy Immobile helyzet maradt ki, de öt perccel később már javított az ifjú csatár, és egy Belcastro kiugratást váltott gólra.
A meccs irama ezután sem hagyott alább, és vehemensen támadtak a Zebrák. Egy szabadrúgásnál levágódó labdát próbált kapura lőni Giandomato, de akasztották. A jogos tizenegyest azonban Immobile nem tudta értékesíteni. Az első félidő ezutáb nem hozott több gólt.
A második játékrész ott folytatódott, ahol az első félbeszakadt: újabb és újabb Juventus helyzetekkel. A szünet vége után nem sokkal Bamba felfutása hozta zavarba az ellenfél védelmét, és az ifjú jobb hátvédet gólhelyzetben gáncsolta a kapus, így következett a mérkőzés második tizenegyese. Most Esposito állt a labda mögé, aki értékesítette a megítélt büntetőt.
A következő gól egy jobboldalon vezetett támadásból született. A rendkívül aktív Bamba futott fel a jobb szélen, és indította Espositót, aki a hosszún érkező Belcastrót szolgálta ki egy kitűnő passzal, amit végül gólra váltott a tehetséges játékos.
A következő gól ugyanezen forgatókönyv szerint zajlott, de most a jobb hátvéd Crivello érkezett a hosszún. A Grosseto erejéből még egy szabadrúgás utáni kavarodásból egy szépítő gólra futotta.
GROSSETO - JUVENTUS 1-4
Gólok: Immobile 15', Esposito 51' (büntető), Belcastro 64', Crivello 76', Emiliani 79'
GROSSETO: Bigoni; Ferrari, Elisei, Pellegrini, Zanchi; Mariottini (Emiliani 66'), Conti (Salusti 54'), Frangioni (La Rosa 58'), Asante, Morina; D'Ottavi
Fel nem használt cserék: Lovotti, Formisano, Cancelloni, Pulci
Edző: Statuto
JUVENTUS: Pinsoglio; Bamba, Alcibiade (Silvestri 54'), De Paola (Ferrero 66'), Crivello; Giandomato, Pirrotta, Belcastro; Esposito, Boniperti (Libertazzi 62'); Immobile
Fel nem használt cserék: Bodrito, Romano, Serimo, Enrico
Edző: Bruni

SAMPDORIA - JUVENTUS
A Samdoria - Juventus meccsek a Primavera csapat számára az alapszakasz örökrangadójának számítanak.
Ezen csoport évek óta erről a két csapatról szól, és öldöklő csata folyik évről évre a csoportelsőségért. A Juventus jobban képzett, kreatív játékosokból áll, de a genovaiak csapatjátéka kiemelkedik a mezőnyből.
Bruni mester számára a szombati összecsapás komoly fejtörést okozott. Az alapemberek közül hiányzott Alcibiade, Marrone, Giovinco és Immoble is. Utóbbi a vasárnapi, Udinese elleni összecsapásra lett nevezve Trezeguet sérülése miatt, a társai pedig a maródiak listáján szerepeltek. Ennyi hiányzót nagyon nehéz pótolni (bár végül Alcibiade leülhetett a padra), éppen ezért az edző is nagyon tartott az összecsapástól.
Az ellenféltől Foti kikapcsolása volt a legfontosabb feladat a tartalékos belső védősornak. A kezdő sípszó elhangzása után rögtön átvette az irányítást a Sampdoria, és a Zebrák fölé emelkedett.
A Juventus visszazárt, és kontrákra próbált építeni, de nem sikerült hatástalanítani az ellenfél támadásait, és a 17. percben megszerezte a vezetést a kék-fehér csapat. A Juventus megpróbált ritmust váltani, de az első félidőben nem jött össze az egyenlítés.
Bruni mester egy Pirrotta - Giandonato cserével próbált változtatni a játékon, de a pad rövidsége miatt nem tudott jobban belenyúlni a meccsbe, aminek a következménye egy újabb bekapott gól, és a nagy rangadón vereség lett.
A támadó szekció gólképtelen maradt, a sok hiányzó rányomta bélyegét a csapat kreativitására is.
SAMPDORIA-JUVENTUS 2-0
Gólok: Bardelloni 17', Lamorte 67'
SAMPDORIA: Costantino; Buono, Lamorte, Messina, Regini; Rabiu, Leto, Obiang (Muratore 68'), Bardelloni (Oliviero 76'); Foti (Anier 85'), Testardi
Fel nem használt cseréke: Negretti, Perazzo, Carofiglio, Rizzo
Edző: Aglietti
JUVENTUS: Pinsoglio; Bamba, Ferrero, De Paola, Crivello; Belcastro, Pirrotta (Giandonato 46'), Rossi; Esposito, Libertazzi, Boniperti (Alba 80')
Fel nem használt cserék: Bonassi, Silvestri, Alcibiade, Serino, Enrico
Edző: Bruni
A táblázaton ezzel a győzelemmel lépéselőnybe került a Samdoria, de a Juventus egy elhalasztott mérkőzést még pótolni fog decemberben a Parma ellen, amit ha megnyernek, még felzárkózhatnak a rivális mögé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.