További lehetséges téli érkezők-távozók

Amennyiben a Juventus átigazolásokért felelős gárdája körültekintően jár el a legközelebbi átigazolási időszak alkalmával, úgy bizonyos gazdasági szempontokat is figyelembe véve jól jöhet ki az esetleges szerződtetésekből, eladásokból.

Befektetés

Alejandro Domínguez

Mindamellett, hogy a Rubin Kazany kiválósága, Alejandro Domínguez remek futballista, akár egyfajta befektetésként is lehetne tekinteni az ő januári megszerzését. A támadó jelenlegi kontraktusa a 2009-es év utolsó napjával érvényét veszti, így az Újév első napjától rögtön ingyen igazolhatóvá is válik.

Domínguez jelenlegi piaci értékét 10 millió euróra taksálják a szakértők, s ettől válhat még érdekesebbé - a tény mellett, hogy a Juventus vezetősége általában árgus szemekkel fürkészi az ingyen megszerezhető játékosokat az aktuális palettán - többek között a Bianconeri számára is a szerződtetés.

Természetesen más klubok is igényt tartanának az argentínra, aki egyébként kiválóan használja mindkét lábát, lendületes, valamint felettébb technikás labdarúgó. Munkaadójával jelenleg a Bajnokok Ligájában vitézkedik, csoportjában a második helyet elfoglalva az Internazionale és a Barcelona között.

A teljesség igénye nélkül néhány csapat az eddigi érdeklődők közül: Milan, Fiorentina, Lazio, Palermo, Atlético Madrid, Villarreal, Espanyol.

A fent említetteken kívül Alessio Secco érdeklődését azért is keltheti fel még inkább a 28 éves játékos, mert állítólag maguk az oroszok ajánlották a "transzfer guru" figyelmébe őt.

Leértékelés

Royston Drenthe

A Real Madrid "kiárusításra" készül a tél folyamán. Meg kíván válni a számukra feleslegessé vált játékosoktól, akik közül úgy néz ki, Royston Drenthe érdekli is az Öreg Hölgyet. Edgar Davids unokaöccsét jóval áron alul, találgatások szerint már akár 5 millió euróért is meg lehetne szerezni.

Ha házon belül minden szempontot megvizsgálva a Zebrák vezetősége úgy döntene, kell nekik a hollandus, akkor - minimum - üzleti szempontból feltehetően nem fognának mellé, hiszen ár/érték arányban jó fogás lehetne Drenthe, aki - nem mellesleg - Domínguezhez hasonlóan remek képességekkel van megáldva, s ő is még csak 22 esztendős.

Remény

Jelen blogon többen csak "a 30-as játékos"-nak, mások már csak "a 30-as"-nak nevezik a Juventus középpályását - léhűtőjét -, Tiago Mendest.

Számukra - számunkra - nyújthat reményt egy német klubcsapat. Történt ugyanis, hogy a napokban a portugál A Bola hasábjain megjelent egy szösszenet arról, hogy a Wolfsburg érdeklődik a válogatott labdarúgó iránt.

A Farkasoknak szándékában állna már januárban megszerezni Tiagót, akinek játékjogáért cserébe hajlandóak lennének 8 millió eurót is kifizetni. Az üzlet létrejöttében természetesen meghatározó szerepe lenne a szóban forgó személynek (remélhetőleg a Wolfsburg legalább azt a 3.5 millió eurós éves fizetést megajánlaná neki, mint amennyit jelenleg keres! Bár őszintén szólva, erre csekély esélyt látni).

Mire, és ki vár még?!

Mondani sem kell, a Juve kasszájának az is jót tenne, ha a csapat számára teljes mértékben használhatatlan játékosaitól megválna, így azoknak további bérét nem kellene fizetnie, és még néhány millió euró is befolyhatna az eladásukból.

Ebből a szempontból az első számú - hisz bármilyen más szempontból sem lehetne első - jelölt, kétség kívül Jonathan Zebina. Nem hiszem, hogy "miérteket" kellene itt most felsorolni.

A francia védő egyébként éves szinten 2.5 millió eurós fizetést tesz zsebre - konkrétan a semmiért -, ami magasabb összeg, mint amit például Giorgio Chiellini kap.

Amint azt ebből a rövidke kis írásból is láthatjuk - ami persze eddig is nyilvánvaló volt -, lehetne hol-min ügyeskednie, spórolnia a Juventusnak, de mindezt természetesen legeslegjobban az illetékesek látják, tudják, érzik, ehhez kétség sem fér!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr244650320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_125576 2009.11.20. 19:12:09

Az a baj, hogy Zebinát és Tiagót nehéz lesz eladni, a már említett fizetésük miatt.

Ismeretlen_114321 2009.11.20. 19:34:11

én örülnék Drenthének, jó játékosnak tartom, 5 millióért meg tényleg nagyon jó üzlet lenne, arról nem is beszélve, ha 30-astól sikerülne megszabadulni, akkor 3 millió maradna pluszban zsebben.

~rE$pEcT 2009.11.20. 20:21:18

Drenthe tényleg jó üzlet lenne... Ha emlékeztek még a REAL ellni bajnokok ligája meccsre mikor becserélték ő húzta meg a csapatot... megérné 5 milkóért!

Ismeretlen_53881 2009.11.20. 20:28:54

Szvsz Drenthével sem lennénk sokkal beljebb.

süci 2009.11.20. 20:48:10

tiagoért 8 millió? ingyen, INGYEN VIGYÉK! Csak takarítsák már el innen. Így 2 éves fizetését megspórolják :D A kis Davids jöhet :]

Alessandro 2009.11.20. 23:55:32

Szerintem már a 32 éves Treznek is sok a 4,5 milla fizetés, de ő legalább néha jól teljesít, viszont Zebina illetve Tiago csak a pénzt viszik el nulla teljesítményért, de ha megtehetik, akkor ez van Seccoék tudták mit iratnak alá velük. Első olvasásra jónak tűnt ez a Dominguez üzlet, de mégiscsak 28 éves, egy évvel fiatalabb Amaurinál, nem hinném hogy ő lenne az igazi megváltó a csatárposzton, Drenthe viszont jöhetne, a ballhátvéd poszton egyébként sincs igazán jó játékosunk, Molinarot tudjuk hogy nem Juve szintű, Grosso csak párszor nyújt elfogadható teljesítményt, De Ceglie pedig nem igazán védő.

ronny34 2009.11.21. 11:11:07

Dominguez szerintem nem kifejezetten csatár. Szervezni mindenesetre nagyon tud, a Barca elleni meccsen óriási labdákat adott. Jó lenne valamelyik támadó kp tehermentesítésére.

Victor90 2009.11.21. 11:15:40

Dominguez, Gio helyén simán játszhatna,Diego mellett nagyon ütős lenne!!Gyors,jól cselező,jó rúgótechnikájú,és kapura nagyon veszélyes játékos,szerintem érdemes lenne leigazolni!

Ismeretlen_128149 2009.11.21. 12:51:55

Ha Wolfsburgba megy Tiago meg Secco akkor lehet, h egy kis +pénzel egy Dzeko is jön a visszaúron:), Drenthe jöhet, de akk Molinaro és Zebina menjen a ****-ba

Ismeretlen_140492 2009.11.21. 15:33:02

a neten olvastam h a napoli vinné Molinaro-t és nagyon akarják szal adhatnának cserébe vkit mondjuk Hamsík-ot.

Ismeretlen_140492 2009.11.21. 15:35:24

a wollfsburg meg vinné Tiago-t és Tiagoval meg egy kis plussz pénzel meglehetne Dzeko,aki elég tehetséges....

Wade 2009.11.21. 17:52:48

Szerintem felejtsétek el dzekot nem olyan játékos szerintem akiből nem lesz több a jövőben. Drenthe jöhet én csípem. Én Domínguez-t nem ismerem de jónak hangzik és mivel nem kötö majd szerződés jelenlegi csapatához így biztos megérné leszerződtetni. Geyértelmű, hogy tiago-zebina-molinaro négyestől mindenféleképpen megkéne válni. Számomra szimpatikus Grygera is viszont jó pénzt lehetne keresni rajta és soakt nem veszítenénk ha az eladásából vennénk egy fiatalt...

Ismeretlen_108746 2009.11.21. 19:05:30

"tiago-zebina-molinaro négyes" Bocsánat, de bárhogy igyekszem, nekem ez a négyes csak hármasnak tűnik. Dominguez ingyen rendben, Drenthe szerintem még 5 millióért is felesleges. Én nem érzem olyan képességű játékosnak, aki erősítést jelentene.

Ismeretlen_117673 2009.11.21. 19:16:59

Drenthe szerintem védőnek túlságos dekoncentrált , támadó középpályásnak meg inkább már Dominguez jöjjön ,persze csak akkor ha a fizetési igényei is reálisak.

Ismeretlen_99954 2009.11.21. 20:07:56

Apuleius tiago kettot er :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása