Folytatódik a fiatalokat bemutató sorozat. Ezen a héten Fausto Rossira esett a választás, akinek a neve talán már több Juventus-szimpatizánsnak is ismerősen csenghet.
Az ifjú ezer szállal kötődik a csapathoz és a városhoz is. 1990. december 3-án született Torinóban. A kis kölyöknél a foci körül forgott minden, ezért várható módon az első adódó alkalommal (9 évesen) levitték a szülei a Juventus aktuális válogatására. A szakértők meglátták benne a tehetséget, és úgy döntöttek, részt vehet az utánpótlás programban. Azóta végigjárta a szamárlétrát, és az évek során korosztályának vezéralakjává nőtte ki magát.
A neve először a Ranieri korszakban került szóba a felnőtt kerettel kapcsolatban. A tapasztalt olasz mester 2007 nyarán vette át a felnőtt keret irányítását.
A római születésű tréner soha nem volt híve a fiatalok beépítésének, éppen ezért mindenkit meglepett az a bizalom, és lehetőség, amit az ifjú Rossi 2008 nyarán, a felkészülés során kapott.
A szakértők ekkor már látták, hogy egy csiszolatlan gyémánt van a Zebrák utánpótlás csapatában.
Ami a fiatal játékost illeti, igazán mobilis és jól használható a pályán, amit nagyon szeretnek az edzők. Játszhat jobb szélsőt, bal szélsőt, de a csatárok mögött bárhol bevethető. Fekszik neki a 4-3-1-2, a 4-3-2-1, és a 4-3-3 is, ahol a három középső középpályás bármelyikeként lehet rá számítani.
Persze ahhoz, hogy ezeket a rendszereket képes legyen bejátszani, szükséges bizonyos technikai tudás. Rossi abszolút két lábas, viszonylag alacsony termete (175 cm) kellően agilissá és fordulékonnyá teszi.
Ranieri érkezése tehát nagyot lendített a pályafutásán és megbecsültségén. A felkészülés során végig a felnőtt kerettel edzhetett.
2008 nyáron meghívást kapott a Juventus az Arsenaltól egy felkészülési tornára, ahova az ifjú tehetség is utazott, és a lehetőségekhez mérten sok időt töltött a pályán. Eleinte még kicsit ijedten teljesített, de szépen belejött a játékba. Legtöbbször a bal oldalon szerepelt, és úgy tűnt, lesz helye a felnőtt csapatban is.

A minden év augusztusában, a felkészülés jegyében megrendezett TIM Kupára is nevezve lett. Az addigi jó teljesítményét látva Ranieri újra tesztelni akarta, mi rejlik még Rossiban.
Ezúttal több időt töltött a pályán és mindenkit meglepett a teljesítményével. Ismét a bal oldalon játszatta a mester, és a Viera - Maicon páros életét igencsak megnehezítette. A brazil védőt többször is parádésan szerelte, és támadásban is próbált borsot törni az orra alá.
Maicont annyira felidegesítette a fickándozó fiatal, hogy kapott tőle egy amolyan tekintélyt parancsoló, páros lábas becsúszást.
Ekkortájt sokan úgy gondolták, szép lassan házon belül is meg lehet majd oldani vele Nedved pótlását.
A 2008-as szezon úgy folytatódott, ahogy kezdődött számára. Sorozatban leülhetett a kispadra, bár a becserélése a szoros eredmények miatt nem következett be:
Serie A 10/18/2008 Napoli - Juventus 2 - 1
Serie A 10/29/2008 Bologna - Juventus 1 - 2
BL 11/05/2008 Real Madrid - Juventus 0 - 2
Serie A 11/09/2008 Chievo - Juventus 0 - 2
BL 11/25/2008 Zenit FC - Juventus 0 - 0
Serie A 12/07/2008 Lecce - Juventus 1 – 2
Ranieri bizalmát mutatja, hogy a BL nevezésnél Rossi is a listára került.
Ekkor következett be, amitől minden játékos fél karrierje ezen időszakában. Egy sérülés.
Szépen haladt az első csapat felé vezető úton, kialakulóban volt a bizalom felé, de az egyik edzésen súlyos térdsérülést szenvedett. A tüzetesebb orvosi vizsgálat után kiderült, hogy nagy a baj: fél éves pihenő várt a fiatal tehetségre.
Sokan megijedtek, hogy ezzel derékba is tört a karrierje, de a gyógyulás után kemény munkába kezdett, hogy szeptemberben legalább a Primavera bajnokságban bebizonyíthassa, hogy lehet majd rá ismét számítani.
Az idei utánpótlás évadban természetesen a Juventus az egyik fő esélyes, és eddig ennek megfelelően is szerepel. Ennek egyik oka, hogy Rossi visszanyerte régi formáját, és Marronéval, illetve a fiatal Belcastróval kiegészülve talán az olasz mezőny legerősebb középső trióját alkotják.
A három középpályás rendszerben Marrone középen, Belcastro a jobb oldalon, Rossi pedig a bal oldalán játszik. Fausto rendszeresen és stabilan hozza a jó teljesítményeket, meghazudtolva azokat a hangokat, akik már a sérülése után arról beszéltek, hogy túl nagy törés volt ez a fejlődésében.
Időközben Ferrara is felfigyelt a régi formáját idéző ifjúra. Nyáron, a felkészülés során talán kicsit ő is kételkedett benne, és nem tette be azon fiatalok közé, akik a felnőttekkel készülhettek, de elképzelhető, hogy csak féltette az újabb sérüléstől (annak ellenére, hogy a hírek arról szóltak, tökéletesen rendbe jött a lába).
Idén egy bajnoki, és egy BL találkozón már elutazott a kerettel, de végül nem őt választotta Ferrara a padra. Mindenesetre ez újra hitet adhat számára, hogy van visszaút oda, ahova egy éve már felküzdötte magát, és a nagy álma újra karnyújtásnyira kerülhet: a Juventus felnőtt csapatában focizni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.