Ma folytatódik a fiatalokat bemutató sorozat. Eddig egy csatárt, illetve egy középpályást ismertettem meg veletek, ezért most úgy stílszerű, ha a védősorból választok valakit. A helyzet úgy áll, hogy a legnagyobb tehetség ebben az alakzatban Abdoulaye Bamba, aki idén még csak egyszer, a legutóbbi bajnokin léphetett pályára.
Hivatalos információt nem adtak ki ezzel kapcsolatban, csak pletykák láttak napvilágot, melyek szerint sérülés hátráltatja a fiatalt.
Az eddigi módszeren nem változtatnék, és mielőtt rátérnék a fiatal bemutatására, kicsit elidőznék a posztja sajátosságain, lehetőségein, és egy fiatal szélső védőre váró nehézségeken.
A szélső hátvéd megnevezés ezekre a játékosokra talán már idejét múlt is. Mára egy csapat formációját, taktikáját is erősen befolyásolják, vagy akár meg is határozzák az ezen a poszton játszó futballisták képességei, és korlátai. Az edzőnek fontos felismerni ezeket a képességeket, és ha jól használja ki azokat, akkor hatalmas előnyre tehet szert egy csapat.
Egy szélső hátvéd lehet jó védekezésben, vagy jobban lehet használni támadásoknál, de igazi klasszis csak az lehet, akire mindkét módon lehet számítani. Védekezésnél és támadásnál is a taktika hátterébe néznék, mit is választhat az edző a csapata számára.
Védekezésben vagy elég jók a játékos képességei, és nincs szükség támogatásra, vagy vannak hiányosságai, és a trénernek kell döntenie a besegítés módjáról. A segítség érkezhet a középpályáról, vagy a védelem közepéről. Nyilvánvalóan egyik megoldás sem szerencsés, mert egy embert legalább elvesz a pálya valamely szegmenséből, ami kontratámadás levédekezésénél létszámhátrányt eredményezhet.
Támadásban is fel kell ismerni, mit várhatunk el. Ha valaki abszolút nem használható előre játékban, akkor a formációtól függően valakinek be kell játszani a széleket.

A jól támadó szélső védők közül taktikailag három csoportot különböztetünk meg: aki képes jó beívelésekre, aki képes jó betörésekre, és aki mindkét feladatot jól oldja meg. És hogy hozzak példát is ezekre a variációkra: Daniel Alves az a típus, aki inkább betör a 16-oson belülre, és nem várják tőle a beadásokat, mert nincs érzéke hozzá. A Juventusban Grygera pedig az ívelős szélső mintapéldája. A Real Madrid spanyol válogatott játékosa, Sergio Ramos képességei pedig adottak ahhoz, hogy mind a két típusú játékot végrehajtsa.
Nyilvánvaló, hogy egy csapatban nem előnyös, ha bizonyos posztokon gyengébb képességű játékosok szerepelnek, de a szélső hátvád szerepkör az, ahol - ha nincs jó megoldás - talán egy gyengébb képességű játékos is szerephez juthat, mert a játéknak ezt a szegmensét lehet legjobban a taktikai variációkkal tehermentesíteni.
Az idén Ferrara által kidolgozott 4-3-1-2-es felállásban Marchisio, illetve Camoranesi is rendszeresen besegített a szélső védőknek, mivel a fiatal Olasz tréner tisztában volt vele, hogy sem Grosso, sem Grygera nem rendelkezik elég potenciállal a feladat megoldására.
Abdoulaye Bamba
Ha az előbb vizsgált aspektusból elemezzük az olyan fiatal játékosok lehetőségeit, akik szélső védőként próbálnak a felnőttek között bizonyítani, (nem degradálva az ezen poszton szereplő kiváló futballistákat) megállapíthatjuk, hogy bár a helyzet itt sem egyszerű, és szükség van kiemelkedő tehetségre, de mondjuk Bambának könnyebb dolga lenne, ha - tegyük fel - Grygera helyén lehetőséget kapna, és megkapná a csapattól azt a taktikai támogatást is, mint a cseh légiós.
Bamba 1990. április 23-án látta meg a napvilágot. Szülővárosa az Elefántcsontparti Köztársaság déli partvidékén fekvő Abidjan városa. Még fiatal kisgyerek volt, amikor családjával elhagyták Afrikát, és Európába, Olaszországba indultak szerencsét próbálni.
Az ifjú Abdoulaye itt kezdte el futball karrierét. Először, a 2000/01-es idényben az SS Legnano Salus igazolt labdarúgója lett. Itt fedezte fel őt a Juventus megfigyelő hálózata, és a 2001-es szezon óta az Öreg Hölgy korosztályos csapataiban fejlődik, pallérozódik.
A színesbőrű fiú rendkívüli atletikus képességekkel van megáldva. 182 cm magas, ami ideális egy szélső számára. A drukkerek a vele kapcsolatos első benyomásokat a felnőtt csapat nyári edzőtáborában kaphatták. Egy kétkapuzás alkalmával cserélte be őt Ferrara, és az első támadásnál meghökkenve figyelték a szurkolók, ahogy a fiatal srác hatalmas léptekkel, elképesztő tempóban futja végig a labdával a pályát.
Hosszú lábaival sprintereket megszégyenítő módon robogott fel-le a vonal mellett, és Sissoko féle becsúszásokkal, szerelésekkel kápráztatta el a közönséget, akik rögtön szívükbe is zárták a fonott hajú srácot.
A felkészülési edzések előtt, és után a Juventus Tv rendszeresen készített interjúkat a csapat tagjaival, és nyáron - közkívánatra - állandó vendég volt Bamba. A beszélgetések során kiderült, hogy nem csak nagyon tehetséges, de legalább annyira intelligens és szerény is a játékos.
Fejlődését nem segítette, hogy rögtön az idény elején megsérült, és csak a hétvégi, Torino elleni bajnokin mutatkozhatott be először, de játéka a jobb oldalon nagyon hiányzott a Primavera csapatban. Serino próbálta meg helyettesíteni, de nem igazán sikerült feledtetni Bamba játékát. Remélhetőleg szép lassan visszanyeri formáját, és fejlődése is töretlenül folytatódik tovább.
Sajnos lehetőségei igen korlátozottak a felnőtt csapatba kerülést illetően. A posztján három bevethető ember áll sorban, Zebina, Grygera, és Cáceres. Kétségkívül nem túl veretes névsor. Zebina sérülések miatt használhatatlan, Grygera képességei igen korlátozottak, Cáceres pedig tehetséges, de egyenlőre még nem bizonyított a jobb oldalon. Viszont Bamba ellen szól a sérülése miatti hosszú kihagyás.
Ahogy az előző bemutatások alkalmával is írtam, a tehetség itt is adott. A játék iránti alázatával és szerénységével példát mutat a korosztályának, és emellé párosul hihetetlen atletikussága. Helyzete posztjából kifolyólag lehetne pozitív, de sajnos három tapasztaltabb játékos áll előtte a felnőtt keretben, és nem segíti lehetőségeit a sokáig elhúzódó konok sérülése sem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.