Előző írásomban jeleztem, hogy szeretnék elindítani egy cikkfolyamot, ami során - reményeim szerint - jobban megismerhettek egy-egy fiatal tehetséget.

A címből kiderül, hogy az idén eddig kiemelkedően teljesítő Ciro Immobilével foglalkoznék kicsit. Sok ember figyelmét felkeltette az előző meccseken elért 6 gólja, ezért úgy gondoltam, Luca Marrone után másodjára mindenképp az ifjú csatárt veszem elő.

Ahogy előző posztomban is tettem, nem ugranék bele rögtön a témába. Mivel egy csatárról van szó, ezért először elidőznék kicsit azon, mi vár, egy ilyen fiatalra, ha a nagyok közé próbál feltörni, mivel másabb és nehezebb a dolga, mint mondjuk 7-8 évvel ezelőtt volt egy hasonló helyzetben lévő klasszis jelöltnek.

Egy csatár élete nem egyszerű. A modern fociban (gondolok itt az elmúlt 8 évre) jelentősen megváltozott a szerepük a pályán. A legfontosabb dolog, ami  jellemezi őket, vagy klasszisok közé emeli, nem más ma sem, csak a gól!

Azonban nagyon kevés olyan nagy csapat maradt, ahol az edzők ennyivel megelégednek. Persze vannak ellenpéldák is, nem is kis nevű edzőkről van szó, de mára - hangsúlyozom -, a nagy csapatoknál inkább a mobilitásra való törekvés az elsődleges.

A legismertebb ellenpélda lehet erre Rafa Benítez és csapata, de mivel ez egy Juventusról szóló összeállítás, nem mennék bele a Vörösök játékrendszerének finomságaiba. Legyen elég annyi, hogy a Fernando Torresre épülő támadó taktika lehetővé teszi a spanyol számára a kevesebb mezőnymunkát.

Az esetek 90 %-ában viszont sokkal  összetettebb elvárásai vannak egy top csapat mesterének. Az első példa, hogy a csatárnak kötelező visszalépni a középső védekező középpályások vonalába, de ha úgy adódik, a saját tizenhatosa környékére is, akár azért, hogy ő maga labdát szerezzen, és az adódó kontratámadásnál  már az akció elejétől kezdve könnyebben alakítson ki létszámfölényes helyzeteket az ellenfél ütköző játékosaival szemben.

A másik lehetőség, amikor a támadó a széljátékban segít. Ilyenkor, akár a védekezésben és a támadás építésben is, már a saját térfelén aktívan részt vesz a játékban. Ez a szélre besegítő csatár formáció jellemzi ma Amaurival a Juventust, vagy a BL győzelem és döntő időszakában a Manchester Unitedet, ahol Rooney kapta ezt a feladatot.

Nyilván ez így nagyon le van egyszerűsítve, mert a variácók száma végtelen, de érzékelhető, mennyivel nehezebb ma egy csatárnak egy élcsapatban eredményesnek lennie. És mint tudjuk, az senkit nem érdekel, hogy egy támadó milyen mezőnymunkát végez, ha képtelen gólt lőni.

És igen, a gólszerzés. Talán egy fiatal számára ezen a poszton a legnehezebb bizonyítani, mert amíg egy középpályás talán néha alibizhet a pályán (jó példa erre Tiago játéka), addig a támadóknál komoly tények vannak!

Lőttél gólt vagy nem? Kihagytad a helyzetet, vagy betaláltál? Itt van a legkevesebb lehetőség bizonyítani, vagy ha mondhatom úgy, "beletanulni a szakmába", mert gólt kell lőni. Enélkül nem lehet meccset nyerni, és egy csatárt csak ez alapján ítélhetnek meg.

Immobilének a sors minden olyan feltételt biztosított, amivel sikeres lehet a Seria A pályáin. Ám, mint sok elődje példája is mutatja, ennyi nem elég a kitöréshez.

Michele Paolucci minden idők legeredményesebb Juventus utánpótlás játékosa volt, hatalmas jövőt jósoltak neki, de 2006-tól a folyamatos kölcsönadások közepette elveszett. Tavaly produkálta első értékelhető felnőtt szezonját a Catania csapatában (egy idény alatt 7 gól), ám a most futó bajnokságban a Sienában egyelőre képtelen bizonyítani.

Mint látjuk, talán egy adag szerencse is szükséges ahhoz, hogy valaki befusson. Mondhatjuk, talán Immobilének lesz egy pici. Úgy tűnik, jó időben van jó helyen. A Juventusnál egy olyan korszak vette kezdetét, ahol jobban oda figyelnek a fiatalokra. És Immobile teljesítményén bizony van mit figyelni.

Több társától eltérően nem kisgyermek kora óta tartozik a Juventus Primavera kötelékéhez. 2008-ban érkezett a klubhoz a Sorrento csapatától, ami a Zebrák utánpótlás figyelő rendszerét dicséri. Egy dél olasz városban, Torre Annunziatában született 1990. február 20-án, és az ifjú támadóban már Ranieri is meglátott valamit.

2009. március 14-én kapott egy jelzés értékű lehetőséget, hogy bemutatkozzon az első csapatban. A Bologna ellen, a 91. percben lépett pályára, egy már megnyert mérkőzésen. Nyilván a pályán töltött néhány perc nem volt elég arra, hogy maradandót alkosson, de nem is ez volt a mester szándéka. Inkább egy jelzés volt Immobile felé, hogy jó úton halad.

A zsurnaliszták kedvenc eszköze egy ilyen elemzésben, a másik játékoshoz való hasonlítás. Tudom, ez közhelyes, de, hogy a kedves olvasó, aki még nem látta játszani, el tudja képzelni stílusát, muszáj vagyok elővenni Giueseppe Rossi nevét.

Az amerikai születésű olaszhoz hasonlóan rendkívüli erőszakossága, gyorsasága mellé remek rúgótechnika párosul, de megvan benne az úgynevezett ”mindig jó helyen áll” tulajdonság is. Nyilván nem szabad túlértékelni a most meglévő képességeit, mert ezt magasabb szinten is bizonyítania kell, de a tehetség, amire építeni lehet, rendelkezésre áll.

Talán a jövőben majd a fejjáték lehet a gyenge pontja. 178 cm magas, tehát nem egy égi meszelő, de alacsony súlypontja más lehetőségeket nyit meg a számára a pályán. Az idei felkészülés során azon fiatalok közé tartozott, akik a felnőtt kerettel készülhettek, és az edzéseken, kétkapuzásoknál égett a bizonyítási vágytól, valamint a Primavera bajnokságban is nagyon jó formát mutat. Négy forduló alatt két mesterhármasával vezeti a góllövő listát.

Könnyebb a helyzete, mint pár évvel ezelőtti sorstársainak, de még ez is kevés lehet ahhoz, hogy láthassuk Juventus mezben. A Zebrák súlyos csatárgondokkal küzdenek az idei szezonban, és talán ez lehetőséget ad számára, egy Olasz Kupa-mérkőzésen való, hosszabb ideig tartó bemutatkozásra, ahol  képes lehet megvillantani valamit kivételes képességeiből.

Sok ideje azinban nincs arra, hogy helyet követeljen magának a nagyok között, mert a hírek arról szólnak, hogy nyáron biztosan csatár után néz a Juventus, ami bezárhatja a kaput Immobile előtt.