Felipe Melo hosszabb pihenőre készülhet

A Juventus középályása, Felipe Melo úgy tűnik, hosszabb időre kidőlt a sorból a tegnapi Maccabi Haifa elleni mérkőzésen elszenvedett sérülése nyomán. 

Felipe Melo

A brazil válogatott játékosa egy Tiago Dutrával történt durva ütközés során húzta a rövidebbet, ami véget vetett mérkőzésének az 58. percben.

Melo a bal vádliját fájlalva hagyta el a játékteret, ami rossz hír a Juventus számára, hiszen nemrég épült fel egy ilyen jellegű sérülésből.

A 26 éves játékos az eset után könnyek közt ült a kispadon, és nem csatlakozott csapattársaihoz a meccs utáni ünneplésen sem.

Ciro Ferrara a következőket mondta a mérkőzés után:

"Melo rendkívül maga alatt van a sérülése miatt, nagyon csúnya rúgást kapott."

Szerencsére a Zebrák keretében akad játékos Melo posztjára, és ha ő nem tudja vállalni a játékot vasárnap, a Siena ellen (ami több, mint valószínű), akkor Ferrara akár meg is változtathatja a játékrendszert, vagy pedig Momo Sissoko és Christian Poulsen alkothatják a védekező középpályás sort.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr594650189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_102246 2009.10.22. 11:42:18

Szegény... remélem nem komoly a gond és a sírás nem a komolyságát jelezte a dolognak. Poulsen-t felejtsük el. Inkább Marrone-val kellene kísérletezni, mert bár tejfölös szájú, de legalább van benne potenciál [a dánnal ellentétben].

Ismeretlen_125576 2009.10.22. 11:49:56

Egyetertek veled ShyrKahn, Poulsen nulla, ehhez kepest eleg sokat jatszik, igazan bedobhatna kezdokent is a mely vizbe Marronet, megneznem mar hogy jatszik. Mondjuk biztos jobban, mint Poulsen. Amugy szerintem nem sok jot sejtet, hogy le kellett cserelni, mert kb az egyik legkemenyebb jatekosunk, es ha nincs komoly baj, akkor nemigen jon le a palyarol. Remelem nem lesz igazam.

Ismeretlen_108746 2009.10.22. 11:50:40

Nagyon sajnálom szegényt, s nagyon remélem, hogy mégsem annyira súlyos a sérülése, s hamarosna ismét a kezdőben látjuk majd! Gyors gyógyulást!

Ismeretlen_137164 2009.10.22. 12:54:35

Polsent én se csípem,de mostanában nem olyan rossz mint tavaly....... Ellenben én is látnék néhány fiatal tehetséget a pályán, (kiindulva a mi u 20-as fiainkbol) Hátha van nekünkis relytett kincsünk! Melo meg remélem 1-2 héten belül rendbe jön mert nagyon fog hiányozni... Forza JUVE

Victor90 2009.10.22. 13:10:44

Úristen nem hiszem el,hát..ha Melo sírva fakadt,akkor elég nagy baj lehet!!Remélem minnél előbb felépül,1-2 het Marchisio most pedig Melo..nem hiszem el!Ilyen tuskó m...s izraeli állatok ellen nehéz normálisan focizni,Chiellini is majdnem a rövidebbet húzta...de szerencsére nem!Poulsen-nek akkora mákja van mindig,hogy valamelyik alapemberünk lesérül,és tud játszani...mmmmmm

Tony 2009.10.22. 13:37:05

Vééégre 8 hó után felépül a nagyon várt Sissoko és összeállhatott a szintén óhajtott kettősük ( 2 meccsre) Aztán tessék! Nem hiszem el,végre felépül valaki akkor már 1ből váltja is valaki más az orvosiban! Ilyen balszerencsét(sorozatban) !

Ismeretlen_113151 2009.10.22. 13:38:25

Bazmeg! Jobbulást tesa!

Daccc 2009.10.22. 14:06:31

Melyik idiota adott 5 csillagot erre a hirre?

juvem 2009.10.22. 14:14:57

elvileg a hírt kell osztályozni és nem azt h ez most rossz e vagy nem, csak magát a hírt nem? vagyis én így tudtam!

Ismeretlen_102246 2009.10.22. 14:16:46

Nem a hírt, hanem magát az írást kell értékelni Daccc... javíts ki Lassus, ha hülyeséget "beszélek".

Tibi 2009.10.22. 14:19:34

Szegény Melo.. most jönne jól zanetti:D öcsém a loki elleni mecsen mennyire fényezték hogy sikerült szinte ingyen megszerezni tőlünk, azt a kétmilliót amit kiadtak érte már rég ledolgozta stb..

Ismeretlen_102246 2009.10.22. 14:24:17

Zanetti menni akart és már elég idős ahhoz, hogy ne legyen nagy a potenciálja...

Ismeretlen_108746 2009.10.22. 14:53:47

Melo sérülése állítólag nem súlyos szerencsére (lásd goal.com)! Zanetti távozása nem egy nagy veszteség. Én mondjuk soha nem szerettem különösebben és már nem is volt éppen fiatal.

Ismeretlen_22017 2009.10.22. 15:46:47

Igen, elvileg az írást, de erre nincs szabály.

Ismeretlen_137958 2009.10.22. 17:58:23

Momo felépül, Melo lesérül.Megint az lesz a baj, hogy tele leszünk sérültekkel.Mire felállna egy komoly Juve, valakivel mindig történik valami.Remélem hamar felépül, mert jó igazolás volt

Ismeretlen_137084 2009.10.22. 18:36:27

Kár érte nagyon jó játékos. Tele motivációval... Poulsen sokkal gyengébben játszik...

Ismeretlen_102194 2009.10.22. 19:07:17

Tomi82 osztom a véleményed, sztem sem olyan rossz mint ahogy egyesek gondolják!Az utolsó meccen is ha nem adja azt a passzt akkor talán nincs egyenlítés! De tudod, vannak az egyenlők között egyenlőbbek....;)

babo410 2009.10.22. 20:07:44

Szomorú, hogy állandóan telis tele vagyunk sérültekkel! Jobbulást!

Kotrevák Kelly 2009.10.22. 20:38:02

Sztem egy interes cigányjós jól rárakta a rontást a csapatra... Másra már nem tudok gondolni a sok sérült láttán. Amikor megvolt a nagy bevásárlás és mindenki örült, h milyen fasza csapatunk lesz, én akkor sem mondtam inkább semmit, mert volt egy érzésem, h megint tele leszünk sok sérülttel és egyszerűen nem fog tudni összeszokni egy olyan csapat melyre hosszú távon építeni lehet. Nem elég a sok jó játékos, össze is kell szokni, ismerni kell a másik gondolatát is ahhoz, h jól menjen a játék. Ehhez persze az kellene, h ne sérüljön le mindig valaki minden meccsen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása