Felipe Melo: "A Juventus olyan, mint egy család"

Felipe Melo igen szomorú volt vasárnap, amikor debütált a Juventus színeiben, és a játékos szerint ez a tapasztalat is hozzájárult ahhoz, hogy értékelni tudja, milyen nagyszerű dolog a Bianconerinél játszani.

Felipe Melo

A brazil középpályás első mérkőzésén csodás gólt szerzett a Roma ellen, ám Felipe Melo fejben és szívében is máshol járt, mivel szeretett nagymamája - aki nagyon fontos volt számára - nemrég hunyt el.

"Nem sokkal a temetése után kellett pályára lépnem. Majdnem lemondtam a mérkőzést, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy játszom. Nagyon elszánt voltam, hogy gólt szerezzek, amit neki és édesapámnak ajánlhatok. Ők mindig mellettem állnak, és még most is gyászolom őket. Sokkal tartozom nekik. A fejem tele volt gondolatokkal a mérkőzés előtt, és sírtam is. Amikor azonban sikerült gólt szereznem, sok dolgot megértettem: a Juventus több, mint egy csapat. Olyan, mint egy család." - nyilatkozta Felipe Melo a Tuttosportnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr94649977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mmartin91 2009.09.01. 21:37:20

Azt már észre lehetett venni akkor is, mikor bejelentették a leigazolását, hogy Felipe nagyon ügyesen "mozog" a mikrofonok előtt. Most is remekül szólt, minden egyes nyilatkozatában kijelenti h mekkora dolog neki itt játszani, és hogy milyen nagyszerű csapat a Juventus. A tragédiák miatt részvét neki, viszont ha valóban ilyen állapotban volt meccs előtt, akkor akár rosszul is elsülhetett volna számunkra a találkozó, hiszen ha egy játékos nincs ott teljesen fejben, akkor könnyedén hülyeséget is csinálhat. Elég ha csak a Milan-Inter meccsre tekintünk vissza, ahol persze Leonardo is óriási hibát csinált, de Gattuso sem menthető fel teljes mértékben.

juveman 2009.09.01. 21:39:16

becsületes h válalta a játékot.Jó hallani hogy szeretnek nálunk játszani a játékosok.(L) FORZA BIANCONERI!

Doki 2009.09.01. 21:54:22

Jó ilyen dolgot hallani , hogy egy családhoz hasonlitjak a Juvet.....En eddig ugy latom jobban kijon mindenki egymassal Ferrara keze alatt mint Ranieri munkaja soran..... Forza JUVE!

babo410 2009.09.01. 22:00:44

Ilyen melyik csapatban van még? A Realban ahol állítólag Raúlon múlik kit fogadnak be a csapatban? A Man. Unitedben? Ahol aállítólag a játékosok akarták, hogy menjen C. onaldo? Itt meg nem hallottam olyanról, hogy vkit ne fogadtak volna be. Nagy élmény lehet itt játszani. Ha ide kerül vki, nagyon hamar megkedveli a csapatot. És talán ez a csapategység, ami mindig is jelen volt, ez vezetett oda, hogy a világ egyik legkedveltebb klubja. És lehet engem is ez fogott meg a csapatban. Részvétem Melonak, és becsülendő, hogy így is vállalta a játékot!

Tony 2009.09.01. 22:35:28

Jó játékos...

Sziszi 2009.09.01. 23:24:17

Babo sok dologban egyetértek Veled, viszont azt ki nem állhatom, h ha 1 másik csapattal kezd az ember foglalkozni.. bezzeg a real... bezzeg az mu... Már megbocsáss, de kit érdekelnek?:S Ez a baj a magyar mentalitással, mindig a másikat kell nézni... Én csak annyit mondok h ez a Juventus, én nekik szurkolok amióta az eszem tudom, és nem érdekel, h melyik csapatban mi megy! Szerintem ez már régóta 1 nagy család, és örülök, h az idén igazolt összes játékos a része! Diego hatalmas játékos már most, de ennél még sokkal többet tud! Forza JUVENTUS!

babo410 2009.09.02. 00:23:14

Én csak azért hoztam fel eme csapatokat példának, mert érzékeltetni akartam, hogy más csapatoknál nem nagyon van meg az a légkör ami itt, és ez segített pl minket a Real, vagy a Chelsea ellen is. Csak sajna nem mindig figyeltünk eléggé. De talán a csapategység miatt is tudtunk rögtön a visszatérés után 3-ok lenni egy elég gyengus kerettel. És ezért van az, hogy akárkit hozunk ide jól érzi magát. Max. ha nem kap játéklehetőséget, ahogy pl. Palladino járt.

Imp_man 2009.09.02. 01:56:16

Szerintem Babo410 belőled picikét az elfogultság beszél. Felmész akármelyik csapat honlapjára mindenhol azzal van tele hogy mennyire jó itt játszani, minden álmom ez stb... Rengeteg a kamuhír. Nem tudom elképzelni hogy az igaz lehet hogy Raul mondja meg kit fogadjanak be a többiek. pl ha Gutinak szimpatikus Kaka, de Raul nem akarja őt bevenni akkor ők nem barátkozhatnak? Ezek nagy marhaságok. Te sem kérdezed meg kollégádat/barátaidat hogy kivel barátkozhatsz. Ezek emberi kapcsolatok, amik általában szorosan kialakulnak minden csapatnál, mert közös a cél és győzelmek összekötik őket. Nálunk is volt már hogy összeverekedtek játékosok edzésen stb, az igazi légkörbe pedig nem látunk bele, más csapatéba meg pláne. A juventus ugyanolyan csapat mint a többi, de nekünk többet jelent a többinél, mert nekik szurkolunk.

Ismeretlen_53881 2009.09.02. 07:35:08

Melo jól beszél. Ahogy Sziszi is :) A brazil pedig nagy kedvenc lesz, ebben biztos vagyok.

halex 2009.09.02. 14:44:06

Megnéztem az átlagáletkorokat posztonként kapus 34 védő 27,5 középpálya 25,3 csatár 31,5 védők korával nincs baj Gross és Cannavaro is fiatalnak számít az Arsenal védelmének az átlagéletkora 39 volt 8éve amikor bajnokságot nyertek és UEFA kupa döntöt játszottak. a csatárok átlagéletkorával van baj... az hamarabb fog cserélődni mint a védelem. Sajnos!!

Ismeretlen_128149 2009.09.02. 18:29:08

Jó a Juve, Felipe Melo pedig kitünő ember és játékos!

ZSiroskenyéér 2009.09.02. 19:36:44

Off:Ranieri A Rómában......Szégyen hogy,a Róma igy leeresszen ien szintre...A Róma Játsza A Juve után a legszebb focit..Ez a Ranieri tönkre bassza majd ien "Marchionnikkal" a csapatot.Nekem sajnos ez Rossz hir....Mert akárMEnnyire imádom a Juvét,akkor is Az olasz fociban Rajtunk kivül ök játszanak Látványosan,Góldúsan,Szépen.... Egyébként a Juve mindig is összetartozó csapat volt,És erre most Melo is rájöhetett:D

Ismeretlen_114321 2009.09.03. 16:34:35

ZSiroskenyéér, kicsit elfogult vagy, azért a Juve a Calcipoli óta nem játszott olyan góldús és szép focit, amennyire te gondolod. reméljük ez majd megváltozik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása