Két nap pihenő után a csapat újra munkába állt. A terveknek megfelelően a játékosok Vinovóban találkoztak a délután megtartott edzés miatt, mely az első és utolsó is lesz a holnapi, Villar Perosában megrendezésre kerülő, Primavera elleni mérkőzés előtt.
A munka megkezdése előtt Ciro Ferrara a Juventus Channelnek nyilatkozott. A tréner beszélt a Primavera elleni mérkőzés jelentőségéről, és a csapat Cristiano Zanetti távozása utáni hangulatáról.
"A Villareal elleni vereségtől eltekintve rendben van a játékosok fizikai állapota. A kijelölt edzéstervet mindenki a megfelelő koncentrációval hajtotta végre, a Villareal elleni vereség nem zökkentett ki bennünket. Erős csapatot építünk, mely fontos célok elérésére hivatott. A céljaink nem változtak a vereség ellenére sem."
Holnap újabb mérkőzés vár a Bianconerire, mely bár nem lesz olyan intenzív, mint a Villareal elleni, a klub történelmének szempontjából azonban jóval fontosabb annál.
"Játékosként, és az ifi csapat irányítójaként is vettem már részt ezen a mérkőzésen, most alkalmam lesz a nagy csapat edzőjeként is bizonyítani. Ezek a mérkőzések mindig nagyon izgalmasak. Holnap nem számíthatunk a válogatott játékosokra, a keretünk mindössze 13 főből áll majd, ezért szükségünk lesz néhány kiegészítő emberre a Primaverából."
A csapat a válogatott játékosokon kívül nélkülözni kényszerül majd a még nem teljesen egészséges Sissokót és Diegót is, valamint a Fiorentinához távozott Zanettit.
"Sissoko még legalább egy hónapig nem játszhat, a felépülése sajnos lassabban halad, mint gondoltuk. Diegóval kapcsolatban optimisták vagyunk, hamarosan teljesen egészséges lesz. Zanetti? Lehetősége nyílt, hogy a Fiorentinához igazoljon, és hosszabb szerződést kapjon. Ami engem illet, nem áll szándékomban olyan játékosokat megtartani, akik nem akarnak nálunk maradni. Senkit sem kényszerítünk. Ráadásul a posztján megvannak az embereink, pláne, hogy Poulsen így nem távozik. Christian nagyon komolyan és profin dolgozott eddig is az edzőtáborban, és ezért már többször megdicsértem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.