Chiellini éhes a sikerre

Giorgio Chiellini egyre éhesebb a sikerre. A Juventus és a Squadra Azzurra oszlopos tagjának étvágyára és lelkesedésére sosem lehetett panasz, de az elmúlt időszak történéseinek köszönhetően vágya csak nőttön nő.

Giorgio Chiellini

A jelenleg a Béke Kupán vitézkedő belső védő izgatottan néz a péntek esti, Real Madrid elleni összecsapás elé.

Bizonyítani valója inkább a spanyoloknak lehet, hiszen köztudott, hogy a legutóbb rendezett Bajnokok Ligájának csoportkörében mindkét alkalommal a Bianconeri diadalmaskodott.

"Mindig jó ilyen nagyszerű játékosok ellen játszani, főleg olyanok ellen, akikkel a saját bajnokságodban nem találkozol. Ott lesz például Ronaldo és Benzema is. Fontos változtatásokat hajtottak végre, még nálunk is lényegesebbeket. Nagyszerű csapatuk van."

Természetesen nem lehet szó nélkül elmenni az azóta történt változások mellett.

Florentino Péreznek és segítőinek köszönhetően a nyár folyamán olyan sztárok kerültek madridba, mint a portugál zseni, Cristiano Ronaldo; a brazil karmester, Kaká; vagy épp a francia gólzsák, Karim Benzema.

A Zebrák sincsenek bravúros szerződtetések híján. Két brazil kiválóság, Diego és Felipe Melo is Torinóba költözött, illetve épp a holnapi ellenféltől érkezett a világbajnok, Fabio Cannavaro, valamint a Királyi Gárda ősi riválisától sikerült megszerezni Martín Cácerest, aki ugyan feltehetően még nem lép pályára pénteken.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr334649884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ShyrKahn 2009.07.30. 21:12:16

"Fontos változtatásokat hajtottak végre, még nálunk is lényegesebbeket" - Ebben nem értek vele egyet. A vkp poszton a Madrid még mindig elég gyengusz.

Ismeretlen_102194 2009.07.31. 07:31:30

Azért a C.Roni-Xabi kp-ja nem tűnik gyengének!Legalábbis számomra.Látod mmartin, ha tavaly megvesszük.........

torta 2009.07.31. 09:57:01

hali.hol lehetne nézni a mai meccset?valaki megirná mert nagyon várom kiváncsi vagyok mit tudnak a fiuk.köszi

Victor90 2009.07.31. 11:00:21

Üdv!!torta:atdhe.net én ezeken szoktam meccseket nézni!Szerintem biztos, hogy adja a mai meccsünket!

Ismeretlen_128760 2009.07.31. 11:00:27

Ha beírod a neves keresőbe a párharc nevét egy live stream végződéssel az általában sikerrel jár... ;)

mmartin91 2009.07.31. 11:29:10

Egyetértek Shyr Kahn, azon a poszton még mindig elég gyengén állnak minőségileg, viszont ez sajnos a közeljövőben nagyon könnyen megváltozhat. Chiellini pedig ezzel a mondattal leginkább Cé és Kaká megszerzésére gondolhatott, hiszen elég jelentős változás egy csapatnál, ha két ekkora klasszis érkezik egy nyár alatt. asveed: Ha a Real elviszi a Pooltól Xabi-t, akkor valami elképesztő csapatot csinált Perez. Ráadásul két legyet ütne egy csapásra, hiszen a saját csapatát egy nagyon komoly poszton egy rendkívüli játékossal erősítené meg, míg egy riválisát jelentős mértékben meggyengítené. Hát valóban nagyon jó lett volna, ha tavaly megszerezzük, dehát sajnos nem sikerült. Persze, ehhez hozzátartozik h Xabi maradni is akart Liverpoolban, mindenáron nem akart eljönni, ezért is várt az utolsó pillanatig h mi lesz a Barry-üggyel. Egyébként megértem olyan szempontból Alonso-t, hogy mivel tavaly Benítez feláldozta volna őt egy Barry-ért, akkor most ne kérje tőle h maradjon, hanem engedje el.

Ismeretlen_108746 2009.07.31. 11:40:09

Ha Chiellini azt nyilatkozza, hogy "fontos változtatásokat hajtottak végre" a Real MAdridnál, az egyáltalán nem ekvivalens azzal, mintha azt mondta volna, hogy a Real Madrid minden poszton maga a tökély. Nyilván vannak még gyengébb pontjaik, senki nem állította az ellenkezőjét. Azért a közelmúlt játékosmozgásai igencsak komolyak voltak, akár szimpatikus nekünk, akár nem. Egyébként pedig még messze nincsen vége az átigazolási szezonnak.

Shyr Kahn 2009.07.31. 12:18:54

A mondat azon részével nincs is gondom Apuleius... inkább ezzel: "még nálunk is lényegesebbeket" Ezt vitatom. Nálunk minden gyengébb posztra jött ember. A védelembe kettő (ebből Canna-t sokan nem tartják erősítésnek és az is igaz, de Cáceres egyelőre úgy tűnik jó húzás volt), a középpályára kettő igazán minőségi és ráadásul egyikük kőkemény védekező kp-nak is nevezhető, bár hátravont irányítóként számolunk vele. Csatárnak meg miért is kellene ember, ha van négy világklasszisunk azon a poszton. Egyelőre lényegesebbnek érzem a Juve erősítését... ha Xabi megy hozzájuk... na akkor már valóban Ők vezetnének. BTW, az Inter úgy néz ki Hleb helyett VdV-t hozná... nagyon építkeznek ottan és van is miből, hiszen Moratti pénzeszsák bácsi mellett a Buzihimovicsért befolyt összeget is el tudják költeni. Nem baj. Így szebb lesz őket oda-vissza megverni. Az álmom, hogy jön még Santacroce. Sajnos ez csak álom marad... pedig ha jönne, akkor asszem egyenrangúvá válnánk az Interrel a játékoskeret minőségét tekintve.

Ismeretlen_127033 2009.07.31. 13:07:05

Nem szabad inni a előre a medve bőrére,az Inter sokkal erősebb lesz mint tavaly,igaz mi is szépen erősítettünk,de nekünk még csapatot kell építenünk,ezzel szemben az internél van egy kész csapat,és ezt egészítik ki remek játékosokkal,ha azt nézzük,hogy az intertől 1 lényeges játékos távozott ibra,ezzel szemben nálunk 3-4 játékosnak kell beilleszkedni+uj játékrendszert kell építeni,ez egy komoly feladat amit eddig jol csinál a csapat,bár még nem tudtak bizonyítani rangos meccsen(majd ma real ellen).Az én meglátásom szerint a játékunkon néha még mindig ranieri focija látható,ez ötlettelen betokozodott szar játék,ezt a sevilla ellen láttam,de ebben is fejlödtünk a koreaiak ellen.H ma meg tudnánk ütni a realt az szerintem egy nagy bravur lenne,de akkor minden játékosnak 100%-ot kéne nyujtson,főleg a védőknek.

Ismeretlen_108746 2009.07.31. 13:11:10

Shyr Kahn: Bocs, OK, így már én is teljesen egyetértek a kommenteddel :-) A Real hagyományosan ész nélkül igazol, s kész vagyok elhinni, hogy mezeladásból, reklámokból, miaszarból kitermeli a vételárát egy olyan takonyarcú is mint Ronaldo (habár azért ez elképesztően komoly összeg...) de egy csapatnak kellene, hogy legyen stílusa, arculata stb, s a Realnak szerintem nincsen. 20 évente kerül be a kezdő környékére saját nevelésű játékos... s nem érzem, hogy pl. Raul megkapná azt a tiszteletet, amit érdemelne, hiszen még mindig elképesztően jó játékos. Tavaly igazoltak egy rakat hollandot, most meg veszteségesen elpasszolják őket... Hát nem tudom... Amúgy szerintem még behúzzák Xabi Alonso-t is, s Arbeloa sem volt rossz vétel a védelembe. Amúgy szerintem a Barcelona még mindig erősebb náluk. A Juventus idén nagyon okosan igazolgatott (Cannavaro nálam értelmetlen, koncepciótlan és pocsék húzás), s ha Ferrara jól összepakolja a csapatot, akkor a világ bármelyik csapatával felvesszük a versenyt, legyen az a Real, a Barcelona, vagy a MU. Az álmunk úgy látszik közös, ha még Santacroce is érkezne, angyali nyugalommal dőlnék hátra meccsnézés közben. Caceres jó lesz szerintem, de félek a védelmünk még mindig sokkal gyengébb, mint a többi részleg. Ami az Intert illeti, nos igen, szépen csendben, de nagyon okosan és jól építkeznek. Nagyon komoly ellenfele lesz a Juventusnak, s még néhány igazolással talán a BL-ben is vitézkedhetnek. Nekik a középpályára kellene igazolniuk, mert az érthetetlenül gyenge. VDV szerintem jó játékos, jobb mint Hleb, okos húzás lehetne .

Alessandro 2009.07.31. 16:01:52

Nem tudom Santacrocéval mennyire lennénk jobbak, talán mert Cannának lenne még egy alternatívája, igen kéne még egy védő de inkább egy rutinosabb játékos akire most már nincs pénz, bár nevet nem nagyon tudnék mondani (talán Zapata). Terry, Puyol vagy Ferninánd meg hát elérhetetlen számunkra. Remélem ma este Canna kezdeni fog, bár tartok tőle hogy Ronaldo agyba-főbe fogja oda-vissza szivatni, de inkább még most mint a BL-ben. Ettől függetlenül 2-1es győzelmet várok a mai meccsen. Ha a real tényleg vesz egy jó védekező kp-t is akkor viszont tényleg erősek lehetnek, bár azt a csapatot össze is kell rakni.

Szabi 2009.07.31. 16:07:10

Kérdezem: Diego megsérült?

Ismeretlen_114321 2009.07.31. 16:16:49

a juventus.com-on azt írták izomhúzódás miatt 48 órát pihenni fog, ergo nem lép pályára a Madrid ellen :(

Ismeretlen_108746 2009.07.31. 16:36:08

Santacroce egy nagyon tehetséges játékos, aki rendszeresen játszott a Napoliban, így ha tetszik rutinos játékosnak számít. Sokkal inkább ilyen játékosba érdemes invesztálni, mint elképesztő összegekért megszerezhető sztárokba. Santacroce fiatal, ennek ellenére rutinos és már bizonyított. Santacroce nem hiszem, hogy Cannavaro-nak lenne alternatívája, esetleg fordítva. Ő egyébként jobb oldalon is bevethető, így nagyon hasznos igazolás lenne. Remélem Cannavaro-val nem kezdőként számolunk, mert meccsenként biztosan kapunk róla egy gólt. Rémálom. Fasza. Diego megsérült és nem játszik a Real ellen...

Ismeretlen_127033 2009.07.31. 16:39:26

Kár hogy diego megsérült,de remélem akkor marad ez a formáció és giovinco fog játszani a helyén,igy ő is bizonyíthat.

Ismeretlen_53881 2009.07.31. 16:40:45

Az fasza lesz, ha Diego-ra is nálunk jön rá a sérülékenység...

Ismeretlen_117673 2009.07.31. 17:02:51

Giovinconak most krvára észnél kell lennie. nagyon fontos ,hogy ma jól játsszon (ha játszik egyáltán)

Juve... 2009.07.31. 17:09:08

Hát ez nem jó hír h Diego nem játszik de szerencsére nem komoly... Pedig Diego szint vitt a Juve játékába már 1 meccs alatt sokkal jobb volt nézni a meccset de most hogy nem játszik van egy olyan érzésem h megint nézhetetlen lesz a meccs... talán igy játszik Giovinco de nem 100% ááá el is ment a kedvem az esti meccstől :S

mmartin91 2009.07.31. 17:25:28

Diego-t nem kell félteni, a sérülékenység nem az ő stílusa. Ez az "izomhúzodásosdi" meg már tart egy ideje nála, így ezt ki kell kezelni, aztán minden a helyén lesz. Ő nem Robben, Owen, Rosicky, Hargreaves típusú játékos, hogy egy évben nem játszik 5 meccsnél többet. Szóval ebből a szempontból nem lesz vele gond. Kíváncsi vagyok h este kezdő lesz-e a nagyszerű Giovinco, bár én több esélyt látok arra, hogy Ferrara inkább Del Piero-t kezdeti irányítóként.

torta 2009.07.31. 17:37:49

köszi viktor

babo410 2009.07.31. 18:50:46

Mi ez a negatív hangulat? Ha nem játszik Diego nézhetetlen a Juve? Akkor szurkoljatok másnak! Sztem nélküle is jól tudunk játszani. És ha Gio játszik az is jó! És ha egyik se, az se baj, de akkor Vagy három csatár játszon, vagy Del Piero legyen az irányító. De akkor viszont úgy kell játszania minimum, mint 2007-ben! Vagy elötte.

Juve... 2009.07.31. 19:07:12

babo410 arra értettem h nézhetetlen hogy sokszor azt látom a csapaton h még a Ranieri féle megoldásokat alkalmazzák, amiben nincs 2 normális passz... Diego pedig teletömték labdákkal és szépen osztogatta őket amitől felpörgött a játék és ezt nagyon jó volt nézni... Alex helyett inkább Gio játszhatná az irányítót ő sokkal lendületesebb Alex inkbább csatárként játszon

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása