Del Piero nyugodt

Testvére, Stefano szerint Alessandro Del Piero nem nyugtalankodik, amiért a Juventus még nem hosszabbította meg a játékos szerződését.

Alessandro Del Piero

A 34 éves Juve-legenda eddig 603 alkalommal lépett pályára a klub színeiben, de a vezetők eddig még nem hosszabbították meg szerződését, ami a következő idény végén lejár, és Del Piero ingyen igazolhatóvá válik.

Giovanni Cobolli Gigli, a Bianconeri elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy a kellő időben foglalkoznak majd a helyzettel. Jelenleg azonban a vezetők elég elfoglaltak az új játékosok igazolása - főleg Gaetano D'Agostino - miatt.

"Csak most tértem vissza a szabadságomról, de mindent figyelemmel kísértem, amit Alexről írtak. Ezeket a pletykákat nem szeretnénk kommentálni. Nyugodtak vagyunk. Mindenre odafigyelünk, és egyáltalán nem aggódunk. Ez egy olyan időszak, amikor nincsenek mérkőzések, így teljesen normális, hogy ilyenkor a pletykáké a főszerep. Ilyenkor nyáron mindig arról hallani, hogy Alexet majd mellőzik, aztán az idény során szépen kiderül, hogy ő az egyik legfontosabb támadó mind a gólok, mind a helyzetek kialakítása terén. Ez is csak azt bizonyítja, mennyire nyugodt és kiegyensúlyozott." - nyilatkozta Stefano Del Piero, a támadó ügynöke, és testvére.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr864649781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirosima 2009.06.26. 15:22:39

Legszélsőségesebb esetben is, ha nem hosszabítanának vele és elmenne máshova én személy szerint akkor se tudnék rá haragudni, csakúgy mint Nedvedre se, ha jövőre Lazio mezben látnánk. Szvsz viszont kizártnak tartom, hogy ne kapna szerződést a Bianconeritől.

Ismeretlen_123961 2009.06.26. 16:25:59

Bocsi,nem ide tartozik,de mikor és hol lesz Nedved búcsúmeccse? Megtudná nekem mondani valaki? Előre is Köszi!!!!

Ismeretlen_124508 2009.06.26. 16:28:25

őőő bocsika de lemaradtál.Az idény utolso Lázio ellene mérkőzésen lépett utoljára pályára.

Hirosima 2009.06.26. 16:37:43

Ismétlik 3.-án vagy a sport1-en vagy a sport 2-.an

Ismeretlen_123961 2009.06.26. 18:11:08

Ajj,azt hittem lesz még valami búcsúmeccs azon kívül:D Ez ciki!! Akkor boccs! Köszi hogy szóltatok:D

süci 2009.06.27. 00:44:07

Ha Del Piero-val nem hosszabbítanak, akkor a vezetőség joggal félhet attól hogy a mogyorójuknál fogva lesznek fellógatva egy diófára a szurkolók által A Nedved-szappanoperát meg le kellene zárni.

Ismeretlen_127033 2009.06.27. 00:50:43

Hát ha ideb sem tudunk megnyerni semmit,mert ilyen az átigazolásipoltikánk akkor fogják meglincselni a vezetőséget,mert ezt igy nem lehet csinálni,hogy ennyit tökölünk az átigazolásokkal,oda kell tenni pénzt,hogy történjen valami.

Dana 2009.06.27. 07:42:59

A pénz beszél! Ez igy van:) Alex meg szépen marad ott ahol van, asszem 2 éve volt hogy nagyon huzakodtak a vezetőséggel a pénz miatt. Gondolom azért most is lesz egy kis konfliktus de megfognak egyezni!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása